2016. 02. 29.
   Az pénzügyekrűl való szólást megpróbálom befejezni, mert egyrészt unom, másrészt észosztásnak tűnik, amit nem szeretek, de már mindegy.

   Átlagfizetéssel (160e nettó) bízzunk abban, hogy hamar elpatkolunk szívrohamban, vagy a gyermekeinkben, hogy ők talán már ausztrál átlagfizetésért tolják Ausztráliában és abból nekünk is csurran valami

   nem mellékesen az unokákat is sokkal ritkábban bízzánk ránk, haha

   vagy végülis évtizedek spórolása után ez a pár nyugdíjban eltöltött csirkefarhát-vadászati év már meg se kell kottyanjon.

   Na de ha több pénzhez jutunk, mint az átlagfizetés, és félre akarunk tenni, milyen nyugdíjcélú megtakarításba tegyük? Minden szakember/weboldal mást mond, előbb-utóbb viszont észrevesszük, hogy nagyon kevés kivétellel az illető szakember illetve weboldal olyan konstrukciót hoz ki győztesnek és kínál, amiből neki jutaléka van. Több szakemberrel elbeszélgetve elborzadtam, hogy mégcsak nem is hazudva, de pár pont kevéssé hangsúlyozásával mennyire el lehet terelni bárkit bármilyen irányba.
   Ennek az a trükkje, hogy a végeredményt rengeteg dolog befolyásolja, a hozam változásától kezdve a bónuszok ütemezésén és mértékén, illetve azok elbukásán át az előre tervezettől való bárminemű eltérés büntetéséig, így bármiről ki lehet hozni, hogy az a legjobb. Körülbelül olyan az egész, mint mobil-előfizetést választani: ha az ember tudja 30 évre előre, hány percet fog kivel beszélni főidőben, délután négy és hat között és körzeten kívül stb, akkor egész jól be lehet lőni, egyébként meg mindegy, vagy pesszimistábban fogalmazva az ember mindenképp rábaszik.

   Valójában két lehetőségünk van, vagy nyitunk egy értékpapírszámlát (NYESZ, TEBÉSZ) és magunk menedzseljük a pénzünket, vagy megkérünk erre mást (ÖNYP, nyugdíjbiztosítás), de az pénzbe kerül.
   Az értékpapírszámlánál felmerül a kérdés, hogy oké, mibe tegyük a pénzünket? Borzalmas mennyiségű lehetőség van, rutintalanoknak valami hozamvisszaforgatós (azaz az osztalékot tőkésítő), EU-s (kettős adózás elkerülése miatt) ETF-et javasolnak, amit csak veszünk veszünk és veszünk (buy and hold stratégia) becsukott szemmel évtizedeken keresztül. Már csak azért is, mert értékpapírszámlánál inkább a tranzakcióknak van költsége, minél többet mozgatjuk a pénzünket ide-oda, annál jobban rákúrunk.
    Az értékpapíros verziónak megvan az a hátránya is, amiről nemigen beszélnek, de szerintem létezik: persze hogy hosszú távon jobb a hozam (pontosabban kisebb a költség), de mi nyugdíjba egy konkrét időpontban megyünk. És ha akkor pont szarul áll a tőzsde, a pénz meg kellene, akkor szopó van, nem mondhatjuk azt, hogy sebaj, még várok hat-hét évet.

   Szigorúan anyagi szempontból és optimista forgatókönyvet (végig tudjuk ütemesen fizetni a pénzeket stb.) feltételezve nekem a következő sorrend állt elő:

1. NYESZ
   Értékpapírszámla, amely hozamát csak nyugdíjaskor elérésekor lehet felvenni. Az SZJA-visszatérítéssel együtt messze a legjobb hozamot tudja produkálni. Iszonyat nagy hátránya viszont, hogy foglalkozni kell vele, az embernek saját magának kell eldönteni, hogy milyen értékpapírba, államkötvénybe stb. teszi a pénzét és ennek a kockázatát is viseli.
   Másik iszonyat nagy hátránya, hogy ha a nyugdíj előtt kell a pénz, borzalmas költségeket meg büntetéseket vernek rá.

2. TEBÉSZ
   Ugyanaz, mint a NYESZ, csak nem jár hozzá SZJA-visszatérítés, cserébe nem kell a nyugdíjig várni, 5 év után költség- és büntimentesen hozzájuthatunk a pénzünkhöz.

3. Bármi más.
   Nagyon meglepődtem, de nekem ez jött ki. Az önkéntes nyugdíjpénztár és a nyugdíjbiztosítás kb. ugyanannyi hozamot termel, konkrétan évi 2-3% környékét (amit egyébként el is visznek a költségek). Talán nem meglepő, de a költségek miatt -bár a költségszerkezet erősen eltér- az SZJA-visszatérítés nélkül valójában midkettő bukó, azaz kevesebb pénzt lát belőle az ember, mint amennyit betett.

   Amit még el akartam mondani, hogy a pénzügyi szakemberek elárultak nekem egy-két trükköt, hogyan lehet szinte semmi munkával sok pénzt csinálni. Ahogy átgondoltam és -számoltam, hát valami kurvára bonyodalmas módon és nem valami sokat.
   Valójában az ilyen-olyan banki és biztosítós akciókat kell figyelni, amiknek persze megvannak a feltételei. Tehát pl. az ember X banknál nyit egy akciós bankkártyát, amit csak akkor lehet, ha a fizetése odamegy, tehát a fizetést irányítsuk oda. A kártyával egyrészt kapunk akciós 2%-os jóváírást, viszont ahhoz _bizonyos_ boltokban kell vásárolni három hónapig bizonyos napokon (figyeljük a hirdetményt) legalább százezer Ft értékben, de figyeljünk arra is, hogy az elszámolás valójában fizetésnap _előtt_ van, és ha akár egy hónapban is késünk, visszamenőleg bukta az egész. És megjegyzem, mintegy tízezer forintért kell lábujjhegyen állni három hónapig. De ha párhuzamosan futtatunk mondjuk három ilyen biznict, akkor többet is kereshetünk, mondjuk akkor háromszor annyi dologra is kell figyelni, hogy mikor mit veszünk hol melyik kártyánkra, és egy rossz mozdulat és annyi, júliusban nem mégy el nyaralni, mert pont akkor kell mondjuk hetente venni a teszkóban budipapírt, hát kösz.

  Pina.

2016. 02. 17.
   Igen, valóban, elnézést kérek, a lenti "olybá vettem, hogy a 37 év alatt az infláció kb. megyegyezik a kamattal" mondat ott nem jó, ráadásul el is lett számolva, javítottam.

   Annyit tudok mentségemül felhozni, hogy az alaptézis, miszerint a magyar átlag(!)bért kapva 40 évnyi parizeren éléssel nyugdíjaskorunkra szinte sikerül összehozni egy Havanna lakótelepi harmincöt négyzetméteres másfél szoba összkomfort árának a háromnegyedét (orbitális kamatoskamattal 70 nm), az abszolút nem változik.

   És mivel valójában ez a pénz a a nyugdíjaskorunkra vontakozik, az erre félretett 10% mellett további 10, de inkább kétszer 10%-ot kellene félretenni lakásra (mert ugye 1 x 10%-ból nem jön ki), egy negyedik 10%-ot pedig az előreláthatatlan kiadásokra. Á, ezt már nem, ez már kegyetlenség. Tehát a 160eFt-os átlagbér 30%-át félrerakjuk erre-arra és élünk 112eFt-ból, azaz kereken egy ezressel többől, mint a minimálbér.

   Valójában tehát inkább a következő generációnak takarékoskodunk, és amikor egy életnyi aszkézis után lelépünk a színpadról, remélhetőleg minél kevesebb gyerekünk lesz, pl. három gyerek negyven-ötvenéves korára mindegyik kap 3 MFt-ot (a többi elmegy temetésre, erre-arra). Tehát nagyjából 3-4 éhezőművész- vagy fakírgeneráció alatt talán össze is jön egy olyan összeg, amivel az ükunoka már tud valamit kezdeni.

   Járom körbe az étkezdéket a környéken. Az egyikben első alkalommal megállapítottam, hogy ej, ezen a paradicsomos húson a paradicsomnak micsoda friss, enyhén savanykás, ress íze van, mintha most szedték volna. Aztán egy második körben is (az valami pizzaszerűség volt), mmm, nahát, még mindig, ezek, vagy a paradicsombeszállítóik nagyon tudnak valamit. Úgy az ötödik körben jöttem rá, hogy a megoldás az, hogy MINDENNEK friss, ress paradicsomíze van, de még a rántott sajtnak is. Ha fogyni akarok, csak ide fogok járni.

2016. 02. 05.
   Az pénzügyekrűl ismét, miután kezdek kilátni a takonyból és ismét kapok levegőt, bazmeg, tényleg, ahogy tanácsolták, fokhagymát szorítok a hónom alá vagy pókhálós oltott meszet gyömködök fel az orromba vagy valami, itt már a rontást kell levenni.

   Az előző részben azt foglaltam össze, miért gondolom, hogy a gazdaság úgy általában általában miért lutri. És odáig akartam eljutni, hogy pénzből pénzt csinálni (jövedelemhez jutni) valójában a gazdaságon keresztül lehet úgy, hogy valamelyik gazdasági szereplőnek pénzt adok, hogy aztán ő a gazdasági ténykedésével pénzt szerezzen nekem, lehetőleg többet, mint amennyit odaadtam. Persze lehet mondani, hogy elég pénzt kamatra a bankba tenni, de ez olyasmi, mintha azt mondanánk, hogy az áram a konnektorból jön. Valahol mélyen mindig valami részvény vagy állampapír dolgozik

   az ingatlanos meg az efféle vagyonalapú cuccokat is lehet részvénynek tekinteni, ekkor az ingatlan értéke játszik hasonló szerepet, mint a részvényérték

   még ha esetleg sok áttétellel is. A direkt részvénytől a legképtelenebb konstrukciókig

   észak-európai dinamikus részvényekbe fektető alapok közép-amerikai ingatlanalapjainak afrikai fejlődő ipari alapja, vagy a jól megkavart származékos ügyletek, egyszerűen követhetetlen, valójában ki mibe fektet és hol a lánc vége

   minden van, megnyitni egy webbróker-alkalmazást körülbelül olyan érzés, mint a végtelen világegyetembe tekinteni, kicsit ijesztő.

   Lényeg az, hogy nagy a hókuszpókusz, nagy, de valójában csodák nincsenek, annyira lehet pénztöbbletet csinálni, amennyire a gazdaság növekszik, így hosszú távon és átlagban valójában mindenki azt az évi pár százaléknyi hasznot tudja előállítani (normális méretű kockázattal), a kérdés az, hogy mekkora költséggel. És itt is igaz: vagy csináljuk mi, akkor olcsóbb, vagy csinálja helyettünk valaki, akkor drágább.

   Ennyit a világméretű összeesküvésről, hogyan néz ki ez aprópénzre váltva? Hangsúlyozom, hogy évi pár százalékokról (3-8) beszélünk.

   A pénzügyi szakemberek szerint legyen kb. háromhavi megélhetési pénz félretéve per mindenesetre, illetve fizetésünk tíz százalékát tegyük félre, ha esik, ha fúj

   hogy ennek az esélye például fiatalon, pályakezdőként, amikor az ember élni akar, lakni, élményeket gyűjteni, csajozni stb. azt nem akarom megsaccolni, de lenne tippem

   ez a 2015 végi magyarországi a nettó átlagbérrel (kb. 160eFt) havi 16eFt-os félrerakás, ami 220 Ft-os üveg sörrel számolva testvérek között is 3,6 láda sör, ennyit von meg magától az ember minden hónapban, csak mondom. Háromhavi bér (480eFt) így 30 hónap, azaz 2,5 év alatt jön össze. A nyugdíjig hátralevő mintegy 37 év pedig elhussan úgy, hogy a havi 16eFt-okból összeraktunk 7.104.000 Ft-ot, ami, hát nem egy nagy összeg. A dolgok egyszerűsítésére olybá vettem, hogy a 37 év alatt az infláció kb. megyegyezik a kamattal, tehát kb. 40 év után ez a 7MFt kb. annyit ér majd, mint ma

   az infláció említésekor nem tudom nem elővenni az ARPG játékokat (ezekben jön elő jobban), de szinte minden ilyen szintlépéses játékban ugyanez dolgozik. Hogy egyes szintű az ember, hat ütéssel tudja leverni az egyes szintű mocsári ragyát. Harminc órával később, immár hatos szinten ugyanúgy hat ütéssel lehet leverni a hatos szintű mocsári ragyát, azaz valójában minden tökugyanaz, csak nagyobb számokkal, meg esetleg pirosra festve és/vagy átnevezve ("Super" vagy "Enhanced"). A (lassú) pénzügyi infláció is valami olyasmi, mint a játékbeli szintlépés, ösztönzést ad a gazdasági szereplőknek, hogy tovább csinálják ugyanazt. Következtessünk: valójában még mindig majmok vagyunk, csak ruhában

   azaz ha nincs egyéb jövedelmünk, nyugdíjunk, akkor 40 év spórolás után mintegy 3,5 évig tudunk ugyanúgy élni, mint addig, aztán el kell mennünk a Büdösbe. Megjegyzem, kamattal sem vagyunk sokkal jobbak. 37 év alatt évi 5% kamatos kamattal (ami azért elég kemény követelmény) kb. 11,7 MFt-nál 20,5 MFt-nál fejezzük be a gyűjtögetést, azaz nyugdíj után kb. 6 10,5 évvel megyünk a Büdösbe. A dolgok egyszerűsítésére olybá vettem, hogy a 37 év alatt az infláció kb. megyegyezik a kamattal, tehát kb. 40 év után ez a 20,5 MFt kb. annyit ér majd, mint ma.

   Ebből az a következtetés, hogy a magyar átlagfizetéssel egyszerűen nem érdemes öregkori megtakarításra félretenni, legalábbis ilyen arányban. Vagy az van, hogy az ember sokkal többet tesz félre rendszeresen, azaz rögtön fiatalon elkezd kuporgatni, párizsin és csapvízen élni, és majd negyven év múlva vihoghat a többieken, hogy látjátok, iiiilyen kurvákat tudnék magamnak venni, ha még állna a faszom. Vagy feléli a pénzt, aztán lesz, ami lesz. Hat év alatt illiberális demokrácia lettünk nemzeti rezsicsökivel, és akkor negyven év...?
  Persze, gyűjtögetni érdemes, mert abból lesz új tévé, meg új OSB-lap a kitört ablak helyére, de nyugdíj... haha. Ehhez nem kell bank se, meg semmi se, elég egy befőttesüveg, nem kér kódot, nincs levonás, ha idő előtt szállsz ki. Igaz, kamat se, de már megbeszéltük, hogy az amúgy is picsafüst, legalábbis ekkora összegeknél.

   Folyt. köv.   

2016. 02. 01.
   Az pénzügyekrűl. Ha már volt szó a zűrzavaros amatőr zenélésről (Philosophy of the World), most a következzen a zűrzavaros amatőr közgazdaság (Philosophy of the Economy), közgazdászok forduljanak el.

   Alapvetően nyugdíjmegtakarítás ügyében kezdtem szétnézni, milyen lehetőségek vannak, mibe érdemes pénzt tenni. Ennek kapcsán elég sok mindent elolvastam, sőt pénzügyi szakemberrel is találkoztam. Eléggé elrettentő volt az egész, arra mondjuk jó volt, hogy megtegyem azt, amit kezdettől fogva szerettem volna elkerülni: hogy mélyebben belemerüljek a témába. A rövid bevezető után először rövid áttekintő, hangsúlyozom, ez az egész az én véleményem. Illetve ha valakit nem érdekel az egész, rögtön a következtetéseim: a világgazdaság működése iszonyatosan lehangoló, legjobb barátod a befőttesüveg és megszopod, hacsak nem vagy teljesen valószínűtlen módon felnőttesen előrelátó, vagy költözöl el egy magyarországi átlagnál lényegesen komolyabb jövedelmet biztosító országba, talán még úgy is.

   A ritkaság- és növekedéselméletre alapozott piaci világgazdaság olyan, mint a képviseleti demokrácia: rettenetesen fos, de egyelőre nem sikerült sokkal jobbat kitalálni, bár próbálkozások voltak-vannak rendesen, de hosszabb távon mindegyik besült. Még a ritkaságrészt értem: ha valamiből kevés van a piacon, akkor az drága, ha sok van, az olcsó, eddig oké. Persze hogy mi a kevés, mi a sok, mi a drága, mi az olcsó, azt pedig a piac mondja meg, azaz valójában az emberek a maguk változó információmennyiségeivel, szubjektív véleményeivel, kívánságaival, elvárásaival, vágyaival.
    Innentől baszódik meg az egész, gyakorlatilag a tömegpszichológia dolgozik. A globális piac, amit nevezzünk néven tőzsdének, roppant kevés kivétellel gyakorlatilag hiedelmek, elképzelések, félinformációk, illetve ezek manipulációja mentén működik. Persze, lehet szabályokat felállítani, meg számolgatni, de csak olyasmi módon, mint a gáztörvényeknél: az egyes molekulák útját, kölcsönhatását lehetetlen kiszámítani, de ha sok van belőlük, statisztikailag már lehet állítani ezt-azt.
   A molekulákkal viszont azért sokkal könnyebb, mert valójában egyformák, nincs tudatuk és kibaszottul sokan vannak, míg az embereknél egyik sem áll. Ebből állt például a dotkomlufi is, valójában senki nem értett hozzá, ezért elhitték minden önjelölt fjúcsörmessiásnak, hogy pont az ő internetes akármijük lesz a jövő Amazonja, E-bay-je, Facebookja, de hát nem az lett az, hanem az Amazon, az E-bay meg a Facebook.

   Persze, lehet matekot beleerőltetni, hogy cégérték egyenlő részvényértékszer részvényszám, meg mondani, hogy a trendgörbe nem fülescsésze, hanem vécékagyló alakú, de ez mind utólagos, izzadságszagú belemagyarázás. Az árfolyamok, illetve azok változása azoktól az emberektől függ, akik figyelik, így a technikai elemzés valahol egy önbeteljesítő béljóslás: ha az emberek azt hiszik, hogy az árfolyam egy Fibonacci-vonalnál fog megállni, akkor a gyávábbak már előtte elkezdenek eladni, és ezzel kínálatot teremtve valóban megbasszák az árfolyamot.
    Pedig az egész egy mesterséges konstrukció, valaki egyszer valamikor valami statisztikai elemzéssel kitalálta, hogy nahát, mintha az árfolyamok változása megállna a Fibonacci-vonalaknál, ez szétterjedt, mint a hüvelygomba, és azóta nincs rá gyógyír. És ilyen az egész szakma, valójában egy kibaszott pókerjátszma az egész.

   A másik, amit nem értek, az a növekedésfétis, amikor a befektetők már akkor aggódnak ha egy cégnél csak a növekedés _üteme_ lassul, hát hélló. Persze, értem, a Földön egyre több lesz az ember, meg az emberek egyre többet fogyasztanak, meg egyre gyorsuló ütemben cserélik le az izéiket, tehát valamekkora ütemű termelés-növekedés, tényleg elvárható. Viszont korántsem akkora, mint amekkorát a befektetők általában szeretnének (=minél nagyobb). Egyáltalán, a fák nem nőnek az égig. Ugyanúgy, ahogy a száz métert nem egyhamar fogják két másodpercen belül lefutni, a gazdaság sem tud a végtelenségig nőni, egyszer-egyszer kell hogy legyen stagnálás vagy visszaesés.
   Én értem, hogy nem lehet a fenntartható tempójú növekedés vállalati stratégiáját bevezetni, mert a versenytársak otthagynak, de ez afféle közlegelő-probléma, ráadásul nem lehet megmondani, mekkora az az ideális növekedés, mert ezt majd valójában a piac mondja meg, innentől lásd egyes pont. Csak nem szeretem. Folyt. köv.