2021. 02. 28.
Anyámat hallgatva a nagy odafigyelés közepette eszembe jutott az a nagyszerű elméncség, hogy ha nincs kézfertőtlenítő valahol, akkor elénekelhetjük, hogy
I can't get no
Desinfection
és most rákerestem és sajnos már meg is csinálták, hát a kurva anyátok, bár mondjuk elég szar.
Viszont kis helyi összeesküvéselméletet hallottam, ami szerint valójában nincs is harmadik hullám, csak Viktor
aki eddig határozottan tagadta, hogy baj lenne, mert fel vagyunk készülve, katonák, határzár, válsághelyzeti jogszabályok, klientúrának pénzosztás stb. stb, szóval az összes releváns vírusvédelmi csataintézkedés megvan
próbálja minél jobban beszaratni a népet, mert a kínai vakcinával senki nem akarja magát beoltatni és nehogy a nyakukon maradjon. Illetve a tumblin még régebben terjengett az, hogy nyomdai bennfentesek szerint február 27-i dátummal "legyőztük a vírust" plakátok készültek, azzal mi van?
==================
Fekete-Győr András bejelentette, milyen intézkedéseket hoznak majd, Lölő három napon belül le lesz csukva, magánrepülők leállítva, Felcsúti Per, stb, igen kemény.
Egy darabig én is azon gondolkodtam, hogy hát nehéz lesz itt pénzeket visszaszerezni, mert formálisan törvényes volt minden, meg hát ne legyünk olyanok, mint a Fidesz, tiszteljük apáinkat, anyáikat stb. De már olyan tempóban lopnak a Fiatalok, amit szerintem nem szabad, igen, ezt a szót használom, hogy megtorlatlanul hagyni, legyen ez intő jel, hogy azért van egy határ. Elég nyilvánvaló, hogy Fidesz-birtokolta alapítványokba ezermilliárdos nagyságrendű pénzeket tettek félre a fiatalok a szűkebb esztendőkre, például a Mathias Corvinus Collegium, ami valójában egy párszázfős pöcs kis intézmény, gyorsba még kapott 100 milliárd forintot hálózatbővítésre úgymond. Demagóg összehasonlításul, anno a teljes Gripen-buli volt olyan 2-300 Mrd körül.
Ezekkel baszki nem szabad udvariasnak lenni. Ha másképp nem megy, meg kell kérdezni a német, vagy az amerikai titkosszolgálatot, mely brazil vagy argentin számlákat kell zárolni a gecibe, vagy esetleg nem tudnak-e valami vicceset még felmutatni.
Túl sok reményem persze nincs, az ellenzéknek ugyanis saját magán kellene kezdeni a spórolást azzal, hogy olyan komolyan vehető rendszert állít fel, ami a saját lopásaikat is nehézzé teszi, hát... hm.
2021. 02. 22.
Ugye ceterum censeo, a guglit fel kellene darabolni a gecibe,vagy valami és hát érik is, hogy legalább szopatják egy kicsit a nagy internetes cégeket. Ugyan most épp a Facebook van a hírekben, de mindegy, itt minden pofon jó helyre megy. Véleményem szerint ez az egész nyűglődés azért van, mert ezek a cégek sikeresen fedték el, hogy mik is és hová is nőtték ki magukat valójában.
Ugye az a mondás, hogy ők nem tartalomszolgáltatók, csak platformszolgáltatók és hát ugye a júzerek dolgaiért őket nem lehet büntetni és a jelenlegi (média)törvények rájuk nem alkalmazhatók. Persze, ha már nagyon folyik a vér, akkor moderálnak kicsit, mert rontja az üzletet, de csak annyit, amennyit feltétlenül muszáj és ne kerüljön sokba se.
Oké, gondolatkísérlet. Indítsuk el a Betelefonálós Rádiót. Egy darab műsor lenne, a "Telefonáljon be!", de az 0-24. Nem lenne személyzet, semmi, egy automata véletlenszerűen választana a behívások közül, egy hívás 10 mp, aztán jön a következő, de egyébként minden kontrollálatlanul menne ki a levegőbe, amit a betelefonáló polgár csak bele bír mondani a telefonba. Még ha valami félreértés miatt engedélyt is kapna, ezt a rádiót -amikor felkapja a hírnév természetesen- sejtésem szerint kb. egy héten (ha nem egy napon) belül kapcsolnák le a világ bármely országában, mert előbb-utóbb, de sokkal valószínűbb, hogy inkább előbb eléggé eldurvulna a műsor.
És nem látom be, hogy az ún. platformszolgáltatás miért nem analóg ezzel, sőt, még rosszabb, mert egy rádiót hallgatsz a levegőből 30 km-es körzetben, de az interneten nincs határ. Sőt, -maradva a hasonlatnál- az internetes platformszolgáltató nem is egy, hanem rengeteg csatornán sugároz. Szerintem ha a tévéknél/rádióknál kötelező valami minimál józanész, itt is lehetne simán. A televíziókra-rádiókra érvényes törvényeket simán rá lehet húzni a platformszolgáltatókra. Ugyanez a bujkálás az Uber, meg a hasonló ún. közösségi meg erőforrás-share cuccnál, hogy ők pl. nem fuvarszervezők, csak összepárosítják az utast a sofőrrel és ezért pénzt szednek.. Hát persze.
Hogy nem lehet ennyi dolgot moderálni, meg sok ember kellene hozzá? Hát, nem kellett volna akkorára nőni, hogy ne bírjatok el vele. Fizessetek kurva sok bírságot, vagy alkalmazzatok sok embert a tartalomkontrollra. Vagy daraboljátok fel magatokat a gecibe. Vagy valami.
2021. 02. 06.
Több más játékhoz hasonlóan azért a Red Dead Redemption II végére csak rájöttem nagyjából, hogy hogyan kellett volna játszani már az elejétől, mi micsoda, és mi miért van. És ezzel együtt sem fogok nekikezdeni még egyszer, mert továbbra sem értem, miért lett az egekbe magasztalva. Illetve értem, a beletömött töméntelen tartalmat azért értékeli az ember, de ezek jó része sima gyűjtögetős, illetve baszkodós-gyűjtögetős kutyafasza. A sima gyűjtögetős a kártya (nyolcféle sorozat), dinoszauruszcsont, sírok, kincses térképek stb. Mindenhová elmégy, lóval tlippiti-tlippiti, mindenhová benézel, meg is van, ennyi, haha. Ekkor egyben megvan a komplett növény- és állat-enciklopédia is.
A baszkodós gyűjtögetés pedig ugyanez, csak még pluszban szopni is kell hozzá, például a vadászós meg főleg a horgászós küldik, legendás halak kifogása, egy büdös halért negyedórát tekergetni a kontroller karját, nemá. Bár tény, hogy ha valaki OCD-s, mire 100%-ra kiviszi, tuti beletesz 200 óra időt, az pedig nem kevés.
Lehet a lovat fejleszteni, fegyvereket vásárolni, hideg terepre ruhát venni, meg szarvaskoponyát a tábortűz fölé, de kb. egyiknek sincs semmi értelme, a lóval úgysem oldalaz az ember, a kurvadrága fejlettebb fegyverrel annyival van előrébb, hogy nem 7, hanem 5 lövésből szed le valakit, trikóban is elvan a karakter a hóviharban, max. jön egy felirat, hogy hideg van, de kb. ennyi. A csicsázást-öltöztetést meg sosem értettem, legközelebb Lara Croft is lehet földig érő faszú tetovált néger, vagy mi a kurva élet.
Amit viszont értékeltem, hogy a küldik jó része több részes, segítesz egy feltalálónak távirányítós modellhajót demonstrálni, később a laborjában lehet villámot gyűjetn, még később még máshol megtaláljuk az életre keltett robotját, szóval jó figurák, jó sztorik, kvázi epizódonként adagolva, ez nagyon rendben van. Mondtam már, hogy az idő kb. 80%-át az ide-oda lovaglással töltjük?
Node a nagy karanténdepresszió mellett van öröm is, önmagam áruba bocsátása nélkül is pénz állt a házhoz, egyrészt a nagyot futó Richter-részvényeim is fialtak mintegy rekesz sörnyi pénzt (már ha nem gondolunk túl drága sörre), másrészt minden évben jár nekem jogdíj.
Sajnos mivel a kiutalási összeghatár 5eFt, ebben a tempóban még mintegy 20 év múlva jutok hozzá, de legalább lesz időm kitalálni, hogy két zacskó savanyúcukrot, vagy plusz egy üveg sört vegyek rajta.
Úgyhogy pina.