2013. 09. 30.
   Oké, akkor most már csak azt mondd meg, kezdtem, de közben az albán mérnök elkezdett telefonálni. "Képzeld, beindult!" lelkendezett egymás után úgy négy embernek, ekkor azért kétségeim támadtak, exkavátorügyben mégis mekkora spíler. Kicsit arrébb mentem, mert már nekem volt kínos, ahogy ünnepelte magát, főleg, mert közben odajött a fővájár és együtt örültek (bár semmi buzulás), mintha a Koh-i-Noor került volna elő az exkavátor szerszámosládájából. Amikor visszajöttem, még piros volt mndkettő arca, szóval lehet, hogy mégis volt egy gyors kis buzulás, de mivel láttam, hogy az albán mérnök kezd elpakolni, gyorsan megpróbáltam megkérdezni, hogy oké, hogy be lehet már indítani az exkavátort, node bányászni vele, azt hogyan? El kellett volna... az elsötétülő arcomat látva gyorsan elvágta a témát, mittudomén, nem én vagyok a bányász, hanem te.
   Tátott szájjal nehéz kurvaanyázni, mindenesetre kezdtem érteni, miért volt végig kissé kelletlen, de mielőtt el tudtam volna neki mondani, hogy valamit félreérthetett, mert én sem bányász vagyok, hanem ...de be ne indítsd, mert a lajstromszám majd csak egy hét múlva jön, süvített ki az albán mérnök a kocsiból, miközben gázt adott. Milyen lajstromszámot? üvöltöttem utána, de mivel nem lassított, csak annyit értettem, hogy szerinte valamit el kellett volna olvasni. Volt elképzelésem, hogy mire gondolt, meg akkor már arról is volt elképzelésem, hogyan fordulhat meg valaki fejében a népirtás gondolata.

   A fővájár bizakodóan rám nézett, hogy ugye már mindent tudok, mert most jön be az éjszakai műszak, és azoknak már ezzel az exkavátorral kell bányászni. Persze, másztam fel a fülkébe, na figyelj, így beindítod, mutattam a műveletsort, aztán bányászol. Amikor meg vége a bányászásnak, akkor a másik irányba fordítod a kulcsot és kész. Értem, mondta a fővájár, de hát itt nem csak simán bányásznánk, hanem mi harántrézsű gyaluszintet szeretnénk horizontáltömedékelni. Értem, mondtam, egy pillanat és elrohantam egy nagyobb kőrakás mögé telefonálni. Viszont mivel közben este lett, senki nem vette fel, félóra múlva ugyan visszahívott valaki, de ő is csak egy másik számot tudott adni, ahol ugyan szintén nem tudtak semmit, de adtak egy másik számot. A hatodik kapott szám már a macedón követségen csörgött ki, mert a macedónok szintén akartak egy ilyen exkavátort. A követségi titkár annyit volt hajlandó mondani, hogy igen, ők ezt az exkavátort kipróbálták és tud harántrézsűt izélni, de ők sem tudtak jobbat, minthogy építeni kell egy dombot, amire féllábbal fel kell lépegettetni az exkavátort, és akkor ferdén fog állni és pont harántrézsűt metsz, csak gondosan ki kell számolni a domb magasságát, hogy pont a jó szögben dőljön meg a szerkezet. Nincs erre valami normálisabb megoldás? kérdeztem. Hát, mi nem találtunk, arra figyelj, hogy ha arrébb kell vele lépegetni, oda is csinálni kell neki dombot. És a kézikönyvet... Azt nem olvastuk, zárta rövidre az ember és letette és többet műszaki hiba miatt nem volt kapcsolható.

   Te figyelj, mondtam a fővájárnak, építeni kellene ide egy dombot. És azt minek? Hát hogy ferdén álljon, mert akkor lesz haránt. Aha. Valami egyszerűbb megoldás... Hát én per pillanat nem tudok róla, vallottam be. Néztünk egymásra egy darabig, majd a fővájár vállat vont, hogy na jó, a műszaknak menni kell, ha domb, akkor domb. De majd szóljak, ha rájövök, hogyan kell ezt normálisan. Persze, mondtam, csak el kellene olvasnom a kézikönyvet, hátha abban benne van. Pedig azt el kellett volna olvasni, nem? Ne kezdd már te is, értsd már meg, nincs, csak albánul. Hát jó, majd szólj, ha lesz, mert így dombról rézsűzni elég gáz. Hát persze, amint adnak, felhívlak.

   Vége.

2013. 09. 29.
   Hát akkor - mondta sóhajtva az albán mérnök- megmutatom, hogyan kell ezt a lépegető exkavátort egyáltalán beindítani. Felmászott a fülkébe, ott matatott öt percig, közben én lent álltam a földön. Próbáltam volna utánamászni, de integetett, hogy ne, mert csak zavarnám. Recsegés, indítózás, semmi. Add már fel a benzineskannát! Feldtam, közben láttam, hogy telefonál. Lemászott, körbeszaladta a gépet, visszamászott, megint pár perc matatás, indítózás, na végre. Aztán leállt a motor, az albán mérnök elégedetten lemászott. Hát, mondtam neki, egyrészt ha ez ilyen macerás, akkor nem fogják szeretni a gépet, másrészt ugye megérted, hogy semmit nem láttam abból, amit csináltál. Illetve az látszott, hogy nem volt benne benzin, a töltőnyílás meg valamiért a fülkében van.
   El kellett volna olvasni a kézikönyvet, közölte epésen körülbelül ötödjére (párat kihagytam), fel sem véve az én refrénemet, hogy azt nem kaptam. Végül előtúrt egyet, amiben a tartalomjegyzéken kívül volt vagy húsz oldal. A tartalomjegyzékből látszott, hogy ennek kétszázhúsz oldalasnak kellene lennie, hát a többi? Most fordítják albánból. Nem lehetne-e, hogy elmegy most ön a büdös albán kurva anyja füstös seggelyukába vezetőfülkébe, és megint beindítja úgy, hogy ezúttal én is lássam, mi történik? El kellett volna.... eh, na jó, mondta amikor meglátta az arcomat. Felmásztunk mindketten (de semmi buzulás), itt ezt leveszed, összedrótozod, amott azt begépeled, kulcsfedelet lecsavarozod, előszívást behatárolod, tárcsaemelőt összeméred a kanálgém relatív pozíciórögzítőjével, aztán elfordítod a kulcsot.
   Értem -jegyzeteltem sűrűn- , és a benzint hol kell beletölteni? Ott lent, de már tele van, el kellett volna olvasni a kézikönyvet, akkor tudnád, hogy a markolókanál végén levő lámpa villogásának az üteméből lehet tudni, mennyi van benne. Öööaha értem, de akkor miért kellett neked ide benzin? Ja, olajos lett a kezem és meg akartam pucolni. Nem biztos, hogy folyt köv.   

2013. 09. 11.
   A Nemzeti Dohányboltok dizájnjáról csak annyit, hogy haverom beszélt pár frissen idesikerült, nemdohányzó némettel. Akik nem értették, mik ezek a nagyon jellegzetes, tizennyolcas karikás, elhomályosított, besötétített kirakatú boltok. És nem tudtak másra gondolni, minthogy ez alighanem egy eléggé kiterjedt peepshow-lánc.

   Minden azzal kezdődött, hogy megkérdezték, hogy ugye én már láttam kombájnt, sőt, arattam is olyannal. Bevallottam, hogy ennek csak az első fele igaz, ráadásul az is csak fénykép volt. Kiváló, akkor én vagyok a megfelelő ember, aki elmegy egy bányába és bemutatja a bányászoknak a frissen beszerzett lépegető exkavátort. De hát én... kezdtem, de csak benned bízunk, biztos meg tudod csinálni, vágtak közbe. Hát ez a bizalom szívet melengető érzés, pláne ha olyasvalaki bízik az emberben, aki akár másnap ki tudja rúgatni az állásából, szóval nyeltem egyet, hogy hát igen, erre a feladatra valóban nekem is rögtön én jutnék az eszembe.
   Másnap elmentem a bányába, az albán gyártmányú exkavátor ott magasodott, mellette állt a gyártó cég albán mérnöke. Minden ismerős ugye? kérdezte, persze, mondtam, azok ott a kerekek ...lábak, javított ki. Meg az ott a markolókanál ...az a vezetőfülke. Aha. Hát tudod, mondtam neki, bevallom, én idáig csak kombájnt... el kellett volna olvasni a kézikönyvét, közölte epésen. Jó, de azt nem kaptam. Kellett volna, közölte epésen. Általában mindent epésen közölt, csak akkor nem, amikor nem velem beszélt, folyt. köv.