2013. 08. 31.
   És a feszültség elmúltával lazításként egy hangulatos kis háttérzene entellektüel társalgáshoz vagy liftben szopatáshoz.

2013. 08. 28.
   Célba ért egy hosszútávú projektem, itt nem fogom elmondani, hogy mi az, sajnálom, csak ki kell írnom magamból

   nagyjából öt éve indítottam el, mondjuk az első három évben kívülről nézve semmi nem történt, csak forgattam magamban, hogy hogyan, mivel is kellene, aztán másfél év alatt összeszedegettem az eszközöket, szépen lassan összerakosgattam mindent. A maradék fél évből négy hónapig nézegettem a halmot, hogy kezdeni kellene már mindezzel valamit, időnként odaálltam, aztán áh, mégse. A maradék idő a huszáros hajrá volt

   mert egyébként annyi történt, hogy megcsináltam az egyik redőnyhúzót, meg végre betömtem az egyik ajtólapon azt a lyukat

   ha úgy vesszük, tulajdonképpen ez is egy hosszútávú történet, ha jól emlékszem két éves

   ami miatt a zárpajzs tartócsavarja állandóan kilazult

   csak nem folyamatosan foglalkoztam vele, hanem kéthavonta, kampányszerűen visszacsavartam és megfogadtam, hogy a következő alkalommal TÉNYLEG megcsinálom

   és lifegett az egész. Ennyi az én nyomorult életem. Ja meg felragasztottam a nejem kocsijában a kilógó drótokat.

   A szabadság alatti sok-sok családi program, amikor végre együtt család és családilag lehet együtt csinálni mindent, teljesen meg tudja változtatni az embert. Átértékeli az eddig nyomorultnak gondolt életét és rájön, hogy eddig csak hitte, hogy nyomorult, mert ezeknél a családi programoknál minden jobb. Oké, talán a gyökérkezelés kivétel. A szándék nemes, szórakozzunk mindannyian, de ezt sosem sikerül elérni, valaki valamiért mindig nyüszög, hogy ez teljesen unalmas és menjünk már innen máshová. Amikor máshová megyünk, más kezd el nyüszögni, hogy ez egy fos, menjünk innen még máshová. Satöbbi. A vége az, hogy csak megyünk. Mondjuk így aztán estére tényleg kollektíve elfárad a család és vacsoránál teli szájjal idézzük fel az ide-oda menést.

   De megcsináltam a projektemet, így most tulajdonképpen elégedett vagyok. Meg a zárpajzs sem lóg már.

   2013. 08. 09.
   A heti punnyadás mértékét jelzi, hogy szerintem a családi szinten legnagyobb hatást kiváltó tevékenységem az volt, hogy megjavítottam a kölyök propellerkilövő baszát. Pedig még a napernyő tekerőjét is megcsináltam, nulla reakció. Meg vagyok sértődve, nem vagyok értékelve, pedig nélkülem fejreállna ez a ház. Például ha én nem lennék, akkor a kölyök nem tudná a kaput kiakasztani, mert még mindig nem működne a kapukiakasztó basz. Mondjuk akkor a kölyök se lenne (vö. a házasság megoldás mindazon problémákra, amik a házasság nélkül fel sem merültek volna). Hm.
   A gyerek megjött valami táborból, volt nála minden napra való gatya, zokni, póló. Nejemnek a gyerek érkezésekor kidülledt a szeme, én azzal próbáltam nyugtatni, hogy látod, milyen rendes a gyerek, nem kell semmit mosni, egy-egy kivételével úgy, ahogy van, minden ruhadarabot vissza lehet rakni a szekrénybe, azt az egyet meg csak össze kell törni és kidobni és kész. De nem sikerült.