Jogi basz: GLL(TM)




2024. november

2024. október
2024. szeptember
2024. augusztus
2024. július
2024. június
2024. május
2024. április
2024. március
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember
2023. augusztus
2023. július
2023. június
2023. május
2023. április
2023. március
2023. február
2023. január
2022. december
2022. november
2022. október
2022. szeptember
2022. augusztus
2022. július
2022. június
2022. május
2022. április
2022. március
2022. február
2022. január
2021. december
2021. november
2021. október
2021. szeptember
2021. augusztus
2021. július
2021. június
2021. május
2021. április
2021. március
2021. február
2021. január
2020. december
2020. november
2020. október
2020. szeptember
2020. augusztus
2020. július
2020. június
2020. május
2020. április
2020. március
2020. február
2020. január
2019. december
2019. november
2019. október
2019. szeptember
2019. augusztus
2019. július
2019. június
2019. május
2019. április
2019. március
2019. február
2019. január
2018. december
2018. november
2018. október
2018. szeptember
2018. augusztus
2018. július
2018. június
2018. május
2018. április
2018. március
2018. február
2018. január
2017. december
2017. november
2017. október
2017. szeptember
2017. augusztus
2017. július
2017. június
2017. május
2017. április
2017. március
2017. február
2017. január
2016. december
2016. november
2016. október
2016. szeptember
2016. augusztus
2016. július
2016. június
2016. május
2016. április
2016. március
2016. február
2016. január
2015. december
2015. november
2015. október
2015. szeptember
2015. augusztus
2015. július
2015. június
2015. május
2015. április
2015. március
2015. február
2015. január
2014. december
2014. november
2014. október
2014. szeptember
2014. augusztus
2014. július
2014. június
2014. május
2014. április
2014. március
2014. február
2014. január
2013. december
2013. november
2013. október
2013. szeptember
2013. augusztus
2013. július
2013. június
2013. május
2013. április
2013. március
2013. február
2013. január
2012. december
2012. november
2012. október
2012. szeptember
2012. augusztus
2012. július
2012. június
2012. május
2012. április
2012. március
2012. február
2012. január
2011. december
2011. november
2011. október
2011. szeptember
2011. augusztus
2011. július
2011. június
2011. május
2011. április
2011. március
2011. február
2011. január
2010. december
2010. november
2010. október
2010. szeptember
2010. augusztus
2010. július
2010. június
2010. május
2010. április
2010. március
2010. február
2010. január
2009. december
2009. november
2009. október
2009. szeptember
2009. augusztus
2009. július
2009. június
2009. május
2009. április
2009. március
2009. február
2009. január
2008. december
2008. november
2008. október
2008. szeptember
2008. augusztus
2008. július
2008. június
2008. május
2008. április
2008. március
2008. február
2008. január
2007. december
2007. november
2007. október
2007. szeptember
2007. augusztus
2007. július
2007. június
2007. május
2007. április
2007. március
2007. február
2007. január
2006. december
2006. november
2006. október
2006. szeptember
2006. augusztus
2006. július
2006. június
2006. május
2006. április
2006. március
2006. február
2006. január
2005. december
2005. november
2005. október
2005. szeptember
2005. augusztus
2005. július
2005. június
2005. május
2005. április
2005. március
2005. február
2005. január
2004. december
2004. november
2004. október
2004. szeptember
2004. augusztus
2004. július
2004. június
2004. május
2004. április
2004. március
2004. február
2004. január
2003. december
2003. november
2003. október
2003. szeptember
2003. augusztus
2003. július
2003. június
2003. május
2003. április
2003. március
2003. február
2003. január
2002. december
2002. november
2002. október
2002. szeptember
2002. augusztus
2002. július
2002. június
2002. május
2002. április
2002. március
2002. február
2002. január

2002. 10. 30.
   Felirat egy k. hosszú pótos MAN hátulján: "Ne dudálj! Küzdj!"

   További bocsánatok kérése a reklámdal írójától, a harmadik sor a "Állja a számlát, mmmmm..."-mal kezdődik. Vagy nem, sajnos keverem erősen. A kártya maga pedig Cirrus Maestrónak látszik, ez ugyanúgy a használhatatlanabb kistestvére az Eurocard/Mastercardnak, mint a VISA Electron a normális VISÁ-nak. Többet nem térek vissza erre a reklámra, akárhogy forgatom, mindenképp sok időnek kellene eltelnie, amíg valami koszorús költő szívesen a magáévá ismerné el a kifinomult líra és a szofisztikált forma miatt. Ja, de mégis, utoljára. Kaptam egy tájékoztatást is, amit köszönök, és ideteszem, okuljatok ti is. A dal maga egy Elvis-átdolgozás (valami szomszéd reklámspotban adják le), idáig a saját felismerés. A precíz frankómegmondás Beep érdeme: "A tanulságos elemzéshez még annyit érdemes talán hozzátenni, hogy mennyire alig hasonlít az említett reklámdal a Nike spotból ismert "A little less conversation" című Elvis-remixhez."
    Szegény Király, holtában is szopatják ezerrel.

   Ez egy ilyen felejtős bejegyzés. Eszembe jutott, hogy a Westelnek volt "Vááóóó" csomagja is. Tisztelt Westel! Az idegenből magyarított szavakból formált sorozatot a "Sááájszee!" csomaggal kellene folytatni. Felhasználás esetén nem kérek jogdíjat, a nevemet meg se említsék, köszönöm.

   Tegnap szabadságon voltam, mert elhatároztam, hogy a tél végleges beállása előtt le kellene festeni az ablakkereteket. Asszony balra el a kölyökkel, én pedig nekiálltam. A terasznál frissen, fürgén leszereltem a redőnyöket, frissen, fürgén leragasztottam az ablak azon részeit, amiket semmiképpen nem akartam befesteni, frissen, fürgén festettem, legvégül frissen, fürgén és hosszan káromkodtam, mert nem bírtam visszaszerelni a redőnyt, nem ok nélkül volt itt két faszi felszerelni. Olyan volt a feladat, mint jobb bankrablós filmekben a kétkulcsos bejárat, csak nekem nem volt olyan ügyes ketyerém, amilyent a bankrablók ilyenkor elővesznek a farzsebükből és aminek a segítségével egyszerre két, egymástól messze levő helyen tudnak ügyködni. Aztán csak visszakínlódtam a redőnyöket, a kihullott pár apróságot visszaszereltem. Délre járt már, amikor megjött a nejem, aki lelkiekben arra készült, hogy már kész is van minden, de konstatálnia kellett, hogy -a folyamatos melózás ellenére- még sehol nem tartok. Örült nagyon, félórát pufogott, hogy kosz van, rendetlenség van, miezitt, miazott. Én húztam az arcomra két csíkot és megpróbáltam ablakkeretnek látszani, de nem nagyon sikerült. Aztán elvonult a gyerekkel kicsit szundítani, mire felébredtek, én is készen lettem, megszüntettem a csatateret, béke, hühh.

2002. 10. 28.
    Bocsánatot kérek a reklámdal írójától, szóval a második sor eleje úgy szól, hogy "Bevásárol, s nem mismás". Így azért mindjárt sokkal több értelme van az egésznek.

   Ami még megragadott. A Westel újabban (oké, ez relatív) kvázi indulatszavakkal látja el az ilyen-olyan telefonos akcióit, ugye volt a "Hoppá", meg "Ollállá", "Banzáj", illetve a legújabb, az "Aaztaa" csomag. Gyerekek, legalább egyszer rendesen be kéne vállalni a frankót és megjelenni a "Baazmeeeg" csomaggal, szóba jöhet még a szelídebb "Azannyaaa", illetve a kimondottan a konkurrencia bosszantására alkalmazható bibibí-tromf "Lóófasz" csomag.

   Hasznos ez az óraátállítás. Tegnap a nejem jól meg is keveredett, mikor javasoltam neki, hogy menjünk el a Tescoba (ott fasza csúszda van, meg hinta, a gyerek nagyon szereti), tiltakozott erősen, hideg van, meg különben is. Hm, hát jó. Nem sejtettem, hogy ő a besötétedésből indult ki, már régóta ég az utcai világítás, tehát mindjárt vacsoraidő. Csak otthon, a gyerek totális levetkőztetés után villant be neki, hogy várjunk csak...! Én szomorúan bólogattam, hogy hát igen, sajnos ez van, ideje ráállni a benti játékokra. Valamelyik este csináltam a gyereknek gyurmát, de nem jött be neki. Nagyon sok dologgal ez van, hajtogassunk papírt, rajzoljunk, gyurmázzunk, ilyes kreatív időtöltéseket találunk ki a nejemmel, a gyerek pedig mindezt kézből kontrázza. Ő inkább instant kakaót szeretne csinálni úgy, hogy a komplett doboznyi por negyedét beleönti a kis pohár tejbe, a készterméket szétlötyögeti padlóra, falra, akárhova, a maradék háromnegyed doboznyi port pedig nagyjából egyenletesen a lakás teljes területén elteríti. És nagyon meg van bántva, hogy mindezt nem engedjük meg neki.

2002. 10. 26.
   Most a CIB bevásárlókártyája teccik. A bankok reklámjai alapban tetszenek, mindig az derül ki belőlük, hogy ők valósággal rád akarják tukmálni a pénzüket, csak a fiókban derül ki, hogy ez korántsincs így. Üdítő kivétel volt régebben a Raiffeisen mosolygós reklámja, ott szó nem volt pénzről, egyáltalán számokról. Mondjuk ott elképzeltem, hogy összeül a stáb és töpreng erősen. Gyerekek, drága bank vagyunk, alacsony betéti és magas kölcsönkamatokkal, már ha adunk egyáltalán valakinek kölcsön. Mindenki minden pénzügyi és tranzakciós mutatóban ránk ver, mit lehet itt csinálni? És hosszas tökölés után kiderítik, hogy csak ezt tudják megreklámozni, szar bank vagyunk, de legalább közben mosolygunk. Ja és a plakátnőn nincs jegygyűrű, ezzel azt is sugallva, hogy a pénzügyi szolgáltatáson felül esetleg másra is hajlandó, csak hagyja ott a kuncsaft a pénzét.
   Alapban a kártyás vásárlásoknál a népek többet költenek, mint a készpénzesek esetén, erre tesz rá még egy lapáttal a CIB ravasz konstrukciója. Mondjuk ha jól láttam, egy tök közönséges VISA Electronról van szó, bár lehet, hogy tévedek, mindegy. Viszont a hozzá tartozó dalocs, amit egy Komár László hangú valaki ad elő, egyszerűen letaglózó.

"Az igazi kártya mindent tud, az igazi kártya lót és fut
Az igazi kártya nem mismás, az igazi kártya az valami más
Az igazi kártya mmmmmmmm mindent tud"

   Bazej. Ezek szerint ha megkérdezem a kártyámat, hogy mi mittudomén Nepál fővárosa, azt is löki chipből? Ez majdnem olyan rossz, mint a mackósajtos reklám volt, abban a rohadt nehéz mackótól nem ment az autó, valahol azt sugallva, hogy ettől a sajttól mindenki dagadt és hülye lesz és a rendőrnek ostobaságokat mond. Ja és nekem már csak azért sem kellene egy ilyen kártya, mert hátha pont fizetés előtt lécel le, mert neki futnia kell egy kört. Marhák.

2002. 10. 25. v2.0
   Ezt a bejegyzést egy frissen szervált 17 colos monitoron írom. Egy IBM G70-esről van szó, muzeális darab, az 1024x768-at csak 75 Hz-en tudja, de hát ezt ki nem szarja le. A jobb felső sarok enyhén konvergenciahibás, de oda ritkán nézek. Balról jobbra haladva van benne egy érdekes kis színváltás is, de hát én nem vagyok grafikus. És kurva nagy -mármint mély- és nehéz, tjp vagy Mr. A. biztos elsírná magát, ha látná, de azért még be tudtam gyűrni a szobába. Viszont mindezekkel szemben van három hallatlanul nagy előnye: 1.) 1024x768-ban is el tudom rajta olvasni a betűket, 2.) van kvázi gyerekzár rajta -mondjuk ezt kulturáltan setting locknak hívja a kézikönyv-így a gyerek nem tudja a gombokkal szanaszéjjel állítani, mint azt az előzővel már megtette párszor, 3.) ingyé volt, csupán némi, forintban nehezen kifejezhető, térdepelve zokogással elegyített cipőnyalogatásba került, de már mostam fogat.
   A közeljövőben egy GeForce2-es videokártya beszerzését tervezem (Nem köpködni! Csak tudnátok, mi van most!), csak meg kell várnom, amíg barátnővel sem rendelkező ifjú kollégám kidobja az övét, már megkértem, hogy ne tegye mélyre a kukába és mielőtt jönnek a sárga ruhás fickók, azért még szóljon nekem. Ő ugyanis nem hódol költséges időtöltéseknek a kompúterét kivéve, amit most nem tud bővíteni, mert a hazai viszonyok között nem tudja már mivel, jelenleg végső kínjában egy projektor beszerzésén gondolkodik. Valahol azért irigylem a problémáit. Az mondjuk jelentősen vigasztal, hogy már csak statisztikai megfontolások alapján is minden bizonnyal van több olyan ember, aki viszont az én problémáimat irigyli.
   Ráadásul zabráltam sört is egy születésnapi buliról, most nekem jó.

2002. 10. 25.
   Most már a nejem is taknyos, fasza. Már látom, este elleszünk, mindenki spriccent mindenki orrába, mindenki beadja a másiknak az ilyen-olyan tablettát, oldatot, miegyebet, szívogatjuk egymás taknyát az orrszívóval satöbbi. Békés, egymással foglalkozós családi este. Kicsit ugyan eltávolodott a tollfosztós-kukoricamorzsolós-tajtékpipaszívogatós-borozgatós-mesélős földművesidilltől, de majd ha sárból meg trágyából összetapasztok egy fasza búboskemencét, el fog jönni az is.

   Könyvolvasási szokásaim az utóbbi időben meglehetősen determináltak, azt olvasom, ami jön. Ezt úgy kell érteni, hogy anyós nyomdában dolgozik, amit ott készítenek, mindenből kap tiszteletpéldányt, aztán lehet mazsolázni. Most kaptunk két könyvet a gyakorlati gyermekneveléssel kapcsolatban. Nejem sóhajtva olvasta fel nekem azt a részt, miszerint "ha azt akarjuk, hogy gyermekünk végigaludja az éjszakákat, csak a legszükségesebb esetben menjünk oda hozzá és akkor is csak cuclisüveggel, különben...". Én csendben bólogattam, belül pedig elátkoztam a honi könyvkiadást, amiért ezzel a művel két évet késett. Mert hát ugye van nekünk szakirodalom szakajtónyi, csak épp ilyesmiről nem volt egyikben sem szó. Már látom, ez a gyerekprodzsekt is olyan, mint a közmondásos házprodzsekt: az elsőt az ellenségednek... Persze léteznek mázlista hályogkovácsok is, csak igen kevesen.

   Nejem közben angolul tanul. Jobban tudok nála, pontosabban nagyobb az aktív szókincsem, ezért időnként hozzám fordul segítségért. Hálistennek sosem játszottam el előtte, milyen faszán is tudok én, mert most, amikor kérdez, nem égek be, hogy igazándiból nagyon nem vagyok képben. Vegytisztán kiderült például, hogy a past perfect continuous (PPC) helyes alkalmazásáról gőzöm sincs. Mindenesetre az általa feltett kérdések igen érdekesek. Az ugye úgy van, hogy a PPC azt jelenti -ha jól emlékszem- hogy valami a múltban történt, ami hatással van a jelenre is, de már éppen vége is van, vagy valami ilyesmi, szóval épelméjű magyarnak ilyen marhaságot eszébe nem jutna egy igeidővel kifejezni, arról nem is beszélve, hogy nem is igen tudná. Viszont ebből aztán fasza elméleti konstrukciókat lehet csinálni, hogy pl. az PPC-e, ha régen megdöglött a macskám, ezért még most is szomorú vagyok, de egy vajákosasszony épp az imént feltámasztotta. És mi van, ha mégsem sikerült neki. Azzal próbáltam vigasztalni a feleségem, hogy örüljön, amiért az időutazást még nem találták fel, mert akkor aztán ugyan tornázhatna. De valahogy nem láttam a felhőtlen örömöt az arcán.

2002. 10. 24.
   Még mindig fáj a fejem, pontosan rá tudok mutatni, az orrnyergemtől kb. másfél centire északkeletre intéz támadást a takony, belülről kifelé. Tegnap este elővette a faltörő kost is, úgy rohamozott, sajnos későn eszméltem és kezdtem magam gyógyszerolni (Contac, valami -pirin, sütőrum), csak késő estére sikerült lefújnom a támadást.
   De legalább senki nem volt friss és fitt, a gyerek csak nyavalygott egész délután, nejem pedig tűrte, ameddig tűrhette. De este tizenegy tájt, amikor a gyerek félórája szabályszerűen sikoltozott, mert nem voltunk hajlandók vele játszani (közben majd eldőlt a drága, annyira álmos volt) neki is betelt. Kirohant a fürdőszobába, behozott egy pohár hideg vizet, majd nyakon öntötte a gyereket. Az csuklott kettőt, majd meglepődve elcsendesedett (relatíve), negyedóra múlva pedig elaludt.
   Én mély elégedettséggel asszisztáltam végig ezt a folyamatot, mert már régóta piszkálom a nejemet, hogy ne hagyja magát teljesen a gyerek által vezéreltetni. Persze, szép a szülői szeretet, meg minden, de azért legyenek már határok, mert a kölyök teljesen el fog kanászodni és azt hiszi -egyébként teljes joggal- hogy ő az úr a házban. Velem ugyan visíthatott, hogy a harmadik vegyélfel/tegyélle után leálltam, hogy addig nem folytatom, amíg el nem dönti, hogy fent vagy lent, viszont a nejem rosszul bírja a visítást és morogva ugyan, de kielégítette a gyerek követelőzéseit. De tegnap este végre megemberelte magát, ezért utána kint a nappaliban külön megdicsértem és a normális éjszakai alvásért folytatott hadviselésben mutatott rendkívüli bátorságáért tábornok úrnak szólítottam.

   Amőbafotel-ügyben írtam a Nyelvparádé-szervezőknek, hátha, de nem. Kaptam kedves emilt tájékoztatásul, hogy az IKEÁban régebben volt ilyesmi, őket is felhívtam, némi tanakodás és kutatgatás után közölték, hogy a hír minden részletében igaz, régebben volt. Hát asszem, ki kell várni a 2003-as Nyelvparádét.

   Az előbb társalogtam a raktárossal és megegyeztünk, hogy rendszeressé kellene tenni a szerdai munkaszüneti napokat. Volt (van) egy mozgalom, a TSZB (Túlzott Szeszfogyasztással a Békéért), amit egy alkalommal párttá léptettünk elő, kitaláltuk a pártprogramot is, miszerint hatalomra jutásunk esetén első intézedéseink egyike a sör haladéktalan ingyenessé tétele lenne. Persze nem zárnánk ki sorainkból a bor- illetve töményfogyasztókat sem, a célunk úgyis egy. Ebbe a pártprogramba pedig prímán beleillene a "szerdát szánnánk szünnapnak!" szövegű, nagyszerűen skandálható szlogen is. Hát majd három év múlva meglátjuk.

2002. 10. 21.
   Úgy látszik, bejön az a jóslat, hogy a gyerek egy hétig bölcsődében, egy-két hétig pedig betegen otthon. Ez már a második kör, a gyerek már el van látva orrbaspriccelős keverccsel (takonyoldó+takonygátló), nagyméretű, ugyancsak orrbaspriccelős tengervízzel csak úgy natúr mosásilag, fülcseppel, háromféle kanalas nemtommivel (van tejfehér, narancssárga és egy olyan kislányos rózsaszín), amik kivétel nélkül meglehetősen rosszízűek, időnként kúppal. Ebből kifolyólag az este kitöltése viszonylag egyszerű, a megcélzott lefektetési időpont előtt egy órával el lehet kezdeni üldözni a kölyköt a mindenféle spricnikkel meg kanalakkal. Azt is sejtem már, hogy miért allergiás szinte minden férfiember a porszívó hangjára. Nem genetikusan kódolt dolog ez -mint ahogy jó darabig gondoltam-, hanem az elnyomott gyermekkori emlékek negatív élményanyaga lépteti működésbe a reflexszerű védekező mechanizmusokat.
   A feleségem meg is jegyezte, hogy érdekes, az általa ismert összes hímnemű egyedben, ha porszívót hall, azonnal felbuzog a menekülhetnék, ezt lehet mondjuk terelni is, ekkor lehet elküldeni apát egészen messzi boltokba is. Ha a férfi nem menekülhet, akkor vigyázni kell, mert -hasonlatosan a sarokba szorított állatokhoz- egy idő után a porszívó hangja agressziót vált ki, amit már nehezebb irányítani. Hosszas porszívózás esetén pedig komolyan számításba kell venni a porszívó esetleges elhalálozását a negyedik emeleti gangról utcára való zuhantatása által, esetleg a porszívó idomárjának verbális inzultálásával egybekötve.
   Ezt nagyon seggül fogalmaztam meg, de most már így hagyom.

   Nejem is unja már nagyon a banánt, a szép új porszívónkat még el sem raktuk, a megvétel óta ott áll a nappali sarkában, akármikor kellhet vele (orrot) szívni. Tegnap volt boltban, leállt egy másik anyukával beszélgetni, az ő gyerekének is folyik az orra satöbbi, elvoltak jól egészen addig, amíg másik anyuka azt nem találta mondani, hogy "ezek a kicsik mindent elkapnak, ráadásul most van pár bárányhimlős gyerek is..." Lehet, hogy folytatta volna a mondatot, de nejem ekkor pánikszerű gyorsasággal elköszönt és elszáguldott, a francnak hiányzik a takony tetejébe még egy bárányhimlő is. Majd két hét múlva.

   Nekem szerencsém van, én tudom fújni az orromat, nekem nem kell kiporszívózni. Tegnapelőtt a jobb arcomba költözött a takony, nyomta kifelé a szememet, egy kulcscsomóért lehajoláskor sárga lé csöpögött ki az orromból, azóta jobb. Ma reggel viszont egy bólogatós madár (ha még emlékszik valaki az ivós madárra, tudja, miről van szó) költözött a fejembe, ami ha előrehajolok, az ólombetétes csőrével nagyot koppint belülről a homlokomra. De már nyeltem madárijesztőt.

   Bunkó vagyok, jelen pillanatban az 56-os eseményeket egyetlenegy szempontból tartom sikeresnek, mármint hogy végül munkaszüneti nap lett belőle.

2002. 10. 18.
   Folyamatban van az ügy, hogy az információs szupersztrádának legalább a gyorsítósávjára sikerüljön már felhajtani t. cégemnek. Ez úgy indult, hogy elmentem egy helyre, ahol telepítés után interneten kellett frissíteni egy víruskeresőt, kb. egy évnyi vírusdefinícó meg még pár ezmegaz kellett lejöjjön. Nyomtam a gombot, hogy "start", aztán kerestem egy alvásra is alkalmas foltelt, kipakoltam az uzsonnámat, széthajtogattam az újságot. Aztán felnéztem, majd szomorúan összehajtogattam az újságot, elcsomagoltam az uzsonnát, ezt nem vártam volna, azannya, ADSL.

   Ezen felmérgelve magam bent a cégnél megnéztem a havi távközlési számlánkat, megnéztem a szolgáltatónk weblapját, majd rittyentettem valami efféle emilt.
"T. cég!
Jelenleg egy A sebességű internethozzáférésért B összeget fizetünk Önöknek.
Az Önök weblapján egy 6xA sebességű inetrnethozzáférést kínálnak B/2 összegért, igaz, más távközlési eszközzel.
Kérem, hogy ezen makacs tények ismeretében indokolják meg, miért jó nekünk az Önök jelenlegi szolgáltatása."

   A válasz hasonló volt a most az autókereskedők által előszeretettel használt "árelőny" -ös cuccoshoz, magyarul ugyanezért a pénzért jócskán sávszéleséget bővítenek a bérelt vonalunkon, meg még mellé nyomnak egy ADSL vonalat is csak úgy grátisz. A lehetőségek között fel sem merült, hogy na jó, akkor olcsóbban adjuk. Nem mintha ebben az esetben ez baj volna, csak hát az elv, ugye.

   Most már csak ki kell várni azt az egy hónapot, aztán már hipersztráda, meg minden. Sajnos ettől én még nem fogok tudni gyorsabban és okosabbakat gépelni és időm sem lesz több.

2002. 10. 16.
   Bár a kérdés költői volt, kaptam választ, ezúton is köszönöm szépen. Többségi alapon a "Fenekem a címlapon" volt a nyerő, bár némi bizonytalansággal, egyik válaszadó sem állította biztosra, hogy ez az igazi. De most már nekem jobb, ha tunképpen nem lett volna eddig is mindegy.

   A magyari igazság(?)szolgáltatásnak érdekes tempója van. Két lassú, egy gyors, legalábbis én ezt láttam belőle. Minap kaptam egy levelet a Pesti Központi Kerületi Bíróságtól a Markó utcából (ez már eleve nem hangzik jól), IDÉZÉS, mondta a fejléc, tejóisten, mi a fenét akarnak ezek. Csak az első hosszanti frásztörés után, amikor a pulzusom már százhúsz alá esett olvastam el alaposabban a papírt és jöttem rá, hogy egy több, mint két évvel ezelőtti közlekedési baleset tanújaként van rám szükség.
   Annakidején este héttől kb. tizenegyig dekkoltam az utcán, amíg meghallgattak, jegyzőkönyvet vettek fel satöbbi, már akkor utáltam magam, amiért egyszer próbáltam tisztességes állampolgár lenni és elmondani a hatóságnak, mit is láttam. Egyébként egy szabványos, vegytiszta jobbkéz-meg nem adásról volt szó.
   Erre kb. egy évre kaptam levelet, hogy ugyan fáradjak már be a rendőrségre. Ott is elmondtam nagyjából ugyanazt, mint a helyszínen. Erreföl jött most a tárgyalás. Nem értem, mi tartott ennyi ideig.

  Mindegy, elő ne vezessenek, inkább elmentem. Nagy nehezen megtaláltam a termet, basszameg, késtem hét percet, amilyen pechvogel vagyok, instant lecsuknak a bíróság munkájának az akadályozásáért. Félve benyitottam, a kis teremben mindenki megdermedve nézett rám, mit akarok én itt.
-Ööö, jótvánok, tanúnak lettem beidézve ide.
Zavart kis csönd, szemmel láthatólag nem számítottak rám. Aztán a bírónő rájött, mi lehet a baj.
- Maga nem az XY-tárgyalásra jött?
- De igen, elnézést kérek a késésért.
- Annak már vége, ez már egy másik tárgyalás. Kér igazolást a munkahelye számára, hogy itt volt?
- Nem. Van önök közül valakinek szüksége erre az idézésre? - lengettem meg a papírt.
- Nem.
- Hát akkor viszontlátásra.
- Viszontlátásra.

   Ejha. És én még bedobtam a parkolóórába egy órányi zsozsettát.

   Most láttam egy eléggé keserves StarWars-paródiát (Episode I), az aláfestő zenét változtatták meg és a szinkront cserélték ki tahóra. Hosszú és nem olyan jó, de egy poénon jót röhögtem.
   Qui-Gon Jinn (QGJ) tevén (vagy min) ül, a fiatal Obi van Kenobi (OVK) előtte áll.
QGJ: Habraka breke frittafarta.
OVK: Miva mester? Mijafaszt mondol, bazej?
QGJ: Kervendes mozbuhli vontaranta dufritehed.
OVK: Ööö... Jóva, mester, már majdnem értem!

   A gyereket bepasszíroztuk a bölcsődébe, még nem szűnt meg teljesen a taknya, de már papír van róla, hogy bemehet a többiek közé. Amúgy is mindegy, láttam a dadusokat, amint felkészültek egy udvari gyereklegeltetésre, kabát fel, százas csomag papírzsebkendő betáraz, talán elég lesz egy órára. Mást sem csináltak, csak mentek egyik gyerektől a másikig, szakmányban törölni csöpögő orrot. Hát ezt a munkát sem vállalnám be szívesen.

2002. 10. 14.
   A múlt hét (a vasárnap kivételével) eléggé rohanós volt, ez a hét sem kezdődik különbül. Miután lejár a munkaidőm, kezdődik a munkaidő, este el kell menni a faterhoz, kapott valami programot és nem bír vele. Mondtam neki, semmi garancia arra, hogy majd én jobban boldogulok, de erősködött, hogy talán ketten többre megyünk. Talán, hagytam rá, megvan az esti program mindkét értelemben.

  A hontalanújságot áruló fickót már régóta figyelem egy kocsisorral mindig bőven ellátott lámpás kereszteződésben. A sor hosszú, mindig csak többedik lámpára lehet átjutni. A faszi nagyon tud valamit. A lámpától kezd és csak addig halad, amíg úgy saccolja, hogy a következő kocsi már nem fog átjutni. Ott komótosan megfordul, visszaballag a lámpához és várja, hogy a kocsik menjenek közel hozzá. És alig téveszt. Respekt.

   Sokszor csak több év múlva jön rá az ember, egy-egy dalban mi is hangzott el. A Való Világ szignáljának első két sora valószínűleg ugyanez a kategória lesz, ha egyáltalán. Nejem megkérdezte, hallgassam már meg én is, hátha rájövök, mit is énekelnek. Szerelem a színpadon? Szeretem a szívlapom? Nem tudtam neki segíteni. Haj, haj, most mi lesz velünk?

2002. 10. 13.
   Csendes, esős vasárnap kora délután. Nejem kegyes volt hozzám, hagyott tízig aludni. Most ő dunnyadt el a gyerekkel együtt, van esélyem blogzani. Most jöttem rá az XP egyik dühítő tulajdonságára, ha úgy pörög fel, hogy nincs a modem bekapcsolva, azt mondja, hogy port disabled, húzzáinnet, kicsiöcsi. Mindegy, ez legyen a legnagyobb baj.
    Egy darabig a Syberiával játszottam, nagyon jól illik ehhez az időjáráshoz. A stratégiai játékokról már régen leszoktam, ilyesmit nem lehet negyedórás adagokban.

   Enyhe melankólia fogott el, mert elkezdtem rendet rakni a dolgaim között, amiket költözéskor csak beraktam egy dobozba. Félkész áramkörök, vezérlőprogram-listák, alkatrészek, ilyen-olyan technológiai spray-k. Ezekből sem lesz már semmi, lassan két éve, hogy a forrasztópákáról át kellett szoknom a betonkeverőre. Már látom, hogy komoly szívfájdalommal ugyan, de szanálni fogom a készletemet.
   Mint költözésnél a rendrakás. Amit az ember több, mint három éve nem vett elő, legyen az ruha, bármi, azt nyugodtan ki lehet dobni, még ha szükség is lenne rá, úgysem fog előkerülni, az ilyesmik gondosan el vannak téve egy olyan jó helyre, aminek a pozíciója úgyis kimegy az ember fejéből. Ha vesz az ember másikat, a régi nyilván előkerül, de akkor már minek, csak bosszant. Ki vele.

   Ilyenkor erősnek kell lenni. Olyasmi ez, mint a régi nő, aki után néha vágyakozik az ember: De jó lenne, ha még egyszer összejönnénk, biztosan nagyon fasza lenne megint. Ekkor kell a férfinak bíznia egykori önmagában, mondván, hogy "az emlékek mindig szépülnek, biztosan megvolt az okom annakidején arra, hogy kirúgtam azt a mocskos kurvát, nem volna muszáj kétszer is tanulnom saját hibámból." Nyilván ha a nő rúgott ki, akkor kis változtatásokkal ugyanez, csak még az "én nem megyek oda könyörögni, kapja be egy tehén túrós tőgyét" is hozzáképzelendő.

   Koncert után benéztem a Marco Polóba, pörög-e még a buli. Kicsit nehezen találtam meg a helyet, nem mindegy, hogy harmadik, vagy negyedik utca. Pinyóba le, egy szívélyes kidobóembert megkérdeztem, hogy van-e itt dark-techno-industrial buli. Csak nézett, majd hívott segítséget, de mindenki csak a fejét rázta. Hm. Azért beljebb mentem öt métert, aha, alakul, feketébe öltözött népek depresszív zenére minimálmozgással tolulnak, jó helyen járok. A keverőpult mögött másfélszeres életnagyságú Harry Potter összehúzott szemöldökkel varázsol.
- Damage személyesen, felteszem- nyitok ("Sir Livingstone, I presume").
- Igen.
- XY vagyok, F99.
- Aha, így már vágom.
- Kicsit lepörgősnek tűnik a buli.
   Egy csaj nagydarab, zakós, lófarkas, ittas fiatalembert fotóz, bruttó létszám hat körül.
   És ekkor jött az a pillanat, amikor immáron sokadszorra is rájöttem, hogy őslény vagyok.
- Mennyi is az idő?- kérdezte félig tőlem, félig magától Damage, majd ahelyett, hogy a karóráját nézte volna meg, az előtte álló laptopon macerált valamit és onnan tájékozódott.
- Fél négy. Nem csoda.- mondta, majd visszabukott a gombok közé. Elszívtam egy cigit, kiballagtam, Damage közben folyamatosan a pulton barkácsolt, legalábbis nem sikerült elkapnom azt a pillanatot, amikor felnézett. Kint még felvilágosítottam az embereket, hogy buli van, kicsit csodálkoztak, itt dolgoznak, de nem vették észre. Érdekes.

   Na megyek Trabantot berhelni, az jó ilyenkor nagyon.

2002. 10. 10.
   Ismét egy kissé pattogós nap, amellett, hogy tízfelé kellett menni korpára malacnak, mindenki megtalált, elkűttedemán amit megígértél hogyletőtesz, ilyes. Igen, ez egy emberfajta, amely az ilyen-olyan szarához drivert szeretne. És neki direktben a driver kell, mert az emilben elküldött, driverre közvetlenül mutató linkkel már - mivel ez neki az absztrakció nonpluszultrája- nem tud mit kezdeni. Pedig ez még nem is indirekt hivatkozás, hogy ilyen assemblyből lopott kifejezést használjak.
  Egyszer megkérdeztem egy ilyen humanoidot (nem merem nagystílűen az "ember" kifejezést használni), hogy miért nem elég neki a link, a válasz az volt, hogy nem akarja a telefondíját letöltésre fordítani. És nem tudtam meggyőzni arról, hogy -időt, és ezzel telefonköltséget tekintve- teljesen mindegy, hogy emilben jön le neki az a 10MB vagy direktben tölti le.

   Délelőtt tízkor még telefonált az asszony, hogy megállt a Trabant, se kép, se hang, menjek érte. Néztem az előttem miszlikekben heverő három gépre, hogy ha ezt most itt hagyom, soha nem találom ki, melyikben mi volt, hasonlatosan a repülőgépszerencsétlenség áldozataihoz, azoknak a maradványait is saccra elosztják az utaslista alapján százötven egyenlő részre, aztán mehet a hamvasztás, senki nem veszi észre ha valakinek közben véletlenül három sípcsontja és két koponyája lett. De aztán újra hívott, hogy nem kell menni, egy arra járó utcaseprő megjavította az autót. Ilyenkor örülök, hogy Trabantja van, az is olyan, mint a foci, mindenki ért hozzá valamennyire.

   Végighúztam a napot, aztán még megpróbáltam megkeresni, hogy az idei Nyelvparádé kiállításon melyik kiállító állhatott elő azzal a tematikába rohadtul nem illő, viszont a nejem által igen megkívánt "Amőba" fotellal/székkel (olyan zsákszerű izé, parafával vagy mittudoménmivel töltve, egész kényelmes meg szép színes), de nem sikerült. Talán majd holnap, ha bruttó félóránál több ideje van az embernek, azért többet tud intézni.

   Fogy a Garrone szépen, egyre többet kell javítanom. És ez most bonyolult lesz. Az a baj, hogy az előbb a "humanoid" kifejezésre nem tudtam a csokivonalról ismert "nugát jellegű"-höz hasonló kifejezést találnom. Most elmondom, hogy a "nugát" szó a "csokiszerű"-vel egyenértékű. Annakidején a "Kajla" csoki volt -pár más társával együtt- "nugát jellegű termék". Értitek, ugye. Megvan! "Humanoid jelleggel bíró képződmény." Igen, ezt megvesszük, tisztelt Szilágyi úr.

   Ez a bejegyzés otthonról származik. Itt -ezt már mondtam, de most még egyszer- nincs pinakészlet, azt nem tudom cserélni, immár másodjára. Bocsássatok meg nekem, humanoid jellegelemekkel bíró, szénapalú biológiai létformának.

2002. 10. 09.
   -A ...ööö... termeszbót a nyúlon túl...?
   -Igen. Menjél csak.
   A párbeszéd első fele tőlem származott, a második fele a feleségemtől, aki rögtön tudta, hogy azt kérdezem, vajon a mezőgazdasági üzlet a vasúti felüljáró után található-e.

   Ez az egész nagyjából onnan indult, hogy tegnap telefont kaptam a nejemtől úgy déltájt.
- Hol vagy most? (Hajjaj, valami baj van, valószínűleg közlekedési.)
- Egerben. (Csakugyan ott vagyok, na most majd kiderül, mi a gáz.)
- Basszameg. (Aha, lepukkant a Trabant.)
   Nejem éppen visszafelé jött egy antibiotikumos orrmosásról (amit a gyerek -lévén az orrmosólé az antibiotikum miatt iszonyúan keserű- instant rókázással nyugtázott), amikor rettenetes recsegés hátulról. Megállt, a jobb hátsó kereszttartó eltört a francba. Szegény ott állt a kacskakerekű Trabant mellett, mint egy hajótörött, csak azok általában nincsenek még le is hányva.
   Mondtam a kedvesnek, hogy vagy vár rám ott úgy három órát, vagy tömegközlekedés, vagy taxi, de ugye ismeri a pillanatnyi anyagi helyzetünket, amiből most egy trélerezésnek meg egy autójavításnak is ki kell jönnie, úgyhogy válasszon okosan. Én meg nekiálltam telefonálni autómentőért, meg szervizért, mindezt úgy, hogy közben közölték velem, hogy az általam keresett utca nem ezen a dombon van, hanem szemben, a másikon, át kell vágni az egész városon.
   Visszafelé menet közben még lezúztam egy mini versenytárgyalást az autómentősök között, este nyolcra sikeresen mindent el is rendeztem, másnap, azaz ma pedig reggel kezdtem a műszakot autószerelővel, postával, bölcsődével, orrmosatással, közben bekérdeztem a cégemhez, hogy esetleg valami munka nincs-e, mert unatkozom. Vissza az orrmosóba, családot haza, közben tettem fel a bevezetőben szereplő kérdést.

   Valami munka persze volt, a belvárosban. Bizonyos cégeket nem szeretek. Azokat pedig kimondottan utálom, amelyek iszonyatos méretű -és egyúttal igen nehéz- dolgokat rendelnek meg felkonfigurálásostul és amelyek ráadásul sétálóutcákban helyezkednek el, tehát még csak a közelükbe sem lehet jutni autóval. De legyűrtem az akadályt, visszafelé pedig minden megbocsáttatott a világnak, amikor a szomszéd sávba átnézve Medgyessy Pétert pillantottam meg egy Mercedes hátsó ülésén. Éppen mobiltelefonált, én -mint afféle vidéki hülyegyerek- rávigyorogtam, ő visszavigyorgott, persze lehet, hogy csak éppen valami viccvonalat hallgatott.

   Este még megkért a nejem, hogy nézzem már meg a mosógépet, mert nagyon karcog benne valami. Két órás tömény szerelgetés után sikerült nagy nehezen összeraknom a mosógépet, közben többször elkívántam a tervezőjét a kurva anyjába a harminc kilós betonnehezékeivel együtt, aztán mondtam a nejemnek, hogy majd hívjon szerelőt, de készítse elő a fényképezőgépet és dokumentálja, hogy mit csinál, legközelebb majd nekem is menni fog, de addig legyen szíves ne mosson a gépben olyan melltartót, amelyikből kijön a merevítő.

2002. 10. 07.
  Két sikeres XP-telepítés után újra jelen a nem valós világban. Az egyik otthon, a másik a munkahelyen, ahol egy tréfáskedvű kolléga miatt eldőlt a gépem, ezért nem tudtam a már megírt negyedikei bejegyzést sem feltölteni. A fejem ráadásul több okból dagad, egyrészt a full (újra)telepítések, másrészt valami náthaszerűség miatt. Ez az első fázis, a nyirokmirigyek megduzzadnak, azaz felfúvódik az ember feje. A második fázisban a fúvódás ugyan elmúlik, de elemi erővel tör ki a takony, a harmadik fázis pedig a hörgő haldoklással elegyített hörgőkiköpés. Illetve ezek véletlenszerű ismétléses permutációi.

   Anyám volt szombaton, sikeresen túléltem, a szagelszívót is sikeresen konvertáltattam vele porszívóra, otthon azonnal ki is próbáltuk, mindenki örült, csak a gyerek nem. De ő nagyon nem, a fikaszívást sosem szerette. Aztán még a maradék szombatot is kibekkeltem, vasárnap sikerült is reggel négykor lefeküdni, a nejem volt annyira rendes, hogy csak úgy tizenegy tájt eresztette be a gyereket a szobába ébresztési célzattal és teljes sikerrel.

   Már most tele van a tököm az egész időjárással. Amúgy is utálom ezt a hideg fajtát, ráadásul tudom, hogy jó darabig ez csak rosszabb lesz. Viszont így, hogy a nejemmel közölték, hogy a gyereket még mindig rendszeresen kell orrmosásra vinni, mert nem javul, még jobban utálom az őszt meg a telet. A nejem is kivan, ő úgy képzelte, hogy délelőtt beviszi a gyereket a bölcsődébe, aztán angolul tanul, hol otthon, hol tanárnál. Ehhez képest két angolóra után a gyerek betaknyosodott (idestova két hete), angoltanulás helyett lehet vinni orrmosásra (50 km/darab), lehet neki venni a (rohadt drága) gyógyszereket, amiket esténként külön műsor vele bevetetni.
   Reménykedtünk, hogy most hétfőn végre azt mondják az orvosnál, hogy lehet vinni bölcsődébe, de nem, további rendszeres orrmosás, csak már antibiotikummmal. Az angoltanár pedig hülyének nézi a feleségemet, angolul akar tanulni, aztán nem jár az órákra. Nem egyszerű dolog ez.
   Apám közben bejött a céghez, megkérdezte, hogy hogy vagyok (gyanús), majd kisvártatva előhúzott úgy ötven oldalnyi ezt-azt, hogy fénymásoljam már le még három példányban. Ahha.

   Ez az XP eléggé érdekes, a jelek szerint a Microsoft azzal nyit, hogy mindent átrak máshová, ne lehessen egyből megtalálni. De szép színes is, tisztára papagáj, minden mozog, mindent jobban tud, rajzolt kiskutyust kell bottal elzavarni a picsába, hogy az ember békében kereshessen fájlokat stb. Egy órámba fájt, amíg rá tudtam jönni, hol kell kikapcsolni mindazt a csicsát, amit úgy gondoltak, hogy feltétlenül bele kell tenni. De már alakul, butítok ezerrel.

2002. 10. 04.
   Egyelőre úgy tűnik, mindent sikerült abszolválnom legalább annyira, hogy mindenki befogja a pofáját, lassulás van. Közben éjszakánként otthon is azt csinálom, mint a munkahelyemen: CD betesz, fehérember/homokóra, felsőbb hatalmak és felmenők fennszóval káromlása és nemi aktusra buzdítása. A "nem értem a világot" sorozat újabb tagja a "ha a Microsoft a W2k Prof-ba bele tudott tenni egy natív IBM RAID-drivert, az XP Prof-ba miért nem?" Hosszas gecizés után rájöttem, hogyan lehet megkerülni a problémát (ami alapban az volt, hogy... mindegy, nem érdekes), ma este újabb körök az XP Home verziójával, hátha azt kevesebbet kell idomítani.
   Szóval tegnap éjfélre már közel voltam a nirvánához, minden ment, mondjuk azzal, hogy "az XP bármely előző Windows verziónál gyorsabban indul el" (reklámszöveg az installálás közben), tudnék vitatkozni.

   A holnapi nap fasza lesz, reggel valószínűleg valami korai kelés/sürgős beszerzés a lokális piacon (azért valószínűleg, mert mindig csak reggel derül ki), aztán el anyámért a vasútállomásra, el porszívóért, kicsinyég örömködni mindkettővel, aztán anyámat visszavinni, esetleg a porszívót is, el próbálni, este meg koncert Komáromban, elleszek, mint befőtt, a zasszonynak majd hagyok magamról fényképet, legyen mit csókolgatnia, mint anno a Don-kanyarban rekedtek feleségeinek. Aztán majd csekkölök, nehogy rúzsnyom helyett nyál legyen rajta, mert az már válóok.

2002. 10. 03.
   Rohadtul rohannom kell, ufóproblémákkal küzdöttem egész nap, ráadásul nem is Budapesten. Most még rám telefonált a másodállásom, hogy eltűnt a gépről a vörd, meg hülye emileket kap, most mehetek még vírust is irtani, meg még valamikor haza is kelle érni. Pedig még drivert is kellene kutatnom, de lehet, hogy ezt hagyom a faszba, mára legalábbis.

   A fejléces cenzúra-eltüntetés ügyében pedig credits: lamer_srac, ui. ő fogalmazta meg a nép kívánságát olyan formában, hogy rá tudtam magam venni a megvalósításra.

   Na. Hama-hama, de má...!!

2002. 10. 02.
   Szép volt az éjszaka. Tegnap délután, amikor anyám felhívott (nagyon jól el tudja találni, az esetek 95%-ában étkezés közben kap el, pontosan akkor, amikor az első falat után felhabzik a gyomorsav és a legszarabb abbahagyni), a szokásos titkolózós körök után kibökte, hogy amikor jön látogatni, bemennénk valahova és segítene venni egy szagelszívót. Megkérdeztem, tudja-e, mennyibe fáj egy olyan, ami mi szeretnénk, mert akkor rögtön azt is tudná, hogy miért nincs. De már akkor ért bennem a gondolat, hogy szagelszívó helyett porszívót kellene venni, ez is rajta van a beszerzendők listáján, csak eléggé hátul, mert aki van, az ETA 400-as (hajrá, Baszkföld!), az még azért szuperál valahogy, meg különben is abból a szempontból is csereszabatosak, hogy mindkettő szív, illetve mindkettő vásárlása szívás.
   De a ma este után határozottan eldöntöttem, hogy ebből porszívó lesz. A gyerek lassan másfél hete taknyos, a taknyot ugye p/or(r)szívóval kell kiemelni, ezzel a 400W-os volt NDK-s készülékkel pedig ez nem túl hatékony, legalábbis erre jutottunk a nejemmel. A máról tegnapra virradás folyamán a gyerek masszív, folyamatos hisztit/nyekergést/nyűglődést produkált, nejem hajnal három tájt rezgő idegekkel ment ki a házból lehűteni a fejét, közben zokogva kicsit.

   Ehhez képest egész jól vagyok, ha valaki megnézi, a fejlécben egérmutató-odavivésre a "cenzúra" felirat eltűnik a ...öö... hogy is fogalmazta meg valaki... a természeti szépségekről, melyek lankáin az otthonról internetezők is nyugtathatják a napi hajszában megfáradt szemeiket.

   Egyelőre úgy tűnik, sikerült megoldani az időcsúszás problémáját is (NetWare szerver órája masszívan késik), már csak azt a kollégát kell elküldenem a picsába, aki azt szeretné velem megoldatni, hogy NetMeetinggel az itteni tűzfal mögül tudja anyukája otthoni (dinamikus IP) gépét távmacerálni, aztán elégedett leszek, ma is sokat tettem a globális melegedés (=egyre több a köcsög) ellen. Meg még van pár task mára, de azok macerásak, hagyom is őket holnapra.

2002. 10. 01.
   Végre sikerült nem elfelejtenem a céges kirándulásról készült és emilben elküldött képeket hazakészítenem. Ez azt jelenti, hogy átfésülni, ami nem kell, kidobni, ami marad, lekicsinyíteni (alapban ugye az 1200x1600 adja, azaz borzalmasan nagy), floppyra tenni. Ez a tevékenység kb. másfél hétig tartott, de sikerült! Hurrá! Van még pár emil, amikre valami okos választ kellene írni, de nem jut eszembe még hülyeség sem, úgyhogy jegelés.
   A feleségem már megállapította, hogy nem érdemes sok feladatot bíznia rám, mert fölösleges, valamit okvetlenül elfelejtek. Én ezt természettudományosan úgy interpretálom, hogy véges (és meglehetősen kicsi) FIFO-tárolóval rendelkezem, ha valami újat belegyömöszölnek, valami régi kihullik. Sokszor előfordul velem, hogy ülök, erősen mélázom, hogy mi az, amit feltétlenül és sürgősen meg kellene csinálnom, de nem jut eszembe semmi. Időnként ugyan eszembe jut valami, de az annyira macerás, hogy inkább hagyom későbbre, bármennyire sürgős. Kimegyek kávézni, hátha valami bevillan, de nem.
  És az autó az, ami előhozza a feladatokat, ugyanúgy, ahogy a "Küldés" gombra kattintás hozza elő az okos gondolatokat. Az ember hazakészül, összeszedi magát, kiballag, és abban a pillanatban, amikor kikanyarodik a főútra (ahonnan már nem egyszerű visszafordulni) , beugranak sorban mindazon dolgok, amikre lett volna idő, amik egyébként könnyen, gyorsan elintézhetőek lettek volna és sok embernek okoztak volna örömet/megkönnyebbülést/mittudoménmit. De nem fognak, csak majd holnap.

"A faszomba, a faszomba
Három tarka macska,
három tarka macska" - danolom, ez egy fázis, amikor az ember ostoba gyermekdalok dallamára adja elő a mindennapi társalgához szükséges mondandóját, vagy még azt sem, csupán nyomja összefüggéstelenül mindazt, ami az eszébe jut. De szigorúan csak énekelve.

<Nyaff>
   El kellene menni szabadságra úgy két hétre, kiülni valami teraszra, sörökkel teli asztal mellé és beszélgetni, mint Gárdonyi Mikszáthtal annak idején. Akkor kelni, amikor akarok, akkor feküdni, amikor akarok, a civilizációt pedig kizárólag egy hűtőszekrény képviselné. Időnként van olyan érzésem is (ez az idő most éppen ilyen), hogy becsavarodni egész jó dolog.
</Nyaff>

Bocsánat. És most mind együtt, hogy
"Biztos front van, biztos front van,
lassan másfél éve,
lassan másfél ééééveeeee."