2002. 07. 31.

   A rossz dátumokat meghagyom, maradjanak, mint szép emlék. Meg hogy lehessen érteni, mire is vonatkozott a fentebbi emilváltás.

   Kaptam egy másik emilt is, kifogásolván az előző napi szerverismertetés pontatlanságát. A kritika jogos, mert számszakilag szinte semmi nem stimmel benne (mármint ha a negyedkiépítést vesszük bázisnak), ez abból fakad, hogy lusta voltam végigolvasni az egész szirszart, ha valaki meg akarja tenni, ehun egy .pdf (1.7 MB, 22 oldal), benne minden széppel és jóval. ("Ebben a könyvben sokkal több minden van a pingvinekről, mint amennyit én tudni szeretnék róluk.")

   Ma is bebizonyosodott, hogy nem vagyok normális. Parkolóházból ki, ötszázas odaad, számla kér. 230 Ft. Számla megkap, köszön, elindul. Visszatolat. Visszajárót kér. Kap 40 forint. Megeléged. Tantusz úgy félóra múlva le. Agy száraz. Színpadról balra el.

   Birkabaszatós tréfa, most itt ezzel játszik mindenki.

2002. 04. 30.
   Kész van az autóm, hurrá. Annyiba került, amennyiért értelmes ember kocsit vesz, de hát céges autó, nem én fizetem, legalábbis nem közvetlenül. Csillog-villog mindenütt, kivéve ott, ahol nem. De a tipikus autószerelő-hozáállás itt is megvolt. A tipikus autószerelő-hozzáállás azt jelenti, hogy 1.) azon kívül, amit mondasz nekik, semmit nem csinálnak meg 2.) semmire nem figyelmeztetnek, csak ha már teljesen odavan. Pl. nem mondják meg, hogy le kéne alvázvédőztetni a kocsit, kizárólag akkor szólnak, amikor már annyira szétrohadt az alja, hogy meg sem lehet emelni.
   Most megkérdezték, hogy rendeljenek-e a visszapillantó tükörre borítót, mert leesett. Nyeltem egyet, amekkora összeget kiszámláztak, nem értem, miért nem fért bele az a ránézésre ezer forintos műanyagdarab. Vagy kérdezték volna meg telefonon például, hogy megrendelhetik-e. Persze, rendeljenek hát. Aztán még figyelmeztettek, hogy a bal hátsó gumin van egy nagy hasadás, ki kellene cseréltetni. Körbenéztem a műhelyben, az egyik fal tele volt eladásra váró gumikkal. Köszönöm a figyelmeztetést, mondtam és elmentem egy gumiszerelőhöz, de belül már megint nem értettem ezt a speciális kapitalizmust, amit itt már annyi helyen láttam, és arról szól, hogy "nem akarunk dolgozni". Amit tulajdonképpen megértek, én is utálok dolgozni, de ezt az undoromat nagymértékben csökkenti az a pénz, amit kapok érte.

   "A kalapom cilinder, nem holmi csekélység,
Ha felteszem: magasság, ha leveszem: mélység."
   A mélység egy Netware 5.0 volt RAID-vezérlővel, aminek a driverét a jószág minden egyes újraindításnál eldugta valahová, sztannyi. Gondoltam, meg kéne magyarázni az ügyfélnek, hogy ez így elvhelyes, ezt így kell csinálni, ez így van kitalálva, ezt így tervezték. De nem voltam teljesen biztos benne, hogy sikeres lennék, Wotan meg sajnos szabin van.
   A magasság egy IBM x440 szerver, negyedkiépítésben. 4x1.4GHz P4 Xeon, 2 GB RAM, stb. Akkora hűtőventillátorok vannak benne, majdnem berántották a cigimet. Állítólag négy oprendszert lehet rajta futtatni. Eddig nem kunszt, nade egyszerre...! Kiosztja az ember, hogy te, 1-es processzor, viszel egy Linuxot, te, kettes, meg hármas, ti egy Win2000-et, te meg ott kis árva négyes, nyomatsz egy DOS-t, hogy az öregek is örüljenek. Egyszerre négy partícióról bebootolod mind a négyet, oszt fasza. Hirtelen ugyan nem tudom, hogy ez mire jó, meg főleg ki az a nemnormális, aki -a dologgal eljátszáson kívül- foglalkozni fog vele, de nagyon tetszetős. És főleg drága, mint a rosseb. De lehet belőle venni kettőt, összeköt, és akkor már van tizenhat processzor, amit lehet izzasztani. Meg persze szinte minden menet közben csereberélhető benne, meg minden ilyesmi.
   Nekem nem kellene, mert nagyon zajos, felébredne rá a gyerek. Meg a feleségem is kivágna vele, ha meghallaná, mennyibe került.

2002. 04. 29.
   A gyerek mindkét nagymamija itt volt hétvégén, én elbújtam egy nagyobb tuja mögé, lemerültem és kibekkeltem. Egyébként váratlan semmittevéssel elt az idő, pénteken elmentem a kocsimért, mert megesküdtek, hogy kész. Mire odaértem, akkorra fejezték be a próbakört, ami során bebizonyosodott, hogy a hűtőventilátor nem megy. Szóval nem tudtam semmit elhozni sehonnan, amivel dolgozni lehett volna. Vasárnap azért lett volna sanszom valamit tenni, de a délutáni sétánál a gyerek bevonszolt egy szomszédhoz, aki sörrel kínált, abban a pillanatban csökkent le a hasznos tevékenységek esélye a nullára.

   Szégyen, nem szégyen, rendszeres olvasója vagyok a Story magazinnak. Az asszony megveszi, az ember pedig magára csukja a budiajtót, rágyújt, kiolvassa az újságot, kitörli a seggét (nem az újsággal, bár éppen azzal is lehetne, amilyen), majd megy a további dolgára. Hallatlanul érdektelen dolgokat lehet megtudni hallatlanul érdektelen emberekről, pl. "Ellopták Pokrivtsák Mónika mobiltelefonját", "Bajor Imre szendvicset evett egy fogadáson" stb.
   A legutolsó szám címlapján Jáksó László látható valami üveges tekintetű picsával, hogy az az új szerelme. Eddig rendben is volna, az, hogy a dagatt feleségét lecserélte egy ilyen fiatalkára, az érthető. A friss husit Kaminski Fannynak hívják, szép név, de nem tehet róla, meg különben sem akkora baj, 19 éves, ez meg egyenesen bájos. A baj ott kezdődik, hogy kijelentik, miszerint a csaj újságíró. Jesszusom, bazmeg, egy alig frissen érettségizett korú kis hülyecsaj már újságíró? A cikk szerint élt egy darabig külföldön, már onnan is tudósított. Jajjajjajj. Egyébként a hölgy a Színes Mai Lapnál/nak dolgozik. El tudom képzelni a lap színvonalát.
   Értem én, hogy bulvárlap a bulvárlapnak nem vájja ki, de akkor is. Mondjuk amilyen a Story, könnyen el tudom képzelni, hogy a szakma hulladéka írja, mert rendes újságíró maximum álnév alatt, vagy név nélkül publikál ilyenben (ugye ha fiatal és kell a pénz). Mindegy, ha ez a kispicsa újságíró, akkor meg én vagyok az Esterházy Péter.

2002. 04. 26. V2.0
   A szem. kult. rovatba tettem pár képet a gyerekről. És lesz még.

2002. 04. 26.
   Emilváltás. No comment.

2002. 04. 25.
    Azért az autótlanságnak vannak hátrányai is. A raktárból előjött kétszáz winchesterről le kellett szedni a partíció(ka)t. Idegnyugtató, terápiás munka, de azért a százhuszadiknál már marhára unalmas.

   Mindjárt folytatom a Klónok támadásának megnézését, tegnap nem sikerült végignézni a munkaidő végéig, nem hittem volna, hogy ilyen hosszú és -egyes részeknél- ilyen idegesítő. Sajnos fülhallgatóval néztem, ezért Anakin és Padme hosszas nyűglődéseinél már kissé hangosan kántáltam, hogy "Tószd! mán! meg! Tószd! mán! meg!", a kollégák fel is ugráltak megnézni, miféle pornót nézhetek én itten. Ez nagyon gagyi vonal, Anakin csakugyan olyan, mint egy nyáltömeg amerikai highschoolos, a réten a jelenet pedig élénken emlékeztetett a Zeffirelli-féle Napfivér, holdnővérben levőre, amitől egyébként szintén hidegrázásos rohamot kaptam. De kibekkeltem, sokat segített az a tudat, hogy -ha jól számolom- négy rész múlva majd meghal jól a kisköcsög.

   Na. Play.

2002. 04. 24.
   Azért az autótlanságnak is vannak előnyei. El kellene menni pár helyre, de nincs mivel, így most megnéztem a Skorpiókirályt, mindjárt a Klónok támadása kezdődik, csak kimegyek kóláért. Majd szólok a főnöknek, hogy tegyen már be pattogatott kukorica-automatát is. Igaz, kicsit illúzióromboló kb. 120x220 pixelben megnézni egy ilyen cuccost, a dolbiszörrándról nem is beszélve, viszont lehet közben cigizni, kurvára ingyen van és akkor megyek ki pisálni, amikor csak akarok, ha többször, akkor többször. Ráadásul utólag többnyire meg lehet állapítani, hogy kár is lett volna kiadni érte pénzt, mint pl. a Skorpiókirályért, ami tunképp egy masszív Conan-klón. De egyszer nem is volt rossz.

Ezt valamelyik pinamagazinban találtam. A humorrovatban. Csak nem képzelitek, hogy én belinkelnék pl. ilyeneket...?

   tjp faszán kitette a banneremet, örülök neki nagyon. Egy dolgot nem értek, hogy az a szép egyszínű, gyenge húgysárga háttér, amin annyit töprengtem, az hova lett belőle. Most tehetem fel megint a flashet oknyomozásilag. Bár annyira nem fontos, talán majd a film után. Vagy holnapután. Vagy jövőre.

   Hümm, hümm. Általános iskolai osztálytalálkozó terveződik. Erősen töprengek, mi is legyen. Végül is alkalom a berúgásra, ha meg tudom szervezni, hogy valahol tudjak aludni. Viszont olyan emberekkel, akikre nemigen, pontosabban igencsak nem emlékszem. Ebből még bármi kisülhet, valószínűleg elmegyek, mert legalább meg kellene adni a lehetőséget annak, hogy esetleg jó fejekkel találkozzam. Mert nem emlékszem jó fejekre abból az időből. Én nem voltam az, az biztos. Ez remélem, hogy megváltozott azóta, bár ki tudja. Pl. a főnököm, aki szerint nem a jófejség csúcsa, hogy munkaidőben filmnézés közben az unalmasabb részeknél blogot írok, pedig megpróbáltam meggyőzni, hogy mindezt a cégért teszem.

   Tegnap, amikor hazamentem, a fiam megörült nekem, közölte, hogy "apa!" (vagy nem ezt, nem tudom, úgy hangzott, mintha mondjuk egy japánt megtanítanának erre a hangsorra) és elkezdett húzni a hinta felé. Nejem kissé blazírt arccal ült, ugyanis azt a hangsort, hogy "anya", még nem préselte ki magából a gyerek, pedig ő ugye sokkal többet van vele. Ez a természet bosszúllása lehet valami rejtélyes sérelemért.

2002. 07. 23.
    Vége a szép időknek, asszony vissza. Tegnap szarrá takarítottam a fejemet, ugyan nem lesz jó, ebből a szempontból szinte az összes nő olyan, mint egy vérszomjas kiképző őrmester, viszont legalább a próbálkozást értékelni szokták. Én a nem takarítást általában a férfiak ősidőkből genetikusan örökölt jóval magasabb kosztűrő képességével szoktam magyarázni, ilyenkor a zasszony visszavág, hogy akkor költözzek ki egy közeli fára. És ennyiben maradunk.

   Mivel már ketten is írták, hogy a statcenter egy darab szar, cseréltem sitemeterre, ez I. szerint alapból másfélszeresére növeli a látogatottságot. Ez őt ugyan nem érdekli, viszont engem igen, mert hiú vagyok. És ha télleg többet mutat, akkor én örülni fogok, hazamenve csak a második dolgom lesz a szomszéd macskájának az inzultálása.

   A Ráfázol (Raiffeisen) Bank új reklámkampányt indított, a fő téma a mosoly. "Egy mosoly semmibe sem kerül, de sokat ér", ismét csak nem pontosan szó szerint, de nagyon ilyesmi. Mondjuk ez alapvetően egy közhelyes cucc, másrészt idézet a Dale Carnegie (ez a muksó egyébként megér egy külön misét, de most nem) -könyvek valamelyikéből, bár a közhely is valószínűleg eredetileg innen származik. Mindegy. Ők is mosolyognak, az ügyfél is mosolyog, csupa boldogság és hejehuja az élet.
   Kapjátok be, majd én is megpróbálom a gázszámlást egy mosollyal kifizetni.
   Namost. Az ABN-AMRO bankot egészen belülről ismertem, az utódját/vevőjét, a K&H-t is, a Postabanknál is van folyószámlám, az OTP-től vettem fel lakáshitelt, a Budapest Bankkal is volt dolgom élőben. Ráfázol-bankban speciel még nem voltam, de nem hinném, hogy olyan nagyon más, mint a többi. Alapvetően a bankokat igyekszem kerülni, a vége majdnem mindig hosszas sorbanállás, illetve felidegesedés. Valószínűleg ugyanolyan köcsög ügyintézőgárdával rendelkezik, mint a többi bank, maximum ezek mosolyogva lesznek köcsögök, de ez a mosoly engem annyira sem érdekel, mint I.-t az ő látogatottsága.

   Ez a fentebbi artikulátlan dühöngés természetesen egy csóró dühöngése. Ha volna fölösleges párszázmillióm, akkor a párszáztizediket (sok pénznél jobb a több) egy csettintésre ideadnák, másképp viszont hosszas macera, kunyera után elhajtanak a faszra. Bocsánat, felbasztam magam, építkezés könyékén sokat rohangáltam mindenféle bankokba és csak rossz tapasztalataim voltak. Abba is hagyom, mert egyre összefüggéstelenebb lesz, még az is lehet, hogy otthon legelsőként mégis a szomszéd macskáját fogom inzultálni.

2002. 07. 22.
   A fejem vattával van kitömve, a szemem pedig vörös és dülledt, pedig nem is szarok éppen. A pótblogsör után hazaérve még villanyt szereltem egy kicsit, kb. háromkor lefeküdtem. Fél hatkor arra keltem, hogy veri a zápor a redőnyt, gyors ellenőrzés, kell-e pincét menteni, de nem. Visszafekvés, fél hétkor pedig szólt a telefon, hogy ébresztő.

   A pótblogsör -némi hullámzástól és némi aggodalomtól eltekintve- egészen pozitívra sikerült. Négyen jöttünk össze, Cirn, Miles, Én és Mr. A. (Bocs Mr. A, ezt nem tudtam kihagyni). Eleinte kissé széteső volt a társalgás, a többé-kevésbé egészséges életmódot folytató Cirnt húztuk Milessel, hogy ez (mármint az egészséges életmód) el fog múlni. Nincs még pocakod, baze? Az is el fog múlni. A környező csajokat mustrálva próbáltuk kitalálni, ki lehet blogger, az a pókharapós fogú biztos az, Miles végig szentségelt, hogy nem hozta el a webkameráját. Közben Miles és némi sörök biztatására felhívtam I.-t, majd Wotant, megpróbálván enyhe becsületsértésekkel rávenni őket, hogy jöjjenek el (nyugi, telefonszámokat nem őrzök meg és nem küldök vissza). Itt volt egy hullám, Miles kicsit leeresztett és elkezdte csikkekkel bombázni a közelebb merészkedő aranyhalakat, én pedig -mivel beaggódtam autóvezetésileg- elkezdtem vadul üdítőzni. Ez egyrészt objektíve hasznos volt, másrészt viszont káros, mert ezáltal Miles egyedül maradt a maligánokkal. Ránk sötétedve Miles igen grandszenyőrként fizetett, majd kitalálta, hogy menjünk el a Rióba.
   Ott egy mázsás c. kidobó közölte velem, hogy "sportnadrágban nem lehet". Miafasz. Nem baj, van a Riónak másik bejárata is. Ott ugyanígy jártunk. Én nem értettem a dolgot, egyrészt hogy a Rió mitől annyival nívósabb hely, mint az Angelika, mivel ott ettől nem zavartatták magukat, másrészt pedig ha egyszer be szeretnék menni, akkor tán vennék is valamit, fizetnék is érte, miért baj az nekik,hogy sportnadrágban tenném mindezt. Végül Mr. A megszánt egy nadrággal, bejutottunk. Miles kezdett felpörögni, én pedig kezdtem lepörögni.
   Itt jött el a pillanat, amikor volt egy komoly kihagyásom, Miles -Wotannal példálózva- azt javasolta, hogy találjunk ki valami hájpot, amivel aztán. Mr. A. beszállt az ötletelésbe, innen csak lestem kia fejemből, tunképpen nem sokat értettem, egyszer kaptam fel a fejem, amikor éppen online hörcsögkasztrálásról volt szó.
   Szóval jó volt, na, bár a végefelé mintha "gyíkok vagytok"-szerűséget olvastam volna ki Miles szeméből. Majd legközelebb haboskakós matiné lesz.

2002. 07. már 21.
   Most olvastam, tetszett, mert kezd hatni a Hajós Ital. Dévényi Tiborral kapcsolatban. "Három kívánság? Kettő a fejbe, egy a mellbe."

2002. 07. 20.
   Tegnap némi fúrás-faragás és sok-sok festés után sikerült ma hajnal kettőkor lefeküdnöm. Arra ébredtem, hogy rettenetesen kell pisálnom, kibotorkáltam, közben minden az utamba állt: a leemelt ajtók, a gyerekkocsi, a szalagcsiszoló, szerencsére mire a festékesdobozhoz értem, már gyanakodtam, így nem rúgtam fel, de nem sokon múlt. Dolgom végeztével megnéztem, hány óra: reggel hét. Hm, utánateszek még egy kicsit.
   Egészen frissen ébredtem, ilyen is régen volt. De nem is csoda, behoztam egy csomó alváshátralékot, délután egy felé járt, alig akartam elhinni egyrészt hogy tényleg ennyi az idő, másrészt pedig hogy rettenetes berúgás nélkül én tudok ilyet is. Ez van, ha az embert végre nem zaklatják. Vagy ha fejébe száll a hígító.

   Kimentem füvet nyírni. Régebben nem tudtam elképzelni, hogy egyszer majd eljön az az idő, amikor ezt a munkát örömmel fogom csinálni. Ma sem tudtam.
   Aztán lecsiszoltam az utolsó ajtókeretet, le is festettem, aztán az összes többit is lefestettem, majd ismét az utolsót. Ha valaki nem értené: egy ajtókeretet kétszer kell lefesteni, az utolsó kivételével (amit le sem csiszoltam) tegnap egyszer már lefestettem mindet. Közben végtelenítve szólt a Propellerheads Decksanddrumsandrockandroll-ja, kb. négyszer hallgattam végig. Aztán CD-t cseréltem (Rage Against The Machine - Self Titled) és nekiláttam a konyhaasztal szétfűrészelésének, hálistennek nem szálltam el annyira, hogy össze ne tudjam rakni.
   Még nekiláttam, hogy a padlásvilágítást beszereljem, de ránéztem az órára és rájöttem, jobb, ha vacsora után nézek. A holnapi nap takarítással fog telni, mert mindenütt áll a por.
   Vettem még egy Hajós Italt altatónak, az összetétele: víz, mg-i finomszesz, karamell, természetazonos aroma, mesterséges színezék, etilvanillin. Nem is rossz, csak nem szabad magában inni. Ezügyben nosztalgiáztam egy kicsit, önmagában ihatatlan dologra háromra emlékszem. Régebben Szegeden volt dobozos bor. Igen, dobozos, tök olyan volt, mint most mittudomén a BB szőlőlé, csak "Müller-Thurgau" néven futó, rettenetesen savanyú fehérbor volt benne. Muszáj volt fröccsnek inni, mert másképp az embernek ponttá zsugorodott tőle az arca. A másik a Romániában megtapasztalt dobozos (igen, az is dobozos) vodka. "Pop" vodka, volt belőle a standard literes, meg a kétdekás. Brrr. A harmadik az valami almabor volt (a nevére már nem emlékszem, de valami Durbincs Sógor, vagy Csaplárosné, vagy ilyesmi volt), ez ráadásul kegyetlen fejfájást is generált másnapra, viszont egy literes üveggel 70 (hetven) forint volt betétestül, ez még akkor is kevés, ha elárulom, hogy hat éve mertem utoljára ilyet inni.

   Na egs. Olvassatok Andrassewet és csatolt részeit. Ha valakit a dizájn érdekel, annak nem nagyon (nagyon nem) fog tetszeni, viszont olyasvalakinek, aki _olvasni_ szeret, nagyszerű. Irigylem is. Mocskos irodalmár.

2002. 07. 19. v2.0
   Jött egy kérdés, hogy mi van ezzel a vasárnapi blogsörrel. Ez egy egyszemélyi, nagyon alulól jövő kezdeményezés, szervezés pedig nincs. Már csak azért sem, hogy ezzel takarózhassak, ha valaki azt találja mondani, hogy szar a szervezés. Magyarul én ott leszek, aztán hogy ki fog eljönni, arról lövésem sincs. Asztalt nem foglalok, mert egyrészt lusta vagyok, másrészt alapban nem számítok sok emberre, ha mégis, legfeljebb iszunk valami nonstop ABC előtt a járdán ülve.

   Szóval vasárnap 18.00, Angelika.

2002. 07. 19.
   Ügyes és okos vagyok, legyártottam magamnak egy faszán igénytelen Flashes bannert, majd tjp kirakja eccercsak. Rá is ment úgy másfél napom, ebből kb. egy nap azzal telt, hogy rájöjjek, hogy a faszba lehet megcsinálni, hogy klikkelek és kinyitja a blogomat. Az összes help, meg kutakodás azt eredményezte, hogy rájöjjek, ez is olyan, mint a szakácskönyv. Ott is mindig azzal kezdik, hogy a félbarna rántástól hogyan kell folytatni. Aki meg még azt sem tudja, hogyan kell azt a kurva rántást csinálni, az dögöljön éhen, vagy menjen el étterembe sok pénzért.

   k3y azt írta, hogy nem tud velem egyetérteni esőügyben, 1.) tőle felfordulhat az összes szar zöldség, 2.) esőben (tömeg)közlekedni nem fasza. Hadd védekezzek, mert konfliktuskerülő opportunista geci vagyok. 1.) Tunképpen tőlem is, nekem soha nem volt sem növényem, sem állatom, már csak növény- és állatvédelmi szempontból sem. B. nejem viszont megfojt, ha hazaérve fonnyadtan, döglötten találja bármelyiket, 2.) Ez meg igaz, viszont nekem szerencsém volt, nem kellett az esőben (tömeg)közlekednem.
   Este viszont megszívtam. Mivel nem találtam otthon semmiféle esőkabátszerű ruhát, felszerelkeztem esernyővel, mint Róbert Gida és úgy próbáltam meg útját állni a pincegarázsba betörni készülő áradatnak. Kb. negyedórát azzal töltöttem, hogy mindenféle védműveket építettem, plusz elvezető árkokat ástam, mindezt úgy, hogy közben félrebillent fejjel próbáltam tartani az esernyőt is, mint egy telefonkagylót. A szomszéd mulatott rajtam egy darabig, aztán ráfagyott a képére a mosoly, mert ugyan én szarrá áztam, viszont nekem nem folyt be a pincémbe a víz.

   Wotan dalát hallgatva és I. lelkesedését olvasva -hűbazz, várjunk csak, mi is Wotan linkje? ...öööö... Szóval Wotan dalát hallgatva és I. lelkesedését olvasva már látom, ahogy lassan-lassan kialakul az új, internetgenerálta zenei szubkultúra, csak most nem Beni bá lesz a sztár. Azért megnézem, amikor Wotan lesz az EmilRulez előzenekara. Igaz, azt még jobban megnézném, ha az EmilRulez lenne a Wotan elő-tánccsapata.

2002. 07. 18. v2.0
   Mindig csak az a vérgőzös gyanakvás, az. Westel társkártya-reklám v1.0: A plakáton egy ifjú pár esküvői szerelésben, "Aki önnek fontos, az nekünk is." Lefordítanám: "Lehetővé tesszük, hogy az Ön pénzét még egy ember ránk költse, és megpróbálunk úgy tenni, mintha ez igazán Önnek lenne jó. Ráadásul a felesége úgyis sokkal többet telefonál, mint maga." A legnagyobb geciség, hogy ezzel a feleségnek adnak ötletet, az ifjú férj pedig merje csak azt mondani, hogy "menj a picsába ezzel a marhasággal", mert rögtön jön a "nem is vagyok neked fontos igazán", aztán lehet magyarázni ezerrel.
   Westel társkártyareklám v2.0: a plakáton az ifjú ara puszit fogad el egy tizenkevésforma kissráctól. A szöveg osz-posz ugyanaz. Közelről kell megnézni a feltüntetett kártyát, hogy látsszon rajta a név: Kovács János. Valószínűleg nem a kölyök a kártyatulaj, tehát: "Basszameg, majdnem kifelejtettük a gyereket, pedig az is tud annyit pofázni, mint a felesége." Ne zavartassuk magunkat attól, hogy fiatal házasok repertoárjába nemigen tartozik egy ekkora gyerek, ő csak utalás, lényeg, hogy telefonálóképes korúnak kell lennie.

   Én örültem/örülök az esőnek, nem kell locsolni. Tegnap elkezdtem a lakás széttúrását, most, hogy a nejem elment a családjával nyaralni, itt az esély, hogy tervbe vegyek régóta halasztgatott koszolós faragnivalókat. Pl. az ajtófélfákat végigcsiszolni és lefesteni, padlásra világítást szerelni, konyhabútorból lefűrészelni másfél centit, illetve alatta/mögötte a padló és a fal közötti rést végig kifugázni, mert jönnek be rajta a hangyák ezerrel. Ez utóbbi két tevékenység a fél konyha atomjaira szedését igényli. Szóval lehet, hogy a tervbevételen nem jutok túl és csak henteregni fogok, de ez annyira jól fog esni, hogy segítségével könnyen le tudom majd győzni az el nem végzett munka miatti lelkiismeretfurdalást.

   Back to the roots. Tegnap este, ahogy hazamentem, elővettem a kb. kilencéves kislábasomat, belenyitottam egy sóletkonzervet, megmelegít, kanállal befal, kérődzik, kislábas mosogatóba be. A nosztalgia arról a kb. hat évről szól, amíg nem is használtam több eszcájgot, mert akkor mosogatni kell. Még a sajtostésztát is kanállal ettem, inni pedig csapból vagy üvegből. Még elmentem sörért, sajnos a nejem elfelejtette a just in case trabant ablakát felhúzni, csucsogott a valagam, mire az italdiszkontba értem. Ott pedig hirtelen felindulásból hagytam a söröket és a kétdekásokkal kezdtem szemezni. Ott tűnt fel a "Hajós Ital". Tetszett ez a bevállalás, az összetevők tanulmányozása során nem találtam sok különbséget a követlenül mellette álló, de magát már "Rum"-nak nevezni merő ital között. Azonnal meg is vettem, az őszinteséget értékelni szoktam. Otthon lecsiszoltam egy ajtófélfát, aztán töltöttem magamnak egy kis Hajós Italt, belekóstoltam, némi köpködés után töltöttem bele kólát, rágyújtottam, kiálltam a teraszra, szomszéd megérdezte, hogy mit csinálok, némi társalgás után észrevettem, hogy fél tíz van. Bementem, betettem a Tigris és sárkányt a videóba, végignéztem, közben elfogyott a Hajós Ital, hajnal egykor pedig eldőltem. Eddig jó.

   Most -mivel még nincs hivatalos autóm- nem tudnak elküldni sehova. Mindjárt megnézek valami filmet, van a szerveren jópár, moziban pedig nem voltam majdnem két éve, nekem szinte minden új.

2002. 07. 18.
   Pótblogserileg jött egy kérés, hogy időpont nem fasza, oké, nekem a 21. vasárnap (egyéb paraméterek azonosak) is jó, egyelőre akkor ez a nyerő.

2002. 07. 17.
    Egy darabig nézegettem, mi a fasz is lehett blogsörön, de a jelek szerint összefoglaló nemigen készült, még olyan szinten se, hogy "jó volt", vagy "rossz volt". Ez két dolgot jelenthet: vagy jó volt, vagy rossz volt. De leginkább olyan semmilyen. Az is sokat sejtető volt, hogy a fotókon -ha a százalékos arányokat nézzük- a picérnő volt messze a leggyakoribb motívum.

   Tegnap elmentem Győrbe jól, számítógépeket pakolni jól. Rezzenetlen, párás levegő, ezer fok, már akkor kivert a víz, amikor kiszálltam a kocsiból. Aztán ez csak fokozódott, a végére biztosan leadtam egy kilót. Viszont valamennyire gyorsan végeztünk és sikerült a kollégámat megfűznöm, hogy ugyan ugorjunk már be hozzám és azt a rohadtul útban levő négy raklapot vigyük már el valami átvevőhelyre, testi- és lelkiállapotilag már mindegy, viszont nekem ettől jobb lesz, ettől meg legyen neki is jobb, különben szanaszéjjelszabom a szájaszélit.

   A gyerek új fícsört mutatott be, nagy öröm ez egy apának, amikor magzata valami olyasmit villant, amit eladdig még sosem. A mutatvány értékéből azért eléggé sokat leront, ha a gyerek valami negatív tulajdonságot tesz magáévá. Konkrétan tegnap levágott egy akkora *újdonság!* toporzékolós *újdonság!* hisztit, amilyet még nem láttam. És őszintén szólva nem örültem neki túlzottan.

   A zasszony kölköstül pár napra el, úgyhogy komolyan elgondolkodtam, szervezek egy pót-blogíró-blogolvasó találkozót, ha már a múlt hetin nem tudtam ott lenni. Mondjuk pont egy hétre az előzőre, egyébként összes paraméter azonos. A szervezés annyiból áll, hogy most elhatároztam, hogy én ott leszek, egyébként meg mindenki azt csinál, amit akar. Liberalizmus rulez. De ha valaki szól, hogy máskor/máshol jobb lenne, nekem az is jó.

2002. 07. 15.
   Kicsit még mindig hullaszagú a szám. Blogsörön ugyan nem voltam, viszont a zenei edzőtábor igen fényesre sikerült. Az eredmény -ha megpróbáljuk reálisan nézni- nem lett túl meggyőző, kitaláltuk, mi legyen a koncepció a Szigetre, egy versszaknyi szövegírás, enervált zenélgetés, mindeközben kb. hetven üveg sör és egy liter házipálinka elfogyasztása. Egyik sem világrengető teljesítmény, viszont már régen éreztük ilyen jól magunkat. Mellesleg megtudtuk, hogy lenn a faluban focibál van, ezért tőlünk 7 km-re iszik többek között a Szőke Szikla és Tátrai Tibor, ez utóbbi ugyan nem focista, de hát ugye a sakálra berúgásban nem is ez a lényeg. Hezitáltunk, hogy csatlakozzunk-e a bálhoz, de aztán győzött a kötelességtudás. Ha lemegyünk a vadászházból a faluba, akkor igen valószínű, hogy már nem megyünk vissza, akkor pedig annak a minimális esélye is elvész, hogy valami értelmeset csináljunk.
  Maga a ház a várthoz képest igen lakályos volt, a civilizációt a folyó víz (meleg is! - palackról működő kazán), valamint egy napelemes táplálású szünetmentes táp képviselte, ez gyártotta le a 220V-ot. A táp meg volt támogatva egy olyan dízelaggregátorral is, ami valószínűleg még személyesen ismerte Weiss Manfrédot, viszont működött. "Khiráj"-gondoltuk, aztán tüzet raktunk, annak a fényénél szép lassan berúgtunk, majd elhullottunk. Jelentéktelen változásokkal ez a program ment végig, szóval fasza volt nagyon, na.
   Amikor vasárnap kora délután hazaértem, köszöntem, ettem, aztán haladéktalanul megpróbáltam kialudni azt a négy sört, amit a visszaút közben tettem magamba, ébredéskor (muszáj volt, a feleségem rám uszította a gyereket) nejem savanyúan közölte, milyen jó is, hogy hazajöttem, pakoljak már ki a táskából, vigyem el a gyereket sétálni, mert ő vasalni szeretne, stb. (Direkt tettem vesszőt a satöbbi elé, nyelvtani engedetlenségi mozgalom.) Velkam hóm, hani. Most meg itt ülök a munkahelyemen. Velkam tu dö ríl vörld. Basszameg, basszameg, stb.

2002. 07. 11. v2.0
   Egy tényközlés és egy megmagyarázás. Holnap nem leszek ottan a blogsörön, sajnálom ezért magamat és sajnálok mindenkit, aki esetleg kíváncsi lett volna rám. De majd megkérem Doktort, hogy képviseljen vagy mittudomén.

   Azért mondom el, hogy miért nem, mert egyben reklám is. Szóval benne vagyok én egy együttesben. Mivel a tagok egy része szegedi, eléggé macerás összehozni egy próbát. Jön a Sziget, amin mi is ott leszünk (EstFM színpad, aug. 4 vasárnap, 18.00), ezért kibéreltünk egy rönkházat valahol Mezőkövesd mellett és ott egy komplett hétvégét próbálunk, ötletelünk, miegymás. Gyakorlatilag ez az utolsó lehetőségünk próbálni Sziget előtt, úgyhogy ez a mulatság előnyt élvez a blogsörrel szemben, arról nem is beszélve, hogy blogsör gyakrabban van, mint ilyen komoly próba.

   Bocsi. Basszatok be jól, én azt fogom tenni.

2002. 07. 11.
   Tegnap este találkoztam a Doktorral. Érdekes volt és tanulságos. Valószínűleg neki is, mert saccom szerint az idő kb. háromnegyedében én beszéltem. Így jár az, aki megkérdezi tőlem, hogy pl. "mivel foglalkozol?", mert erre kap egy kimerítő hadoválmányt, amiben szerepel az összes eddigi munkahelyem (főnökök és kollégák rövid jellemrajzával, példákkal illusztrálva többnyire azt, hogy mennyire köcsög volt mind), az azoknál betöltött munkaköreim (példákkal ugyancsak, időnként hosszan eltérülve szakmai érdekességek irányába), az egyes munkahelyváltások mélylélektani okai, kezdve sanyarú gyermekkorommal, legvégül annak a - tökéletesen nem odavaló, de kihagyhatatlan- témának az ecsetelése, mennyire szar dolog férjnek és apának lenni.
   Így jár, aki komolyan kérdez és komolyan figyel, mert ekkor én -aki időnként nehezen viselem, hogy férj és apa vagyok- bizony panaszkodom, hosszan és sokat, mennyire nehéz férjnek és apának lenni. Ez -ha nem nyilvánvaló, akkor explicite közlöm- vegytiszta önsajnáltatás, az a célja, hogy a szemben ülő ember engem megsajnáljon és mondja azt, hogy nekem milyen szar, mert férj és apa vagyok. Ekkor én kicsikét megnyugszom, hogy tényleg más is úgy látja, ahogy én, tehát hogy férjnek és apának lenni szar dolog, ettől pedig nekem jobb. És igazándiból ez a legutolsó a lényeg.
   Volt szó persze másról is, de annak már nem volt köze ahhoz, hogy nekem milyen szar, hogy férj és apa vagyok, úgyhogy azt nem is írnám ide.

   Amikor hazamentem, már mindenki aludt, én pedig úgy döntöttem, hogy márpedig müzlit fogok enni. Zacskó elő, bögrébe beönt, tej elő, bögrébe beönt, bögréből két hangya menekül kifelé. Hoppácsak.
   Namost tudni kell, hogy ahol ilyes háziállat van, a legtöbb helyen a csótány a menős, nálunk a hangyák. El nem tudom képzelni, hol jönnek be, mindenesetre egy napon belül megtalálnak minden édességet, értendő ez alatt pl. a málnaszörp egy cseppje akár, vagy egy icipici piskótamorzsa. Ekkor haladéktalan tobzódás kezdődik, amíg a hangyagyűlés oka meg nem szűnik, addig a hangyák csak jönnek-jönnek, tényleg, mint a hangyák.
   Óvatosan a mosogató fölé tartottam a müzliszacskót, majd megráztam. Egy kb. negyvenfős hangyakommandó bújt elő a puffasztott ezmegazok, meg a mazsolák közül és kezdett rémült menekülésbe. Megeresztettem a csapot, hadd kapjanak egy kis vízi kiképzést is, aztán elgondolkoztam, mi is legyen most, mert csak a gyávábbja menekült el, a profibbak beásták magukat a müzlibe és lapítottak. Aztán úgy döntöttem, hogy jó disznónak nem árt semmi, megmentem én még ezt. Elővettem egy tálcát meg egy tányért és kb. félórás Hamupipőke-féle melóval hangyamentesítettem az egészet. Jó étvágyat.

   Tegnap volt az első nap, amikor sajnáltam, hogy nincs digitális fényképezőgépem. Azt hiszem, ha azt az életképet lekapom és kiteszem ide, hogy találja ki mindenki, a Szovjetunió melyik volt tagállamában készült a kép, nem biztos, hogy sokan találták volna el Magyarországot.
   Három füligszurtos, rongyos klottgatyás gyerek, hiányos fogazattal. Poros földút, retkes, szétesőfélben levő bicikli, gyerekkocsialváz (a kerekeken nincs gumi), ez utóbbira tessék -lássék ráillesztve egy szuvas almásláda, abban rongyszőnyeg, láda elejére odamadzagolva egy szutykos macskatányér mint kormány, a bicikli és a gyerekkocsialváz között pedig ki tudja honnan kiberhelt drót feszül. Egyik gyerek tolja biciklit, ezzel vontatva az almásládában ülő másikat, aki forgatja a macskatányért és berreg. A harmadik pedig körülugrálja az egészet, látszik rajta, hogy legszívesebben kitúrná a ládában ülőt. Az életképet mintegy háttérként egy szétrohadófélben levő kis Fiat teszi teljessé, szóval néha azért érdemes vidéken lakni, bár ha az embernek felesége és gyereke is van, akkor így már halmozottan hátrányos helyzetűnek számít, mert neki ettől szar.

2002. 07. 10.
   Ehun e a háttér ahhoz, hogy mi volt a konfliktus lényege letolásilag, és hogy miért volt a betűtípusos-színezéses móka. Rögtön az első emilre nem küldött válasznak a válaszára adott válaszával együtt, mert a Lex Répássy tényleg rulez.

   Ez a fajta tetszik, na. Mármint betűtípusból, meg méretből is. Még a sötétzöld betűkön gondolkozom. Itt a monitoron nem látszik ugyan jól, de a vájtszeműek biztosan észreveszik. Meg a háttereket is világosabbra vettem. Ennyit a dizájnról. Szó volt még egy szem. kult. (kösz, tjp!) rovatról, majd meglátom.

   Tegnap semmire nem volt időm. Amikor meg már lett volna, erőm nem volt. Pontban 08:00-ra beértem a céghez. Pontban 08:05-kor már bent sem voltam. 180 PC és 180 17"-os monitor felvitele a negyedik emeletre (legalább lift volt) ott egy kb. 100 m hosszú folyosón 11 különböző terembe szétszórni mindet, aztán kicsomag, összerak. Kint volt sok fok, bent némivel több. Pontban 16:00-kor visszaértem a céghez, beültem egy székbe, aztán már nem tudtam felállni belőle, a lábam majd leszakadt, nem beszélve a lumbahómról, ami teljes erővel tombolt. Otthon ettem valamit, aztán felbuktam a szőnyeg szélében és elaludtam, csak arra ébredtem fel, hogy a gyerek a műanyag rendőrautójával a fejemet használja ütközőnek. Még elvittem sétálni, ez annyit jelentett, hogy szemmel próbáltam követni, aztán mikor már messze volt, akkor utánavonszoltam magam. Szerencsére egy idő után betalált egy szomszédhoz, ott elvolt. Én is.

   Valóban igaz, hogy a szomszéd füve mindig zöldebb. Gyerekre lefordítva ez azt jelenti, hogy a szomszéd -egyébként tök ugyanolyan- homokozója, csúszdája, felfújhatós kis pancsolója, bármije sokkal jobb, a gyerek ott szívesen játszik. Nem is beszélve az ételekről, amit otthon a gyerek meg nem enne, azt a szomszédban mohón habzsolja.
   Már ég a pofám, mert amikor elindulunk sétálni, a gyerek okvetlenül eltérül valamelyik szomszéd felé és addig kuncsorog, amíg be nem eresztik. Ha megpróbálom elcipelni, hogy "gyere, játsszunk máshol, ügyibügyi", olyan ordítást rendez, hogy a szomszéd felfigyel rá, látja, hogy éppen kínzom a gyereket és kaput nyit neki, legyen szegény poronty védve tőlem. Ez magyarul azt jelenti, hogy szinte az összes estémet valamelyik szomszédnál töltöm, akik ennek minden bizonnyal nagyon örülnek, én legalábbis biztosan örülnék, ha fordítva lenne.

   Nem mondtam, mert más bajom volt, de aki igényli a félbehagyott eseményleírások rendes befejezését, annak elmondom, hogy a fűnyíró működik! Sikerült rendesen szétszednem, mondjuk közben elég komolyan belereszeltem a tekercselésbe, kissé beaggódtam, de hát ennyi még elfér, ettől még mennie kellene. A csapágyat bekalapáltam a helyére, összeraktam az egészet, nosza. Kicsit vinnyogva ugyan, de elindult, de már az esti félhomályban nem akartam megint nekiállni, jó lesz az. Másnap a nejem elővette, hogy navégre, fűnyírás. A fűnyíró pörgött egészen addig, amíg nem kellett nyírnia, akkor viszont szabályszerűen leállt, hasonlatosan egy gyújtáshibás Trabanthoz. Magamba zuhanva ültem a teraszon, hogy nem, a motort nem tekercselem újra. Aztán amikor szétszedtem, észrevette, hogy előző nap a félsötétben két drótot felcseréltem. Visszacseréltem őket, azóta tényleg működik a fűnyíró, lehet tapsolni meg durrogtatni a pezsgőket.

2002. 07. 05. Nem, már 06.
   A tegnap(előtt)i emilidézet miatt le lettem tolva, ráadásul jogosan. Részletek később, ha.

   Most tunképpen azért írok, mert nap közben rohadtul nem volt időm, másrészt hogy megmutassam, most már hétvégén is tudok frissíteni, mert a nagy tűzfalfaragás után itthonról is van ftp, hozsánna.
   (Ez most Verdana lesz, úgy látom, ez a menős a bloggereknél.)
   Azért tűzfalilag nincs minden rendben, AGP-s rizóma saleskolléga többször megtalált, hogy nem megy a Kazaa, nem tud mp3-akat letölteni, nem lehetne-ezt valahogy megoldani? (Ez az utóbbi tipikus salesduma, magamban visítva röhögtem, amikor engem próbált megetetni vele. Nem vagyok tökéletesen immunis az ilyenre, de azért eléggé.) Komoly arccal megkérdeztem tőle, hogy hányas porton megy a Kazaa (nehogy valaki válaszoljon, tudni sem akarom), tudván, hogy úgysem fog tudni válaszolni.
   (Izé, nekem nem tetszik, olyan széles, terjengős betűtípus.)
   Tényleg nem tudott válaszolni, csak hajtogatta, hogy "biztosan van erre megoldás, meg lehet ezt oldani valahogy" satöbbi (AGP, AGP). Egyszer elmagyaráztam neki, hogy egyedül ő nem tudja megoldani ezt a problémát, mindenki más igen, pl. úgy, hogy nem Kazaa-t használ, vagy nem tölt le mp3-akat. Amikor már negyedórája folyamatosan a sarkamban volt, hogy "ugye ez egy probléma, meg lehet ezt oldani", eluntam és közöltem vele, hogy a problémájával forduljon a műszaki igazgatóhoz (akinél fél év masszív harcomba került, hogy cseréljük már ki a 64kb-es bérelt vonalunkat egy gyorsabbra, ui. az volt az alapállása, hogy a munkahelyi internet nem pinanézegetésre meg zeneletöltésre való). Ez a szín nem is rossz.
   Egyelőre itt tartunk, azt hiszem, szegénynek még nagyon sokáig problémái lesznek.

2002. 07. 04.
   Elindultam a csapágyboltba. Kb. harminc méter után eleredt az eső, és folyamatosan zuhogott. Be a boltba.
- Ilyet kérek - csaptam a pultra a csapágyat.
- Pontosan ilyet?
   Namost ezt a huncut csillanást már ismerem, ami az eladó szemében megjelent. Ez egy kvázitréfa előkészítése, ez vagy az eladói agy berendezéséből fakadó állandósulat, vagy tanítják a kereskedelmi szakközépben. Hasonló a korai óvodáskorból származó "Mondd, hogy fúrógép!" "Fúrógép." "Apád feje dúrógép! Hahhhahaaaaaa!" stílusú nagyszerűséghez, amit azért az emberek döntő többsége az óvoda nagycsoportjáig elérve kinő. Beelőzendő a mulatságnak visszakézből lecsaptam.
- Nem, olyat kérek, amibe nincs beleépítve az az egy milliméteres kotyogás, ami miatt ez nem jó.
   Becsületére váljon a mukinak, egészen jól viselte, hogy elrontottam a jól előkészített poént.
   Visszafelé egészen addig zuhogott, amíg meg nem közelítettem kb. ötven méternyire az ajtót. Asszem, ma már nem megyek sehova.

   Tudom. Legalábbis azt hiszem.
   Azért publikusítottam ezt az emilt, mert egyrészt újfent olyanom van, hogy "nézzétek bazmeg, engem olvasnak is, sőt", másrészt mert talán tényleg publikus problémákat vet fel. Oké, a lap színvilágán lehetne faragni, de merrefelé? Én eddig azt hittem, hogy eléggé visszafogott és olvasható az oldal (most elárulom, ezügyben van személyes favoritom, akinek a lapjától egy perc után bekönnyezek). A másik, hogy az "én" szekciót több okból sem kívántam bevezetni, főleg azért, mert munka van vele, másrészt értékelhető anyag nem áll rendelkezésemre, harmadrészt pedig paranoid vagyok. De most a nejem csinált képet a fűnyíróról, azt ki fogom ide tenni. Egy blogtalálkozón többen láttak is, nem lettek rosszul, talán ez is elfér, a paranoia mellé pedig tegnap felzárkózott a szuicid depresszió is, karöltve a "minden mindegy" érzésével, szóval majd meglátjuk. Egyébként meg tényleg fontos, hogy mindez Máriabesnyőn vagy Gilisztafalván van? Oké, néha tényleg nem érthető, mik az ok-okozati összefüggések, de ez nem azért van, mert trehány vagyok, hanem azért, mert úgy vélem, az én intellektuális olvasóközönségemnek szüksége van némi elmetornára, nehogy elpunnyadjanak, ezért időnként kihagyok egy-egy logikai láncszemet, tessék csak gondolkodni néha, nem csak úgy olvasgatni.

   Most olvasom, hogy éppen "kólaízű üdítőital" van a kezemben. Kíváncsi vagyok, hogy melyik sörgyár veszi magának először a bátorságot, hogy az "alkoholmentes sör" -egyébként alapban ellentmondásos- eufemizmusát félredobva bevállalja a "sörízű üdítőital" kifejezést. Vagy melyik üdítőgyártó rukkol elő ilyesmivel.

2002. 07. 03.
   Már nem éltem hiába. Remélem, kiszögelik majd a szerver oldalára a márványtáblácskát, miszerint "Itt blogzott F99, a nagy". Csak így egyszerűen.

  Válaszomban megemlítettem, hogy a bloggerek között vannak köcsög apukák is, akik a mindennapi gyerektápszerre eltett pénzt internetezik el modemmel, illetve ajánlottam Keresz sors- és blogtársat tanulmányozásra.

   Mennem kell, szereztem csapágylehúzót, fűnyíróproject v2.0 indul, ha meg nem üt közben a guta.

2002. 07. 02.
   Átvittem a kocsimat az egyik szervizből a másikba. Azt bosszúból megmondom, melyikből, a Porsche Budából. A faszi közölte, hogy ugye a biztosító felmér, majd kiállít egy hitellevelet (egy-két hét alatt meg szokott lenni), addig hozzá sem nyúlnak. Eztán ők elkezdenek javítani, azaz egyáltalán megnézik, kibontják, alkatrészt rendelnek, az bejön, megszerelik az autót, kiállítják az átutalós számlát, és amikor látják, hogy bejött a pénz, akkor el lehet vinni. Gyorsan megsaccoltam, hogy most tartunk kb. egy hónapnál, kicsit ellilultam, aztán felhívtam azt az érdi céget, amihez szoktam vinni a kocsit, ők mondták, hogy sajnos erre a hétre már nem tudják megígérni, de jövő hét közepén már igen jó eséllyel kész is lesz.
   Úgyhogy mondtam a porsebudás mukinak, hogy felejtős, adja ide a papírokat aztán viszlát, hogy egy elefánt kúrjon titeket seggbe a túrós ormányával, tettem hozzá, de már csak gyáván, az ajtón kívül.

   Azért kifejlődött nálam az autófüggés rendesen. Nem azt mondom, hogy a budira is kocsival járok, de ha valahová menve nullánál többször kell átszállni, már nagyon szívom a fogam. Mondjuk az is igaz, hogy otthonról amíg beérek, tömegközlekedve kb. másfél óra az út, kocsival pedig fél, ami azért nem mindegy. Tunképpen a belvároson kívül bárhová megy az ember, kocsival sokkal gyorsabb, nem is beszélve arról, hogy kényelmesebb, azt pedig meg sem említve, hogy pl. egy zsák cementet marha kényelmetlen dolog megvillamosoztatni. Most például el kellene mennem az Illatos útra, mert ott van a Betonútépítő és ott lehet kapni zúzott követ (kocsifeljáró-project indul), de eljutni oda is elég macerás, ráadásul egyszerre mondjuk el tudok hozni húsz kiló követ négy nejlonszatyorban, uszkve nyolcat kellene fordulni, ez azért sok, vagy kifizetni a fuvart, ami csak kicsit van többe, mint a kő maga. Asszem, egyelőre hagyom a francba.

   Tegnap egész este az apóstól zabrált fűnyírót szereltem. Egyszer már volt a kezemben, kicseréltem benne egy-két szétrohadt vezetéket, nejem által kitört kettőhuszas csatlakozó helyébe pedig egy elegánsan kicsüngő, Junosztyból származó drótot-dugvillát sikerítettem, faszán ment, elégedetten tettem el a sufniba, neszeasszony, nyírjáfüvet, hakőhanem, szomaszád. Tegnap aztán megmakacsolta magát a készülék, csak zúgott, sztannyi. (Már tegnapelőtt is ezt csinálta, csak akkor már késő volt, mondtam, hogy majd holnap, remélve, hátha meggondolja magát, volt már ilyen. De most nem.)
   Nagyot sóhajtva elővettem egy csavarhúzókészletet, dugókulcskészletet, voltmérőt, lerámoltam a tetejét, méricskéltem egy kicsit. Bazmeg, minden jó. Csak éppen nem pörög fel. Megpróbáltam alulról támadni, a pengék felől, csavarok mindenfelé, de nem jön szét, feszegetem, miazisten, ennyire primitív készülék és így megszívat, hát ilyen nics, ennél rosszabb már nem jöhet.
   Ekkor ébredt fel a fiam, aki nagyon örült nekem, haladéktalanul üdvözölt, kivette a kezemből a csavarhúzót, kicsit megtaposta a multiméteremet, majd miután átgázolt rajta, fogta azt a kis dobozt, amibe a kiszedett csavarokat pakoltam, és annak tartalmát egy mozdulattal szétszórta. Amíg a csavarokat szedtem össze, az összes dugókulcs-fejet precízen belepottyantotta a fűnyíróba. Kissé félreálltam lehiggadni, onnan néztem, mit csinál, mert ha közel megyek, inzultálni fogom, szülői szeretet ide vagy oda. Két cigi egymás utáni elszívása után hidegvérű és kegyetlen lettem és erőszakkal kivettem a kezéből a csavarhúzót, amivel a motor tekercselését akarta mindenáron megsemmisíteni.
   Némi kétfrontos harc (fűnyíró+gyerek) után visszaemlékezvén, hogy ez a németeknek sem jött be 42-ben, segítséget hívtam. Feleségem a kölökkel balra el, én pedig próbáltam kitalálni, mi baja lehet ennek a szarnak. Kínomban félig szétszedtem a betonkeverőt is, hogy annak a motorjából kiszedem az indítókondenzátort, hátha az a hibás, de közben rájöttem, hogy a sikerhez teljesen szét kell szedni, úgyhogy hagytam a fenébe. Egyszer aztán elindult a fűnyíró, boldog voltam, összeraktam, akkor már nem indult el, én pedig zokogásközeli állapotban nekiindultam valami innivaló permetezőszert keresni. Szerencsére nem találtam semmit, csak egy üveg étolajat, azzal meg nem lehet öngyilkos az ember. Ha! Viszont...! Beleöntöttem a motorba két kupakkal, akkor már hajlandó volt valamit röccenni, beleöntöttem még féldecit, akkor már tízből egyszer elindult, jó lesz ez. Tényleg jó is lett, csak a fűnyírás végén olyan olyan szag volt a kertben, mint egy hetek óta folyamatosan üzemelő palacsintasütödében.

   Visszatérve a szomszédoktól nejem feltette nekem a hét kérdését, miszerint "a postásoknak milyen kutyájuk van?" Annyit bírtam kiszorítani magamból, hogy valószínűleg tudathasadásos. Esetleg valakinek más ötlete...?

   És még azt hittem, az enyémnél nincsen minimálabb dizájn, pedig van. Irigykedem is rendesen.

2002. 07. 01.
   Hétvégén sikerült kigazolni az összes füvet. Miután az utolsó gazt is kitéptem, felálltam, pöktem egy hegyest, kurvára felrúgtam a kisvödröt, leültem cigizni és közben megfogadtam -mint már annyiszor- hogy nem fogok olcsón vásárolni semmit, mert munka van vele, de kurva sok. Ráadásul végső soron nem is biztos, hogy olcsóbb, bizonyíték erre a gyerek homokozója.

   Salesügyben.

   Először is télleg nem kértem Doktortól beleegyezést, ez azért van, mert tuskó vagyok, meg lusta is. Másodszor pedig azért tettem ki önérzetnövelésileg, hogy mások is lássák, hogy 1.) engem olvasnak, 2.) kommunikálnak is velem. Ez előfordult már korábban is, de most múlhatatlan szükségét éreztem, hogy ezt publikussá is tegyem, mert... ööö... mert jólesett és kész, na. Pofa befog, mer ütök, hogy borúsz.

   És most fogat csikorítok, és ha már megígértem, hogy nem kommentezek, akkor nem kommentezek. Különben is csak demagóg dumát tudnék elereszteni.

   Most törtem szarrá a kocsim elejét egy későn tudatosított jobbkezes utca, valamint egy puttonyos Citroen segítségével. Szerencsétlen faszi sütiket szállított, a puttonyban mindenütt krém meg hab volt, még a hátára is jutott. Első mérgében kihívta a rendőröket, erre én is hívtam az asszonyt, hogy villámgyorsan trabantoztassa ide az irataimat, azokat ugyanis otthon felejtettem. Örült nekem nagyon, gyerekkel nem olyan egyszerű csak úgy beugrani az autóba. De nem hiába bíztam a rendőrökben, az asszony így is negyedórát vert rájuk, közben a muki is lehiggadt, úgyhogy feljelentés nélkül úsztam meg a dolgot. Végül már mosolygott is, de azért nem mertem megkérni, hogy a szarrá zuhant krémesekből adjon már egy vödörre valót, a vevőknek úgysem kell.