2009. 10. 29.
   Őslakosok szerint ha vala Lacháza híres lesz, az nem a gyilkosságok meg az onnan származó híres emberek, hanem a rotacs miatt lesz. "A Lacházi Rotacs", mondják kissé fátyolos szemmel és szinte látni, hogy elképzelik a szobrot. Miután megtudtam, hogy egy kutyáról van szó, először azt hittem, hogy ez valami fajtiszta nemtommi, amit egy helyi biológus génkezelt különlegesre és el is nevezte szülőfalujáról meg magáról és a DNS-szekvenciáról

   voltam pár kutyaversenyen - nem magamtól- és amikor előszólították mondjuk NagyfelVidéki BeachAmoroso Csongort (vö. Dr. Kolompár Winnetou), ami ráadásul egy pincsi volt, mindig röhögnöm kellett és nem értettem, hogy ezt emberek hogyan vehetik komolyan

   de aztán az is kiderült, hogy a természet maga intézte az ügyet. A helyiek azért kiáltanak csodát, mert nem tudják elképzelni, fizikailag hogyan tudott összejönni egy rottweiler egy tacskóval. A szobor természetesen olyan lenne, mint Rómáé, hogy ki szopná a kutya faszát, egyelőre vita tárgya.

2009. 10. 07.
   Nejem valamikor régen bizonytalanul és idegesen jött haza valami iskolai baszról, annyira, hogy nekem is feltűnt. Rövid faggatásra aztán kibökte, hogy nem emlékszik pontosan, hogyan is

   vagy emlékezne, csak nagyon nem akar

   volt több szavazás, valóban úgy gondolja-e minden szülő, hogy operabérletet vesz a gyerekének, aztán elbábozzák nekik a teljes Nibelung-ciklust, meg hogy engedi-e a szülő, hogy önkifejező táborba menjen a gyerek az őszi szünet második harmadának első négy napját követő vasárnappal végződő hét után kezdődő két napon, meg akarja-e a kedves szülő, hogy papírgyűjtésnél matyómintás papírzsákokba gyűjtsék a gyermekek a papírhulladékot, mert papírgyűjtésnél az milyen stílusos és hozzájárulnak-e a kedves szülők, hogy az osztálykirándulás-hozzájárulás havi kétszáznegyvenkét forintról kétszázhatvan forintra nőjön, mert ésatöbbi ésatöbbi, nagyon lelkesek voltak a szülők.
   Ennyi körítés után már bármit vártam, egyezzek bele, hogy a gyerek lányfuttató szakkörbe járjon, vagy irdatlan pénzt fog kérni az iskolahelikopter beszerzésére, de nem. Úgy jött haza, hogy tagja lett az Egyél Hódot Bioaktív Szülői Munkaközösségnek, ami, magyarázta, semmi tulajdonképp, csak néha muskátlit ültetünk. Esetleg. Semmiség.
   Két kérdésem lenne, mondtam, az egyik, hogy miért hagytad, hogy beléptessenek? Azt kell mondani, hogy nem. Ha ezt nem értik, akkor azt kell mondani, hogy NEM, a kurva anyátok. A másik pedig, hogy a "-tünk" alatt ugye nem azt érted, hogy én is?

   Két hét múlva, amikor megjött az iskolaigazgató, hogy hozott üdítőitalt a megfáradt muskátliültetőknek, odaballagtam a kocsihoz, láttam, hogy van sör is, kivettem egyet, hogy hát akkor köszi, egs, akkor az igazgató kicsit ferde mosollyal közölte, hogy a sör a sajátja, az ültetőknek a buborékos vizet hozta, de egészségemre. Hát akkor köszönöm, mondtam és kivettem még egyet meg megveregettem a vállát, hogy élmény ez a muskátliültetés, még ha nagyon szar is.

   Nejem belátta, hogy az Egyél Hódot morálját többet rombolom, mint amennyit az általam ültetett muskátlik (2 db) érnek, szóval a továbbiakban nemigen erőltette a mozgalmárkodást. Én néha feszegettem, hogy tag-e még, vagy kilépett végre ("csak azt kell mondanod, hogy NEM"). De azért csak megpendítette a múltkorában, hogy nem csinálnék-e weblapot a munkaközösségnek. Mondtam, hogy nem. De másnak már csináltam. Az régen volt, plusz az a más pénzt adott érte. De most már pénzért sem csinálnám,

   megtaláltak valami templommal, hogy csinálnék-e honlapot, mondtam, hogy nem, van annyi ingyen webtárhely előregyártott weblappal, mint a nyű, csak ki kell tölteni, majd pörög a gyóntatószékblog, a hívek kommentben visszakérdezhetnének, hogy mi a rosseb is volt a múlt heti példabeszéd, mert nem értették, a lehetőségek korlátlanok. A szószékbe laptopot lehetne építeni, mise közben twitterelhetne a pap, hogy már megint nem figyelnek az igére ezek a bunkók.
   Meg akkor már -fűztem tovább- tulajdonképp kibaszhatnák az egész bútorzatot és vehetnének rajta öt-hat kivetítőt. A falakat fehérre kellene mázolni és olyan berendezést vetíthetnének, amilyet akarnak. Ha a papnak megtetszik, tölt egy átméretezhető skint a Vatikánból és aznap a Notre Dame-ban megy a mise. Ráadásul az ökumenizmust is szolgálná ez, ha másnap bemegy a rabbi vagy az az imám, csak egy gombnyomás. A kékhaláltól most tekintsünk el

   az Egyél Hódotnak meg sok pénzért sem, a muskátlikat nem bocsátom meg, amíg élek. Vitatkoztunk egy darabig, nem nagyon értettem, miért töri magát a nejem ennyire ezen, ha ez neked ekkora gond, hát lépj ki, tanácsoltam újfent. Nejem majdnem elzokogta magát. "Nem lehet...! Én vagyok az alelnök...!"
   Kis szünet után remegő szájszélekkel érdeklődtem, hogy mióta. "Március óta, csak nem mertem megmondani!" Nem bírtam tovább, szerencsére mire abba tudtam hagyni a vinnyogó röhögést, nejem rájött, hogy mégsem válóok a tagsága. Az esetleges válóok az a szerintem kimeríthetetlen humorforrás lesz, hogy amikor hazajön, szertartásos "hogy vagyunk ma, alelnök asszony, kíván esetleg egy csésze teát?"-tal, vagy valami hasonlóval fogadom.

2009. 10. 05.
   Már amikor nejem kezdte emelt hangon kérni a kölyköt, hogy legyen szíves ne terítse el a mosogatógép, valamit az összes konyhaszekrény tartalmát egyenletesen a konyhában

   van gyerekzár, hogyne volna. De ilyet csak műanyagból árulnak, acél nincs, pedig ide az kellene, a kölyök addig rángatja izomból a konyhaszekrény ajtaját, amíg a PVC gyerekzár halk sóhajjal el nem enged, aztán elégedett fejjel tör-zúz a kis nyüves

   láttam, hogy mindjárt jön az alkalom a tartalmas háromnegyedcsaládi hétvégére. És igen, nejem melegen ajánlotta, látogassam meg a gyerekkel meg a kölyökkel Pityu bácsit, aki a falu széle után valamennyivel tart egy mini ranchot, lehet lovagolni, meg van kecske meg puli. Meg kacsa meg tyúk, meg kakas is, amint az később kiderült. És lószar meg villanypásztor meg bogáncs és tüskésbokor is. És akkor nem mi leszünk kifilézve egytől egyig ebéd gyanánt.
   Értettem a finom célzást, el is terveztem, hogy az lesz, hogy Pityu bácsinak elmondom, a gyereket ültesse fel valami lóra és a segédjével küldje el egy legalább egyórás körre, kifizetem, a kölyök meg csak ellesz, a pusztában csak nem tud kárt tenni magában.

   A kölyköt kiemeltem a bicikli gyereküléséből, majd Pityu bácsihoz fordultam a gyereket kommendálandó, vinnék el jó messzire, de levegőt sem tudtam menni, már visítás volt, a kölyök kipróbálta, milyen a villanypásztor szép színes drótjában megkapaszkodni. Kis loholás, jóvanna, akkor a kezemben leszel, nem jó, mert üvölt, na jó, akkor eredj. Még egyszer csak nem fogod meg, esetleg még kérek Pityu bácsitól otthonra is. Vissza Pityu bácsihoz, hogy a gyereket akkor ... egy pillanat, a kölyök után rohantam, aki épp egy halom ingatagon felrakott gerendahalmon próbált felmászni, leszedtem, Pityu bácsi szóval akkor kérem, de akkor Pityu bácsi már intett, hogy ne fáradjak, érti, volt már itt más apuka is, na gyere, te gyerek.
   A kölyök közben beleesett egy kupac szerencsére nem túl friss lószarba. Aztán valami hintaállvány keresztmerevítőjén akarta átvetni magát, mert otthon az ágy támlája is hasonló magasságú, csak az volt a vadonatúj élmény, hogy otthon az ágy az puha, a pusztában a föld meg nem, faszán lefejelte a talajt, akkor megint ordított egy sort. Aztán átment ismerkedni a kacsákhoz, azok elzavarták a picsába (ordítva menekülés), néztem, hogy szerencsére a kecske az ketrecben van. Próbáltam rágyújtani, a kölyök közben becsámborgott a kecske ketrece mögé, ott pedig valahogy sikerült belekötnie az ott ejtőző kakasba, visítás, rohanás.

   Valamikor közben be is szart a kölyök, büdös volt, mint a görény, de hát a pusztában elfér. Csak csípte a seggét a fos, azért is ordított időnként. Persze ezt is el lehetett vele feledtetni a közeli bokor szép zöld lombjával, nézd, hogy hintázik felheheee, leheheeNEMENJBEALÁ! Hiába magyaráztam a bokor alá benyúló kezemnek -aminek a végén ott volt az egyre befelé igyekvő kölyök- hogy én ez alá a térdmagas ág alá nem vagyok hajlandó bemászni, csak húzott, eleresztettem, akkor menjél, találkozunk a túloldalon. De nem ott jött ki, hanem valahol oldalt, az ordítás után mentem, a porban henteregve próbálta magáról leszedni a bogáncsokat, ez volt az a pillanat, amikor hazatelefonáltam, hogy készen van-e már az ebéd, mert már nagyon éhesek vagyunk és nagyon mennénk haza. Hogy a gyerek közben eltűnt valahova, nem is vettem észre, csak otthon, még egy emlékem van, pont a porbanfetrengés közben haladt el mellettem lovon a következő körös gyerek és valamiért megkérdezte az anyukáját, hogy nem tudja-e, miért ideges a bácsi.
   Békés családi délelőtt, az, bazmeg.