2002. 08. 30.
   Megoldottam a problémát. A régi jó módszer:olvasd el a használati utasítást. Bár ezt erősen el akartam kerülni, aztán már muszáj volt. A megoldás egyébként az volt, hogy a "SYSTEM" csoportnak full control-t kellett adni a winchesterre. Ekkor már nem lett megtagadva az installer futtatása, lehetett tilolni meg újraépíteni. Mindenesetre érdekes, hogy a W2k rendszerelemei egyszeriben miért tiltották meg önmaguknak a vincseszterhozzáférést. Mindegy. X-akta. Nem is akarom megtudni. Ad acta.

   Nem, csakazértsem fogok ide picsákat kirakni. Legalábbis nem most.

   Egy haverom megtalálta ezt a blogot, mondta, hogy jót röhögött rajta. Főleg a női bloggerek rinyálásának a fikázásáról (ez szép volt, ugye, Grétsy úr?) szóló rész tetszett neki, tekintettel arra, hogy ez a blog is főleg a rinyálásról szól. Már vettem a levegőt, hogy élből visszautasítsak mindenféle ilyes csúf rágalmat, aztán belegondoltam, hogy ...ööö... tunképpen igaza van, bármennyire fájó dolog is ez és kieresztettem a levegőt. Akkor nem is tudtam semmi frappánsat válaszolni neki, most viszont megmondom a frankót: az a nagy különbség a rinyáló női bloggerek és énközöttem, hogy nekem csakugyan komoly nehézségeim és problémáim vannak ("én nem hipochonder vagyok, hanem egy nagyon beteg ember").

2002. 08. 29. v2.0
   Most jutott eszembe. Tegnap este láttam az m1-en a Tátrai-koncertet, Tibusz éppen a Szűcs Antal Gáborral nyomta. Hallgattam egy darabig őket, hallgattam, és valamiért nem jutott eszembe más, csak az, hogy "lett volna kacska a kezetek még gyerekkorotokban, vagy játszottatok volna kézigránáttal, most nem lennék ilyen ideges, hogy felesleges volt valaha is gitárt venni a kezembe, mocskos nyomorultak."

2002. 08. 29.
   Pár hete induláskor ezzel nyit a gépem.

    A szokásos víruskergetős körök eredménytelen megfutása után ma végre elhatároztam, hogy egye fene, rászánom magam a javasolt tevékenységre, legyen Billnek karácsony. Az eredmény:

   Hűnnyemán. Próbáljuk csak meg simán törölni ezt a kurva ofiszt, hátha az makkant meg.

   Persze, majd megkeresem őket, én pont az az ember vagyok. Meg beszéltem én már több ízben a magyar Microsofttal, kalap szart nem ér az egész banda, végül is elérték, amit valószínűleg akartak, hogy soha ne akarjam felhívni őket.
   Node ha csak ez a gond, sebaj, elindítjuk az az installer szolgáltatást kézzel.

   Ennél a pontnál kicsit tanakodtam, hogyan lehetnék még rendszergazdább a rendszergazdánál, de egyelőre feladtam, kell a fasznak az a kurva ofisz. De azért érdekelt a dolog, mint agydaganatos hulla a boncolóorvost. Az eseménynaplóban a "Nem lehetett csatlakozni a kiszolgálóhoz", illetve a "A program nem tudta felismerni a kért {CC29E963-stb} összetevőt a megadott {0001040E-stb} termék WORDFiles szolgáltatásában." váltakozott. De kár, hogy nem tudod felismerni, pedig itt vagytok egymástól max. két centire a vincseszteren.
    Irtogattam kicsit a registryben, semmi eredmény. Futtattam az office-registry-repairt, az sem segített. Valami azt súgja, érik egy full újratelepítés.

2002. 08. 28.
   Nem hülyeség ez a taoizmus. Ha jól akarjuk érezni magunkat, nem kell részt venni mindenféle bulikon. Tulajdonképpen jól lehet szórakozni azon is, ha csak szétnézünk. Tárgyak és emberek véghetetlen élményanyagot kínálnak. Ha nem is mindig kellemeset.
   Boltban rózsaszín zacskó, rajta negédes kismackó (á la Coccolino), Kakao Biały Mis o smaku Malinowym. Hátul a ragasztott címke szerint "Málna ízű instant kakaó italpor". Uhhh.
   Német akcentussal beszélő ügyfél, akihez csak kiszaladsz, kicseréled, elszaladsz. Ügyfél kérdi: "Azt mondták, ebben van ventillátor is, nem zajos ez?" ...?... Hát hallgassuk meg. Készülék bedug, ügyfél:"Pisti, kapcsold ki a fénymásolót, nem hallok semmit! Állítsd le a faxot is! Csukd be az ablakot! ...hát ez hangos." A készülék egy Cisco switch volt, amit ezek után fel kellett tenni az álmennyezet fölé, emiatt pedig át kellett kábelezni az egész kibaszott irodát. Ismét elő kellett vennem a régi, unalomig ismételgetett önnyugtató imámat, miszerint nekünk nem feladatunk a megrendelő elmeállapotának megkérdőjelezése, nekünk csinálni kell, amit mond. Mondjuk itt kicsit elbizonytalanodtam, mert ha elmagyarázom neki, miért kér roppant sok pénzért iszonyatos hülyeséget, még azt hiszi, hogy át akarom baszni, mert lusta vagyok dolgozni. Ráadásul ez utóbbiban -mindentől függetlenül- igaza is lenne.
   Bölcsődei beiratkozás. Egy kislány a tökéletesen kommersz (Kovács) vezetéknév mellé rendelkezik két keresztnévvel is, úgymint Zsaklin és Roxána. Szegény.

   Az eleve elrendeltetettség tana is megkapta a maga transzcendens bizonyítékát. MU-ZTE:5-0.

2002. 08. 26.
    Eddig jó. Eddig a reggeli köszönésen kívül a mai bruttó interperszonális kommunikációm egy egyperces telefonbeszélgetés volt, a többi az emilekre reagálás így (válasz) vagy úgy (kuka), esetleg amúgy (miafasztkezdjekvele, jegelés). Jó volna, ha ez így maradna egészen lefekvésig. A bennem nem túl mélyre eltemetett agglegény erőnek erejével készül kiásni magát. Tunképpen most aktivizálhatnám is magam, mert volna mit csinálnom, de nincs kedvem hasznos tevékenységhez. Haszontalanhoz sem. Elképzeltem, ahogy hazamegyek, kislábosból nyomok egy sóletkonzervet, bekapcsolom a tévét, kibontok egy sört és hülyén bámulva a csepeli adó képújságját csendben elücsörgök úgy két óra hosszat.
   De őszintén szólva nem tartok ettől a verziótól. Légzőgyakorlatok, koncentrálás. Ma már senki és semmi nem fog felbaszni.

2002. 08. 25.
   Tegnapelőtt keveset aludtam, tegnap is keveset aludtam, nem is beszélve a bosszankodásról, a mai nap lábadozással, ásással és betonozással (tudom, szarul hangzik, de csakugyan pontosan olyan szar, mint amilyennek hangzik) telt. Délelőtt alig álltam a lábamon, elátkoztam az összes rohadt magnóliát és haranglábvirágot, amit a nejem vett, hogy ezekből lesz a szép virágos sövény. Csak el kell őket ásni, vigyem a gyereket is. A szumma tizenegy gödröt szimultán kellett ásni, mert a gyerek mindig abban szeretett fetrengeni, amelyikkel épp foglalkoztam. Vert a víz, minden bajom volt, de igazán akkor lettem rosszul, amikor a tizedik gödörnél észrevettem, hogy a gyerek előhozta a kislapátját és akkurátusan temeti be a gödröket. Összecsikorítottam a fogam és nem vágtam ott helyben agyon. Délután viszont, amikor a frissen elsimított betonon negyedszer trappolt át, komolyan elgondolkoztam, hogy a maffiózóknak egyben-másban (konkrétan a betontömb/mély víz relációra gondolok) igenis igazuk lehet.

   Holnap meg lehet menni dolgozni, de fasza, alig várom. Á, csak tréfáltam.

2002. 08.xx.
   Afasz tuggya, hányadika van, szabadságon vagyok, egybefolynak a napok. Mindenesetre valószínűleg csütörtök, mert holnap lesz péntek. Naptárat meg lusta vagyok keresni. Ne irigykedjen senki, a szokásos otthonülős szabadságról van szó, nem mentem el olaszba, sem németbe, sem angolba, sem francba.
   Az idő szép egyenletesen telik, mindenfélét telepítek, pl. win2000-et, meg osztrák mintás gyepkövet. A nagyobbik szívás a 2000, a nehezebbik a gyepkő. Most már nagyjából helyreráztam a kompútert, eddig azzal voltam el esténként, hogy a szemétből organizált (ez külön dolog, majd egyszer elmondom) "for server only" (magyarán win98 támogatás max. a szomszéd galaxisban) scsí-kártyát meg a vincsesztereket élesztgettem. Ez azzal kezdődött, hogy gép atomjaira, a midiház szétfúrva-faragva (állt már valaki neki kompúterháznak sarokcsiszolóval?), ui. itt-ott ki kellett belőle nyesni, hogy beférjen a házilag összebarkácsolt winchestertartó keret. A szakmai elismerést is megkaptam. A feleségem, aki látványilag épp a full zéró állapotot kapta el, a kezében levő gyereknek mondta, hogy én értsem:"Apád most csinálja meg a kompútert, hogy sokkal jobb legyen", de a szemében én megláttam a lemondást, hogy "ebből sem lesz már semmi".
   Egy teljes napi harc után sikerült a vasat felélesztenem, a nejem, mondta is, hogy ezt sem hitte volna. Köszi, jelenleg ez a szakmám, ebből élek, még jó, hogy sikerült. Persze valamennyire igaza volt, volt esélye a beteg halálra műtésének, de akkor is a fene essen bele.
   Aztán még konfiguráltam/telepítgettem az egészet így-úgy-emígy-amúgy, ma este jött el a véglegesnek tekinthető állapot, maradt a dualboot, a scsí-kártyát csak a w2000 ismeri fel, a játékokat jobbára csak a w98. Mindez kizárólag este fél 11 és hajnal egy között, azért tartott ennyi ideig. De már kész van. De már én is.

   Jönnek a helyhatósági választások, kapjuk tömegével a papírokat, tisztára mint a Brian Életében. Ott, ha valaki nem emlékezne (én sem, de kb.) volt Zsidó Felszabadítási Front, Front A Zsidók Felszabadításáért, "Szabadítsuk Fel A Zsidókat" Front, stb. Itt ugyanez, csak független jelöltekkel meg Dunaharasztival. A programja -némi fogalmazási különbséggel- mindegyiknek ugyanaz, ismerni senkit nem ismerek, szavazni ezért vagy fénykép után (szimpátia alapon) vagy dobókockával fogok. Vagy sehogy, ekkor legalább nem kapom majd meg, mint 2000-ben, amikor először fejtettem ki némi szekszárdi vörös után széles családi körben, hogy a Viktor mégis egy agresszív fasz minihitler, hogy "Te akartad".

   Volt közben egy aug. 20 is, kimentünk a lokális búcsúba, a gyerek nagyon örült, bár először bepánikolt a gyerekkörhintán. Előző nap voltunk Dáridón, Lajcsit láttam élőben, nem szebb, mint a tévében. Csocsesz sem, pedig őt nem illene szidnom, pedig ugye fődiek vónánk, vagy mifasz. Csak legalább tanulna meg rendesen tátogni. Mindenesetre vettünk két tűzijáték-rakétát, mert nem volt túl drága, meg legalább nekünk legyen, meg különben is az illegalitás diszkrét bája.
    Otthon töprengtünk egy darabig az asszonnyal, hogy hogyan is kell ezt. Na majd én. A pálcásat leszúrtam a földbe, alágyújtottam, nosza. Mint kiderült, nem kellett volna olyan nagyon leszúrni, nem repült fel, először ott helyben kiégette a gyepet, majd eldurrant, mi meg ugráltunk el a szétrepülő cuccos elől. A másodikat is forgattuk, mint majom a mogyorót, hogy ezt most...? Egyik végében kanóc, másik végében valami hártyapapír. Én emlékeztem, hogy volt egy hasonló, csak konfettiszórós szarság, ott a hártyapapírt kiszaggatva jött ki a konfetti. De már gyanakodtunk, ezért pálcára felszigetelőszalagoztam az egészet, ledöf, meggyújt. Persze hogy nem találtam el. A készülék mind a nyolc töltetet belelőtte a földbe kb. húsz centiről, akkora erővel, hogy az egyik majdnem kivitte a redőnyt. A gyep úgy néz ki, minha egy mini ufó szállt volna le a közepén, viszont a feleségem marha jól mulatott.

   Na. Felébredt a gyerek. Valamiért még mindig csak két-három órát alszik egyben este, aztán ordít az anyja csecséért. Próbálkoztam egy szőrmackóval, hogy hátha azzal sikerül pótolni a szülői szeretetet éjszakára, egyelőre annyit sikerült elérni, hogy most már az anyja nem elég, a szőrmackó is kell. Asszem, elmegyek Tibetbe szerzetesnek. De ott meg rohadt hideg van, alapítani kellene egy szerzetesrendet valahol a Bahamákon vagy Floridában, vagy valami ilyesmi normális helyen, ahol koktélbár is van.

2002. 08. 16.
   Hohó, van ám kínálat! Tegnap fürödtem a könnyűzenében. A Story Magazin Dáridó-mellékletében (itt már abba is lehetne hagyni, ez már magában úgy jó, ahogy van) kép három, medencében térdig álló nővel, a felirat szerint "A Moulin Rouge és a S...<nem emlékszem, miafasz> együttes tagjai vidáman pancsoltak a medencében". Eddig jó, kúrhatónak tűnt mindegyik, de milyen együttesek? Az életben nem hallottam még róluk, lehet, hogy sűrűn kellene Dáridót nézni, de azt ugyanolyan sűrűn hagyom ki, amilyen sűrűn csak van.
   Sajnos ez több más műsorral is így van. Az ember hazamenetel, majd vacsora után elkezd foglalkozni a gyerekkel, elmegy vele sétálni, sötétedéskor vissza, azután nyekergéssel elegyített vacsoráztatni próbálás, fürdetni próbálás, altatási próbálkozások, most járunk kb. este tíznél. Aztán még vagy sikerül tévét nézni, vagy nem. Például én egy hét után tudtam meg az autógumi-szerelőtől, hogy Kijevben egy vadászrepülő letarolta a fél nézősereget.

   A másik a NOX együttes, aminek a tévéből hallottam a legütősebbnek talált számát (ugye ezt nyomták le), a "Hej Dunáról fúj a szél" technósított változatát. Hínnye, mondtam, emmán döfi, okos ember volt, aki kitalálta, hogy a külön-külön is jól menő elektronikus tuc-tucból és a lakodalmas umca-umcából csináljon egy keveréket, várhatóan ezzel fizetésre késztetve mindkét tábor hallgatóit. Hogy a honlapról idézzek, "A Nox együttes első albumán a végtelenül gazdag magyar népzene dallam és szövegvilágát ötvözzük a III. évezred elektromos zenéjével. Így építünk hidat az ősi magyar pentaton, és a modern kor zenei világa között." Hát igen, így is meg lehet fogalmazni, marketing rulez.
   Amúgy a magyar népzenével nekem mindig is bajom volt. Pedig (igaz, külső kényszer hatására) néptáncoltam is úgy egy évet, hátha megszeretem. De nem sikerült, a mezőségi és a kalotaszegi zenék között egy év után is kizárólag úgy tudtam különbséget tenni, hogy a kalotaszegitől hamarabb leszek kurva ideges. Úgyhogy én komolyan felnézek Wotanra, hogy építkezés, miegyéb mellett még ezt is kibírja. Imígyen honunk zenei gyökereinek leszarása miatti suttyóságom teljes tudatában azt is kijelentem, hogy a "végtelenül gazdag magyar népzene dallam és szövegvilág" szerintem legalább annyira egysíkú, mint pl. a blues.
   Ennekokáért rittyentenék ide egy négysorost, ami a típusos magyar szövegvilágot sikeresen ötvözi a faterom ősi kínai térrendezéssel kapcsolatos fogalomzavarával és a makacs gerontofíliával. Kéretik külön megfigyelni a gonddal kimunkált, soha senki által eddig fel nem használt, míves rímeket.

"Szépen szól fenn a feng-shui az ágon
Édesanyád anyját nagyon kívánom
-Oszt-
Ha elkussol a feng-shui az ágon
Anyád anyját akkó is úgy kívánom."

   Tuc-tuc alá, minimum egy Dáridó.

2002. 08. 15.
   A kolléganőm kissé el volt szontyolodva, ugyanis hazajött a lánya Amerikából (Orlando, Florida), ahol három évet tanult, egyet meg dolgozott. Na nem azért volt bús, mert hazajött, hanem mert szinte rögtön menni akart vissza. Az indokainak egy része igen meglepő, a másik része egyáltalán nem. A meglepő az, hogy itt kurva drága minden, a nem meglepő, hogy a stílus kissé más.
   Konkrét példákkal: itt pl. utazni kell egy csomót, aztán még ezerkéccáz, hogy bemehess a strandra. Ott meg nem kell utazni sem, mindenkinek otthon van a medence a kertben. Ha ott az újságosnál a vett újságot véletlenül beleejted egy pocsolyába, az újságos előugrik, bocsánatot kér a pocsolya nevében és ad egy másikat. Itt az ilyen elég ritka.
   Mondjuk ezt már régen tudtam, hogy ezek a köcsög nyugatiak azért élnek ilyen jól, mert nálunk minden uszkve ugyanannyi, csak az ő fizetésük ugyanaz. A szomszédomhoz is eljött az unokatestvére Kanadából, elvitték a Tescoba, mert azt szereti, mert az Kanadában is van. Számolgatott az ürge, hogy némá, ugyanannyi. És nem értette, hogy mi hogy tudunk megélni, neki ott átszámolva 600k/hó a fizetése nettó, pedig nem egy vezérigazgató. De megnyugtattam, hogy ezt mi sem értjük.

   Szóval ezel a nyugatiak el vannak puhulva, a leesett újságot felveszik nekik, nem kell utazni a medencéig, meg pl. a boltban nem kell külön köröket futni, hogy végre valahogy észrevegyék egyáltalán az embert. Puhány mind, mert hiányzik nekik az a kis span, ami az ő dekadens civilizációjukban még ébren tartja a vadászó-gyűjtögető ősembert. Meglátjátok, legyőzzük még mi Amerikát! Igaz, ezt már Lenin meg Sztálin is mondta, nekik nem jött be, de majd mi, mint kevéssé rothadt kapitalisták biztosan felülkerekedünk a széthullófélben levő nagyon rothadtakon, csak ki kell várni.

2002. 08. 14.
   Azannya. Pedig már ízlelgettem is, hogy a "Meccset játszik egymás ellen a Manchester meg a Zalaegerszeg" mondat hangulatában körülbelül olyan, mint mondjuk a tipikus fosvicc-indító "Két lilafoltos levelizümzüm sétál a sivatagban", szóval a felütés eleve megvan. Most kellemesen csalódtam, majd a visszavágó lesz még érdekes. Nem nagyon nézek meccseket, de azt megpróbálom nem kihagyni. Ha meg mégsem látom, akkor sem dőlök a kardomba, annyira azért nem érdekel az egész.

   Ma könnyed kis hálózatépítés volt soron, főnök mondja, odaugrotok, gyorsan minden megcsináltok, elszaladtok, kész. Jaj. Nem jó indítás. De siessünk, mert várnak nagyon. Ajjaj. A várakozást egy ember csinálta, aki természetesen nem tudott semmiről. Félóra múlva megjött az, aki képben volt és megmondta, hogy teljesen máshol kell csinálni mindent. Egy orvosi rendelőben, menjünk oda, már várnak. Jajjajjaj. Odamentünk, kipakoltunk, vártunk egy kicsit, éppen rendelés volt. Kijött az asszisztens, odadúródtam én is, hogy "Jó napot kívánok, az X.Y. doktorral..." "Majd szólok neki, kis türel..." vágott a szavamba, a mondat végét a becsapódó ajtó vágta el.
   Álltunk ott egy félórát, cigizgettünk, majd éppen szedelőzködtünk, hogy na jó, ha nektek ennyire nem kell, akkor nekünk sem fontos, amikor berobogott az, aki odaküldött bennünket és öt percen belül rendet rakott. Magyarán mindenkit lendületből lebaszott, a betegeket meg elzavarta.
   A rendelő olyan volt, mint egy mini labirintus, igen megizzadtunk, mire mindent bekábeleztünk, az orvosokat is folyton kerülgetni kellett, állandóan ott voltak a sarkunkban, hogy mit is csinálunk hogyan. Kerülgettük még a radiátorokat, a szekrényeket, mindenhol ajtó, rabicfal (amibe nem lehet se csavart, se szöget tenni), illetve furnérlemezből tákolt helyiségelválasztó, amikor a vizsgálóban nekidőltem, majdnem átestem vele együtt a váróba. Némi vita után megegyeztünk, hogy függönyre sem jó kábelcsatornát szerelni. Amikor az egyik asszisztens fanyar humorral megszólalt, hogy "olyan jó nézni, hogy végre nem mi dolgozunk", komoly kísértésbe estem, hogy véletlenül rádőljek a létrával és véletlenül magammal rántsam azt a szekrényt is, ami mögé be kellett vezetni a kábelt, mert az szerintük úgy jó.
   Végülis hálásak voltak, ez jólesett, de dolgozni akkor is utálatos dolog.

   Este a gyerek folyamatosan nyekergett, nem akart eleludni, roppant idegesítő volt. Végül már meséltem is neki, az Örvösmackó beszélgetett a Tinkivinkivel. Volt benne szó sok mindenről, amikor már nem jutott eszembe semmi értelmes, vagyis elég hamar, jött a "te degenerált vagy, Tinkivinki" mondta az Örvösmackó, "te csak azt tudod mondani, hogy hö... höhöhö... tinkivinki." "Kopjál le, te szőrös állat" mondta a Tinkivinki "a szónak mindkét értelmében." Satöbbi, éppen csak bazmeglófasz nem volt benne, de már nem sok hiányzott ahhoz se. Asszem vennem kellene pár mesekazettát, mert előbb-utóbb a meséimből valamit megjegyez a gyerek, elmondja valahol, aztán beégek, de nagyon.

2002. 08. 13.
   Kiskörúton kék alapon telecsillagozott cseh turistabusz, "Star Coaches". Emeleti első ablakon a felirat: "Don not worry, this is not the Apollo 13. And the driver is not Tom Hanks."

   Mielőtt valaki meggyanúsítana, annyit hozzáfűznék a tegnap kitett szexképhez, hogy az _csakugyan_ rólam készült tegnap.

   Tegnap vettünk a gyereknek gumicsizmát. Kéretik nem élcelődni, hogy akkora paraszt vagyok, hogy már a gyereket is szoktatom. Egyszerűen arról van szó, hogy ha séta van, akkor pocsolya van, ha pocsolya van, akkor boldog sikongatással tapicskolás, otthon meg nadrág-, zokni- és cipőcsere. Ha bele is hasal, akkor en bloc minden. Ez idáig rendben van, akkor van gáz, ha a kölök egy délelőtt elhasználja mind a három pár cipőjét.
   Kicsit aggódtunk, de a gyerek jól fogadta az újítást, este még focizott is a csizmában (a focizás abból áll, hogy nekifut a Csőrikés labdának és vagy belerúg, vagy felbukik benne). Amiért most írok róla: a feleségem telefonált, hogy a gyerek önállóan felhúzta a gumicsizmát és most egy szál pelenkában és gumicsizmában grasszál a konyhában, rugdossa a kispöttyös labdát, kezében a beszélős Teletábi ("Hö... hö...höhöhö... tinki-uinki", mert angolul nyomja a lelkem) és boldog.
   Ezt el kellene tanulnom tőle. Persze valószínűleg sokkal hülyébben néznék ki pelenkában, ráadásul nálam nem beszélős tinkivinki, hanem néma sörösüveg volna, de lehet, hogy ugyanolyan boldog lennék.
   Szegénykém igen szeret hintázni is. Fél évig kihasználatlanul állt a hinta, mert félt tőle. Most már én félek a hintától, mert rohadt unalmas, igen sokáig képes élvezni a gyerek a hintázást, közben követeli a hinta-palinta dalocskát. Én egy idő múlva elfásulok, de a nejemnek égnek áll a haja, amikor már kb. hatvanadszor kezdem el. Én még szoktam magamon segíteni, vagy a szöveget, vagy a dallamot cserélem ki másra, pl. a Marseillaise-re, a szovjet himnuszra, Varsaviankára, effélére. Ki lehet próbálni, a szótagszám nemigen jön ki, de élelmes apuka szótag-, szó- és sorismétléssel, pótszavak beszúrásával (felette sajnálatosan a "bazmegmán", "kurvaisten", "faszombele" stb. ilyenkor nem alkalmazható) segít magán.

2002. 08. 12.
   Elmentem a János kórházba jól. Alapban -ahogy az összes normális, jóérzésű és tegyük hozzá, többé kevésbé egészséges ember- utálok orvoshoz menni. Sok idő, ráadásul -én legalábbis- mindig beaggódok egy kicsit, mi a fenét fog találni. Ugye alapszabály és közhely, hogy egészséges ember nincs, csak még nem lett eléggé megvizsgálva. A filmekben ilyenkor derül ki, hogy gyógyíthatatlan, hosszantartó és fájdalmas betegsége van az embernek, aminek ráadásul kizárólag fájdalmas és megalázó kezelési módszerei léteznek, a minimum, hogy az összes időközi vizsgálatot végbélen keresztül kell elvégezni.
   Korábban a zasszony elzavart egy komplett kivizsgálásra, ott is jól be voltam szarva eredményhirdetés előtt, majdnem mint az elméleti villamosságtan vizsgámnál. De még az orvos meglepődött, hogy még a koleszterinszintem is jó. Én is meglepődtem, minimum egy vastagbélrákot vártam volna, úgy felvonta a szemöldökét az eredményeket nézegetve.
   És most is szerencsém volt, vagy az orvos nem elég alapos. Viszont ajándékot kaptam, megosztom veletek is. Most fellebbennek rólam a fátylak, maga a csupasz, pöcsmagasságú valóság látható a szem. kult. rovat első sorának végén.

   Tegnap megint árvízvédekezés volt. A faszom tele a pincegarázzsal. Ha valahol összehomokolok egy gátat, hogy onnan ne follyon be az esővíz, menten lesz egy másik útvonal, amit megtalál az aljas. De végül is két éven belül meg fog oldódni a helyzet, minden komolyabb esőnél kiderül, hogy most mi nem jó, hasonlatosan az újonnan vett Daciához, abból is kb. három év múlva lett autó, mert akkorra kiderült, hogy mi szar rajta. De egyelőre csak a tömény fosás, hogy mi van, ha épp nem vagyok otthon. Egyszer már szarrá ázott minden a pincében, azóta éjszaka is képes vagyok felkelni, ha hallom, hogy zuhog az eső.

2002. 08. 10.
   A Szigeten reveláció ért, de csak most jutott eszembe, nyilván eltemettem a tudatalattimba, annyira negatív volt az élmény. Testközelből láttam a Bombera Krisztinát. Így még lóarcúbb volt, mint egyébként, ez is elég keserves, viszont az eddig valahogy nekem nem jött le a képernyőről, hogy az egész nő cipőtalpastul kb. százhatvanöt centi.

   A kapitalizmus -és ezzel együtt az árubőség- bejötte nekem időnként komoly problémákat okoz. Régen örült az ember, ha Amodentet tudott venni, most meg a fél falnyi fogkrémből kell valahogy választani tökéletesen szubjektív szempontok alapján, mert ugye objektíve az ember nem tud semmit róluk. Megjegyzem, a feleségem szívesen felrúgná az "Egyszerre három dologra képes, csakúgy, mint Ön" szlogenű reklám kitalálóját. Nekem egyszerű az eljárásom ezügyben: beállok középre és tisztára mosott bal kézzel húzok egyet.
   De van, amikor ez nem működik. Hígítót kellett vennem Hammerite-hoz. Régen ugye volt "A Hígító", aztán passz. Vagy víz. Bementem az OBI-ba, a lehetőségek a következők: echte Hammerite hígító kurvadrágáér, na ezt nem. Lakkbenzin, szintetikus hígító, aromás hígító, észteres hígító, nitrohígító. Puff. A lakkbenzinnel a múltkor beégtem, az nem jó. Most vegyek egyet-egyet az összes többiből? Eladó a világon sincs, amikor végre kerítettem egyet, csak a vállát vonogatta, fogalma sincs. Igaz, nem is nagyon vártam mást, ezek a legritkább esetben tudnak valami hasznosat mondani.
   A megoldás a falusi kis faszom festékbolt volt, ahol azonnal tudták, hogy ide nitrohígító kell. A kispénzűek szakértelme. Itt azonnal megmondják, hogy nem kell azt a betegre reklámozott rohadt drága akármit megvenni, ugyanolyan jó (vagy ugyanolyan szar) ez a másik is, csak negyedannyiért.

   Az asszony elrugdalt orvoshoz (lokális SZTK, de magánpraxis), az megnézte a derekamat (panasz: reggel az asszony adja fel a zoknimat, meg úgy egyáltalán), felírt valami gyulladásgátló/fájdalomcsillapítót (Aflamin, viva RG, bár valami licenc alapján gyártják). Én nem értettem, azt hittem, valami izomlazítót fog felírni, mert a görcsölő hátizmaim miatt nem tudok igazán lehajolni, mindegy, ő az orvos. Azért majd menjek be röntgenre a János-kórházba. Ha az nem mutat semmit, akkor majd elmegyünk szépen CT-re, hogy a gerincvelővel esetleg valami, meg felsorolt pár dolgot, mit lehet még csinálni éppen csak a méhtükrözés hiányzott. Kezdtem beaggódni, hogy talán itt még nem tartunk, idáig mindig adtak valami nemtommit, amitől három napon belül elmúlt, de az utolsó komoly roham három éve volt, a franc emlékszik már, mit írtak fel, de talán nem kéne élből a tolószéket megrendelni. Nem is beszélve arról, hogy magánpraxis, ha most itt elkezd CT-zni meg mittudomén, a gatyám ráfizetem. Amikor elkezdte ecsetelni, milyen egyszerű egy porckorongsérvműtét, akkor felálltam, hogy majd találkozunk. Röntgenre azért elmegyek, az nem árt, de ha kifizetteti velem, akkor elkérem a felvételt (ha kifizetem, akkor az enyém, nem?) és elmegyek egy falusi javasasszonyhoz, majd tesz a derekamra pókhálós meszet oszt jól van.

2002. 08. 09.
   Kreativitásom kimerült, másfél órám ment rá, hogy az interneten viszonylag nagyméretű képet találjak egy echte doni kozáksapkáról. És még csak nem is sikerült. De már ne küldjetek, már mindegy. Agyilag haldoklom, de majd otthon békésen leülök és regenerálódok szopom a faszt a gyerekneveléssel. Ilyenkor esőben a legszarabb, mert napközben nem fárad le, én viszem pocsolyáról pocsolyára, illetve nem kell vinni, megy ő magától is. Tesz az ember pár gyenge kísérletet, hogy "nemennyémábele", de rögtön látszik, hogy meddő az erőlködés, semmi nem csábítóbb egy jól megtermett, izmos pocsolyánál, amibe ráadásul frankón, ruhástul hasast is lehet ugrani a még nagyobb móka kedvéért. Otthon meg jön a "hogynézkiezakölyök, hátsemmitsemlehetrádbízni", mindenki sarokba, kukoricára.

   Aki nem volt ott a koncertünkön, nem hallhatta a szép új számainkat, aki ott volt, az sem biztos, hogy értette a szövegeket, tekintettel az énekesünk kissé ...ööö... szétszórt állapotára. Nade most -ahogy annakidején a kacskafogú szépség elővezette- semmi kétség, RÁVISZ a segítség, ehun e - az alsó négyről van szó.

   Holnap hétfő, de szar, viszont valószínűleg nem lesz nagy mozgás, végre lesz időm rendberakni a szigetes fotókat is.

   Valami általam érthetetlen okból felkerültem a C4 respektlistájára. Mindenesetre köszönöm szépen.

2002. 08. 08.
   Már megint az a rühes óraperc. De akkor se fogok írni, mert ezt is elbaszom, a dátumot is el tudom, miért pont ezt nem. Neverminder szólt, hogy beszóltam neki. Öhm, igen, beszóltam, otthon is, mondjuk otthon spontán, elszólásszerűen, a jelek szerint most a bunkózós-beszólós korszakomat élem. Majd jönni fog a dackorszakom is, meglássátok, feleim szümtükvel, előbb-utóbb tán még a szobatisztaság kora is eljön. Bár amilyen későn érő vagyok, nálam össze fog folyni az ifjú- és az öregkor, mire végre nem hugyoznék folyton magam alá, addigra már folyton magam alá fogok hugyozni.
   Szóval amit én röviden, azt smelldania (2002. 08. 06.) hosszan és részletesen. Nagyjából stimmel, részemről a téma ezennel lezárva. De akkor is én előbb!

   Az otthoni spontán pedig valami ilyesmi volt:
- Baze asszony, voltam itt meg itt, puccos hely.
- Titkárnő szép fiatal?
- Áh, egyik sem.
- Szóval olyan magamkorabeli?
- Azért annál fiatalabb.

   Már látom, ma estére tökfőzelék lesz a vacsora feltét nélkül. Vagy spenót. De most dógomvan, mint Róbert Gidának, mingyágyüvök.

2002. 08. 06.
    A tegnapi egy ilyen nap volt. Miután sikerült kiborítanom a munkahelyi csajt, faszán sikerült kiborítanom az otthonit is. Konkrétan elhasználtam a hígítót. Aztán kiborítottam a fiamat is. Aztán kiborítottam a sörömet, is, ettől kiborultam én is.

   A háttér az, hogy nálunk az egy festés-egy ecset megy, azaz festés után ecset hígítóba belebasz, majd ottfelejt. Két-három hónap múlva a konzervesüveggel közben szervesen összekövült ecsetet ki lehet dobni. Nejem szombaton kicsit kerítést festett, aztán a szokásos módon otthagyta a hígítós pitliben az ecsetet. Én úgy gondoltam, ezzel vége is, vasárnap rendet raktam, elmostam az ecsetet, a teddy-hengert, a használt, szaros hígítót kidobtam, aztán el is feledkeztem az egészről.
   Egészen tegnapig, mikoris nejem közölte, hogy akkor ő most kerítést fog festeni. Jó, fessé, baze. Átöltözött játszósba, előszedett mindent, aztán csak nézte, hogy hová lett a hígító, eldobott mindent, hogy nem lehetek ilyen hülye, miazistené öntöttem ki, miből gondoltam, hogy nem fog kelleni, hiszti ezerrel.
   Úgyhogy bevágtam a kölköt a kocsiba, meneküljünk, a zasszonynak odadobtam, hogy "fessécsak, mingyágyüvök", azzal eltekertem az OBI-ba, vettem két pitli lakkbenzint, mire visszamentem, már valamennyire béke volt.

   Aztán nejem még kitalálta, hogy miközben ő fest, a vasárnap elásott fűzfa mégsem jó ott, ahol, hanem másho kellene legyen. Én lapítottam és elkullogtam lapátért, nem hiányzik most egy újabb veszekedés. Kiástam azt a nyomorult fát, elkezdtem ásni a másik gödröt. Egy pillanatra fordultam el, a gyerek menten beleköltözött a gödörbe, önfeledten tekergett benne és nem akart kijönni. Kezdett beesteledni, én szívtam a cigiket sorban és próbáltam lebeszélni magamat arról, hogy a lapáttal agyonüssek mindenkit, aki a közelemben van. Régebben már megértettem az egykés szülőket, most az alkalmi sorozatgyilkosok és ámokfutók voltak azok, akik lelkéből megéreztem valamit.
   Végül a gyereket kikönyörögtem a gödörből, elültettem a fát, locsoljuk be. Kiskölök kivette a kezemből a slagot, majd ő. Egye fene, azé szeretlek, még ha néha meg is fojtanálak. Folyt a víz, jól van, fiam, most a tujákat, a fa eleget kapott már. El is fordult a tuják felé, közben végiglocsolt, két másodpercig nyomta a tujákat vízzel, majd visszafordult -közben ismét lelocsolt- és csinálta tovább a tengert a fa alatt. Mondom, a tujákat! Oda-vissza, locs, locs. A TUJÁKAT! Locs-locs. Zanyád. Olyan mordulással, arccal és mozdulattal kaptam ki a kezéből a slagot, hogy szegény csak arrébb sündörgött, a közelembe sem mert jönni fürdésig. De akkor megint összebarátkoztunk, szent a béke. Azért pedig, hogy majdnem pofára estem az ottfelejtett játékautójába és kiborítottam a sörömet, én vagyok a felelős, igen, én, basszameg!

   Most gonosz leszek, tépjetek szét. Támadt jópár női blogger, élükön neverminderrel, valószínűleg suematra biztatta fel őket (ill. szolgált nekik példaként), csak ő vissza tudja magát fogni. Napi ezer bejegyzés, ahogy beüt valami nagy csalódás/magánéleti válság/mittudoménmiakórság. És mintha ugyazt olvasná az ember, tiszta brazil szappanopera. És aztán jön a Férfi. Hehheheeeee! Konkrétan egyébként ismét csak irigykedem, mennyi ideje van egyeseknek az önsajnáltatásra (3:29, 4:08, 4:18, 4:25, 4:31).

2002. 08. 05.
   Vatta az agyam, vasárnapról hétfőre virradólag sikerült sokat inni és keveset aludni, még autóztam egy kicsit ebben a melegben, most enyhén rosszul is vagyok.
   A koncertünk egész tisztességesen sikerült, majd írok róla valami hosszabb röffenetet, de az biztos nem ma lesz.

   Huhú, most égtem be, de valami rettenetesen. A cégnél betörtek a pincébe (falbontás a szomszád ház pincéjéből), egy adminisztrátor csaj (nem egy elméleti típus, hogy finoman fogalmazzak) vette először észre, mondta is a másik adminisztrátornak (hasonlóan használható), hogy de nagy kupleráj van lent, aztán ennyiben is maradt a dolog. Most lement valaki, aki észlelte, hogy ténylegesen mi történt, most áll a balhé. Ez idáig rendben is volna, de én végigvonultam az irodán nagy lendülettel magyarázva a többieknek, mennyire tufa a csaj a másikkal egyetemben. Szegény meg ott jött mögöttem végig. Be is zokogott, hogy mindenki őt baszogatja.
   Most lapítok, nem tudom, mit tegyek, már odamentem hozzá, nyomtam egy puszit a homlokára, hogy "azért szeretlek", de nem tűnt úgy, hogy ez teljesen megnyugtatta volna.

2002. 08. 02.
   Tegnap egy lajhár hozzám képest virgonc, életteli ugrómókushoz lett volna hasonlítható. Ez az időjárás teljesen betett. Illetve a gyerek is, aki előző este balhés lefekvést rendezett. Alig lehett beterelni a szobájába, semmi nem volt jó neki. Ilyenkor ordít és felkéredzkedik az ember kezébe, amikor az ember felemeli, ordít és tekereg, hogy tegyémále. Ha leteszed, ordít, hogy vedd fel stb. stb. Iszonyú bosszantó. Találd már ki, mi a fasz kell neked!
   Amikor végre hosszas nyünyörgés után elszenderedett (este 11!) és megpróbáltunk az anyjával együtt kilopózni a szobájából, haladéktalanul érzékelte, hogy valami nem stimmel és csukott szemmel, azaz félalvó állapotban(!) iszonyú sikoltozást csapott, ha valami családvédelmis két kilométeres körzetben arra jár, tuti állami gondozásba veszik a kölköt, tőlünk védendő. De rohadt hosszú lett ez a mondat.
   Reggel pedig ötkor kelt a kis nyomorult. Kelt...? Támolygott, ásítozott, minden baja volt az álmosságtól, de nem feküdt vissza, helyette ordítozott és sikoltozott, hogy neki nem jó. Mi is felkeltünk a zasszonnyal. Felkeltünk...? Támolyogtunk, ásítoztunk, minden bajunk volt az álmosságtól, legszívesebben ordítoztunk és sikoltoztunk volna, mert nekünk sem volt jó, de nagyon nem. Az egész napom rossz félálomnak tűnt, a fülledt melegben autózgattam, időnként elraboltak az ufók, vagy ilyesmi, mert gyakran előfordult, hogy öt-tíz percekre nem tudtam visszaemlékezni, mit is csináltam. Fasza volt, na.

   Most alantas és kisszerű bosszúból nyomtam egy deheroizáló sorozatot a gyerekről a szem. kult. rovatba (A jó gyermek).

   Keresszel egyébként megbeszéltük, mekkora takonyság kitenni fotókat a gyerekről, amikor még nincs igazán eszénél, nem tud tiltakozni. De ezt most leszarom. Hehe. Csak remélni merem, hogy ha nagy lesz, nem fog bosszúból rólam feltenni mindenféle képeket, mondjuk "Papa hülyén vigyorogva nyáladzik, miközben maga alá pisál", "Papa keresi a fűben a műfogsorát, pedig egy perce tette be a pohárba" címekkel.