2003. 03. 27.
   Most már nagyon tele a faszom a zovjektumokkal. Meg a lapátolással. Egy nap úgy megy el, hogy reggel az ember átvág a városon (lennrű fe), beül, hallgatja a zovjektumokat három órán keresztül, ebéd után még három órán keresztül, aztán elmenekül (fennrű le). Volna még labor is, de azt általában kihagyom, azzal az indoklással, hogy nem akarom még ki is próbálni, elhiszem én, hogy úgy van az, ahogy elmondták, feltételezem, hogy ennyi pénzért csak nem akarnak átbaszni.
   Aztán otthon lapátolás, talicskázás, tegnap a sajátomon kívül még másik három szomszédgyerek is segített, na az volt a Kánaán. Effektív meló helyett négy gyereket kellett kerülgetni, volt egy négyéves, az a talicskával is birkózott, de csak kiborítania sikerült, a javára kell írnom, hogy többször is nekifutott a problémának, sajnos mindig az előbbi eredménnyel. Aztán összevesztek a lapátokon, később uncsi volt csak a talicskába, ezért szórták mindenfelé, egymásra is, persze balhé. Ekkor szép csendben letettem a lapátot és félrevonultam rágyújtani, mert ha a lapát a kezemben marad, másnap tuti szereplek a híradóban, de egy héten belül a Fókuszban mindenképp.

   Berepedt a jó kis műanyag zuhanytálcánk is, ereszti a vizet. Hosszasan tökölődtem, hogy mit csináljak vele, elmentem egy barkácsáruházba, ahol majd veszek valami fóliát, azt majd beleragasztom és jó lesz még egy darabig. Megkérdeztem egy eladót, hogy mit javasol, az rögtön mondta, hogy vegyek másik zuhanytálcát, illetve tud egy szaniterjavító céget, amelyik... itt lőttem le, hogy sok időbe és pénzbe kerülő ötletem nekem is van több, mint elég. Végül PVC asztalterítőt vettem (áttetsző és kis citromok vannak rajta, az asszony majdnem elsírta magát, amikor meglátta, mi lett a zuhanytálcából), jójaz ide, különben is jó munkásember vagyok, ne kössé belém, mert harmincezer litér víz fog lefolyni a lyukon a pinyóba, ráadásul baszhatjuk a zokszigént is. (Rá vagyok cuppanva erre, na.)

   Most enyhén gusztustalan rész fog jönni, lehet ugorgyani. Már nem vagyok felfúvódva, éppen kijöttem előadásról egy kicsit cigizni, szerencsére nem volt az előtérben senki, amikor hirtelen sikerült finganom két akkorát, hogy majdnem beindult a tűzjelző. Hazaérve persze első dolgom volt megosztani nejemmel a jó hírt, éppen egy szomszéddal beszélgetett, a nagy örömtől csak késve kapcsoltam, de már mindegy volt. Ismét végighallgathattam egy előadást, ezúttal a zovjektumok helyett az illemről.

   Nejem nagyon háklis mostanában. Időnként szoktam mesélni a gyereknek, tegnap este -a gyerek elaludt, mint akit lelőttek- mondta, hogy ha még egyszer kifér a számon az "ovjektum" szó, rám borít valami nagyot és nehezet. Igen, a mese az ovjektumokról szólt. De meséltem már szegénynek sok mindenről, szerencsére nem kell hosszan, mert inkább elalszik, csak ne kelljen hallgatnia ilyesmiket, mint például

Mese a királyról és az ő tartományáról.
   Volt egyszer egy király, úgy hívták, hogy Szerver. Volt neki egy országa is, amit a nép csak Doméntartománynak hívott (vö. Amerre ment, körötte csend És néma domain). Szerverkirály nagyon szerette az ő népét, ellátott mindenkit bőségesen étellel, itallal, ovjektummal meg attribútummal. Szerverkirály, hogy megtudja, kinek mi kell, folyamatosan kérdezgette az ő népét, hogy mi kell neki, kell-e még étel, kell-e még ital, van még a kincstárban sok ovjektum meg attribútum, az nem kell-e?
   Voltak Szerverkirálynak fullajtárjai, azokat bízta meg, hogy szaladjanak oda Doméntartomány lakóihoz tudakolódni. Két nagy fullajtárcsalád is élt Doméntartományban, a Técépé, meg az Ípé, ők protokollként szolgáltak Szerverkirály seregében...

   ...satöbbi, remélem, Ti alszotok már, kedves gyerekek, mert én mindjárt.

2003. 03. 24.
   A hétvégi koncert jóvoltából tartottam két, tökéletesen kompútermentes napot. Illetve hazudok, vasárnap bekapcsoltam kb. öt percre, néztem egy darabig, aztán kikapcsoltam, amit meg szerettem volna csinálni, arra éreztem, hogy nem lennék képes, amire meg képes lettem volna, ahhoz pedig egyáltalán nem volt kedvem.

   Viszont némi kedvetlen turkálással elsimítottam azt a telekrészt, ahová majd további kelletlen turkálásokkal és nagyon kelletlen talicskázásokkal majd termőföldet lehet teríteni. Némi kedvetlen ráncigálással helyükre raktam a tipegőköveket, majd nagyon kedvetlenül kiástam a földből kiálló csatornatisztító cső környékét. Azzal ugyanis, hogy kiállt, ez a cső nagyon zavart (lassan két éve), útban volt, mindig belerúgtam, meg randa is volt, na. Csak hát ugye kiásni, a felesleget guggolva lefűrészelni, a végét valahogy eltömni, ilyes, fuj.
    Vettem csővégzáró kupakot (ez a falu, végigjártam az összes barkácsáruházat, de nem volt egyikben sem, a faluban meg az első boltban majdnem megkérdezték, milyen színűt akarok, gondolom, ugyanez lett volna mondjuk malacperzselővel is, de azt speciel nem kerestem, remélem, nem is kell majd keresnem), aztán meglepetve tapasztaltam, hogy nem kell fűrészelni, az okos mesterek csináltak egy toldást fél méterrel a talajszint alatt, csak be kellett kupakolni oszt kész. Mindenestül kb. húsz perc volt az egész, de legalább jól rákészültem.

   Most meg tanfolyamon vagyok, mondják az okosságot, legalább a délelőtt jó volt, mert állandóan mindenféle objektumokról volt szó, már vártam, hogy egyszer majd az előadó elszólja magát, hogy "és aztán a... zovjektumból kivonnyuk a zattribútumokat... teccikérteni?", de sajnos nem.

  Nem tudom, mi van felem, fel vagyok fújódva, mint egy tehén, amelyik lucernát zabált. Asszem ideje megvizsgálnom otthon a müzli összetételét. Most meg megyek, mert a Sanyi meghozta a földet aztán teríteni kell, mint a betlit. Kontrázni ugyan lehet, de a fedáksárit úgyis a zasszony mondja ki.

2003. 03. 19.
   Sikeresen szétbasztam a derekamat a tipegőkövek (50 kg/db) lerakásával, most sem ülni, sem állni, sem feküdni nem jó. Ráadásul hiába nyirbáltam ki hullámkartonból egy csomó sablont, hogy ne kelljen, csak egyszer megmozgatni a köveket. Az elképzelés az volt, hogy a kartonokkal szimulálom a lerakást, aztán tényleg lerakom a köveket, így elég lesz egyszer és jó lesz. Természetesen nem így sikerült, illendő mennyiségű Bájóka lenolajos (a Bayolin házi használatú elnevezése) kúra után majd igazítás egyszercsak.

   Ma meg fél napot szívtam egy rossz CD-ROM miatt, olvasott, olvasgatott, aztán pár állományra azt mondta, hogy márpedig ezeket nem. Egy Novellnél néha lehet legyinteni, hogy jóvan, neked se tetszik, nekem se tetszik, télleg nem köll, hagyd a fenébe, de azért a SCSI-kártya driverére azért nem mond ilyet az ember. A diszlexiás k. anyádat, mondtam neki és kicseréltem, a másik már olvasott rendesen, de úgyis mindegy volt, csak kínos nyűglődések után sikerült elintézni, hogy minden elmebeteg alkatrész megkapja a maga driverét.

   Ízi rájder, öcséjm! - mondtam magamban, amikor estefelé a gyerek felkapott a kis műanyagmotorjára és az aszfalt felé robogott. A környéken ez az egyetlen járható út, relatíve nagy a forgalom, szartam is rendesen,

   lehet mondani, hogy egyszerű dolog, nem szabad engedni, persze, de akkor hosszas, követelőző üvöltözés, rángatás, mini epilepszia, szóval ha nem feltétlenül muszáj, az ember nem áll a hurrikán útjába

   főleg, hogy a szomszéd kislány is elkísért bennünket. Próbáltam kint tartani mindkettőt a padkán, nem volt egyszerű, de sikerült. Aztán beletaláltak az árokba. Pfhű, végre, onnan nem tudnak csak úgy kiugrani. Ott felkutattak mindent, dzsuvás újságpapír, üres sörösdoboz, ilyes, nem örültem, de hadd csinálják. Akkor aggódtam be, amikor megláttam, hogy valaki kicsit arrébb fél zsáknyi kutyaszart

   megvan annak is a maga bája, amikor tavasszal, olvadáskor a kertben előbukkannak a hó alól az elhelyezett aknák, mert persze a gyerek fedezi fel először és okvetlenül belemászik, jó, hogy bele nem kóstol. De az csak egy darab, ennyiben pedig akár meg is lehet fürdeni, a lehetőség pedig egy gyereknél szinte egyenlő a prompt kivitelezéssel, már ha koszról vagy károkozásról van szó

   lapátolt be az árokba, ekkor vetettem véget a mulatságnak, mert ugye döntéshatár: vagy a gyerek balhézik velem, vagy a feleségem. Szegény gyerek, megint te jártál rosszul.

2003. 03. 17.
   Itt bent a cégnél leállt a fűtés, fázom, mint a kutya. Időnként kimegyek a vécébe és beállok a kézszárító alá, hálistennek elég magasan van, nem kell kuporogni.

   Kíváncsi volnék, melyik az a reklámcsapat, amelyik a Vodafone-nak dolgozik. Elég elmebeteg egy társaság lehet, nekem nagyon bejön, amit csinálnak. Kíváncsiságom lényege, hogy ugyanazok-e, akik annakidején a Pesti Estnek csinálták a "Teee, neked hogyhíjják a nevedeeet?" felütésű nagyszerűséget.

   A szomszéd kutyái már másodszor hozták a frászt a gyerekre. Két nagy, dogszerű állat, amik ha az ember csak közelít is a kerítéshez, azonnal odarohannak és hosszas, állhatatos acsargással védik a területüket. Az a baj, hogy én még bőven a sajátomon vagyok, amikor ők már nekikezdenek. Ráadásul városi kutyák, a lehajlásra (imitált kőfelvétel, ezt látva a jólnevelt falusi kutyák menekülnek, mert megtanulták, hogy lehajlás után a repülő kő fáj) rá se szarnak. Labdáztunk, labda a kerítés tövébe. A kölök odakocogott, akkor rontott elő az a két lóbaszó nagy jószág és ordított rá, még én is megijedtem, a gyerek meg sikítófrászt kapott. Akkor hirtelen felindulásból a kutyariasztó spray és a híg kénsav között ingadoztam (ez utóbbi azért jó, mert lassan betöményedik és akkor nincs gond a kutyafodrászra, ha valaki már cseppentett akkumulátorsavat a nadrágjára, tudja, mről beszélek), de aztán úgy döntöttem, először beszélek a szomszéddal, majd csak aztán dobok át mondjuk patkányméreggel ízesített kolbászt.

   Leadtam a konyhaszekrényfogantyúra a rendelést. Pár hét és és hipp-hopp. Jól van, nem sietünk, addig úgysem látnak pénzt. Nem akartam hinni az asszonynak, aki a felderítő repülést végezte fogantyúügyben, hogy az eladó kissé ...ööö... érdekes. A probléma magva, hogy először arra gondoltunk ugye, hogy kicseréljük az összes fogantyút, legyen mind egyforma. Ehhez az kell, hogy az eredeti fogantyúk miatt fúrt lyukakba belepasszoljon az új garnitúra, különben randán fog kinézni a fiók. Sajnos a nejem kiejtette a száján a "furattávolság" szót, a csaj erre rákattant és eztán az ilyen-olyan fogantyúk számos tulajdonsága közül kizárólag a furattávolságot volt hajlandó vele közölni.
   Később szigorúan anyagi okokból megváltozott a koncepció, a lényeg, hogy külsőleg nézzen ki úgy az új csapat, mint a régi. Bementem a boltba, én is nagyot hibáztam, sajnos elpöttyentettem, hogy a nejem már volt itt. Attól fogva a nő velem is csak furattávolságokat közölt, hiába könyörögtem neki, hogy ez most nem érdekes, engem a teljes hossz érdekel.
-Van ebből a típusból 28 cm hosszú?
-Nincs, csak 24.5 cm-es furattávolságú.
Ami egyébként 28 centi hosszú volt, de hát ugye bonyolult az élet. "Minden hülye vevő teljesen nemnormális kérdésekkel áll elő, a fasz tudja már ezt követni"-sugárzott a tekintetéből. Kénytelen voltam elkérni a katalógust, amiben lapozgatott, alig akarta ideadni, mert biztos eltévesztem a furattávolságot. De sikerült. Végül felírta a rendelést, itt is volt egy kis vita, mert én már rutinosan a furattávolságot mondtam neki, viszont a megrendelőlapra a teljes hossz kellett. Láttam rajta, hogy már nagyon meg van kavarodva, de biztattam, hogy jó lesz ez.
   Csak remélni tudom, hogy nem dobják vissza a megrendelést azzal, hogy ilyen furattávolságú fogantyújuk nincs.

2003. 03. 14.
   Végre észrevettem, mi a baj.
"K: A hvg.hu szájton olvasható híreket a HVG hetilap szerkesztősége készíti?
V: Nem, hiszen a hetilapban és a szájton más gyakorisággal, más módon kell megjelenniük a híreknek; a hvg.hu önálló hírszerkesztőséggel rendelkezik".

   Így sajnos nem tudtam visszakeresni azt a cikket, ami az EU Kommunikációs Közalapítvány pályázataival foglalkozik. Talán még megvan maga a lap otthon, bár nem hinném, hogy egyben, a kiolvasott újságot oda szoktam adni a gyereknek, az meg két nap alatt nullára amortizálja.
   Közben azért rájöttem, hogy a "Tisztábbak lesznek a folyóink" valószínűleg az EU-pénzekből épített szennyvíztisztítókra meg ilyes kommunális beruházásokra utalna, csak elég távolról.

   Megnéztem az Emil.Rulez!-es Hajós András M(m)agánszámát. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a deklarált antisztár, aki többek között megfricskázza azt a médiát is, amiben ő szerepel, hogyan fogja ezt a feladatot megoldani, mert ugye azért nem illik túl erősen ráncigálni azt a csöcsöt, amiből épp a tejet szopja az ember.
   Hát, vegyes. Alapban ugye nem szabad sokat várni, mert akkor csak kellemesen csalódhat az ember, sajnos ezt az alapszabályt nem vettem figyelembe, kérek mindenkit, hogy ezt vegye figyelembe, mielőtt esetleg emilt ragad.

   Az, hogy relatíve sok az őzés, nem baj. Az, hogy a poénok és a nevetések/tapsok nem mindig adekvátan következtek egymás után, nem baj. Ezek gyermekbetegségek, majd kinövi a műsor meg a műsorvezető. Az, hogy a meghívható olyan vendégek listája, akik esetleg érdekelhetik a közönséget, meglehetősen korlátozott, nem baj. Ha bejön az egész, meg lehet hívni ismeretlenebb arcokat is, majd a Hajós érdekessé teszi őket.

   Innentől lesz tökéletesen szubjektív, pardon.

   Tulajdonképpen Geszti mondta meg a frankót még a legelején: egy showműsor a showmanról szól. Igen, ez is arról szólt. Ismerek pár embert, akik ha színpad kerül alájuk, megbolondulnak és kitör belőlük az exhibicionizmus, le sem lehet őket lőni. Kicsit ez volt az érzésem rögtön a bemutatkozás után. Kicsit elfogódott volt a bevezető monológ (azért nem mindegy, hogy párszáz, esetleg párezer embernek mondja valaki, vagy pár milliónak), de úgy félidőtájt -ahogy Hajós magára talált- már álszerénynek tűnt. Ami szintén nem baj, egy ilyen műsort nem lehet kizárólag lúzerként, békaperspektívából előadni, mert nem lesz őszinte, ha már valaki ott van, legalább nem folyamatosan lúzer, hiszen ott van. Mondjuk a médiával kapcsolatosan az "őszinteség" szó használata eleve ellentmondásos.
   De könyörgöm, engem, aki tényleg lúzer vagyok, muszáj volt azzal frusztrálni, hogy szinte mindenki (Hajóst ennenmagát is beleértve) Hajóst fényezi? Jó, egy kezdő showmannak kell a biztatás, de nem lehetne ezt a színfalak mögött? Hajós tud zongorázni, Hajós tud gitározni, Hajós tud zenét szerezni annyira, hogy egy Postássy Juli szembedicséri (ő egyébként vendégként igen jó választás volt, nem egy elkoptatott személy, Geszti is az volt, ő tud felülről nézni a médiás bolhacirkuszra, mintha kis feszültséget is éreztem volna, enyhe két dudás effekt), Hajós annyira jó fej, hogy az ő öltönyös-nyakkendős stíljétől meglehetősen távol álló Ganxta Zoli is szereti és relatíve hosszasan szembedicséri az öltönye és a nyakkendője ellenére. Az a pelenkázós rész kicsit kínos volt, de hát a végére kell egy kis ereszkedés.

   Látszik, hogy ebből lehet nagyon jó műsor, már most is eleve jobb volt, mint szinte mindegyik ebből a fajtából. A Fábryval azért még lehet harcolni, mint entellektüel az entellektüellel, viszont egyrészt ő vállaltan harsány és köcsög, másrészt kilencvenmittudoménhányadik adás, ennyi idő alatt bármit meg lehet unni.
   De ha már a második adásban kiderül, hogy Hajós András tud kötélen táncolni a Niagara felett, tud oroszlánt szelídíteni (pár oroszlán szembe is dicséri, milyen jól), ráadásul nagyszerű hekker (Bill Gates kissé savanyú mosollyal csak videofonon gratulál), okleveles mező- és közgazdász (Bálint gazda+ Surányi) satöbbi, akkor kútba ugrok.

2003. 03. 13.
   "Meggyilkolták Zoran Gyingyics szerb miniszterelnököt."
   Emberek! Gavrilo Princip még él!

   Tegnap Pécsen voltam, ugyanis visszafelé be akartam ugrani egy csapat tipegőkőért (ez olyan kerti izé, amin lehet járni), amivel bővebb családom (értsd: a nejemé) lepett meg még a hétvégén. Tényleg meglepődtem, ugyanis darabja volt vagy ötven kiló, majd beszartam, amíg kettőt beraktam a kocsiba. Most elhoztam a maradékot, leraktam három halomba, nézegettem egy darabig, hogy szép lesz, szép lesz. Majd ha a helyén lesz. Mert addig hozzá nem nyúlok, amíg ki nem találtam, pontosan hova is rakjam le. Előtte pedig még kell egy kis tereprendezés. Addig meg elfér ott a ház előtt, az is hülye, aki ellopja.

   Ma is szétszaladtam sokfelé, nem volt időm az EU-reklámokkal foglalkozni, talán majd holnap, mindenesetre a plakátokon elég gagyi ( vagy szájbarágós, ízlés szerint) ötletnek tűnik a kérdések olyan fogalmazása, hogy "igen"-nel lehessen rájuk válaszolni. A "Tisztábbak lesznek a folyóink?" kérdés kiötlőjét pedig innen is csókoltatom, javaslom, az illetőt helyezzék át PR-esnek egy kóser sertéshizlaldába.

2003. 03. 11.
   Pardon. Szóltak, hogy az előzőleg írtakkal ellentétben még csak március van. Ez már nem az első ilyes, valószínűleg nem is az utolsó, valószínűleg valahol mélyen szeretnék időutazni, vagy mittudomén.

   Még régebben megkaptam azt a levelet, amiben megkérdezték, az EU-csatlakozással kapcsolatban mit szeretnék tudni. Kidobtam a fenébe, mert menten felforrt az epém, legjobban az dühített, hogy a felvetett kérdéskörök (kb. tíz) közül három olyat lehetett választani, ami érdekel. Hogy arra majd küldenek külön információs levelet.
1.) Bazmeg, és ha háromnál több érdekel? Tekintettel arra, hogy úgy igazán egyikről sem tudok semmit.
2.) Kellene a nevem, meg a címem, mi?

   Teljesen szubjektív (és igen kevés információval megtámogatott) véleményem szerint mint polgár abszolút semmit nem fogok észrevenni az egészből, ugyanúgy, ahogy pénz helyett az esetleg javuló makrogazdasági mutatókról szóló GKI-jelentést sem fogadta el eddig soha a gázos. Eddig sem akartam Bécsben cukrászdát nyitni, arról nem is beszélve, hogy ha lett volna pénzem rá, szerintem eddig is megtehettem volna. Nem mondom, több macerával, de alapvetően azért nem ez akadályozott meg ezirányú terveimben. A Párizsban tanulással ugyanígy. Abban sem vagyok biztos, hogy pont a malacölésből kellene központi kérdést csinálni, bár valószínűleg csak annyiról van szó, hogy végre-valahára a kormányzat felismerte a hülye tömegeknek szóló PR jelentőségét.
   Arra is kíváncsi volnék, hogy a Young&Rubicam, ami tendergyőztesként megkapta feladatul (nem kell félni, pénzt is kap érte) az EU-csatlakozás propagálását, mit is tesz ezügyben. Eddig a tévéből csak rettenetesen vérszegény és demagóg filmecskékre emlékszem, de azokat az RTL-Klub készítette valamelyik minisztérium megbízásából.
   Miért írom ezt: a HVG vélemények rovatában is megjelent egy hasonló szösszenet, ott az volt a konklúzió, hogy nem baj ez a levél, nem baj, de már úgy kellett volna kérdezni, hogy "mi az, amit Ön esetleg még nem tud...?" Így, a csatlakozási népszavazás előtt egy-két hónappal azért eléggé szegénységi bizonyítvány ez az egész. Olyan érzésem van, mintha hülyegyerek volnék, akinek a szülei menyasszonyt választanak (akit én nem is igen ismerek), intézik a formaságokat, már ki van tűzve az esküvő időpontja, meg van szervezve minden. És ekkor megsimogatják a kis buksimat és érdeklődnek, van-e valami problémám esetleg.

   Mindegy, EU-polgár leszek, fát nevelek, kelő nappal és is kelek, sállállá. Ha mégsem jönne be a bécsi cukrászda, majd elmegyek Strasbourgba munkanélkülinek.

2003. 05. 10.
   Ez is megvan, este is lett - fejeztem be tegnap este kedvenc kifacsarásommal a konyhaszekrények felszerelését. Még szombaton -kihasználva, hogy konyhaakció van az ikeában- anyámmal ikeába el, gyerek anyámra bíz, mi meg az asszonnyal nekivágtunk a még hiányzó szekrényelemek lassan egy éve húzódó beszerzésének. Ezért szereti az ember a kapitalizmusban az elemes konyhabútort, egy év múlva is van belőle ugyanolyan.
   Kivéve, amiből nincs. Például fogantyúból. Ez azért fasza, mert vagy öt olyan kéne, mint ami van, vagy az összeset, mintegy 24 darabot le kellene cserélni. Ez úgy szerényen ötszáz forintjával számolva is szép pénz, egyelőre ad acta. Mondjuk nem is a fogantyú kerül sokba, hanem az ajtó, meg díszbizbasz, amire fel kellene tenni. Még engedménnyel is akkora összeg volt, hogy kicsit sanyarú mosollyal örültünk neki.
   Aztán hosszas keresés után a büfében felleltük anyámat és a gyereket, akik eltűntek a gyerekbútor-osztályról, mert valami alagútbejáratú sátorba négykézláb behatoláskor az előtte mászó kölök pofánrúgta az enyémet, ordítás, tombolás, miegymás.
   Otthon persze az összeszerelésben erősen segített a gyerek, ezért elég sokáig tartott, csak másnap sikerült befejezni.

   Tallóztunk a kertben is, végre eldőlt, hogy nem lesz macskánk. Én egyébként ez ellen mindig is kézzel-lábbal hadakoztam, de most, hogy a hó alól előbukkant a szétkapart és teleszart sziklakert, az asszony szemében is mintha felvillant volna valami. Jó, hogy lehet a macskát idomítani, de ehhez biztosan nem volna türelmem, az első tévedésnél komolyan felrúgnám a jószágot. Mielőtt valaki felháborodna, közölném, én annyiban állatvédő vagyok, hogy mindig is távol tartottam magam az állattartástól. Nem volna az jó semelyikünknek.

   Ha már macska. Azt szeretném tudni, hogy pl. a Claudia-showba honnan szerzik a színészeket? Amatőr társulatokból? Vagy nem színészek, tényleg vannak ilyen emberek? A múltkor vacsora közben végighallgattam a műsort, néha oda-odapislantva, mi ez az ordítozás. Két, iszonyúan szélsőséges véleményű (utálom az állatokat, kivétel nélkül mindet felkoncolni, illetve kivétel nélkül imádom az állatokat, legszívesebben egy kanzsiráffal aludnék) és meggyőzhetetlen emberekből álló csapat. A berendezés eleve determinisztikus, két, nagyjából szembeállított söntéspultból áll, amik mögé egy-egy csapatot állítanak. Aztán hajrá. Nem tudom elhinni, hogy vannak ilyen emberek. Olyan az egész, mint a wrestling, az is egy borzasztóan művi, megkoreografált néphülyítés.

2003. 05. 07.
   Jól indult a nap, reggel nem volt víz. Kávét ásványvízből, ez rendben, csak amikor megittam és rám jött a szarhatnék, döbbentem rá, hogy nem lesz ez így jó. A gyerek, ahogy sürgölődött a lábamnál és próbált a talpam alá tuszkolni pár kis gumigolyót, egy pillanatra megállt, koncentrált, majd jól hallhatóan berottyantott. Bakker, ennek majd ki kell mosni a seggét, azt meg nincs igazán mivel. Nejem kétségbeesve telefonált a vízművekhez, hogy mivammá, de folyamatosan foglalt volt a vonal.
   Úgyhogy szépen kimentem a sufniba, a játéktartó ládából kihajigáltam mindent és telelapátoltam hóval, nejem meg lábasonként melegítgette. Mire kész lett az egésszel, lett víz a csapban is, javasoltam neki, hogy akkor legalább mosson benne hajat.

   Fejemre nőtt a számítástechnika is. Mivel ráértem (ritka dolog), elhatároztam, hogy filmet fogok nézni. Először bután Media Player indít, nincs kodek. Na jó, telepítettem kodeket. Úgy hat-hétfélét. Nem jó. Szereztem egy hiperszuper-kodekgyűjteményt, amit hosszas megelőző tökölések után (első körben nem volt hajlandó felmenni más kodekek tetejébe) meg nem hagyott telepíteni az XP, mondván, hogy védett rendszerfájlokat akar felülírni.
   Hát akkor telepítsünk lejátszókat, hátha azokban van valami okosság. De nem, egyikben sem. Mindet letöröltem, 8-as Media Player felokosítva 9-esre, hátha. De az sem. No akkor a telepítsük szervizpakkot, hátha azután már nem akarja a hiperszuper kodekpakk felülírni a rendszerállományokat. Aztán a szervizpakk hosszas tökölés-reszelés után azt mondta, hogy őszerinte nincs elég hely neki és megnevezett egy akkora helyet, amekkorát én semmiképp nem akartam adni neki. Arra gondoltam, hogy mindenki felgyűrheti magának az az összes nyavalyás kodeket. Biztosan egyik jobb, mint a másik, csak mindig épp az kellene, ami nincs az embernek.
   Egyébként pedig ezzel a szarakodással elment úgy az idő, hogy nem is tudtam volna végignézni a filmet. Hát... időtöltésnek nem volt rossz, de azért a filmnézés jobb lett volna.

2003. 03. 05.
   A tegnapi csoffadás után végre valami kihívás: mobilinternyet. GPRS. Ezt reklámozza ezerrel a mittudoménmelyik társaság, ugye amikor pl. a bigécske a vonatban összeinfravörösezi a mobifónt a laptoppal és ahogy fordul a vonat (igazából nem is a vonat, hanem a kamera némi morphinggal), kicsit igazít a telefonon, hogy az a kanyar után is a laptop irányába nézzen, meg amúgy is célszerű minél jobban a térerő felé fordítani a telefont. Meg gerendaházban egy nővel, lobogó kandalló előtt. Normális férfiember első dolga ilyenkor nyilván az, hogy megnézi az emiljeit.
   A kuncsaftnak -aki egy nokia 6310i-t vett- előzékenyen megmondták, hogy mit kell letöltenie az internetről ahhoz, hogy internetezni tudjon. Eddig jó. Vett egy USB-Nokia kábelt is, ehhez járt CD is, ami mindent tud. Mivel csak a CD tudott mindent, nem a kuncsaft, itt jöttem én a képbe.
   Letöltöttem a Nokiától a mindentudó Modemsetup nevű dolgot, elmentem a helyszínre, minden összedug (telefon haladéktalan sipákolásban tört ki, hogy adatkábel van benn és ezt folyamatosan nyomta úgy két percen keresztül), setup.exe. Hellóhelló, milyen nyelven, beleegyezel-e, bitkolbász, automata portkeresés, nincs készülék, nebazdmá. A program kizárólag soros portokra van kihegyezve, ej-ej, Nokia, ej-ej.
   Elő a dróthoz adott cd-t, ezen volt egy olyan program, ami az usb-portot sorosnak hazudta,

   Most jött vissza a kollégám a kínai boltból, vett egy zacskó óriáscsipszet vagy mit, nagyon szar. Állagra olyan, mint a puffasztott hungarocell, ízre sem sokkal különb. Először félig szétrágott, üveges szemű döglött halak jutnak az ember eszébe, aztán halványan beúszik egy olajcserés ZIL-bütyköstengely is a képbe. Phöejj.

   mondjuk a nokiás programot nem tudta átbaszni. Némi reszelgetés után kuncsaft boltba elküld, hogy most már vegyen olyan kábelt, amit szeret a Nokia. El, vissza, bedug, setup, namármár... van egy-két kérdőjeles eszköz a kezelőben, de ki nem szarja le, katt, mámajdnem, de mégsem.
   Vodafone ügyfélszolgálat tárcsáz, női hangú automata az üdvözlőszöveg után olyasmit közöl, hogy "Sajnos kezelőnk jelen pillanatban nem... Kezelőnk legközelebb tíz perc múlva... Hívása fontos a számunkra... Sajnos kezelőnk..." Makacs vonaltartás, hat perc múlva már csak nyolc percet kellene várni a kezelőre. Letesz. Állítgat. Valószínűleg az APN-t (Access Point Name, nemtom mi ez, de be kell állítani) kell jól beállítani, a default, mindenki által ajánlott "internet" nem látszik bejövősnek. Ismét ügyfélszolgálat, vár, vár, közben kuncsaft lemondóan dohányzik, ő azt hitte, hogy összedug és katt és kész is, vár, vár, navégre.
   Kedves női hang megkér, hogy mindent installáljak újra (oké, ez alap, de hatodszor nem vagyok hajlandó, ha eddig nem jött össze, ettől nem fog), aztán a telefonba (a telefonba? igen, a telefonba) írjam be azt az APN-t, hogy "internet.vodafone.net". Némi vita alakul ki, ide a telefon szerint max. 20 karaktert lehet beírni, ez meg 21, szóval gondolja ezt át még egyszer, de ezt kell beírni, denemlehet, depedig igen, denem, deigen, denem, higgye már el. Beszél a technikus kollégával. Zene, zene, zene. Zene. Pedig azt kell és oda. Jó, hagyjuk, viszhall. És installáljon mindent újra, röpíti még utánam. Kabbe. De legalább elárultad a kulcsszót, bár látszott, hogy nem akartad.
   Készülék végre konnyektál, ügyfél boldogan ül le a feltáruló világháló elé. Ami elég lassan tárul fel, a hasznaltauto.com címoldala két perc alatt már szinte félig le is jön. Újabb telefon, hát igen, így csúcsidőben ilyen, bocsi. Hát ez ilyen, vonok vállat, bocsi. Kuncsaft haja lassan hullani kezd.

   Kedves gyerekek, adjatok pénzt mobilinternetre a szolgáltatótoknak Ti is.

2003. 03. 03.
   Felmerültem az ingoványból: legyártottam kilenchavi kilométerelszámolást, el is ment vele a nap, a fejem is belefájdult, de utána buddha-nyugalommal tekintettem körbe, én mindent megtettem, hogy ne kétpéldányos, önátírós leporellóként kelljen reinkarnálódnom.

   Az APEH is végre átutalta a visszajárót (mármint annak a 30%-át, amit egy év alatt befizettem az OTP-nek), az időközben beállt mínuszok miatt ennek csak egy része vitte pozitívba a család egyenlegét, de már ez is valami. El is mentünk este az Auchanba, hogy ezen a nagy pozitívumon segítsünk, de ott meg minden szép lassan becsukott. Olyan fura volt az egész, nem tudtuk, hogy mi van, csak az tűnt fel, hogy redőnyök félárbocra eresztve, egyáltalán marha kevesen voltak. Ahogy mászkáltunk, valamit belerecsegtek a hangosbemondóba is, de nem értettem, mit. Még tréfálkozva mondtam is az asszonynak, hogy biztos bombariadó van, aztán kiderült, hogy tényleg.
   De nem volt semmi pánikolás, emberek ezerrel kiterelése, semmi. Szépen, ráérősen mindent becsuktak, aztán megvárták, amíg mindenki magától kimegy.

   Máté Krisztának valószínűleg még gyermekkorában valami mély nyomot hagyott a lelkében, vagy csak sajnálja, amiért sosem játszhatott nyomkeresőset vagy mittudomén. A Forró nyomon ("a megoldások magazinja", bár az a legritkábban volt benne) után most vettem észre, hogy megy a Nyom nélkül, hálistennek elég ritkásan. Ha ez is bedől, lehet még próbálkozni a 'Nyomok a szélben" (eltűnt személyek műsora, illetve kalauz a szabad ég alatti keféléshez, ízlés szerint) , a "Nyomottvíz" (oknyomozás atomerőművekben) vagy a "Nyomatékgörbe" c. műsorokkal, ez legutóbbi természetesen szerencsétlen sorsú villany- és belsőégésű motorokkal foglalkozna, volna annyira érdekes, mint az összes többi.

   Szegény Sárának beszóltak (másoknak is, de ő nagyon a szívére vette a dolgot), remélem, túléli. Azért csak beaggódik az ember, hogy mit merhet leírni, én is jártam már balul ezzel. Az ember vitatkozhat, hogy nem úgy gondolta, nem ez a lényeg, illetve ez is lényeg, de nem úgy, ilyesmi, aztán a dolog hálistennek elnyugszik, de az ember azért csak megneszül egy kicsit, pl. én mint neurotikus alkat még jó darabig hordozni fogom ezt az emléket is, úgy, mint azét az irdatlan pofonét, amit még nyolcéves koromban kaptam, amikor a cigánytelep helyére épített szép új lakótelep egyik lakásába beköltözve megpróbáltam kitalálni, melyik a mi kaputelefonunk. Egy vasárnap délután ráérősen végignyomkodtam mind a negyven gombot (kétszer is, mert egy próba nem próba) és nem vettem észre, hogy közben a harmadikról lejött egy igen ideges illető, aki nem tolerálta a próbálkozásaimat. Ha valaki pedig netán megkérdezné, hogy sok magyarban miért van látens cigánygyűlölet, én speciel tudnék egy példát mondani rá.