2002. 05. 30.
    A tegnapi napom úgy nézett ki, hogy reggel a munkahelyemen az ajtón belül kb. két méterre jutottam el, már küldtek is el Mosonmagyaróvárra meg Győrbe. Este sikerült fél hatra visszérnem, pedig még a Győrben komoly dugót generáló Brianvadászatot (Sláger rádió bekaphassa) is sikerült elkerülnöm. Kipakoltam, aztán sürgősen haza, mert megígértem a kedvesnek, hogy a vasárnapról maradt kis maradék betonozást megcsináljuk, bár akkorra már utáltam mindent és mindenkit.
   Neki is álltunk, a szomszédtól hoztam még egy talicska sódert (supplementary accessory), aztán hajrá. A félórásnak ígérkező tréfi több mint egy óráig tartott. Közben időnként eleredt az eső (csak mint pozitív hangulati elem), a gyerek a folyós betonnal teli talicskába mászott be félig, kislapáttal a saját fejére szórta a sódert (a betonkeverő szája túl magasan volt), vagy egyszerűen csak útban volt, de nagyon profin. Illetve egy idő után az útra kirohangálás volt neki a frankó, ilyenkor lapát letesz, gyerek üldöz, visszahoz, két lapát beton, lapát letesz, gyerek üldöz, stb., a beton vége már kezdett belekötni a talicskába. Igazán akkor örültem, amikor a felrakott zsaluzat egy részét még leráncigálta ("Hoppá!" - tette hozzá), mielőtt elszaladt volna. Ez volt az a pont, amikor nejem úgy döntött, hagy egyedül dolgozni (addig ő keverte a betont, elvégre ő a vegyész), mert amikor eleresztettem egy olyan káromkodást, hogy beleizzott a levegő, látta, hogy vagy a gyermekhalandósági, vagy az öngyilkossági ráta készül megugrani, esetleg mindkettő, ha el nem távolítja a kölyköt a közelemből.

   Ma meg elütött egy motoros. Kiléptem a cég ajtaján, bang. Ketten kétfelé tántorodtunk, nekem csak a sípcsontom fájt egy kicsit, neki meg valami elkezdett folyni a motorjából. Udvariasan elnézést kért, én udvariasan megbocsátottam neki, közben elátkoztam a Pluszdiszkont kurva anyját, mert annak az ingyészórólapjait hordta szét a muki, azért motorozott a járdán.

   Ugye volt mindkét tévében ez a sztárfelfedező-csináló műsor. Milyen faszán énekelnek, táncolnak a felfedezettek, csinálják nekik a frizurát, a sminket, az imázst ezerrel, minden fityfene. Szereznek nekik zenét is, írnak nekik szöveget, ők meg előadják jól. Az eredmény teljesen ugyanaz mindkét esetben, az All4Love (ez ugye a Kozsó-féle Üstökös terméke) meg a... (most kénytelen vagyok kutatni, mert nem emlékszem, közben eszembe jutott az a kérdés is, ami izgatott egy picit, hogy az egyik dél-amerikai sorozat címét miért/hogyan magyarították Cabecitáról Lucecitára, de mi a faszért ilyen lassú ez a szar internet, hogy dugnátok fel magatoknak az átugorhatatlan flashes kezdőlapotokat) ...szóval a Popsztárok c. műsorban előállított Sugar&Spice együttes tagjai teljes mértékben cserekompatibilisek egymással, nem is beszélve a leadott zenéikről, meg a szövegeikről, amik aztán végképp nem tükröznek semmiféle egyéniséget.
   Ezért -már csak érdekességként is - javasolnék egy zeneszerzői és/vagy szövegírói válogatóversenyt is. Ez utóbbiról el is képzeltem, ahogy bejönnek a szerzők a pályaművekkel, az esztétákból, írókból, költőkből álló zsüri olvas, arc elborul.
- Mondja, fiatalember, Ön meg van győződve arról, hogy a
"Meleg élyszakában
a köd a nagy a volt,
Feletünk meg ott volt
a nagy a szép a Hold"
szövegű versszak mentes mindenféle helyesírási és stilisztikai hibától? Nem is beszélve arról, hogy ha köd van, akkor hogy látszik a Hold? És valóban úgy gondolja, hogy a
"Meghal a szívem a szerelemér',
Vagy ne legyen a nevem Elemér"
refrén eredeti gondolatokat tartalmaz, valamint szemantikailag konzisztens? Húzzon a faszra a fércművével, tisztelt Uram.

Persze ez valószínűleg nem volna annyira izgalmas, mert nem olyan veszettül látványos, meg talán egy icipicit gondolkodni is kellene hozzá.

Holnap megyek Szerencsre, majd hozok csokit.

2002. 05. 28.
   Nagyon szépen kiszámoltam meg megsaccoltam mindent, de csak kellett még vennem öt zsalukövet, meg egy zsák cementet, tehát igen piti cuccról volt szó. Megnyugtattam a kedvest, hogy nem lesz probléma, nem neki kell megvenni, mert gyerekkocsival azért soknak ugyan sok, de legalább rohadt nehéz is, itt a majdnembelvárosban van az a Platform nevű építősbolt az Üllői úton, amit hirdettek, mint a rosseb ("Nekem már van mesterkártyám!"), bemegyek, megveszek mindent oszt fasza lesz nekünk, de nagyon.
   A Platform este hétig van nyitva, ez rendben volna. Délután ötkor odabillegtem, a parkolóban összesen három kocsi állt, ez még inkább rendben van. Bent egy kedves hölgy azonnal lekapcsolt.
- Jó napot kívánok, van mesterkártyája?
- Nincs. (Ekkor még azt hittem, ez a mesterkártya olyan pontgyűjtős istennyila)
- Semmi baj, akkor adok egyet, milyen káefté...?
- ...?... Semmilyen, zsalukövet szeretnék...
- Akkor milyen bété? Vagy egyéni építési vállalkozó?
- Egyik sem, én csak zsalukövet...
- Építkezik?
- Tulajdonképpen már nem, de most kellene még zsaluk...
- Elhozta az építési engedélyt?

   Ez volt az a pont, amikor kissé összeszorult a gyomrom, amikor építkeztem, ezt a kérdést az építkezés előtt és közben a legköcsögebb hivatalnokok mindig a legalkalmatlanabb pillanatban tették fel, ilyenkor tudtam, hogy valami irdatlan faszságba bele fognak kötni. Ez ugye nem hivatal volt, de a megérzésem nem csalt.

- Nem, nem készültem fel rá, hogy egy boltban ilyet kérnek. Úgy gondoltam, ide bejön az ember, pénzt hagy itt, aztán elmegy.
- Ez egy nagykereskedés, itt csak építési cégek, építési vállalkozók és építkezők vásárolhatnak. Ha cég, vagy vállalkozó, kell az alapító okirat vagy a vállalkozói igazolvány. Ha építkezik, kell a jogerős építési engedély, csak akkor adhatok mesterkártyát.
- És ha van mesterkártyám és bejövök ide egy féltégláért, akkor azt kapok?
- Ha mesterkártyája van, akkor igen.
- Hm. Namost nekem van építési engedélyem, az ugyan két éves, de ugye a jogszabály szerint három évig jogerős. Az jó lenne a mesterkártyához? Vagy a szomszédomé akár?
- ...hááát, igen.
- Nem lehetne, hogy majd elhozom? Vagy hazatelefonálok, hogy mondják meg, mi a száma, az nem elég?
- Az nem jó. Érvényes építési engedély kell, csak akkor tudok mesterkártyát adni.
- Figyeljen. Én nem vagyok mester, nekem nem kell mesterkártya. Jó lesz egy ideiglenes segédmunkaerő-kártya is.
- Ilyenünk nincs, csak mesterkártyával lehet vásárolni.

   Satöbbi. Még egy kicsit feszegettem a témát, mert nem akartam elhinni, hogy ennyire hülyék, vagy makacsok, vagy mittudomén, de végül elhajtottak ugyanúgy, ahogy az OTP-ből is, amikor a kereseti igazolásom harminc napnál régebbi (32 napos) volt. Meg sem kérdezték, mit akarok venni és mennyit. Én meg azt hittem, a kapitalizmusban az a lényeg, hogy egy bolt eladjon minél több dolgot, nem az, hogy a vevőt baszogassa mindenféle papírért.
   Szóval két dolog. 1.) láttam egy darab szocializmust a rothadó nagykapitalista tőkeösszpontosulás közepén, 2.) Platformfüggetlen leszek, az már tuti.

2002. 05. 27. v1.1
   Azért megtalálják az embert, mindig megtalálják. Azt valahogy túléltem, hogy a fiam születése után egy héttel(!) már kaptuk is postán az ő nevére szóló pelenkareklámot, seggkenőcsreklámot, effélét tömegével. Az elsőnél komolyan elgondolkoztam, hogy bemegyek a kórházba és a lokális védőnőből a szart is kiverem, amiért minden faszom cégnek azonnal odaadja a nevemet, címemet, anyám nevét, mittudomén. De az egész reklámözönön sokat segített, hogy három hét múlva elköltöztünk, az okosságot pedig az utánam ott lakó kapja még mindig, legalábbis valószínűleg.
   De most mint "Tisztelt leendő Olvasónk!" kaptam egy emilt, miszerint a http://www.gyermeksziget.hu/ megoldást kínál mindenre. "E honlap tartalmazza mindazt, amire egy kisgyermekét nevelő szülő kíváncsi lehet". Először is basszátok meg a honlapotokat, másodszor pedig kapjátok be, harmadszor pedig adjatok kurva sok pénzt, hogy bébisintért bérelhessek, aztán az összes efféle problémám meg lesz oldva. Ja és nem ártana, ha végre kinövesztenétek a gyerek összes fogait, mert így, ahogy van, jelenleg nem fasza, sokat nyarvíkol esténként.

2002. 05. 27. v2.0
   Ha valaki -haver, üzleti partner, akárki- azt mondja nektek, hogy "Hé haver, vegyél ki egy hét szabadságot és gyere kerítést építeni, tök jó lesz", haladéktalanul küldjétek el a véreres faszba az illetőt, illetve szakítsatok meg vele mindenféle kapcsolatot, maximum a temetésére szabad elmenni.

   Már írtam ide egy jó csomót kerítésépítésileg, amikor rájöttem, úgy hangzik, mintha sajnáltatni akarnám magam, ezért kitöröltem az egészet, pedig tulajdonképpen csakugyan sajnáltatni akartam magam. De nem, erős voltam, kitöröltem. Pedig kerítést építeni tényleg szar dolog. Csak úgy mondom. Nem mintha azt szeretném, hogy mindenki sajnáljon, amiért nekem olyan szar volt kerítést építeni. Értitek, na. Egyébként jól vagyok.

   A gyerek szépen fejlődik, meglepően logikus helyzetekben mondja azt, hogy "hoppá!", egyelőre nem nagyon tud mást, viszont én ennek sem örültem, amikor megbotolva egy zsalukőben kiborítottam egy talicska betont és ő angyali mosollyal nyugtázta az eseményt ilymódon.

2002. 05. 17.
   Igaz az a Murphy-törvény, hogy gondolatokat legjobban a boríték leragasztása (illetve hogy a mai időket is figyelembe vegyük, a "küldés" gombra kattintással) lehet ébreszteni. Már tegnapelőtt reggel ért az a sokk, amitől egy pillanatra meginogtam, vajon épelméjű vagyok-e, vagy valami gondolatátviteli csoda tanúja lettem, esetleg valamiféle országos méretű, reklámcélú adatgyűjtés egyik áldozata lettem, esetleg ezek tetszőleges kombinációja, de csak most írom ide, de talán nem baj.
   Történt, hogy reggel autózás közben a Sláger rádiót hallgattam, a Bumerángban éppen a "Gyöngyhajú lány" mindenféle verziója hangzott el, közte egy echte német is. A Bochkor bemondta, hogy a szövegíró egy Klaus Frühanger nevű faszi volt, vagy valami ilyesmi, nem értettem pontosan. Ebben a pillanatban elkezdett csippantgatni a telefonom, rápillantottam, a kijelzőn felül ez állt: "Fühenger". Alatta pedig:"Szundi"
   Éppen leállófélben voltam, különben biztosan karambol lett volna a vége. Villámsújtottan ültem, nem értettem a világot. Hogy van ez? Honnan tudták ezek, hogy nem értettem a nevet? Honnan tudták a számomat és hogy érték el, hogy mindenféle gombnyomás nélkül kiírja a telefon ezt a szöveget? És milyen kedvesek, ugyan kissé hülyén fogalmazva, de azt akarják, hogy nyugodjak meg, azaz szundizzak, de honnan tudták, hogy meg fogok rémülni?
   Tíz hosszú másodpercembe telt, amíg rájöttem a magyarázatra. A "Szundi" volt a kulcs, amit ugyan nem értettem, mit keres ott, viszont gombnyomásra a telefonom közölte, hogy "Ébresztés tíz perccel elhalasztva." Igazán ekkor értettem meg, mi is történt.

   Ennyiből valószínűleg mindenki számára világos, hogy a telefonomat én tényleg csak telefonálásra használom, nem ismertem fel rögtön, hogy egy előre beállított emlékeztetőt kapott elő a készülék. A megfejtés maradék része pedig úgy szól, hogy a feleségem volt az, aki még hajnalban, amikor még aludtam, beütötte ezt az üzenetet a telefonomba. Hogy emlékeztessen arra, előző este megkért, bent a cégnél kérdezzem meg, nincs-e valakinek kölcsönadhatő fűhengere, azaz olyan nagydarab hengerelő nemtommi, amivel az elvetett füvet bele lehet hengerelni a talajba. Baaazmeg, én meg majdnem infarktust kaptam

   Tegnap sikerült egy nem is orbitálisat, hanem minimum galaxisközit szívni. És megismertem két különböző rendszergazdát: a bambát és a pedánsat. A bamba rg. meglepődik a hírre, hogy PC-ket kap. Még jobban meglepődik, amikor kiderült, hogy ezek cserék lesznek, a régiek elmennek. "De... hát... azokat... ööö... használják...". Nem baj, itt vannak helyettük az újak. Igaz, itt koaxos hálózat van, a gépek meg nem olyanok, ezért venni kell egy kis HUB-ot, ami majd... "Aha..., igen... persze... mit is kell...?" Satöbbi, satöbbi, nagyon rossz érzés volt.
   Aztán átmentünk egy másik helyre. Ez külön történet, egy mezővárosban autó nélkül nem egyszerű dolog 6 km-re eljutni (a harmadik kollégánk elment a kocsival Nyíregyházára). Vagy sétálsz másfél órát, vagy elmégy busszal (ami másfél óra múlva jön), vagy taxi. Illetve felajánlottak biciklit is, de azt köszönettel visszautasítottuk. A taxiállomáson nem állt ott a Taxi (figyelem, így, A Taxi, mert ez az egy van), az oszlopra ragasztott címkén levő számon előfizető vagy szolgáltatás nem kapcsolható. Egy darabig vártunk, nézegettük a plakátokat, amelyek bográcsos rockpartyt ígértek családias hangulattal. Hát igen, Budapesten ilyen sem sok van. Aztán elindultunk, némi meddő telefonfülke- (abban van ugye a telefonkönyv) keresás után beküldtek bennünket a tűzoltóságra, hogy onnan szoktak taxit rendelni. Hm. Beóvakodtunk a tűzoltóságra, ahol előadtuk, hogy elnézést, de azt mondták, hogy innen taxit lehet...ugye... közben vártuk, mikor harsan fel mögöttünk a fél város kacaja, hogy megszopattak bennünket. De nem, az ügyeletes tűzoltó felkapta a CB-t és belerikkantott, hogy "Brékó, taxi a tűzoltósághoz!" És lőn.
   A másik helyen összeraktunk mindent, jött a Madárfejű Lajcsikára hasonlító muki, odament a szerverhez, hálózatokra katt, a kis ablakban felsorakozik a szerver meg a hét gép. A slendrián rg. ekkor bólint, hogy jó, megy a hálózat. A pedáns rg. az nem. Az odamegy mindegyik géphez, és egyenként leellenőrzi, vajon minden gépről látszik-e az összes többi?

   Az egész sokkal hosszabb és unalmasabb volt, de nem mondom el. Este fél nyolcra értünk vissza Budapestre, ekkor már csak belvárosba kellett beküzdenem magam, ahol végre sikerült összehozni a találkozót a könyvelőmmel, aki már nagyon utált, mert du. három óra óta óránként telefonáltam neki, hogy még egy óra és jövök.
   Az előző nap megrendelt vasakat Robi bácsi, a fuvaros aznap reggel hozta el, a feleségem pedig nem tudta kifizetni, mert nem hagytam otthon annyi pénzt. Robi bácsi pedig Taksonyban lakik. Elmentem oda, kifizettem Robi bácsit, aztán még kerestem egy nonstop boltot, mert pénz híján vacsora sem volt otthon. Este tízkor végre otthon, kikecmeregtem a kocsiból és megátkoztam mindent és mindenkit.

   A hétvége is jól indul, szombatra elígérkeztem anyámhoz, Anyák Napján ui. nem mentem el hozzá, ezért hülyére sértődött. Egy órája telefonált a haverom, hogy akkor szombaton tízre jönnek, mert ugye arról volt szó két hete, hogy most próbálunk zenekarilag. Ezen a szombaton még cementet is kellene organizálnom, mert ugyan megvan, de el kellene hozni.

   Az egyetlen pozitívum, hogy Ned ajánlott csontkovácsot, most már minden elrendeződni látszik a jövő heti kerítésépítéshez, ha addig meg nem bolondulok.

   Most több, mint egy hét szünet, mert mint már mondtam, otthonról nem megy az ftp.

2002. 05. 15.
    Eldöntetett. Sikerült mindent megvennem, most már csak egy jó ortopéd orvos vagy csontkovács telefonszámát kellene beszereznem. Jövő héten kerítésprodzsekt indul. Előre utálom, mert utána rögtön indulhat a homokra-termőföld-terítés-prodzsekt, ami szintén jó mulatságnak ígérkezik.

   Holnap lesz egy könnyed Karcag-Nyíregyháza kör, az is fasza lesz nagyon. Közben úgy déltájt találkoznom kellene egy emberrel Budapesten, de arra a tíz percre majd visszateleportálok.

   Tudja-e valaki, hogy hogyan kell orvosi kérésre vizeletmintát szerezni egy tizennégy hónapos gyerektől? Most elmondom. Ugye a direkt módszer nem jó, a gyerek úgysem akkor pisál, amikor az ember ott áll kis üveggel, vízcsorgatás, fütyülés hasztalan. A pelenkát kifacsarni sem nyerő, egyrészt mert teljesen hugyos lesz az ember, másrészt a pelenkában levő pisa közben átitatódott mindenféle vegyianyaggal, szerencsétlen esetben megállapítják a gyerekről, hogy ioncserélős gyantát vizel, azt meg nehéz gyógyítani.
   A megoldás a "kisgyerekre való vizeletfogó zacskó", amit nem mindenütt ismernek, több gyógyszertárban kell hülyét csinálni magából az embernek, mire talál egy olyat, ahol van ilyen. Az obzsé tunképpen egy kb. 8x15 cm-es nejlonzacskó, aminek a felső harmadában egy ovális nyílás van. A ravaszság abban áll, hogy a nyílás környéke öntapadós. Le kell hántani a ragasztós felületről a fedőpapírt, majd felügyeskedni a gyerekre úgy, hogy ha végre kegyeskedik csurrantani valamit, az bemenjen a zacskóba.
   Csak azt tudom ajánlani, hogy mindenki kérje kölcsön a szomszéd pelenkás gyerekét és próbálkozzon. Jó szórakozást.

2002. 05. 14.
    Szétrohangáltam az agyam, Csepeltől Káposztásmegyerig. A kocsiban meleg volt, mint a rosseb, a fél liter kóla végét már mint rosszízű, ám legalább forró teát ittam meg. Közben legalább találkoztam a világ egyik legigényesebb ügyfelével, aki azonnal felteszi a monitort 1024x768-ba, aztán 2 cm-ről vizslatja a képet, hogy "ez a szürke itt kissé moarés, látja maga is, ugye, micsoda egy darab szar, amit itt maguk monitor néven adnak? Itt alul az időnél a 12:02, a nullában benne az a kis fehéres csíkocska az szellemkép", satöbbi, satöbbi. Namost tudni kell, hogy a faszi a legközönségesebb irodai alkalmazott, ezért a legközönségesebb 17"-os monitort kapta. Egy ilyentől meg ne várjon sokat, bármennyire 17"-os a szerencsétlen. Gondoltam, megmondom neki, hogy a főnökeit győzze meg, hogy szánjanak őrá még úgy hatvanezer forintot, akkor kap tisztességesebbet, de aztán lebeszéltem magam, minek vitatkozzak pont vele, ezért inkább végighallgattam, mennyire ki van ővele baszva, a feje is megfájdul, satöbbi. Jóvammána, majd legközelebb kap a monitor mellé algopirint is.

   Közben zsalukőre, cementre meg sóderre hajtok, mert a következő hetet önszopatással óhajtom tölteni betonozásilag. A közeli tüzépen minden van, csak épp fuvarosuk nincs. Én meg nem fogok egy furgonnal tornázni négy kört, mert mire a ki-bepakolással végzek, végem lesz nekem is.

2002. 05. 13.
   Hoppláahopplá! Megvan az első keresőtalálat! Már régebben is megvolt, de csak most figyeltem fel rá. Az Origo Vizslája talált meg, a keresőszó pedig... hát, nem egy fennkölt témával talált meg a szerencsétlen, bár ezt még lenyelném valahogy. Azt nem értem végképp, hogy a "csíkok" szóra miért dobta ki ezt az oldalt, amiben ez a szó (most direkte végigkerestettem) abszolúte nem szerepel. "Csík" az van egy. "Csik" mondjuk van kettő, ha nem számoljuk a "bácsika", kicsike", stb. szavakat. Asszem, ezzel a keresővel sem fogok nagyon kutatni.

   Szombaton beleálltam a jóba. Elmentem boltba a gyerekkel, vásárlás közben folyamatosan raktam vissza mindent, amit a kocsiból kinyúlva csak elérhetett és leránthatott. Közben -ebben még nincs igazán gyakorlatom- kiálltam azt is, hogy az összes eladó megállít egy kicsit, "de aranyos kis gyermekcse, pusz-pusz, integess a néninek, zabálnivaló!" satöbbi, közben a gyerek a rajongásra magasról szarva fokozott lendülettel rámolja le a csipszeket a polcról a padlóra, mert örül, hogy megálltunk, mozgás közben azért sokat téveszt. És persze erre a "De aranyos, hogy jár a kis keze!" a reakció, ilyenkor tudnám leginkább megfojtani az örömködőket.

   Kunyera 1.) Visszafelé kicsit kerültem, éppen építik felénk az aszfaltutat, legalábbis a gödröket már ásogatják, gondoltam, hátha sikerül kis termőföldet szereznem, mert egyelőre a kert az nagyjából egy mini Szaharára hajaz ("kiccsit bíccccs...?"). Találtam is egy brigádot, akik némi illendőségi körök után feleannyiért hoztak tíz köbméter földet, mint amennyibe egyébként került volna. Ez persze nem ennyire egyszerű volt, mint ahogy ide leírtam.
   Kunyera 2.) Kis futóműbeállításért el kb. harminc kilométerre (a fő sikerélmény: sikerült átutalós számlát kérnem), végül du. háromkor sikerült is megebédelnem/reggeliznem.
  Kunyera 3.) Kis pihi után pedig a kerítés mellől némi puhítás után egy köbméter sittet lapátoltam be a szomszéd által rendelt és kifizetett konténerbe.
  Kunyera 4.) Este a feleségemtől kikönyörögtem, hogy masszírozza meg, közben kenje be valami lumbahókrémmel a derekamat, különben reggelre leszakad.

   Vettem egy olyan pofozós spriccelőt, hogy az majd meglocsolja a telket jól, nem kell a slaggal rohangálni fel-alá. Meg egy olyan billegőset is, mert mérnemá. Otthon ért a meglepetés, hogy a kerti szivattyú, aki van, nem bírja el egyszerre a kettőt. Mondjuk egyet nagyon faszán visz, cserébe viszont legalább nem hosszú ideig, mert aztán a motor forró lesz, mint a gofrisütő. Basszameg, mégis inkább a tágulási tartályos házi minivízművet kellett volna megvennem, az sem tud ugyan nagyobb nyomást, de legalább nem megy folyamatosan a szivattyú. Most azon vergődök, hogy vegyek-e hozzávalókat és barkácsoljam össze magam (lehet, hogy közben tényleg össze is hm... barkácsolom magam), vagy adjam el a fenébe és vegyek egy komplettet. Az utóbbi a jóval egyszerűbb, az előbbi a jóval olcsóbb.

   Most néztem, Keresz is meg miles is megemlít, jobb érzés ez, mint a "csíkok". Azokat az emileket pedig, amelyek a "tuja", a "kábel" és a "kerti szivattyú" szavakat tartalmazzák, átirányítottam a trashba. :-)

2002. 05. 10.

  Köszönöm, mondjuk nem nekem volt erre a cikkre szükségem. De ha mást nem is, legalább időt, azt úgy fest, nyerek vele. Elolvasás után nejem megkérdezte, hogy ez szerintem tényleg így van? Mondtam, hogy hát... ugye... ez tunképpen hit kérdése, de ha a valószínűségeket tekintjük, akkor... izé, igen. Most várok és lapítok, majd meglátom, miles az eredmény.

Titita Titutu. Bolond kollégám betette háttérképnek, egy darabig nagy ráérő idejében azzal szórakozott, hogy a hangot is valahogy odaszerkessze, de már lemondott róla hálistennek, mert már készültem agyonütni.

   Tegnap este vettem egy Bacardi Breezert ("...Tököst...?"), milyen is ez. Dinnyéset vettem, mert az szép piros volt. Jelentem, elvileg Bacardi rum, dinnyekivonat, meg széndioxiddal dúsított víz van benne a szokásos E-k mellett. Gyakorlatilag nagyon hasonlót állíthatunk elő, ha egy félliteres műanyag flakon aljába öntünk mintegy három cent rumaromát, egy kiskanál bármilyen ízű szörpöt (azért írtam így, mert ez külön kategória, ugye van az xy-szörp, amiben tán még van is xy, meg van az xy ízű szörp, aminek ilyenformán deklaráltan abszolúte semmi köze a természethez), majd az egészet telieresztjük szódával. Ha valamiért még nem az igazi, frissen reszelt radírral is megbolondíthatjuk. Rá is van írva nagy betűkkel, hogy HIDEGEN FOGYASZTANDÓ, valószínűleg azért, mert melegen menten be lehet tőle hányni.

2002. 05. 08.
   Dalszöveget kellene írnom. A téma alapvetően megvan, csak hát a kifejtés ugye. Meg mást is kellene írnom, csak hát a fogalmazási meg gépelési nehézségek ugye. Úgyhogy a teljes egyenlőség elérése mián most ide sem írok semmi értelmeset.
   A nejem szerint ki kellene próbálni az AbTonicot (ez olyan elemes izé, ami mozgás nélkül csinál izmot az embernek), hátha mégsem olyan gagyi szar, mint ahogy kinéz a Story magazin hátlapján. Szoktam várni az effélével, számos esetben bejön a "hát persze, majd megnézzük", az "igen, igen, tényleg, szívem, majd szóljál holnap" jellegű odázó trükközés, de most már lassan egy hónapja megy a fülrágás. Nejem már számos alkalommal megjárta ilyen postán rendelhető marhaságokkal, még a Quelle-katalógussal is megszívta párszor, de úgy néz ki, ez a dolog olyan, mint a szerencsejáték, csak megpróbálom még egyszer, hátha most szerencsém lesz. Pedig szinte soha.

2002. 05. 06.
   A szombar esti zenélésből nem lett semmi, ugyanis próbáltunk egyet. Este kilenckor (ekkorra volt megbeszélve a próba az Árpád hídnál) az ötből ott voltunk hárman, míg a maradék kettő (az egyik a dobos, ez azért lényeges, mert az alkohol első körben az ütemérzéket tossza szanaszéjjelfele) még vígan vedelt a Móricz Zsigmon körtér közelében. Amikor úgy tíz tájt megérkeztek, a dobos már csak lőrésszerű szemekkel nézte a világot. Ahogy megérkeztek, rögtön pisaszünet, tökölés. Ismerkedés a rég nem látott hangszerekkel. Éjféltájt sikerült oda eljutni, hogy nagyjából három számot már mintha el tudnánk játszani, csak nincs, aki szólózzon, mindkét gitáros a másikra mutogatott, hogy majd ő. Meg az egész valahogy iszonyatosan üresen szólt. Nagyon nem voltunk együtt.
   Az igazat megvallva én eleve negatívan álltam az egészhez, mert ilyesmire számítottam. Még ha az elmúlt négy évben folyamatosan zenélt volna mindenki, akkor talán, de így nem. Vagy ha rá tudtunk volna szánni még úgy tíz órát a próbákra. De így nem. Úgy váltunk el hajnal kettőkor, hogy ez holnap nem fog menni, hagyjuk.
   Külön öröm volt a stúdiós fickó, aki -legalábbis számomra- enyhén bosszantó volt, rettenetes dolog olyan embert látni, aki mindenhez ért, amihez én is, csak mindenhez jobban. Mármint hogy tényleg. Az embert elfogja a hiábavalóság, a kicsinységérzés, a depresszió.

   A szombat is jól sikerült. Kis ásogatás, drótozgatás, villanyszerelgetés, gyerekterelés. Ez utóbbi arról szól, hogy amikor a gyerek folyamatos nyüszögésétől nejemnek már duzzad a feje, akkor a hónom alá veszem a gyereket és kiteszem a kertkapun, ő meg elindul arra, amerre valami érdekeset lát vagy sejt. Kedvencek: árok (minél mélyebb, minél sárosabb), kertkapu kilincse (mindegy, csak rángatni lehessen), kutya (minél bolhásabb és lepukkantabb kinézetű, lehetőleg még harapjon is), kerítésépítésből visszamaradt zártszelvénydarab (minél retkesebb és olajosabb), sóderrakás (főleg a nem túl púpos, hogy henteregni lehessen benne), satöbbi, satöbbi, és mindenek felett bármifélefajta csikk, amit a gyerek valamiért kiváló rágcsaanyagnak tart, ezért rohadtul meg van sértődve, hogy tizenöt hónaposan nem hagyom bagózni. Eljutunk párszáz méterre (a valóban megtett út nyilván ennek legalább háromszorosa), ott aztán elege lesz, megáll és felkéredzkedik, lehet cipelni hazáig (gyakorlat: próbáljon meg mindenki elcipelni párszáz méterre kézben egy tizenkét kilós, izgő-mozgó polipot). Ha egy pillanatra is leteszi az ember (a lumbahó nagy úr), azonnal elindul abba az irányba, amely a háztól távolabb visz. Hazaérve mindketten izzadtak, büdösek és mocskosak vagyunk. Még kis játszás, locsolás, fürdés, etetés, kb. este kilenckor éreztem úgy, hogy megtettem mindent, ami a harcmezőn szükséges, ki is döglöttem rendesen.
   Este tízkor zuhantam be arra a fórumos topictalálkozóra, amiről tíz előtt öt perccel ment el mindenki. Ezzel együtt lekéstem arról a lehetőségről is, hogy a koleszba bemenve azzal az alig összegyakorolt három számmal mégis felmenjünk a színpadra, mert a mi kedves közönségünk követeli. Teljesen elment életkedvvel hazamentem, olvastam egy kicsit, aztán lefeküdtem, de hajnal kettőig nem tudtam elaludni, úgy fájt mindenem a kezdődő izomláztól.

   Vasárnap a villanyszerelést fejeztem be. A kertépítésről szóló szakkönyvek megfelelő fejezetei az "átfúrjuk a falat, majd bekötjük a vezetéket a kerti hálózatba" félmondattal intézik el azt a kb. négyórás, folyamatos kopácsolással, betonvésegetéssel, furkálással, ki-berohangálással, közben folyamatos anyázással járó munkát, ami után tökéletesen kivan az ember, viszont utána megvan a lehetőség a gyerekterelésre.

   De ma megdicsőültem. Egy reklámcég küldött valami lapospapírból kibontáskor befőttesgumi által kockává összeugró szirszart (Vegyünk Matávot, meg Ciscót meg Axelerót, meg tűzfalat, meg internetet, meg különben is, szóval totális hülyeség), ami rögtön becsípte az ujjamat, mondjuk nem fájt, csak meglepődtem milyen agresszív a kicsike. De a címzett! Mint szervizmérnök/ügyvezető voltam megjelölve személy szerint, gondoltam, hogy megmutatom a főnökömnek, hadd tudja meg ő is, mi valójában a helyzet. Aztán rájöttem, csak arról van szó, hogy nem akartak semmiképpen megsérteni azzal, hogy alábecsülik a cégnél betöltött pozíciómat. Mintha katonáéknál -biztos, ami biztos- mindenkit, aki csak zöld ruhát hord, főtábornok úrnak szólítanának. Hülye banda.

2002. 05. 03. v2.0
    Éppen bökni akartam a blogringen, hogy élek még, de előbb elolvastam a PCGurus cikket. Ehun egy részlet.

   "A kezdeti időkben még elment az, amikor a bloggerek kézzel frissítették minden egyes alkalommal a html lapjaikat, ma azonban ez többnyire a szerencsétlenkedés kategóriájába tartozik."

   Azt hiszem, tudom, legközelebb mit kell elásnom kábelcsatorna helyett. Bár amilyen szerencsétlen vagyok, még a földet sem tudom majd magamra húzni, de majd megkérek valakit, hogy írjon hozzá valami lapátolós scriptet.

2002. 05. 03.
   Még hétfőn kocsit cseréltem egy kollégámmal, mert ő szabadságra ment, én pedig a furgonjával együtt átvettem a munkakörét is. Ami abból állt, hogy reggel bemegyek, köszönök, púposra rakom a furgont, elmegyek a halál faszára, ott kifeszegetek mindent a furgonból. Mindent kidobozolok, régi kompúterek az újak dobozába be, új kompúterek asztalra fel, bekapcsol, majd papírdombok. Aztán menekülés, mielőtt kérdezni kezdenének. Ha kérdeznek, akkor nagyon nagy baj van, már lehet is hazatelefonálni, hogy nem kell melegen tartani a vacsorát. Aztán a halál faszáról vissza, kompúterek furgonból kipakol. És mindennap ez. Nem egy megfeszített gondolkodást igénylő tevékenység. Azért a fasz kivan az egésszel. Ráadásul a lumbahó is beleállt a derekamba, de hálistennek még nem lobbant be igazán.

   A szombati öregfiúk-koncert egyre bonyolódik. Illetve nem is az, hanem a próba. Öten nem bírunk ráérni egy időpontban, most legutoljára a ma este kilencet beszéltük meg. Tegnap kézbe vettem a gitárt, és elméláztam, hogy a faszért szopatom magam, ezeket a számokat négy éve játszottam utoljára, akkor sem jól, most meg mit erőlködök. Azt hiszem, megpróbálom rábeszélni a társaságot arra, hogy csak két-három számot játsszunk el, aztán meneküljünk. Persze lehet, hogy ez több szám újratanulása esetén is így lesz.