2003. 09. 30.
   Most nézem, formában voltam tegnap nagyon, pedig egy csomó elütést ki is javítottam. A gyerek az előbb kilőtte alólam a kallátort

   Boldogult katonakorom emlékeinek egyike ez, egy gyorsbeszédű borsodi tiszthelyettes kreálmánya. Akkor még a menedzserkalkulátor volt a roppantmenős dolog, ebből csinált ő meddzserkallátort. Nekem azóta bármi, ami számol, vagy automata, vagy ilyesmi, az kallátor. A másik kedvenc szavam tőle a szestévé (színestévé)

   egy jackdugó segítségével. Egyszer már megtette, akkor felraktam a burkolatot, de most a nyáron levettem megint, hátha azóta okosodott valamit. Ha úgy vesszük, csak magamat hibáztathatom, mert hosszas téblábolás, lökdösődés, rám mászás után megkérdezte, hogy hova dugja, és én csak valami olyamit morogtam, ahova akarod (csak mennyémá innet egy kicsit). Nem gondoltam volna, hogy az alaplaptartó tálcán levő nyílás lesz a kedvezményezett.

   Most is itt ül mellettem, "szerintem hoztam magamnak egy másik széket" és figyeli, mit csinálok, remélem, nem nyomja meg a kikapcsológombot (ezt is megtette már párszor), mert akkor megint ordítani fogok vele.

   Bizonyos termékekről nehéz reklámot csinálni. Minden bizonnyal ilyen a Gentos (egyébként prosztatabántalmakra való) kapszula vagy mi is. Sötétben maradó arcú, gondterhelten előrehajló férfi közölte velem, hogy mi minden problémájára megoldás a Gentos. "Égés az alsó tájékon", ekkor már rikkantottam a nejemnek, hogy figyu, nehéz vacsora utánra is jó. Amikor pedig jött a "problémák a feleségemmel", szimplán megfenyegettem az asszonyt, hogy ha még egyszer beszól, beveszek egy doboz ilyet és lesz nemulass.

   Ma is megtapasztaltam azt a mások által már megfogalmazott igazságot, hogy a széles alufelni felszerelésénél a legtöbb esetben megsérül az index áramköre. Ráadásul a tulaj látása is megromlik, mert a nagy bálna Mercijével a benzinkútnál nem mer másfél méternél közelebb menni az oszlophoz. Azt sem látja meg, hogy emiatt a kocsijától nem lehet odaférni a többi oszlophoz. De most a politikai korrektség jegyében abba is hagynám a nemzetiségizést.

   Olvasom a Népszabit, ami szerint olcsóbb lesz a gáz. Ejha. Akárhogy számoltam, nekem ezt nem sikerült kihozni. Aztán hallgatom a rádiót. Valaki háborog, hogy ne toljanak már ki az önkormányzatokkal, ne csak azt írják elő, hogy legyen a közalkalmazottaknak fizetésemelés, hanem tán adjanak is rá pénzt. Válasz: az önkormányzatoknak adott összeg semmi esetre sem fog csökkenni.
   Ismét feladtam, hogy érteni fogom valaha a világot. Utoljára ilyen élményem az építkezés során volt, ahol a szakik a nyilvánvaló tényeket szemrebbenés nélkül tagadták le, vagy mellébeszéltek (Ez nem párhuzamos! Ááá, kimértük, vízszintes az.) Illetve ismét rájöttem, hogy egyszerűen hülyének vagyok nézve - hogy ki magyar fejezzem.
   Ezt a Gentost tovább kellene fejleszteni, hogy a komor fickó mondhassa, hogy "átbasznak a boltban... hülyére vesznek az önkormányzatnál...", ilyesmi.

2003. 09. 29.
   A Fővárosi Állatkert frankó hely. Muszáj volt a Persányit kiemelni innen? A tumultust elkerülendő nyitásra mentünk. A gyerekkel teljesen meg voltam elégedve, két órát csont nélkül végighúzott, aztán kis pihenéssel még kettőt, mondjuk a végefelé már csak vonszolta magát, de kimenni nem akart. Közben a maraton is elkezdődött a Hősök terén, egy darabig nem tudtunk zsiráfot etetni, mert a Bessenyei ott röpködött az Állatkert felett, a zsiráfok meg rémült csomóba tömörülve próbáltak elbújni egy vézna ágasfa alá. Ellentétben a páviánokkal, amelyek felgallyaztak a legmagasabb sziklára és onnan figyelték a mutatványt (lesz fotó is, ha sikerül. Hozzánk anyagi okokból még nem tört be a digitális technika, apósom tizenhárom éves Yashicájával nyomjuk az ipart).

   Zoo-csemegét a kiírással ellentétben alig lehetett valahol kapni, egy kaktuszárustól sikerült végül venni. A nap csúcspontja (mélypontja) a teveetetés volt. Fél kézben a fiam, másikban a zacskós zoo-csemege, harmadik félkézzel a zacskóból adagoltam bemutató gyanánt a tevének a zoo-csemegét. Meg a gyereknek, aki a bemutatót követve szintén etette a tevét. Aztán a gyerek elvette tőlem a zacskót, hogy majd a kiszedéssel is ő próbálkozik.
    Gondolom, a pereket elkerülendő van kiírva a tevekarámra, hogy "Vigyázat, harap!". Ezért is kaptam frászt, amikor arra figyeltem fel, hogy a mohó teve benyalja a zacskót. Csak közben a gyerek meg nem engedte el azt, így ott álltam egy könyéktől tevében végződő gyerekkel. Bazmeg, ha ez most ráharap, a gyerek élete végig átkozni fog. Hirtelen elképzeltem, ahogy mondjuk elkezd nőzni.
"Teccő geci, kő kóla?"
"Persze, de miért hiányzik a bal csuklód?"
"Apámmal voltunk az állatkertben és leharapta egy teve."
"Mész te a picsába elfele."

   Ráordítottam a tevére, hogy "Hémán, adodide?!", aztán óvatosan elkezdtem húzni a gyerek kezét, szerencsére nem szakad be, csak könyékig nyálas volt. Persze elkezdett ordítani, de szerintem csak attól ijedt meg, hogy én megijedtem. Azért sikerült megnyugtatni egy ki fagyival.

   Ja, szerintem. Ez a gyerek szavajárása mostanában. Hazaértünk fél kettőre, ebéd, dőljünk le. A gyerek nem akart. Nagyedórát az anyja olvasott fel neki valami mesekönyvből, negyedórát én. A gyerek csak tekergett, majd közölte, hogy "szerintem én nem vagyok álmos. Szerintem én nem fogok aludni". Majdnem fejbevágtam a könyvvel. Aztán nejemnek jött a jó ötlete, kivitte a nappaliba, betette neki a Süsü-videót, három perc múlva hortyogott. Rájöttünk, hogy ezt is elbasztuk, délután mindig a Süsüre aludt el, ki is alakult a reflex.

2003. 09. 26.
   Szerdán maszekból kifolyólag lehúztam egy 15 órás műszakot, amiből kb. 7 óra vezetés volt. Jojózott a szemem, mire hazaértem, csütörtökön tkp. ezt pihentem ki. Olvastam valahol, hogy ha reggel a vekker ébreszti az embert, akkor nem aludta ki magát kellőképp. Ha ez igaz, akkor én sem. Szétzuhant bódultságomban komoly intellektuális élvezetet szereztem nejemnek.
   Ő ugyanis valami nívótlan beszólásomra kijelentette, hogy ő teljesen rendben van, megvan mindkét agysejtje, nem szarja tele az udvart és beáll az eresz alá, ha esik az eső. Tromfom valahogy úgy sikerült, hogy én ennél fejlettebb vagyok, nekem három agysejtem van, így én ezáltal... ...ööö... például... izé, na.
   Azt a törvénytelen röhögést nem lehet szavakkal visszaadni. Megsemmisülve kullogtam el egy távoli sarokba, nejem csúfondárosan még utánam dobta, hogy "svájcsi nyusi"

   ez régebbi történet, hasonlóan összekócolt idegpályákkal meg akartam kérdezni nejemtől, vajon az általa vett csokinyuszi eredeti alpesi származású-e és a "svájci csokinyuszi?", pontosabban "svájcicsoki-nyuszi?" általam előadott változata hangzott így, azon sem szomorodott el a nejem

   csak hogy tudjam, neki talán három agysejtje is van. Ismét visszasírtam a régi jó kőbaltás korszakot.

   Reggelente elég hideg van, gondoltam, tekerek egyet a fűtésállító gombon. Napközben már elég jó idő volt, ráaádsul napon hagytam a kocsit, bent volt negyven fok, gondoltam, megint tekerek egyet a gombon, most visszafelé. Nem ment. Kicsit erősebben. Még mindig nem ment. Nagyon erősen. Ekkor egy határozott reccsenéssel valami engedett ott bent és kész. A kocsi fűtött megállíthatatlanul. Még autóztam másfél órát, a végefelé már nagyon tele volt a tököm, kínomban a "Szánt a babám a benedeki határon" körülbelüli szövegű nép(i) dalra danoltam a következőt.

Fűt a kocsi, zörög a ven-tilááááátor.
Fűűűűt a kocsiiii az Erzsébet köráááááton*
Fűűűűt a kocsiiii, ventiljátor nem állja
Édös babám, az estvére
Lerohad a láááábam.

* körúton, persze, de úgy nem fog rímelni.

   Ballagok be a bankba, mert péz az kell. Meg most van is. Majd nem lesz, nejem annyi más mellett ezt is elintézi. Mindegy. Írogatom az utalásokat, közben berombol egy magas, vékony csaj, up-to-date műkoptatott farmernadrág, lazán derékra kötött farmerdzseki. Adidas cipő, mert három csík, de ilyet még nem láttam. Olyan az edzőcipő orra, mint az ultravagány westerncsizmáknak, hosszú, elkeskenyedő. Vasalás szerencsére nincs rajta.
   Az ügyintéző személyesen ismerheti, "üdvözlöm, kedves, de jól lebarnult, tán nyaralni volt?" "Igen, a szigeten." Milyen szigeten?" satöbbi. Nagy nehezen kiderül, hogy a Survivorban volt, harminc napot húzott le, aztán kiszavazták. Eddig nem nagyon tolták előtérbe, de azt mondták neki a tévéből, hogy a következő részekben övé lesz a főszerep.
   Bólogatunk az ügyintézővel. Egyikünk se látott a Survivorból semmit (illetve hazudok, én három percet, fényes nappal fáklyáztak, Stohl Buci pedig a tőle megszokott hatásvadászóan tragikus hangon bejelentette, hogy most valakit ki kell szavazni, de ekkor elmenekültem). Csaj még picit próbálja tolni, mennyire éheztek, meg hogy hogy is volt, hátha lesz kérdés, de udvarias érdektelenségen kívül nem kap mást. Hát ezért a pillanatért nem volt érdemes harminc napig éheznie.

2003. 09. 23.
   Nejem indirekt offenzívába kezdett. Régóta vitaalapnak számít közöttünk a zárt ablak vs.csukott ablak témája. Szerinte a nyitott ablak jó. Így generalice. Szerintem a nyitott ablak kizárólag akkor jó, ha kint nincs hideg. Ekkor a vita témája kibővül. Nejem szerint ugyanis azért kell nyitva tartani az ablakot, mert akkor kimegy rajta a büdös. Szerintem itt két logikai vonal keletkezik. Ha kint meleg van, akkor nem bánom, legalább tényleg kimegy a büdös. Viszont ha kint hideg van, akkor (ez mindenki által közvetlenül megtapasztalható természeti törvény, pozitivista hajlamúak előnyben) előbb bejön a hideg, csak aztán megy ki a büdös. Rosszabb esetben a büdös ki sem megy, csak a hideg jön be.
   Márpedig ha választani kell a hideg büdös és a meleg büdös között, inkább az utóbbit választom, mert a büdöset még csak megszokom, viszont a hideget gyűlölöm. Ennyit az ablak-zsiráfbüdös elvi alapvetésről.

   Természetesen vannak a légfrissítők, meg ventilátorok, ilyesmik, ezek egyrészt pénzbe kerülnek, másrészt a büdös problémáját -legalábbis lelki szinten- nem oldják meg, csupán "jó, itt bemegy a büdös, de amott pedig kijön a friss büdös" jellegű vitát képesek generálni.

   A verbális interakciók után nejem áttért az írásos kommunikációra, tegnap este a budi ajtaján találtam egy feliratot. Belülről. Nejem gyönyörű mondatot szerkesztett, amely a másodlagos asszociációs bázisra (ennek elemzésétől eltekintenék, remélem, mindenkinek megvan az ide passzoló rész) építkező jelentéssel operál, egyben a direkt utasításokat elkerülve egómat sem rombolja és ezzel nem gerjeszt feltételes reflexként ellenállást. "A MEDVE BÜDÖS ÁLLAT!"

   A kocsi kissé kajla elejével kapcsolatban próbáltam ügyintézni, délután egykor döntöttem úgy, hogy majd holnap folytatom. Mi a szarnak kell egy felelősségbiztosításos autójavításhoz például cégkivonat?

   Nejem elképedve telefonált. Tegnap este a gyerek még küzdött, hogy másnap ne vigyük bölcsődébe. Ma déltájt, amikor nejem érte ment (egyelőre csak délelőttös műszakban van a gyerek), az Ildikó néni elküldte, hogy jöjjön vissza két óra múlva. Mert a gyerek ebéd után (mondom ebéd után!! otthon úgy kell csúzlival etetni, mert nem áll meg egy percre sem és alig eszik) kijelentette, hogy ő most ott fog aludni. Érti ezt a fene. Mindenesetre elhatároztam, hogy este nem fogok neki előadást tartani az állhatatosságról, meg arról, hogy amit elképzeltünk, netán határozottan kijelentettünk, ahhoz ragaszkodjunk, meg ilyen hülyeségek.

2003. 09. 21.
   Kedves ismerősöm vidékre fog költözni b. nejével. Már ki is nézték az ojjektumot, négyszáz négyszögöles a telek. Lelkendezve magyarázták, hogy be fogják füvesíteni, meg csak pár gyümölcsfát ültetnek, legyen mivel piszmogni.
    Elborzadtam, próbáltam lebeszélni őket legalább a gyümölcsfákról, de nem ment. Lelkesek még szegények. És csak úgy sütött belőlük a rutintalanság. Á, elég két-három hetente füvet nyírni- hangzott el például. Hosszan magyaráztam, hogy nekem a feleakkora telken heti rendszerességgel kb. három órámba fáj a fűnyírás. Lehet hagyni több laufot is a fűnek, de akkor lényegesen több idő. És a gyümölcsfát metszeni kell, permetezni kell, le kell szedni az anyagot satöbbi. Vagy lehet szarni is rá, de akkor meg minek. Ja és locsolni is kell. Ilyen fasza nyárban, mint amilyen volt, slaggal végigjárni egy akkora telket eleve egy óra naponta, még ha nagyon slendriánul is csinálja az ember.
   De nem hallgattak rám, ááá, csak fű, ááá, csak pár fa. Azt hiszem, fogok én még röhögni a savanyú képükön.

   A gyereknek holnap lesz a második hete a bölcsődében. Ez a hét elég keserves volt, csütörtökön reggel csak egy keserves együttzokogás után bírta nejem elmagyarázni neki, hogy ne balhézza már végig az utat a bölcsődéig, meg az ottani két órából másfelet. Ez hatott, de ma eset már hosszan tekergett, hogy ő nem akar bölcsibe menni, mert nincs ott anya.
   Hosszan magyaráztam neki, hogy pont ez a cél, de nem hatódott meg. Papoltam neki a szocializációról, a fokozatos önállósodásról, melynek első lépése a bölcsőde, a család iránti felelősségvállalásról, a munkamegosztásról, meg még pár ilyenről. De csak az értem el vele, hogy belealudt a monológomba. Hát, ez sem rossz eredmény.

   Tegnap este viszont fél kettő tájt rettenetes forgolódás, majd egy sikoltás és a gyerek átrohant hozzánk. Közénk vetette magát, belekapaszkodott az anyjába és rezgett. Faggattuk egy darabig, hogy mi a keserves úristentől rettegett így be. A nunutól. Hm. Először a porszívóra gondoltunk, a Teletabikban így hívják a porszívót, ezért az itthoni is nunu. A gyerek az orrszívások miatt utálja, de félni azért nem fél tőle. Magyarázgattuk egy darabig, hogy "nunu be van csukva a szekrénybe, ő is alszik, sőt mi is aludnánk, hogyha te is aludnál, egyetlen magzatunk". De aztán megkevert a gyerek bennünket, a nunu szerinte nagy és fehér. Átmentünk a szobájába, felkapcsoltuk a villanyt, látod, nincs itt nunu, itt sincs nunu, függöny mögött sincs nunu, maximum a szekrény van itt, ami nagy és fehér, de az meg nem nunu.
   Kezdtem magam úgy érezni, mint egy afrikai szertartáson, ahol dobokkal és rituális tánccal űzik el a nunut, amiről tulajdonképpen senki nem tudja, micsoda, de roppant félelmetes dolog, ezért mindenki járja a nunuűző táncot. Arra az észérvre pedig, hogy nunut az elmúlt pár évszázadban senki sem látott, rögtön jön a válasz, hogy azért, mert jól csinálják a szertartást (vö. pirosszemű bujkáló elefánt a cseresznyefán).
   A gyerek csak ragaszkodott hozzá, hogy a mi szobánkban, a mi ágyunkban aludjon. Ekkor már némileg ingerült voltam

   persze olvastam pár szakirodalmat is, amik legalább ebben az egyben egyetértettek, hogy ha apuka és anyuka rendesen ki akar tolni magával, szoktassa csak a csemetét bátran a saját ágyába

   és határozottan közöltem vele, hogy erről szó sem lehet. Választhat, vagy megy a saját szobájába, ahol nincs nunu, viszont ebben a szobában én egészen biztosan ott vagyok és egyáltalán nem biztos, hogy a nunuval jár rosszabbul. Végül csak sikerült átcsalogatni, remélem, ebből nem lesz rendszer.

2003. 09. 18.
   Ahogy az ember egyre idősebb lesz, egyre több dolgot ért meg. Nem úgy értettem, nem a tudásmennyiségről van szó, hanem arról, hogy én például egyre jobban megértem a ludditákat. Persze ők egzisztenciális kérdést csináltak a haladás általuk hatásosnak vélt fékezéséből, én meg nem. Illetve igen, de nem úgy értettem. Tulajdonképpen nekem is egzisztenciális kérdés lenne a dolog, csak hosszabb távon. Igaz, nekik hosszabb távon nem jött össze, rövidtávon azért jól elvoltak.
   Kissé fáj a fejem, ennek az előbbi enyhén összefüggéstelen hülyeségnek most összefoglalnám lényegét. Ha találkoztok egy SQL-szerverrel, nézzetek mélyen a szemébe, kis hatásszünet után rekedtes hangon mondjátok neki, hogy "Ezt az F kilencvenkilenc küldi." És kettőt a vincseszterbe, egyet a processzorba.

   Híradóban ifjúságkutató nyilatkozik. A mai fiatalok több zsebpénzt költenek (főleg mobiltelefonra), mint a régiek, buliznak, moziba járnak, tévéznek, keveset olvasnak és abszolút nem foglalkoznak politikával. Pár fiatalt meg is szólaltattak, télleg buliznak, moziba járnak, miegyéb.
   Ez persze úgy jött le, hogy felelőtlen, jövőjükkel és egyáltalán a magyarság és a közélet problémáival nem törődő, léha aranyifjak gyülekezete a mai fiatalság.
   Szerintem pedig ez így van jól,

   Itt hosszas észosztás volt, de még idejében kicenzúráztam. Közben a nejem lefektette a gyereket, majd hűvös távolságtartással éreztette, hogy ezt ő -mármint hogy a családdal törődés helyett blogírást- alapvetően elvhelytelen dolognak tartja.

   addig kell léhán és nemtörődöm módon bulizni, ameddig csak lehet. Ha valaki ezt ilyen-olyan okból élete végéig tudja csinálni, biztosan maradéktalanul boldogan hal meg.

2003. 09. 17.
   A mai nap volt az, amelyen tunképp nem történt semmi. Reggeltől késő délutánig szíkjúlszörvör- (volt egy oktatóvideo, amelyen egy muki olyan hangon magyarázza el az indexelést, mint a vízipók-csodapókban a tegzeslegyek és az SQL-t így mondja) idomítás, késő délutántól estig Outlook-idomítás, estéről éjszakáig a gyermek idomítása. El is készültem agyilag rendesen, ezért most emilben (köszi, *usika!!! Ha lenne blogod, most belinkeltelek volna, de ha nem, hát nem) kapott komoly segítséggel kis ön- és közreflexió.

   Kaptam ugye levelet a Vivenditől, hogy mostantól ő Invitel. Ezt hosszan sulykolta a papír, bennem azonnal azt az érzést keltve, hogy lejárt az az öt-tíz év, amíg társasági- meg iparűzési adó-kedvezmény van, ezért gyorsan most gründoltak egy másik céget, amivel lehet elölről kezdeni az egészet.

   De nem. Télleg tulajdonosváltás van, 50-50 %-ban AIG (eszköz-menedzsment), meg GMT Communications, ez utóbbi csak annyira communications, hogy távközlési cégekbe fektet pénzt.
   "A lényeg: pénzügyi befektetők (az AIG-nek van több magyarországi érdekeltsége, a biztosító is), tehát kb. 5 éven belül eladják a céget. Addig jó pár embert kirúgnak, jön a költséghatékonyság (tudod, spóroljunk a wc papírral szindróma) stb. Nevet muszáj volt váltani, hiszen azzal, hogy a francia Vivendi Universal eladta a céget, nem használhatják tovább a nevet. Lehet örülni is, mert az előző érában a kiválasztott név Vivienne volt....! Megjegyzem, azt hiszem, jogos a félelem a rossz irányú változásokkal szemben. És még valami: azért is van sok semmitmondó szöveg, mert azonkívül, hogy nevet váltott a cég, nincs más érdemi mondanivalója..."

   Máris egy jó pont szervezeti átalakításilag: Mr. Mckenzie helyett (aki a levelet aláírta), azóta Riffelmacher van. Hogy franciásan mondjuk: Zsönyörű.

2003. 09. 16.
   Eljött a szokásos tanfolyami betegség: mindig rájövök, hogy ez (mármint amit aktualice oktatnak) az, amivel semmiképp nem szeretnék foglalkozni.

   Paks kiszorult az újságokból, az utolsó hír, amire emlékszem, hogy árajánlatokat kértek mindenhonnan a rendrakásra és az oroszok győztek. Aztán jött a K&H, teljesen elnyomva az atomtémát. De én, mivel aljas vagyok (és még emlékszem az önfeláldozóan hős partizánokról/munkásokról szóló dalokra), elképzeltem, hogy festhetett az orosz ajánlat összeállítása. "Gyerekek, kérjünk az egészért mondjuk hárommillió dollárt, ezzel még mindig bőven a franciák meg a németek alatt leszünk, ebből kettőt zsebreteszünk, egyet meg odaadunk annak a búvárnak a családjának, amelyik lemegy és szimplán összesöpri a cuccost három vödörbe."

   mellettem a gyerek nyomtat, körülbelül a negyvenedik tesztoldalt nyomja rá ugyanarra a lapra, közben percenként megkérdi, hogy "micsinyászapppaaaa?" Most éppen a számológéppel mobiltelefonál

   A vízipók-csodapók emlékeimmel ellentétben gyakorlatilag tudományos ismeretterjesztő mű. De ezzel együtt sem rossz. Annakidején nem is vettem észre, hogy olyan a szöveg, mintha egy általános iskolai biológiakönyvből olvasnák fel az érdekesebb részeket. Ami zavar, hogy végig nem derül ki belőle, hogy egy vízipók mit is eszik. Mert minden másról (vízicsiga, vízibolha, tegzeslégy, szitakötő stb.) viszont igen. Nehéz dolog ez.

   Az egyik szomszédnak van egy kutyája, amelyik mániákusan kergeti az autókat. A szomszéd kétéves gyereke ezt kiválóan eltanulta tőle. Szegény gyerek igen felfedező kedvű (vagy szuicid típus, nem tudni), állandóan plecsni van valahol a fején (utoljára az orrnyergén volt egy akkora púp, hogy nem látott tőle), tele van ragasztva, mindenhova beveri magát. Úgy közlekedik, mint a kínai piacon kapható kisautó, megy előre, aztán amikor nekimegy valaminek, fordul egy kicsit és megy tovább, a teraszról (számoltam) négy jó koppanós ütközéssel találta meg a lépcsőt. Nem mertem odanézni, lejutott, igaz, hassal, de meg sem nyikkant, csak ment tovább, mint egy kis tank. Ebből a gyerekből kaszkadőr lesz, vagy extrémsportoló.
   Szóval autókergetés. Ha autó jön, már fogják, de utoljára kicsavarta magát a nagyamami kezéből és egy szabályos robinzonáddal bevetette magát a kocsi kerekei alá. Az szépen át is ment a vádliján. A sofőr elkékült, nagymami elzöldült, gyerek meg ordított ugyan, de felkelt és ment tovább, szerencsére a homokban nem nyomta meg a kerék annyira, hogy eltörjön a lába. Kíváncsi vagyok, mi lesz a következő mutatványa.

2003. 09. 13.
   Szoktam azzal tréfálkozni kissé bővebb családi körön belül, hogy el vagyok én nyomva (meg itt is , de ez nem tétel). Ma anyósnál látogatóban ebéd után ismét eleresztettem ezt a szerintem roppant mulatságos dolgot, aztán elmentem lefeküdni, mert agyilag már erősen nyomtak a viszkiszódák. Ébredéskor konstatáltam, hogy nejem tüntetőleg nem szól hozzám. Hát jól van.
   Itthon aztán kipakolt, hogy ezt az elnyomásügyet ne említsem többször, mert rohadtul unja, a családja ezzel szekálja, ha még egyszer kiejtem ezt a számon, végigtolja rajtam a szomszéd benzinmotoros ekekapáját. Gondolkodóba estem, hogy elmondjam-e neki, hogy amivel most előállt, az a legsiralmasabb pártállami időket idézi, amikor úgy volt elnyomás, hogy még mosolyogni is kellett közben és bizonygatni, hogy nem is, és EZ már tényleg elnyomás. De megláttam a szemében azt a villanást, ami után egy véres eseményt követően -legalábbis a filmekben- az esküdtszék mindig felmenti a vádlottat jogos önvédelemre, vagy csak egyszerűen nyomorult sorsára hivatkozva, ezért elnyomottan meghunyászkodtam és mindenben igazat adtam neki, sőt.

   Kifinomult lelkű állatvédők ezt ne olvassák el. Macskáéknál a friss eresztés fölös részét faluhelyt röviden elintézik, vízbefojtás, elásás, nejlonzacskóban kukábadobás. Ha van folyó a környéken, az es jó. Ma egy új metódussal ismerkedtem meg -legalábbis elviekben-, a szimpla földhözvágással. Annyira meglepődtem, hogy hirtelen majdnem feltettem a kérdést, hogy a talán még egyszerűbb rálépés is megy-e, vagy pl. a lényegesen szofisztikáltabb, golfütővel három-négy szomszéddal arrébb helyezés, ami esetben a dögöt sem nekünk kell eltakarítani. De aztán mégsem.

   Nekiálltam én is KRESZ-vizsgázni az országgal együtt, nagy nehezen kivártam az első tíz kérdést, aztán amikor láttam, hogy most örömködés, tréfálkozás, időhúzás, eldobtam a papírt. Valószínűleg megbuknék egyébként, ezekben mindig van pár fogós, ravasz kérdés (pl. ha pótkocsis targoncát húzok, szabad-e megelőzni az egynyomtávon közlekedő oldalkocsis motorkerékpárt, ha teherautóval előzni tilos tábla van, szemből pedig egy balatoni vitorlás akar szabályos indexelés közben nagy ívben balra fordulni), amikre tanfolyam után még emlékszik az ember, de aztán az életben sehogy nem akar előjönni ez a szituáció.
   Ugyanúgy, ahogy más tantárgyakkal is. Az ember megtanulja a szimmetrikus Green-tételt, a Maxwell-egyenleteket, levizsgázik Schrödingerből, aztán mindebből az összeadást (bejövő számlák) és a kivonást (fizetésből) gyakorolja szorgosan, a maradékos osztásnál (hány sörre futja még) bonyolultabb dolog évtizedekig nem lesz. Úgy vélem, a politikai gazdaságtan szigorlatommal (három félév, bazmeg!) is kitörölhetem a seggemet, a tudományos szocializmusról már nem is beszélnék. Non scholae, sed vitae discimus. Tulajdonképpen igen, de nem úgy és nem azért.

2003. 09. 12.
   A gyereknek is jól kezdődött a mai napja. Ugye dübörög a lufifóbia, ha meglát egyet, zokogva menekül az anyjához. A menetrendszerinti Disney-könyv mellé -amit reggel hozott a postás- pedig mit mikuláscsomagoltak be gondosan, hadd örüljön a gyermekcse, amikor kibontja? Úgy van.

   Kicsit állítottam a bal fényszórón (meg úgy általában a kocsi elején) egy Opel Corsa segítségével. Egyenrangú kereszteződésben kiugrott elém balról. Satufék, a jobb első ajtaját kaptam el, anélkül a motorházát rendeztem volna át. Félreálltunk, kiszálltunk és udvariasan nem értettünk egyet. Énszerintem ez a jobbkezes utcák baleseteinek tankönyvi alapesete volt, teljes mértékben ő a hunyó. Őszerinte nekem is úgy kell közlekednem, hogy bármikor meg tudjak állni. Tisztelettel néztem rá, mert coloradói jogosítványa volt, közben ide-oda telefonált németül , angolul, csehül meg szuahéliül. Beszéltem a főnökével is, aki szerint ők maximum kicsit hibásak. Sóhajtva közöltem, hogy alighanem más könyvből tanultuk a KRESZ-t, de semmi probléma, rendőrt hívunk, az majd dönt, szóval bátor voltam, mint a tintanyúl.

   Tudja valaki azonnal fejből, mi Magyarországon a rendőrség telefonszáma? Nem, nem a 911 (érdekes módon mindenkinek ez ugrik be rögtön), az nem ez az ország. A helyes válasz a 107, vagy a 112. Elsőre nyilván a tűzoltókat (105) hívtam, mert rosszul emlékeztem. Megnyerő férfihang biztatott egy percen keresztül, hogy a rendőrséget hívtam, mindjárt felveszi valaki. Azért ha valakit késsel kergetnek, nem biztos, hogy ezt kivárja. Végre felvették, "jó napot kívánok, AB vagyok a C kerületből a D és E utca kereszteződésében ütközés volt, nem tudunk megegyezni, kérem, jöjjenek ki felelősséget megállapítani". Ezt a mondatot ha nem mondtam el hatszor, egyszer sem. A központosnak, aztán a kerületi központosnak, aztán a közlekedési központosnak, aztán a BRFK központosának, majd valaki nemtudomkinek, mert mindig továbbkapcsoltak az egyre illetékesebbnek. Bazmeg, ennyi idő alatt egy élelmes kőműves körbefalaz. Végül csak jött két rendőr, akik kelletlenül ugyan, de meggyőzték a Corsás embert, hogy ismerje el most a felelősségét, még mindig jobban jár, mint ha bíróságra kerül az ügy, mert az nagyon drága lesz. Neki. Na isten hírivel.

   Faluhelyt van olyan, hogy kukanap. Hetente egyszer viszik el a szemetet. Már amikor, ma például nem vitték el. Kicsit töprengtem, aztán arra jutottam, hogy alighanem a falusi szemétszállítás is olyan, mint az albán légvédelem (ugye ami megszűnt, mert megdöglött a szirtisas), ha az egyszem kukásautó felfordul, akkor vége.

2003. 09. 11.
   Ez egy ilyen frusztrálós nap volt. Reggel rögtön az, hogy inspekció lesz, jön anyacégünk anyacégének az embere és ha kérdez valamit, majd válaszolok. Szerencsére sikerült a találkozást elkerülnöm, valami féljapán-félamerikai-félosztrák muki volt, akinek borzalmas kiejtése volt, ráadásul halkan beszélt, hogy ne is lehessen hallani

   viszont (neurózis) eszembe juttatta azt a faszit, akivel egyszer társalogtam uszkve háromnegyed órát, időnként összerázkódom, ha bevillan, súlyosabb esetben instant petit mal. Mindenkinek csak ajánlani tudom (önkontroll-tanfolyamilag), bár a hozzávalók beszerzése nem egyszerű. Kell hozzá egy süket indiai, aki az ebből fakadó igen sajátos angolságával mindenáron el akarja magyarázni, hogy a laptopját ő Takonyputtony-tartományban, Dzsuvaputriban vette, nem kapott hozzá nemzetközi garancialevelet, viszont rendelkezik a Kutyafuttaba-beli IBM-kirendeltség által nem az ő, hanem a kollégája nevére kiállított számlamásolattal, de ha bármikor felhívjuk az illetőt Nadragszar városában, akkor küld egy faxot, hogy meghatalmazza őt. És ekkor még neki sem kezdett annak, hogy tulajdonképpen mit is akar. Habos volt a hátam a végére.

   de elsunnyogtam, mert meghozták a szép új webszerverünk, amin majd a szép új weboldalunk fog rajta lenni jól, ehhez egy fél rackszekrényt szét kellett bontani, mert ide nem fér be, ha meg oda teszem, nem ér oda a drót, ha meg amoda, akkor a monitorból kell lefűrészelni úgy két centit. Közben kicsit szét kellett húzgálni dolgokat, jött az anyázás. Sikerült visszaépíteni mindent, viszont ekkor valamelyik kereskedő telenyomta a tárhelyet, ezért a szerver elkezdett mindenkinek üzenetet küldeni, hogy "Server is almost out of disk space", majd kisvártatva "Server is out of disk space". Ez még nem is lett volna probléma, ha nem jönnek oda hozzám hatan, hogy "valamit üzen a szerver, mijez és micsinájjak?" A hatodiknak már üvöltve magyaráztam el, hogy "Olvasd el, bazmeg, nincs hely! És nyomd meg a kibaszott OK gombot!!"

   Este Bombera Krisztina New Yorkból. Hosszú, már akkor kikattantam tőle, amikor két évvel ezelőtt folyamatosan olyan arccal tudósította a semmiről a közt, mintha közben valaki folyamatosan ecetes hagymát darálna előtte. Értem én, hogy most is szeptember tizenegy, meg minden, de nem lehetne engem kiküldeni a cég pénzén? Vagy bárki mást? Vagy jó, őt, de ne vegyenek neki retúrjegyet és felszállás előtt vegyék el tőle a mikrofont.
   A másik, ami frusztrál, a Frei Tamás-féle műsorok. A szép emlékű orosz bérgyilkosos Dossziéban is kizárólag az zavart, hogy én örülök, ha eljutok Kerepestarcsára, ő meg minimum Bangladesben interjúvolja a grönlandi bálnavadászokat (Ahab kapitány műholdon keresztül szakért Fokvárosból). De ez a mostani (8nap alatt...), ezen megint hátraszaltót ugrottam, minek kell egy beszélgetős műsort Afrikában felvenni? Van egy olyan érzésem, hogy a Frei is úgy van az utazással, mint a gorilla a kővel ("Itt látható a világ legerősebb gorillája! Felemel egy akkora követ, hogy aztán nem bírja letenni!"), ő is már úgy csinál műsort, hogy fasz tudja, miről fog szólni, de ha közben a stáb nem utazik fejenként hatvanezer kilométert, szar az egész.

   Ezzel együtt szeretném most megköszönni a Rádió Café stábjának, hogy az időjárásjelentésből már jó ideje (több, mint háromnegyed éve) kihagyják a főbb turistaközpontok időjárásának felsorolását, arra még mindig enyhe gyomorgörccsel emlékszem vissza.

2003. 09. 10.
   Szerintem a legjobb pillanatot sikerült elkapnom az "All you need is love" c. tévéműsorból, egy fiatalember a feleségének tett őszinte vallomás közepette nagyon jó poént sütött el (akaratlanul): "A szerelem nem állhat közénk!" Ha én lennék Molnár Ferenc, most megint mondhatnám: ez olyan jó, hogy mostantól én mondtam.

   Mad Dog McCree, Who Shot Johnny Rock, Drug Wars. Ismerősek? ÖMV-kutaknál újdonságként árulják ezeket kétezer forintért. Igaz, valami többféle portolt verzióban, PSX, XBOX, meg mittudomén. De pl. a Mad Dog McCree-re lassan több, mint nyolc éve is van, hogy elkúrtam pár guldent. A játéktermi verzióra, rendes pisztollyal. Kb. egy évre rá láttam a PC-s variját, ott egérrel kellett "lövöldözni". Egy csecsemőnek minden vicc új.

   A Dove tényleg más, mint a többi szappan, ezt most már személyesen is megerősíthetem. Semelyik másik szappantól nem kaptam meg azt az érzést, hogy lemoshatatlan gépolajjal kenem be magam.

   Ismét egész napi éhezés után ismét komoly bevacsora, ismét mammuthordák vándoroltak gyomortájékra. Házi feladatként még elvonszoltam magam az apóshoz huszonöt kiló kutyatáppal meg a gyerekkel. Ott kértem vodkát, hátha szétrohannak tőle a mammutok, de nem, csupán annyit értem el, hogy mind egy lábra álltak és időnként ugrottak egyet. Később már jobb lett valamivel, a mammutok helyét csupán egy csapat tapír foglalta el, bár ők is elég szűkösen voltak és feszengtek rendesen.

   A nap lecsengetéseképpen csengőt szereltem. Mert túl hangos. Nejem este tízkor jött rá, hogy vasárnap délelőttre még ezt akarta kiosztani. Nekiálltam, hátha ezt a tapírokat felváltó tarajos sülök sem bírják. Elektronikus csengő, a falról már lusta voltam leszerelni, ezért két méter magasan forrasztgattam, majdnem szétégettem a képem a pákával. Viszont ezen legalább a nejem kicsit felvidult. Örültem annak, hogy örül, de csak mérsékelten. Ha holnap azt találja ki, hogy túl halk (ugye éjszaka minden hangosnak tűnik, amit a nappali háttérzaj egyébként elnyom), akkor hangosan fogok sikoltozni.

2003. 09. 09.
   Megtalált rokonom barátjának az ismerőse, nem segítenék-e neki, mert valami baj van a kompúterével. Az információ több kézen keresztül jutott el hozzám, ilyenkor semmi sem biztos, elmentem a kurvasokadik kerületbe, megnéztem. Rokon barátjának az ismerősét nem küldi el az ember rögtön a fenébe, még sok minden kiderülhet róla, például hogy gyepmester és a gépjavításért baráti alapon elviszi a szomszéd kutyáit egy közeli kínai étterembe, ahonnan már mint szecsuáni levesbetét kerülnek elő és mindenki örül. A szomszédot kivéve, de ő csak egyedül van, a többiek meg lényegesen többen.
   De erről nem volt szó, csupán újabb szakmai kihívással állítottak szembe. A probléma a felszínen az volt, hogy a készülék lassú, meg nem elég színes. Kicsit töprengtem, most mi legyen,

   műszaki paraméterek: Intel Pentium 133 MMX, 32 MB 9-bites EDO-RAM, 1,8 GB HDD. Valami SB-kompatibilis hangkártya, 28.8-as modem, Cirrus Logic videokártya 256kB RAM-mal. Mind ISA-buszos

   aztán megígértem, hogy szétnézek a fiókok alján, meg a szekrények alatt, hátha találok még valami szúette alkatrészt, ami azért jobb ezeknél. Nem titkoltam el, hogy olyasmi izgalmat érzek, mint Howard Carter, amint éppen benyitott Tutankhamon sírkamrájába.

   Bruttó öt perc Nagy Ő után (többet nem engedélyezett a gyerek, magától meg akart fürdeni, és az ilyesminek semmiképpen nem szabad az útjába állni) azt gondoltam, hogy Noszály Sándornak ugyan karakteres stokitnyelt arca van, meg gondosan belőtt borostája, meg minden, de a fene tudja, valahogy nem az igazi.

2003. 09. 08.
   Vesszek meg, ha tudom, mivel töltöttem a szombatot. Ja, délelőtt 11-ig alvás, aztán nejem haragja elől a félreugrálás. Próbálkozott szegény azzal, hogy ő olyan nevelést kapott, hogy ha pl. én felkelek reggel hatkor, akkor szolidaritásból (vagy miből, ezt nem tudta pontosan elmagyarázni) ő is felkel. Megnyugtattam, hogy jól tudom, milyen sanyarú is volt az ő gyermekkora, nem kell külön magyarázgatni. Bezzeg én nem voltam így elnyomva, ma is addig alszom, ameddig hagynak, ha tizenegyig, akkor tizenegyig és ezért nem teszek szemrehányást senkinek. Ez ütős érv volt, legalábbis nejem egy darabig nem szólt hozzám, biztosan azért, mert ellenérveket keresett, csak nem talált.
   Délután próba, este koncert, leszerveztem a saját hazaszállításomat, nejemet megkértem, hogy ugyan vigyen már el a tetthelyre. Közölte, hogy semmi kedve. Hát jó. Majd elmegyek, nem iszok, rossz lesz nekem. Mindig csak ezek a száraz bulik. Bezzeg ha szolidaritana (vagy mit csinálna, ezt nem tudtam pontosan elmagyarázni) velem, akkor elvinne. Ha nézéssel ölni lehetne, kétségkívül egy vastüdőben végzem.

   Hazafelé öt sört számoltam össze, ami tuti megvolt, meg amibe még itt-ott beleittam. Fasza, vidám kis este volt, régen épültem már így le. Reggel a gyerek ugyanolyan szarul nézett ki, mint ahogy én éreztem magam, csak én nem rókáztam. Csak majdnem. Aztán én egyre jobban lettem, ő egyre rosszabbul, be kellett gyógyszerezni, aztán fürdetés, hátha hűl egy kicsit. Ma már nem volt baja, de azért nejem elvitte orvoshoz, az csak annyit kérdezett, hogy új játszótér

   hö, el is felejtettem mondani, hogy csináltak játszóteret a faluban, tök kasa, kis ösvények, padokkal, lámpák, andalgásra való. Kis szökőkút, állítólag két aranyhallal, azokat nem láttam. Hinta, csúszda, mifene. Volt megnyitó, sörrel, bohóccal, polgármesterrel, ott volt a fél falu. Valami Jelen és Jövő Alapítvány, vagy mi a görcs, mindegy, számlaszám megvan, egy százalék repül

   megnyitója megvolt a kölöknek? Igen, mondta a nejem. Lemondó legyintés, ő ma a huszadik, holnapra nem lesz baja.

   Elmentem tanfolyamra, SQL-szerver lekérdezése, két nap. Első dolgom volt beleütni a kis ablakba, hogy "Hello, szerver, hogysmint?", de erre az egyszerű kérdésre sem válaszolt, csak azt hajtogatta monomániásan, hogy "syntax error", akor kapd be, majd fogok én itt nyalizni neked, te bunkó.

2003. 09. 05.
   "Sárgarépa, laboda, menetel a katona"-dudorászom, most Süsü-korszak van. Volt ugye először a Teletabi, aztán Az erdő kapitánya, most Süsü, a sárkány. A gyerek kapott névnapjára Misi mókus kalandjait, meg Vukot. A Misi mókus még nem játszik, remélem, nem is fog, azt akkor sem szerettem, amikor még menetrendszerűen adták a tévében. A Vuk pedig megdöbbentett. Nem ilyen erőszakosra emlékeztem.

   Meglepődtem erősen. Gyerek jött, hogy narancslét kér inni. Nem éri fel a konyhaszekrényt, meg az új hűtő ajtaját sem tudja kinyitni, nem úgy, mint a régiét. Jól van, álltam fel sóhajtva, végképp lemondva arról, hogy még a mai nap megtudjam, miért sztrájkoltak az olasz B-liga focistái (kb. nyolcszor kezdtem bele a cikkbe, általában két mondatig jutottam, mire vagy a gyereknek, vagy a nejemnek eszébe jutott valami, amit nekem kell elintézni, de má). Ki akartam nyitni a hűtőt, de a gyerek letorkolt, hogy nem ott van. Hanem hol? - néztem körbe ostobán. Mire a gyerek menten felvilágosított. "A konyhaszekrényben, okostóni!" és vigyorgott a kis takonypóc.
   Első reakcióm az volt, hogy "a k. anyádat", ezt sikerült lenyelnem, mert aztán hallgathatok a feleségemtől. Hökkenetem nemcsak az okostóninak szólt, hanem az egészen érthető -ha nem is hibátlan- kiejtésnek, meg a szótagok pontosságának, sokszor kihagy vagy hozzátesz (utóbbira tipikus példa a "látottam egy lepkét"). De legalább most már tudom, mire tanítgatja a gyereket napközben. Az anyja.

2003. 09. 04.
   Reggel még mindig nem volt gáz, felhívtam a gázműveket, hogy mizémá. Ahogy arra számítottam is, sok-sok foglalt jelzés után elkezdték nem felvenni, de én kitartó voltam. Végül egy dühös férfihang vette fel, amely a bemutatkozás után (XY vagyok prosztófalváról) haladéktalanul szentségelni kezdett, hogy "még mindig nem kötötték át ezt a rohadt számot", ebből tudtam meg, hogy a környékbeli falukba ezerszám kipostázott értesítőn levő telefonszám valami eldugott TMK-műhelyben csörög ki.
   Szerencsére a faszi -miután kivártam, hogy kifújja a mérgét, meg tudtam érteni, szerintem aznap reggel én lehettem a hatszázadik- rögtön vágta a megoldást: a nyomásszabályzón van egy gomb (afféle biztosítékszerű izé), azt be kell nyomni és lesz gáz. És lett. Vele jövel a meleg, a főzés, a nejem jobb kedve, köszönet és hála néked Te Ismeretlen Hős, remélem, azóta megnyugodtál és azt a rohadt számot is átkötötték már.

   A tegnap esti fürdés pedig úgy nézett ki, hogy a kertben tüzet raktam, kisbográcsban vizet forraltam, abba bele a hideg víz, egy gyerekkádnyi fürdővíz lett is belőle. Csak a seggem szorult bele majdnem a gyerekkádba. Mielőtt még valaki megkérdezi, miért nem a rendes kádba engedtük bele a vizet, megmondom: azért, mert az nincs.

   Kicsit megnyugodtam ma este. Messziről ugyan, de zavart az a dolog, hogy nem tudtam, hova tűnt a Vámosi-Nagy Szabolcs. Igaz, lett helyette egy Király László György, háromnevűek ruleznek (rulzanak, mittudomén, már ittam). Aztán elém ugrott a Juszt-féle Tévé ügyvédje, ahol ő nyilatkozott a szokásos visszafogott és tárgyszerű modorában,

   legjobban rendben levő mondata valami olyasmi volt, hogy "nem lenne szerencsés, ha az APEH tevékenységét az ellenzéki képviselők javaslatai szerint irányítanák, lévén az APEH kormányhivatal", ezzel a helyére is tette Jusztot, akinek ez egyébként sem volt überszerencsés napja, valószínűleg az autópálya-matricás fiaskó után mindenki a csak a felkészültebb embereit meri odaengedni. Mindegy, nem elemezném tovább, kénytelen vagyok bevallani, hogy az OEP-es főosztályvezető-helyettes is tetszett, nem szarta össze magát a tévétől, hanem elmondta, hogy van ez a törvényileg előírt formátumú pályáztatás és ha valaki nem megy oda, nem kap lovettát, bármilyen jó és olcsó cuccot gyárt. Pont.

   meg is jelent alatta a felirat, miszerint APEH-alelnök. Jól van, azért a környéken maradt, az új kormányzat nem merte teljesen parkolópályára tenni, talán mert ért ahhoz, amit csinál. Még ha személy szerint utálom is érte.

   De a hét legjobb rövidhíre akkor is a Juhász Ferencé. Aki (nekem legalábbis így jött le a rádióból) hallván, hogy állítólag az Irakba küldött katonák haza akarnak jönni, mert lőnek rájuk, azonnal elment a Mádl Ferenchez kérdezősködni, majd megmondta a frankót a sajtónak, hogy nem is.

2003. 09. 03.
   Nejemmel a mai napot -bár más-más vonalon- lényegében egyformán töltöttük. Ő otthon nem csinált semmit, pedig lett volna mit, én meg bent a munkahelyemen. Persze vannak kényszerdolgok, de ami nem volt létfontosságú, arra mindketten csak fásultan legyintettünk. Ez egy ilyen nap volt. Kínomban már arra vetemedtem, hogy az ashole.hu-ról sms-ben rendelt kóddal (cég fizeti) letöltöttem valami természetfilmet. Csupán 400 Ft+ÁFA volt, de keservesen megbűnhődtem ezért a kilengésért. Ennyire igénytelen darab szart már rég láttam, talán csak anno a kollégiumban hajnal négykor, valami szakest lecsengetéseképpen

   az úgymond szakest péntek esténként volt, mindig valamelyik évfolyam valamelyik szakja rendezte. Névleg legalábbis, mert ezek a szakestek valamiért mindig ugyanúgy néztek ki: az ember úgy kilenc tájt elkezdett inni, valami dizsi (most már retrónak hívnák), aztán -mivel nő kevés volt- masszív vedeléssé fajult az ügy, az ember vadul rücskölt, aztán a jobban eszüknél maradó kollégák begyűjtötték a budiból, ahol tragikus hirtelenséggel elszundított

   az Ómen három részének egyvégtébeni megnézése után jött valami hasonló borzadály. Akkor még az a perverz bája is megvolt a dolognak, hogy az eredetileg elcsúszott német hanggal rendelkező filmet lengyel hangalámondással és felismerhetetlen, valószínűleg tibeti feliratozással adták.

   Ha már úgysincs gáz, kazánkarbantartási napot tartottam, nem fogok ezért fizetni a szerviznek több, mint tízezer forintot (a kazánnak is van kötelező szervize, évente. A nejem, aki látta, mondta nekem, hogy jött az ember, kiporszívózta oszt jól van). Azóta vannak a bögyömben, amióta a kazán a két ünnep között péntek este beadta a kulcsot és nem voltak hajlandók kijönni, majd jövőre. Jó, én megértem őket, persze a kazán ki akart velük baszni, miért pont ilyenkor kell neki felfordulni, de ha csak egy hét múlva jön az elvileg nonstop gyorsszerviz, addigra mindegy lesz, mert kopogósra fagy a család.
   Félórás vita után (úgysincs ilyen kazánhoz alkatrészük, raktár meg csak jövőre nyit blabla stb) letettem a telefont, köptem egyet, megkerestem az üzembehelyezési útmutatót és szétrámoltam a berendezést. Az igazi mediterrán precizitással elkészített (talján kazánról van szó) és érdekesen fordított papírból nem jöttem rá, hogy bent mi micsoda, egy lokális kazánszerelőt hívtam fel, nagyon örült nekem, de tartott egy rövid gyorstalpalót. Ezek után elővettem egy használt buszjegyet, összehajtogatva beraktam az áramlásérzékelő mikrokapcsolója elé (elvízkövesedett a bütyök és nem nyomta meg rendesen) és a kazán azonnal fűteni kezdett. Szerencsére már elmúlt szenteste, amikor kötelező mindenkit szeretni. Ezzel ugyan a garancia is ugrott, de ha úgysem jönnek ki, amikor kellene, akkor szopogassanak kavicsot. Szétszed, kiporszívóz, kisavaz, összerak, viszonhallás.

   "Modtro, techszerűség, sportonságos. Beszéled a Micra nyelvét?" (Nissan reklám). Nem, bazmeg, nem is akarom, tanuljon meg ő az én nyelvemen. Majd ha én akarom, hogy ő megvegyen, visszatérhetünk a dologra.

   Levelet kaptam, lájf. Feladó: Invitel Távközlési Szolgáltató Rt. Ez a Vivendi Telecom Hungary Rt. utódja. Egy A4-es oldalon keresztül ecsetelik, mennyivel jobb lesz nekem. Nem lesz Vfon (telefon), Vnet (internet), Vcom (üzleti szolgáltatások), csak Invitel. Egyszerűbb, barátságosabb, blabla. Új nevünk megjelenik épületeinken és telefonfülkéinken. A jövőbe tekintünk ezerrel. Tisztelettel: Ian McKenzie.
   Franciák ki, de ki be? Az írek? Tulajdonosváltás, oké, de ki az új tulaj? Az ilyentől megyek a falnak. Nejem fogalmazta meg konkrétan: kösz, hogy szóltatok, de azt mondjátok meg, mennyit fogtok emelni? Valamiből csak ki kell gazdálkodni azt a kurva sok új névjegykártyát, névtáblát, címkét, weblapot, annakínnyát.
   Hű. Most látom, az internetkapcsolatom nevét is át kell írnom a zikszpében, mert még Mr. McKenzie megsértődik.

2003. 09. 01.
   A nagy Ő. A tévéműsorról van szó. Sajnos részleteket nem tudok, mármint hogy pontosan hogyan is folyik a nemes versengés, csapatosan, vagy egyénenként, milyen körülmények között stb. Ezért csak úgy vaktában mondom el, hogy azokat a nőket, akik a pénz és a ...hm... hírnév reményében állnak össze valami faszival, egyszerűen kurvának nevezném. Hímsoviniszta alapállásból viszont kijelenthetem, hogy a mukinak jó dolga lesz, mittudoménhány nő kaparja ki egymás szemét, hogy lefekhessen vele, ez jó érzés lehet. Viszont magára valamit is adó nő ilyesmibe nem száll be. Azért egy részt meg fogok nézni, hátha lesz annyi kurázsi a szerkesztőkben, hogy első feladatként gruppenszex lesz, aki nem tolja fel a seggébe legalább félig a pezsgősüveget, nem kap rózsát. Még hogy egy luxushajón a tévé pénzén romantikázni, nagy kunszt, úgy bárki tud. Viszont annyit csavarnék a dolgon, hogy a végén a pasinak mindenféleképpen meg kellene házasodnia, ne legyen neki annyira jó, mert már így is halál irigy vagyok.

   Mivel kontrollra vissza kellett mennie, nejem két órát a Heim Pálban töltött a gyerekkel, hogy megnézzék, jól áll-e a gyereken a csámpakorrigáló cipő. Nem jutott sorra, viszont majdnem felpofozott egy kislányt. A kiscsaj a büfében a háta mögött állt, egyszer rálépett a sarkára, ekkor hátranézett és szelíden megmagyarázta neki, ez miért nem volt szép dolog. Egy perccel később a kiscsaj váratlanul elsikoltotta magát, hogy "SOKKHATÁÁÁÁS!!!", nejem ekkor követte majdnem Makarenko tanítását.

   A mai nap tanulsága: egy faluban egy időben egy helyen összehozni a polgármestert, a jegyzőt meg a védőnőt nem egyszerű feladat. Két faluban pedig még kevésbé az.