2003. 04. 30.
   "Nehemm béla nyúl!" - ordítja a gyerek. Pedig nyúlbéla. Kisebb korában még volt benne valamennyi agresszivitás, most szinte alig. Ha valamelyik szomszéd gyerek jön és elveszi tőle a kismotort/lapátot/vödröt/bármit, akkor szó nélkül hagyja, aztán elkezd ordítani, lehet menni vigasztalni. Illetve a sokadik ilyenre diszkréten közölni vele, hogy "nyúlbéla vagy, fiam". Persze ezt csak óvatosan, nehogy a pszichológusok által önbeteljesítésnek vagy minek nevezett dolog bekövetkezzen.

    Valahol átérzem a gyerek problémáját, csupa érthetetlen dolgot kívánnak ezek a köcsög felnőttek. Először ugye volt az "add oda, ne legyél irigy", most meg a "hát ne hagyd, hogy elvegye". Én is elég későn jöttem rá, miből áll az a nüansznyi különbség, hogy valaki azért vesz el tőled valamit, mert tényleg szüksége van arra a dologra, vagy csak azért, hogy neked ne legyen (azért nüansznyi, mert saját nézőpontból mind a kettőnek ugyanaz a vége). Illetve az sem mindegy, hogy ez az elvevés milyen formalitások mellett történik, de ez a téma már komolyan beviszi az embert az ingoványba, pláne ha mellévesszük az esetleges pozícióharcokat, hatalomféltést, erőfitogtatást, arcmentést, effélét.
   Aztán megbeszéltük a nejemmel, hogy majd lesz valami, egyébként pedig a gyerek tőlünk sem nagyon látott olyasmit, hogy elzavarjuk a szomszédot a macska faszára, ha kell neki a betonkeverő. Vagy előretolakodni bárhol. Pedig lehet, hogy kellene, nem tudom, kitől fog megtanulni könyökölni.

   Ezzel (könyöklés) kapcsolatban. Tűzoltó utcai gyerekklinika. Náthaszezon, ezer anyuka ezer gyerekkel, mindenkinek sürgős, mindenki soron kívül akar bemenni, "mert csak egy kis orrszívás", függetlenül attól, hogy a többi gyerek is csak egy kis orrszívásért van ott. Bezizzen egy c. család, láthatólag csak egy kis orrszívás a gyereknek, de azért vannak vagy hatan. Elöl hömpölyög a nagymami, aki rá se szarva a várakozókra habozás és kopogás nélkül benyit az orvosi szoba ajtaján. Be is megy, aztán kisvártatva kijön, majd olyan hitetlenkedő arccal, mintha éppen azt mondták volna neki, hogy Jézus tényleg föltámadott és a sarkiban nyomja a feleseket, közli a többiekkel: "Várni kell."

   Most jött az okos kereskedőkollega, hogy letöltött egy csomó jpg-t, hogyan kell ezeket lejátszani. Elmagyaráztam neki, hogyan kell állományokat átnevezni, hogy mp3 legyen belőle. Visszajött, hogy az így nem jó. Mielőtt nekiállna nyafogni, hogy ez KELL neki hétvégére, csinájjakmánvalamit, most elmegyek haza. Ahelyett, hogy rögtön és direktbe elküldeném a náthás faszba. Nevezzetek csak Bélának.

2005. 04. 28. v2.0
   Mivel (köszönöm a figyelmeztetést) két bejegyzésig 2002 volt, most a korrekció érdekében előreugrok két évet.

   Szóval jött a gyerek, hogy menjünk anya után a polgármesteri hivatalba. Összeakadó nyelvvel próbáltam neki megmagyarázni, miért nem tartom ezt jó ötletnek, de mivel ő még sosem tett be magába négy felest, nem érezte át a problémámat. Aztán jött a szomszéd Józsi néni is, nem vinném-e el, mert ő mindenképpen ott szeretne lenni az esküvőn. (Józsi néni annak a szomszéd Józsi bácsinak felesége, aki egy órán keresztül borzalmas viccekkel traktált, amikkel még Ypernnél szórakoztatták egymást a lövészárokban, amíg nem jött a gáz.) Töprengtem egy kicsit, de mivel Józsi bácsi vette a levegőt a következő vicchez, úgy döntöttem, megyek.
   Józsi néni adott két kávét, igyam meg, és ne aggódjak, autóval közel van, mindjárt a rendőrséggel szemben, de majd kertek alatt megyünk. Szemmel láthatólag volt már tapasztalata ilyesmiben, mármint részeg sofőr irányításában. A gyerek időközben belemászott valami pocsolyába (fogalmam nincs, hol találhatott), mocskos volt. Arról is megbizonyosodhattam, hogy a "hány, mint a lakodalmas kutya" nem csak afféle szókép.

   Nagyobb baj nélkül elértünk a tetthelyre, épp idejében, hogy lássuk, amint vonul be a brigád. A nejem meglátott bennünket, kivált az oszlopból és megfenyegetett, be ne merjem tenni a lábam a házasságkötő terembe, várjam meg a csapatot kint. A gyerekkel együtt. Jól el is voltam az anyakönyvvezető segédjével, aki elmagyarázta, merre van a bolt, ahol cigi meg ásványvíz kapható (kb. 70 m) és biztatott, hogy induljak csak el, a műsor úgy félórás, a végére csak visszaérek.
   Azért sikerült hamarabb. Bent a falon találtam pár kapcsolót, amik nem csináltak semmit. A fő kapcsolószekrény kulcsra volt zárva, ezért egy darab drót után kutattam, amivel ki tudom vágni a biztosítékot, valamiért nagyon zavart a nászinduló. Aztán egyszer csak jött ki az asszisztens a pezsgőspoharas tálcával. Biztosítottam, hogy én is nagy pazarlásnak tartom, ami itt folyik, ezért gyorsan megittam két pohárral, az éppen kivonuló rokonságot pedig diszkrétnek vélt böfögésekkel üdvözöltem.

   A fogadóban a maradék már eseménytelen volt, ittam, időnként szóltam a pincérnek, hogy elfogyott. Egyszer valaki megpróbált felkérni táncolni (a jelenlevők kb. 90 százalékáról fogalmam sem volt, hogy kicsoda, egyszer a nejem nekiállt elmagyarázni, de hamar rájött, hogy tökéletesen felesleges), mondtam, hogy szívesen, amennyiben nem probléma, hogy a dekoltázsba esetleg elhelyezek egy tollas sálat (gy.k. boát).

   Érdekes volt, na. Még azon méláztam, hogy a zenekar (szokásos felállás, két szintetizátoros, meg egy harmadik, aki ott van velük mindig) harmadik tagja mennyire hasonlít külsőleg az Emil!Rulezes Hegyi Györgyre, csak épp nincs rajta szemüveg. Aztán a gyerek besokallt, buli vége.

2002. 04. 28.
   Kolléga úr az előbb megkérdezte, hogy akkor ugye emlékszem arra, hogy megígértem neki, ma megnézem az izéjét, hogy mit lehet vele hogyishívjákolni, hogy lássa az akármicsodát. Hát perszehogy. Emlékeztem rá, majd öt percig, miután beszéltünk róla. Mindjárt felhívom az asszonyt, hogy -várakozásaival ellentétben- majd jövök egyszercsak. Pedig remélte, hogy hamar hazajutok mentésileg, a gyerek ugyanis reggel egyszercsak úgy ment oda hozzá, hogy félreállt a feje, közben sivalkodott. Nem feküdte el a nyakát, elmenőben még nem volt baja. Közben ránthatta meg, vagy mittudomén, állítólag most úgy mászkál, mint egy gyanakvó csirke.
   Szóval kolléga úr egy órája mondta azt, hogy pár perc és már mehetünk is. Ezt még megismételte párszor. Most már nem hiszem el neki.

   Az esküvő, amire elmentem, biztos szép volt. Szombaton, ahogy befutottam, töltöttem magamnak egy viszkit és vártam, mi lesz. A menetrend szerint majd jönnek vendégek, esznek, aztán mindenki megy a polgármesteri hivatalba, aztán mindenki elmegy egy kibérelt fogadóba és aztán lesz, ami lesz. Kicsit aggódtam, hogyan fogom elintézni magammal, hogy ne csináljak botrányt (legalább egy beszólás eddig mindig volt), ezért még szépen lassan lefeszítettem másik három felest. Közben a ugyanis gyerek bealudt és úgy festett, fel sem ébred a ceremóniáig, ezért én majd otthon maradok vele és vigyázok rá. Mindenki megkönnyebbült ettől a megoldástól.
   Aztán amikor bementem, hogy a gyerek mellé fekszem, ő éppen jött kifelé. "Anya hol?". Öhm, esküvőn. "Elmegy oda." Ajjaj.

   Megjött a kollega, hogy most már menjünk. Ezt szeretem, amikor mások velem akarják behozatni a saját időelbaszásukat. Majd folyt. köv.

2002. 04. 25.
   Közben belegondoltam, a Pannon GSM tulajdonképpen egy egész jó irányba mozdult el. Bár ők biztosan nem arra gondoltak, amire én, azaz most tekintsünk el a ő nyilvánvaló "azzal nem verhetjük magunkat, hogy nagyobbak vagyunk, meg jobb a lefedettségünk, meg ilyesmi, akkor most kitaláljuk ezt a hülyeséget, hogy szebb a hang, ezzel azokat, akik igényesnek hiszik magukat, átcsábítjuk magunkhoz jól" indíttatásuktól. Csak nem eléggé. Szóval el kellene menni a hangminőség felé, csak beszélni kellene a készülékgyártókkal is. Nem hangzana jól az eddigi fícsörök mellett, hogy "kétutas basszreflex-telefon, beépített digitális ekvalizerrel"?

   Elvittem a kocsit kötelező szervizre, most beköltözött egy kis tücsök a kézifék alá, ott ciripel. Az előző szerviznél a kipufogóval csináltak valamit, kissé sportos hangja lett. Most azon is hegesztettek valamit, tartott vagy húsz kilométerig. Elvittem a nejemet anyóshoz lagzielőkészítésre, közben végig nyiszogott valami ott alul. Kétszáz kilométer múlva tulajdonképpen már meg sem hallja az ember, csak nem tudja, miért lesz egyre idegesebb. A gyerek indulás előtt megevett valami áfonyás müzliszeletet, ettől szép rózsaszínnel hányta tele a kocsit.

   A szerda a Hondák fekete napja volt. Ezzel egyidejűleg két dolgot is megúsztam. Kedden -akkor volt szervizben a kocsim- egy kollégám fuvarozott ide-oda, az ember eléggé agresszíven vezet, furakszik, mondhatni pofátlan. Amit meg is jegyeztem neki, hogy komám, neked sem az indexkapcsolód fog elkopni leghamarabb. Másnap reggel aztán egy másik agresszív ember segítségével rommá törte a Hondáját, meg egy kissé enmagát is, szerencséje volt, szokása ellenére be volt kötve.
   Ugyanaznap este haza. Üllői út dugig, a Fradi-meccs, jobbra rá sem lehet kanyarodni a Hungária körútra. Zanyátok. Lépésben tovább a felüljáróra, itt általában a belső sávban szoktam menni, de most, hogy úgy kellett visszatornáznom magam, a külsőben voltam. Iiiiiiiiiiii-paff-paff. (Piros Honda fékez, az első paff az előtte levő fehér Suzuki, a második az előrelökött Suzuki és az az előtt álló Mazda kisbusz.) Hűh, ez sem én voltam. De lottót azt elfelejtettem venni.

2003. 04. 22.
   Huhh. Fűtelepítés (ezzel párhuzamosan gyermek kitiltása a frissen beszórt területről), zuhanytálca kicserélése (ezzel párhuzamosan asszony kitiltása a fürdőszobából), húsvét átvészelése (ezzel párhuzamosan agysejtek kitiltása a rokonoknál fellelhető viszki segítségével). Elég kínos volt mindegyik, nem részletezném, viszont kiválóan elment a hosszú hétvége anélkül, hogy úgy éreztem volna, hogy egy kicsit is pihentem.

   Ifjú anyuka barátnőivel viháncolva ruhát próbál, miközben másfél év körüli kislánya csont nélkül elvan a másik szobában. Ifjú, jóképű (manáger?) apuka üvegfal mögött szkvassol. Kedves Pannon GSM, amennyiben engem és/vagy családomat próbáltátok volna ezzel csoportilag megcélozni, nemigen volt találatotok. Konkrétan egy sem. A hangminőségeteket meg leszarom, én nem hifizni akarok, hanem telefonálni.

   Viszont láttam Kinder-strucctojást. Hö. Olyan, mint a normál, csak nagy. Ezt most jól megaszontam.

   És láttam egy olyat is, hogy ilyet se még. Most először (és valószínűleg utoljára) sajnáltam, hogy nem fényképezős mobiltelefonom van. Saroktelek, mintegy négyszáz négyzetméter. És az egész szinte hiánytalanul feltöltve szeméttel, sittel, mindennel. Két méter magas drótkerítés, ami szinte mindenütt dudorodik, mert nyomja kifelé a használt autógumi, a cserép, a betontörmelék, a redvás fakorhadék, a nejlonzacskóba töltött nemtommi. Ház is volt a telken, de nem volt igazán kivehető. Mintha egy kísértetházat és egy elvarázsolt kastélyt próbált volna valaki egy halom hullámbádogból összetákolni. Arra sem bírtam rájönni, hol lehet bejutni a telekre.

   És egy flashback. Tanfolyam vége, péntek délután. Másik teremből jön ki egy csapat, a tanár (aki füllel hallhatólag amerikai) próbálna róluk fényképet készíteni, de egymás takarása nélkül nem férnek bele a képbe. Tanár mutogat az elöl lévőeknek, hogy "knee down!". Azok meg néznek egymásra hülyén, hogy mit akar ez. Képzelem, mi mindent tanulhattak meg egy hét alatt.

2003. 04. 18.
   Sikerült beszereznem egy ugyanolyan zuhanytálcát, mint a régi, csupán ki kellene cserélni. Mivel a régit rendesen beépítettem, ez komoly bontással, kosszal, ezzelazzal fog járni. A nejemnek már mondtam is, szervezzen egy hétvégét szülővárosába. Gyermekestül. Nem örült neki, de belátta, hogy ha két napig a romokban heverő fürdőszobát kell néznie (fürdési lehetőség nélkül), hamarabb idegrohamot kap, mint ha két napot otthon tölt. Nem is beszélve rólam, én is hamarabb kapok idegrohamot, ha a gyerek segít, márpedig ő egy ilyen jó mókából, ami törés-zúzással, mocsokkal jár, nagyon nem szeret kimaradni.
   A felderítő repülés (hun van ilyen tálca mennyiért) alatt majdnem agyvérzést kaptam, az összes szaki, amelyik meghallotta, hogy berepedt a tálca, azonnal fújni kezdte, hogy "alul a réseket ki kell tölteni purhabbal, lenyomatni valami nehézzel" satöbbi. Négy helyen voltam, ezt négyszer hallgattam meg, majd négyszer mentegetőztem, hogy nem én voltam ilyen slendrián, hanem a mesterek.
   A koronát az egészre a szomszéd felesége (!) tette fel, aki látta, milyen nyűtten szállok ki a kocsiból és megkérdezte, mi a baj. Hát ugye, berepedt a zuhanytálca... kezdtem, mire ő közbevágott, hogy "Alul a rések ki voltak töltve purhabbal? Mert azt ki kell, aztán lenyomatni valami nehézzel." Elmész te is a picsába. Mindenki tudja, hogyan kell ezt csinálni, csak én nem. Meg a mesterek, akik eredetileg csinálták. Illetve lehet, hogy ők is tudták, csak látták, hogy én nem tudom, ezért szartak bele.

   A gyerek egyre jobban beszél, öröm hallani. Már amikor. Elég érdekes a szóképzése, van néhány, amit nem tud kimondani, ilyen pl. a "zokni", amit következetesen "koncsi"-nak mond. Tegnap este előjött egy másik ilyen szó. Benzinkút, gyerek meredten nézte az autómosót. Hideg volt már (félórája álltunk ott), ráadtam a dzsekimet. Majdnem a földig ért neki, diszkréten kiröhögtem, a gyerek rám nézett, megkérdezte, hogy "ehhmi?" Mármint hogy ez mi, amit ráadtam. "Dzseki" mondtam neki, ő figyelt, bólintott, majd körbejárt a benzinkúton, fennen hirdetve, mi van rajta. Én próbáltam leállítani, de nagyon nehéz ezt kulturáltan csinálni egy gyerekkel, aki büszkén pöffeszkedik, mindenkinek mutatva, hogy "Apa geci!"

2003. 04. 17.
   Tegnap, ahogy kukán gubbasztottam egy kismotoron kint az udvaron (vacsora utáni ereszkedés, az ember összes vére a gyomrában van, agytevékenység jobbára a motorikus funkciókra korlátozódik, az esetleges társalgásban részvétel mintegy másfél perces késéssel, ezért meglehetősen inadekvát módon megy), az egyik szomszédgyerek hátulról irgalmatlanul fejbebaszott egy partvissal.
   Mivel másfél éves volt a szentem, tudtam, hogy nem érdemes különösebben magyarázni, de egyszer csak el kell kezdeni a nevelést. Különben is elég agresszív, a homokozóban is rendszeresen pofánnyom mindenkit a kislapáttal. Hátrafordultam, magam elé emeltem és közvetlen közelből mondtam neki, hogy ez nem volt szép dolog, ne csinálja többet. Amikor letettem, már el is múlt a lelkifröccs hatása, nem is számítottam másra. De nem ez az érdekes, hanem az, hogy milyen nehezen gyűrtem le a vágyat, hogy egy rohadt nagyot bele ne harapjak az orrába.

   Lacika (a szomszéd ...ööö... mentális kihívásokkal küzdő gyerek) szerzett egy kisautót valahonnan, mostanában azt idomítja. Igazi, békebeli, pedálos bádogmoszkvics, Lacika már nem fér bele, ezért szánkónak használja, ráhasal, aztán hajrá. Illetve csak használta, az autó kereke nyilván nem bírta a kiképzést. Ezért az autó adta játéklehetőségeket maximálisan kihasználandó Lacika valahonnan beszerzett egy ötkilós kalapácsot és azzal javítgatja a szerencsétlent. Kihozza a kocsit, a kalapácsot, leül az árokpartra, aztán elvan. A javítás nyilván abból áll, hogy kívülről üti a gépet, amitől persze egyre rosszabbul néz ki a minimoszkvics, de a lapulási együtthatót saccolva benne van még legalább két heti szórakozás. Valahol irigylem Lacikát.

   Tegnap ismét végigmentem az M0-son. Gyerekek, nem kellene levenni a a behajtókról az "autóút" táblát? Vagy ez elvi kérdés, mert védelmet fogunk rá kérni, mint kulturális ritkaságra? Szerintem a világon ez az egyetlen autóút, amin elejétől a végéig kizárólag lassabban szabad haladni, mint az ennél alacsonyabb rendű utakon.

2003. 04. 15.
   A hétvége komoly éjszakázásokkal telt, "a bioritmusom - felborult!" - üvölthetném együtt a Feróval, ha be merném tenni a XX. századi híradót (vagy ez még a Hová lett...-en volt?), de így csak szép csendben, magamban. Sanos közben még csak nem is ittam.

   Hétfőn két világgá menés közben megoldottam a VPN-es problémát, kolléga úr, aki minden szentekre megesküdött, hogy semmit nem állított át sehol, egy apróságról elfeledkezett. Küldtem neki egy emilt, hogy csókoltatom, egyszer majd személyesen is. Ilyen zivataros időkben csak így szoktunk kommunikálni egymással, hol ő nincs bent, hol én. Asszem véletlenül valami hülyeséget belefirkálok a login szkriptjébe és gyorsan elfeledkezek az egészről.

   Ma csaptam egy diszkrét Bp.-Székesfehérvár-Pápa-Szombathely-Bp. kört, hazaérve a ház előtt megálltam és telefonáltam az asszonynak, hogy jöjjön már ki és segítsen ki az autóból. Teletömtem a hasamat, aztán a nejem után -aki a gyerekkel ment ki az udvarra játszani- dobtam, hogy mindjárt jövök én is, csak megnézem közelről a nappali szőnyegét, mert valamit látok rajta. Arra riadtam, hogy nejem egy belobbanni készülő gázkitörés hangján sziszegi, hogy most már keljek fel, mert belém rúg, este hét van.

   Itt minden este ovi van. Átjön az összes szomszédgyerek, együtt játszanak. Meg veszik el egymástól a kislapátot-homokozóformát-műanyagmotort-akármit. Instant összeveszés, eeeeelvetttteeeeee...! addnekivissza, neeeeehemmmm! hordják és szórják a homokot mindenfelé, mint egy csapat felspannolt kotorékeb. Tegnap már kénytelen voltam beavatkozni, mert az anyukákra nem hallgattak. Clint Eastwoodot megszégyenítő, vészjósló hunyorítás, homlok összeráncol, hang bemélyít és enyhén felemel. Az anyukák jót mulattak, viszont rám legalább hallgattak a kölykök. Talán -az anyukákkal ellentétben- megérezték, hogy a "ha még egy vödör homokot szétszórsz, akkor bebetonozlak"-ot alapvetően komolyan gondolom.

   Amikor egy bővített mondatban nyolcnál több gépelési hibát ejtünk, abba kell hagyni.

2003. 04. 11.
   Implementing and Administering a Microsoft Windows 2000 Directory Services Infrastructure Examination Score Report

Exam number: 070-217
Result: Pass

   A mindenmindegy nyugalmával -egyrészt mert az anyag komoly átfedésben volt egy másik tanfolyaméval (+), másrészt egész héten nem volt időm foglalkozni a témával (-) valamint kolléga úr némi segítségével. De most egész őszintén, a fasz tudja fejből (ez nem a kolléga úr minősítése), hogy a mittudoménmilyen izét a "properties" vagy a "settings" alatt találja meg az ember, úgyhogy lelkiismeretfurdalás zéró.

   Idáig csak a macskákat utálta, lassan a kutyákat is fogom. A szomszéd rá-rászól az ebeire, ha azok már nagyon acsarognak, de azért kivár egy kicsit. Épp szereltem a fel a locsolószivattyút, majdnem szívgörcsöt kaptam, amikor egy méterről (a kút szinte a kerítés tövében van) rámhörgött az a két dög. Amikor a pulzusom lement kétszáz alá, tovább szereltem, szépen, komótosan, hogy berekednek-e, de nem. Aztán slag elő, próbajárat, diszkrétem adtam nekik is. Az egyik valamennyire vette a lapot, de a másik egyáltalán nem. A sarokszomszédunk is utálja ezeket a dögöket, ő csak úgy utal rájuk, hogy "a mutánsok", mert nem reagálnak semmiféle szép szóra. A csúnyára se. Egyáltalán nem akartam légpuskát venni, de lehet, hogy rákényszerülök.
   A másik kedvencem egy hatalmas, újfundlandiszerű nemtommi, időnként bejár hozzánk szarni, mondjuk nem mi vagyunk az egyetlenek. Egyszer láttam, nem igaz, hogy csak a Cseppin vagy mi a fenén tartott szetterek tudnak átugrani a kerítésen. Ez a nagy szőrmók úgy átpattan a kétméteres kerítésen, hogy még csak hozzá sem ér. Mondjuk ez is mutáns, tudom, hogy hol lakik, ott a kerítés vasúti talpfából van, időnként annak a tetején grasszál, mint egy macska. Ez a dög vagy génhibás, vagy identitászavara van.

2003. 04. 10.
   A tegnapi bejegyzés megírása után egy boldog "Save", aztán shutdown, csak a kocsiban eszméltem, hogy ez tán nem elég. Képességeim csúcsán vagyok, na. Ma is végigszívtam a napot (ISDN istensirályság, amikor egy alközpont mögött két dobozban variálnak összevissza 6 számot), mingyá tekerek haza ezerrel, reggel összevesztem az asszonnyal jól, most viszek neki csokit, mert már befejezte a fogyókúrát.

2003. 04. 09.
   Fogyókúraügyben kaptam Bugitól a következő emilt. Mivel tanulságos, közzéteszem a -szerintem- publikusnak tekinthető részét, mert bár a hülyeség sokkal gyorsabban terjed még a fénynél is, azért -ha nincs vele nagy kockázat- lehet kicsit viharral szemben is pisálni. Ez szép mondat lett nagyon, meg is hagyom.

   "Ettől megyek a falnak, amikor mindenféle tudománytalan "kúrák" forognak közkézen és ettől remélik a megváltást. A fogyókúra eleve kudarcra van ítélve. Összeasszni lehet tőle, mást se. Aztán szép lassan még dagadtabbá válik a delikvens és elgyengül. Miért? Mert ezekkel a "csodákkal" nagyrészt vízből és izomból veszít a szervezet, nem pedig zsírból.
   A lényeg, hogy zsírégető edzés nélkül semmire sem lehet menni. Ehhez pedig csak kitartás és mondjuk egy szobabicikli kell (pulzuskontrollos óra sem árt).
Bocs, hogy belepofáztam, de szegről-végről ezt tanultam évekig és zavar a sok nőimagazin hogyanfogyjunk38kilótegynapalatt hozzáállása."

   Áprilisnak (aki minden csínyre friss) csak a miheztartás végett elmondanám, hogy a tegnap reggeli mínusz nyolc fok nem csíny volt, hanem orbitális köcsögség.

   A tutiba is belefutottam. Tegyek már egy gépbe CD-írót. Ennyi. Mi sem könnyebb, beszerel, kis macera, vindóz már láti is (csak apró tréfa, hogy a felmappelt egyetlen hálózati meghajtóval párbajozás -a tét az "F" betű használata- során a CD-író nyer), az író mellé bemikuláscsomagolt Nero install, az meg rögvest aszondja, hogy "ismeretlen eszköz". Nemá. Hosszas kínlódás után vettem csak észre, hogy a szép színes dobozon a "Windows 95 - read only" felirat is ott van. Bakter, ez meg az.
   Akkor biztos ez a baj, nem probléma, upgrádolunk kétezerre, az egyrészt trendi, másrészt erről már az alapfokú Microsoft-tanfolyamok is azt állítják, hogy mi sem könnyebb. Sajnos az installCD-t nem járatták semmilyen tanfolyamra. Hát akkor új telepítés. Minden elvermel, sika, kasza, telepítés.
   Az Outlook Express 4-ből kiexportált emileket az Outlook Express 5-be a legegyszerűbben úgy lehet beimportálni, hogy az ember gyorsan felinstallál egy Netscape 4.7-et és ezt használja közbenső lépcsőfoknak, különben "a fájlok használatban vannak" üzenettel el lesz hajtva a véreresbe. Meg még pár ilyen.
   Végső csapásként az egész végén a Nero a nem támogatott CD-írómmal együtt ugyanúgy elküldött a véreresbe. Ekkor járt éjfél körül az idő.

   Aztán ma sikerült rendberakni a dolgot (Nero verziószám +0.01), de akkor is. Ez mind Bill, mind a Nero részéről nem csíny volt, hanem orbitális köcsögség.

2003. 04. 07.
   Az asszony már megszokta, hogy én nem vagyok igazi férfi, nem igazán érdekel a foci, az autóverseny is csak úgy, ha éppen arra járok. Ezért ezt a szerepet ő be is vállalta, a foci még nem megy igazán, de a Forma 1-re rácuppant rendesen. Tegnap este szabályosan le lettem tolva, hogy rosszul programoztam fel a videót és a Brazil Nagydíj rajtja lemaradt (azért annyira ő sem fanatikus, hogy ezért hajnalig fennmaradjon). Mondtam neki, hogy tudhatná, engem a Forma 1-ből kizárólag a balesetek érdekelnek, ha vérfröcsögés is van, annál jobb, de ezért nem várok végig egy komplett futamot.
   De ez most jó volt így, sok kicsúszás, törés törés hátán, instanteksön, autótemető. Gyorstekerés überrulez. Innen, a Külső-gázszag utcából javasolnám Bernie-nek, hogy nem kell túlvariálni, ezentúl kizárólag itt tartsa a futamokat.

   Már megint megy a pampogás, hogy nem megy a VPN -hogy ez miért kell nekünk egyáltalán, hagyjuk- (a szokásos jelenség, senki nem nyúlt hozzá semmihez, de egyszercsak azért meghótt), már két hete húztam, hogy csináljak valamit, de ma már muszáj volt legalább valami látszattevékenységet, hát akkor már valamennyire igaziból, annyira mindegy. Némi csomagnézegetés után úgy döntöttem, hogy nem értem, mi a franc van, első tcp csomag rendben (syn - gyere, haver, kommunikáljunk, mert az trendi), második rendben (ack - najóvan, ha te is úgy akarod, de télleg?), a harmadik meg (aminek azt kelle mondania, hogy hápersze, komolyan gondoltam, nosza), váratlanul aszongya, hogy áh, faszom, hagyjuk az egészet (rst).
   Na jó, upgrádoljunk a rúteren förmvert, egyrészt mert nincs jobb ötletem, másrészt a főnöknek ezt nagyon jól és tudományosan elő lehet adni, amikor megkérdezi, mivel basztam el a délutánt. A művelet után a router természetesen baszott feléledni, tétován pislákolt, míg én kínomban rázogattam, hátha attól megszűnik a fibrillációja, ezt láttam már a Vészhelyzetben is bejönni. Félóra mesterséges lélegeztetés után sikerült csak újraéleszteni, de aztán már nem mertem hozzányúlni. Majd egy hét múlva talán, ha konzíliumot hívtam össze.

   Most láttam a tévében a két focistát, akik sok más emberrel együtt akar az EU-ba belépni. Körülbelül annyira voltak hitelesek, mint a Győzike, aki -bár szívem csücske, mert annyira aranyosan suttyó, ráadásul nem is akar másnak látszani- szerintem magától nem tudja egyben kimondani pl. azt, hogy "Európa-parlament", konkrétabban lövése sincs, tulajdonképpen mi a fenéről is szól ez az egész csatlakozásdolog. Nota bene, az ország 90%-ával együtt. Szóval nekem (a zorrodatis tisztíccsa mellett) rögtön a "fáj a lábam, könnyen elbánok vele" ugrott be. Pardon.

   Kezdek már ittasodni, a torkom is kapar, remélem, nem atípusos, szasztok.

2003. 04. 05.
   Designing a Microsoft Windows 2000 Directory Services Infrastructure Examination Score Report

Exam number: 070-219
Result: Pass

   Ezt se hittem volna. Faszom tele. Agyam zokni. Mingyá megyek, veszek söröket, este majd örülök szép csendben.

   Most azon gondolkodom, mi is történt a héten, de egybefolyik minden. Kelés, ovjektum, föld, gyerek, elhullás. Földovjektum, gyerekovjektum (akinek most a jelek szerint fülgyulladás-attribútuma is lett, de fasza), ilyes.
   Ja, kaptunk időpontot, mikor lehet vinni a gyereket mandulakivételre, egy csütörtöki napról van szó. Pénteken lehet hazahozni, szombaton meg megyünk esküvőre, lásd lent. Szegény kölyök, nyilván friss és fitt lesz, ennek következtében nyilván problémamentes lesz az egész.

...áhhhh... igyatok ti is.

2003. 04. 01.
   Persze, hogy nem úgy van. Hálistennek senki nem szólt rám, pedig én már másnap beaggódtam, hogy de mekkora parasztnak fognak tartani néhányan (sokan), illetve néhányan (sokan) valószínűleg amúgy is de mekkora parasztnak tartanak, de legalább ne ezért tegyék. Viszont csak most érek rá korrigálni, arról van szó, hogy (2003. 03. 27. Mese) nem "amerre ment, körötte csend", hanem fordítva, innen is bocs, kedves János.

   Végre sikerült utolérnem magamat. Ugyan pénteken vizsgáznom kellene ojjektumdizájnolásból, de már eleve lemondtam róla, a hétfőt is meg a keddet is elbasztam azzal, hogy mások bajaival foglalkoztam.
   [itt eredetileg az volt, hogy milyen bajokról van szó, aztán rájöttem, hogy felesleges részletezni, a lényeg itt is a tomboló hülyeség volt]
   Igaz, van abban valami felemelő, amikor valaki úgy fordul az emberhez, hogy "ezt te biztosan meg tudod oldani, illetve csak te tudod megoldani, segítsél már" és közben esdeklően néz, ez ugye az ember saját fontosságtudatát, önértékelését, ilyesmijét jelentősen javítja, de amikor húsz méteren belül hárman is ezzel nyitnak, az már rohadtul zavaró, főleg, hogy az ember másfél órát szívott egy közlekedési dugóban és másra sem vágyik, csak hogy eljusson a székéhez és szikkadt aggyal pinákat nézegessen az interneten.

   Nejem fogyókúrázik. Nem tudok nem gyanakodni és nem összefüggést keresni a valamikor áprilisban bekövetkező, kötelező esküvőre menés és e között. Amióta kitudódott, hogy sógoröcsém (vagy mittudomén, hogy hívják ezt a rokonsági fokot, a feleségem unokaöccse) feleségül vesz valakit, illetve az én meglátásom szerint inkább hagyja magát sodortatni az eseményekkel, folyton megy a "nincs egy rongyom, amit felvegyek", függetlenül a család katasztrofális anyagi helyzetétől. Kicsit gondolkodtam, hogy küldök magunknak gyanús fehér porral teli borítékot, vagy valami hasonló, egy rohadt kiskosztüm alaphangon 15k, valami csekélyke ajándék alaphangon 20k, a kiskosztümhöz való cipő még nem jutott a nejem eszébe, de már előre félek, alaphangon 10k.
   Én már mondtam, hogy én igen olcsón el tudnám intézni az egészet, nekem nemigen kerülne erőfeszítésbe rezzenéstelen arccal lejattolni az ifjú párral anélkül, hogy adtam volna nekik bármi ajándék jellegűt. Sajnos nejem nem osztja ezt a nézetet, javaslatomat, miszerint legalább az ajándékozás problémáját megoldhatnánk egy szamovárral, lesöpörte az asztalról azzal, hogy "hülye vagy". Nagyon be van sózva. A vége az lesz, hogy öltönyben-nyakkendőben kell mennem, de akkor feltűnően sztrájkolni fogok. Mondjuk ez a múltkor sem sikerült, a negyedik unikum/sör után sikerült annyira feloldódnom, hogy az örömapa kivételével (aki örült, hogy végre van valaki, akivel ihat) senki nem örült nekem igazán. Hm, ha belegondolok, tunképp egész jó metódus volt.

   Szóval a diéta. Nejem kapott az anyóstól egy fénymásolt papírt, egyheti étekmennyiséggel, a tetején pedig a biztatással, hogy ezt három héten keresztül folytatva 20 kg-ot le lehet adni, illetve hogy e mellett a diéta mellett nem lehet éhezni. Ahogy végigolvastam a -mondhatni szokásos, reggelire egy paradicsom, egy tojás, két szelet kétszersült, ilyes- menüt, mondtam neki, hogy szerintem e mellett a diéta mellett csak akkor nem éhezik az ember, ha mellé még eszik is valamit. Azé hajrá, Kovács néni.