2013. 11. 26.
   Sajnos szembe kell nézzek a ténnyel, hogy nejemet elérte a digitális írástudatlanság. Lehet, hogy engem is, de én még problémakerüléssel egyelőre sikeresen hárítom a tudatot. Lényeg, hogy kapott egy okostelefont, szokás szerint bütykölgette, belakta, horgolt kisterítős háttérkép, cicás ikonok, aranyos -bár olvashatatlan- betűtípus, mindenre külön csengőhang kedvenc zenékből stb, ahogy azt kell.
   Azóta alig veszi fel a telefont, ha felveszi, a fülével vagy nem tudom, milyen alkatrészével kinyomja. Ez még oké, ferde a feje, vagy nem tudom. Viszont hosszas tökölődés után az lett, hogy én telefonomat használja vekkernek

   beállította valahogy az ébresztést, ami aztán hol sikerült a telefonnak, de jobbára hol nem, nekem sem sikerült rájönnöm a rendszerre, akkor adtam neki vissza -méltóságom roncsait megőrzendő- hogy neked kellett, a tied, te állítsd be

   a telefontokban pedig kis cetlik kezdtek feltűnni és elszaporodni, mert azokra sokkal egyszerűbb jegyzetelni.

2013. 11. 12.
   Köszönöm az érdeklődő emilt, illetve hoppá, pont most még egy, szóval a tömeges érdeklődést, semmi bajom, csak tele vagyok és este tíz után, mire elmagyaráztam a gyereknek az egyenes vonalú gyorsuló mozgást meg a spanyol inkvizíciót, meg a kölyökkel négykezest játszottam valami kartúnnetvörkös flashes baszban, ráadásul sokat, egyensúlyi állapotba kerül az agyam, az információsűrűség kint is, bent is ugyanakkora, ezért még az adatozmózis sem működik, semmi se ki, se be. Csak a Zen a szemeimben, bár ezt a nejem egészen másképp fogalmazta meg.

   Az albán gyártmányú lépegető exkavátorral kapcsolatban megkaptam, hogy fasorban sem vagyok, volt, aki egy ilyen kör után még oktatott is exkavátorkezelést az albánoknak(!). No, azért a fasor megvan, ugyan nem albánoknak, de tagbaszakadt, gyanakvó tekintetű bányászoknak oktatok, nagyjából egy óra alatt jutnak el oda, hogy hát ez azt sem tudja, mi az a húzóbütykös vinklitámasz, onnantól tagbaszakadt, megvető tekintetű bányászokkal folytatom, szóval nem egy sikerorientált történet. Nyilván a következő alkalomra utánanézek, mi a tököm is az a húzóbütykös vinklitámasz, ekkor egy óra öt perc után jutnak el oda, hogy hát ez a húzóbütykös vinklitámaszt ugyan ismeri, de hát a keresztfogas siklósuttyantót meg nem stb. Már másfél óránál tartok, de látom, nem fogok a végére érni.
   Egy része szórakoztató, amikor az albán konstruktőr büdöskurvaanyját szidják (idáig valahogy mindig eljutnak), mert nem tudják, hogy ismerem az illetőt. Azt tudtam, hogy az exkolléga Albániába ment ki, de most már azt is tudom, mivel foglalkozik és hát azt is, hogy ezek szerint nem túl sikeresen, csak ő ezt nem tudja, bár lehet, hogy megírom neki.

   Az is vicces, amikor az önkormányzati ügyintézőnek a negyedik körben

   az elsőben elküld, hogy neki a régészektől is kell igazolás, a másodikban, miután utánatúrtam és -kérdeztem, elmondom, hogy a régészektől nem kell igazolás, rendben, de akkor erről -márminthogy nem kell igazolás- hozzak a régészektől egy igazolást. A harmadikban némi vita után annyiban maradunk, hogy mindketten utánanézünk bizonyos dolgoknak

   én magyarázom el, mi a TEÁOR és az ÖVTJ szám közti különbség és hogy miért legyen szíves elmenni a kankós picsába befogadni végre a könyörödvényemet.

   De legalább a jogosítványomat sikerült kicseréltetnem, pedig az is úgy kezdődött, hogy jó napot kívánok, meg szeretném hosszabbíttatni a jogosítványomat, ami másfél éve járt le.