2003. 12. 27.
   Fél nap béke, jójisaz. Karácsony második napján már a harmadik üveg viszkit is megkaptam, idén már elleszek valahogy. Mondjuk apósnál a vidám karácsony este azzal telt, hogy elmesélte, a családból ki hogy halt meg, agyembólia, rák, autóbusz, miegymás, én bólogattam, stille Nacht, mint egy temetőben.
   A gyerek kapott egy kiskonyhát, azzal főzőcskézett egész este, sajnos már nem elégedett meg az imitált csámcsogással, hanem effektíve szerette volna látni, ahogy a fél marék kőkemény szárazbabot boldog mosollyal lenyelem. De -karácsony ide vagy oda- ezt az örömet nem szereztem meg neki.
   Este fürdéskor a már régebb óta meglevő műanyag zöldségkészlet kiegészült a komplett eszcájggal, a műanyag sütőt csak azért nem hozta be a kádba, mert életveszélyesen megfenyegettem.

   Szenteste másnap hajnal háromig vindózt installáltam, rájöttem ugyanis, hogy van két ráérős napom, gyorsan be is vállaltam valami maszekot, az ellenérték egy részét nejem kivertkutya-tekintetének hatására roppant értelmes dologra, elektronyos izomstimulálóra fordítottam. Ami mozgás nélkül izmot csinál, meg fogyaszt, meg minden ilyesmi.
   Nejem ki is próbálta, aztán javasolta, hogy én is. Hát persze, ha már megvan. A pocakomra csatolta a jószágot, bütykölt vele valamit, aztán elindította.
   Aki már szerelt villanyt, tudja, milyen az a jellegzetes érzés, amikor véletlenül belenyúl az ember a fázisba. Na ez is ilyesmi volt, bár nem annyira karakteres. Csuklani kezdtem, a rekeszizmom hullámzott, nem kaptam levegőt. Nejem közben lelkesen magyarázott, hogy most ez a kettes fokozat (gombnyomás) ez pedig a hármas.
   Majdnem beszartam. Próbáltam férfiként állni a dolgot, de már kezdtem sejteni, milyen is az, amikor szadista dél-amerikai diktátor kezei közé kerül a szerencsétlen kommandós, csak nekem reményem sem volt, hogy jön mondjuk a Dolph Lundgren. "Nemáá..." nyögtem elhalóan, nejem pedig részvétlenül közölte, hogy "ez pedig a négyes". A szemem majdnem kiugrott, letéptem a hasamról a készüléket és megígértem nejemnek, hogy amikor elalszik, ráteszem ezt a szart a seggére és tízes fokozaton elindítom, de aztán nekem ne vinnyogjon. Tudom, persze, a kockahasért meg kell szenvedni, de erről azért nem volt szó, akkor már inkább az egyetlen nagy kockára fogok hajtani.

   Ma délelőtt IKEA, mert megjött a hiányzó szekrényajtó. Gyerek beadva a megőrzőbe, mi nejemmel be a büfébe

   Ehhez tudni kell, hogy engem több dologgal is ki lehet kergetni a világból, ezek közül az egyik, ha a "kulturális"-t hosszú "ú"-val írják, egy másik pedig a hal és a belőle készült ételek. Egyszer kipróbáltam a tintahalat, az halízű kávéfőző-tömítőgumi volt, hagyjuk.

   Szép befőttesüveg, "Abba Inlagd sill", mondta a címke. Majdnem vettem, mert nem ismertem fel a beltartalmat, aztán megláttam az ismertetőt, miszerint currys, sherrys, kapros, répás-hagymás (!), paradicsomos, mustáros HERING. Áááááááá. Már a Nagy Kalandom Északon (vagy mi a fasz volt a címe) óta eleve rossz csengése van nálam enneka szónak, abban is időnként a heringek miatt mentek ölre, meg akartak kutyákat lelőni, bár ez most nem fontos. De répás-hagymás hering... ettől szabályosan rosszul lettem. Teljesen hülyék ezek a svédek.

   Holnap még összeépítem a hiányzó konyharészt, holnapután anyám költözik, aztán jön a maszekolás. Karácsonyra vindóz, szilveszterre linux, remélem, farsangra nem jön egy Novell, mert felborulok, mint az a ló, amivel a hülye paraszt keresztben szánt a nadrágszíjparcellán.

2003. 12. 22. v2.0
   A szomszéd kint felejtette a kutyáját, itt nyüszög az utcán. Mármint a kutya. Amúgy is elég szerencsétlen egy jószág, az egyik fele valószínűleg skótjuhász, a másik fele meg tán tacskó, olyan szőrös debreceni formája van, ahogy a mondás mondja, a vak oroszlán is sírva enné meg. Ha még egy darabig itt teszi-veszi magát, kimegyek és lelövöm. Még nem tudom, hogy a kutyát, vagy a szomszédot, vagy mindkettőt. Miért nem tart inkább halat, az nem ordibál, meg nem kószál el.

   A másik szomszéd pedig a porba alázott. Mondjuk nem csak engem, mindenkit. Faluhelyt ilyenkor kiteszik az ablakba a világítós hétágú műgyertyatartókat, a világítós kisfenyőt, felvillogózzák a tujákat, ablakkereteket, ami belefér. Megfordult a fejemben, hogy beszállok a nemes versengésbe, nálam csak a sarki ostornyeles közvilágít, milyen snassz már.
   Aztán rájöttem, eleve vesztes pozícióból indulok. A szomszédban a terasz összes oszlopa körbetekerve izzósorral, mászó mikulásokkal megspékelve. Terasz szemöldökfái. Felső két ablakban többfázisú villogós csillag (hét különböző programmal), alsókban kisfenyő+gyertyatartó. Ház előtti két tuja, meg egy fa, azok is villódznak. A kegyelemdöfést a kerítés felvillogózása adta meg, ezzel én nem tudok konkurálni, csak beégetem magam, bármit teszek.
   Gondoltam, hogy a házat körbetekertetem UV-neonnal, igen gizdán nézne ki a lilán világító épület, de sajnos csak jövőre vállalták volna be, úgy meg nem poén, hagyjuk.

2003. 12. 22.
   Nem tudom, mi a jóisten van, az M1-es tele román rendszámú buszokkal. Meg egyáltalán autókkal. Meg egyáltalán. Én is mi a jóistent keresek itt? Mármint az M1-esen. Autóval. Egyáltalán.
   Még ha nyár lenne. Egy villamos kiskocsin (hűtővel és sörökkel) gurulnék az M1-es mellett, a levegő rezegne a hőségtől és ha rám jön, széles lendítéssel basznék be egy-egy labdát az autók közé. Ezzel el tudnék tölteni egy napot. Talán egy hetet is. Ja és az üres üvegeket sem vinném vissza.

   Nejem nem következetes. Szívatta a gyereket a nyúllal, aztán a mikulással, most érthetetlen módon jézuskaügyben megkutyálta magát, ő nem fogja ezzel hülyíteni a kölköt. Mármint hogy a karcsiajcsit (ez az egyik leggyönyörűbb, amit valaha hallottam) a kisjézus tojja a fa alá. Nekem mindegy, én speciel sem a nyulat, sem a mikulást nem állítottam volna be a gyermekfenyítő eszközök sorába.

   Annyiban érdemes volt bejönni dolgozni, hogy a faterom egy üveg szesszel hálálta meg azt, hogy három héten át rendszeresen macerált a maszekjával. És a céghez hozta be. Azért jólesik, amikor az ember bezuhan dolgozni, rögtön alkoholt nyomnak a kezébe.

   Anyám konyhája lassan kész (dögöljön meg, aki a háromnyolcad colos menetet feltalálta, vagy ha már megdöglött, forogjon a sírjában, de minimum egy újratemetés jár neki egy elhagyatott meszesgödörben), karnisokat felszereltem, mi van még? Izomlázam, az van.

2003. 12. 18. v2.0
   Hulla vagyok, ha nem voltam nyolc bútorboltban, akkor egyben sem. Anyám egyszerű feladatot adott: olyan bútort vegyünk neki, amilyet mi akarunk. Csak annyi kellene, hogy ide beférjen, meg ide bele polc, meg oda akasztó, meg emilyen magas, meg olyan színű, meg oldalra nyíljon, meg. A többi tulajdonsága tetszés szerint bármilyen lehet.
   Raktáron persze sehol nincs semmi, január végére esetleg ideér a kamion. Egy helyen láttam olyat, ami jó lett volna, le is volt értékelve. De még így is elsápadtam.

   Megállapítottam, mostanában úgy viselkedek, mint egy balkáni gerle. Repkedek összevissza és mindenhová potyogtatok. Ennek ez, annak az, csak hogy mindenki lássa: haladok és ezzel fenntartom a reményt, hogy egyszer majd valaha kész is leszek.

   Érdektelen, ám legalább gusztustalan kishíreink rovat következik. Lehugyoztam a cipőmet. Hímneműek minden bizonnyal személyesen is találkoztak már azzal az esettel, hogy a pisáláshoz elővett bráner vége egy ponton összetapad. A meginduló -és leállíthatatlan- vízsugár ezáltal kétfelé ágazik.
   Az ember ekkor a tizenegyest kivédeni készülő kapus dilemmájával találkozik: valamerre vetődni kell, azaz legalább az egyik sugarat a csészébe kell lőni, a többivel meg lesz, ami lesz. A probléma ebben az esetben az, hogy a két sugár a legritkább esetben egyforma, mindig van egy fősugár és egy melléksugár. Célszerű persze a fősugarat volna irányítani a fajanszba, viszont az nem rögtön derül ki, melyik is lesz a vastagabb.
   Nekem persze nem sikerült eltalálnom, vékony kis ér csörgedezett a porcelánba, az izmos fősodor a cipőmön landolt, kétségbeesve korrigáltam, viszont ekkor már a nyomástól az összetapadás megszűnt, a két sugár egyesült. Az immár egyetlen sugár iránya persze eltér az előző kettőtől, túlkorrigálás esetén az ember a csésze másik oldalán is telepisálja a járólapot. Fúj, disznó.

2003. 12. 18.
   Ma raktam fel a tegnapi bejegyzést is, kissé oda lehettem, olyan fasza ismétlések vannak benne, hogy bekönnyeztem.

   Tegnap voltunk a Sconto bútoráruházban, azok is bekaphassák. A kiállított bútorról le kell emelni egy cédulát, azzal odamenni egy eladóhoz, hogy írja ki. Amikor a harmadikra is azt mondta a nő, hogynincs, csak februárban lesz, akkor határoztunk úgy a nejemmel, hogy egy darabig hagyjuk a gyereket érvényesülni.

   Na. Dologra fel.

2003. 12. 17.
   Minap láttam egy oklevelet. Az alany mint "a legkooperatívabb munkatárs" kapta a részlegétől. Ismét elment a kedvem a multinacionális cégektől. Már nem sok hiányzik, hogy okleveleket osztogassanak a legproaktívabb meg legmítingelőbb munkatársaknak. Ha elfogytak az idegen szavak, lehetne oklevelet adni legjobb kávét főző, illetve a munkát legkevésbé hátráltató munkatársnak is. Persze nyilván ez még mindig olcsóbb, mint szimplán pénzt adni nekik.

   Szétrohantam az agyamat, de sikerült kerítenem rádiós hálózati kártyát. Égen-földön nem volt, de a föld alól sikerült kerítenem. Csak ne kellett volna annyit kaparni hozzá. Gázszerelőt is sikerítettem. Megírtam levelem az APEH-nek, mint Szilágyi Örzsébet, tele is sírtam, igaz, nem szerelmes könnyekkel, hogy rohadjanak meg mind egy szálig.

   Nejem riasztott, mert még menni kell csavarért, polcért, törölközőtartóért (három különböző bolt), meg még ami eszünkbe jut. Charlie kacsának meg elment a hangja, de majd visszarakom, ha eljutok a saját gépemhez egyszer úgy, hogy még látok is.

   Na, még a szerver is döglődik, vagy mittudomén mi van, majd holnap, egyelőre még annak is örülök, hogy túléltem a tegnap reggeli hóesésben az M0-st.

2003. 12. 15.
   Mindenkinek most kell minden, még idén, lehetőleg holnap. Persze én is ilyen vagyok, fizessenek is érte, még idén, lehetőleg holnap. Szomorúan kellett levonnom a következtetést, hogy az emberek nem értik meg a másik türelmetlenségét. Bővebb családom is megbolondult, egyiknek fűrészelni kell valamit, a másiknak a kompútere adta be a kulcsot satöbbi, tőlük viszont pénzt sem lehet kérni.

   Most bajban vagyok, nem jut eszembe, a következtetést vonják le, vagy a tanulságot, vagy egyiket sem. Fitt vagyok, mint állat.

   Erről jut eszembe, nejem megvette a gyereknek a Fitti és Fetti című kazettát, amit a Sóbinóbi gyerekeknek csinált. Hogy ha már videót néz a gyerek, mozogjon is esetleg. Fitti megtornáztatja Fettit, aki egy órán belül dagadt állatból izomtíbor lesz. Az egész nagyon keserves. Norbink nem tagadta meg magát, Fitti és Fetti párbeszédei gyötrelmesek, időnként brechti kizökkentéssel kiszólnak a tévéből, mozgásra biztatva a nézőt. Az egész olyan, mint egy teletabi-műsor, csak sokkal ostobább. Illetve talán nem is, csak Norbink nem beszélt senkivel, aki értene a gyerekekhez, egyszerűen úgy oldotta meg a dolgot, hogy a saját, szokásos szövegét még jobban butítva adja elő. Szóval a gyereknek nem jött be. Csak ült és nézte, mi ez a hülyeség és nem követelte vissza.
   Az pedig, hogy a tornázós részek alatt techno szól, már csak hab a tortán.

   Most elmegyek haza, aztán elmegyek lefolyóboltba lefolyóért, előszobafalboltba előszobafalért, visszaszerzem a kölcsönadott dekopírfűrészemet, kicsit dekopírfűrészelek és máris eltelt ez a nap is. Holnap ugyanez lesz.

   Közben karácsonyra újítottam kompútert, kollégám kétéves gépét vettem meg, azt is farigcsálom, a gyereknek van saját profilja, ott azt barkácsol, amit akar. Tegnap félórát kerestem a szerződést, de nem találtam meg, internetjelszó a holdban, majd az is meglesz, csak le kellene végre takarítani az asztalomról azt a kb. hetven centi magas kupacot, ami használt kompúteralkatrészekből, szerszámokból, papírokból, meg a gyerek által odahordott mindenféléből áll.

2003. 12. 11.
   Utánam nyúlt a múlt. Akinek már volt dolga az APEH-hel, az rögtön sajnálhat, akinek nem, annak elmondom, az egész azzal kezdődött, hogy hét éve a legelső, kurva drága, hivatalos könyvelőm a legelső bevallást nem a megfelelő APEH-be küldte be. Van belőle sok, Észak-pesti, Pest megyei, Alsó-tiszavidéki, miegymás. Az eredmény persze az lett, hogy felszólítottak, azonnal valljak be és csak úgy mindenesetre fizessek sok pénzt.
   Ezt könyvelőék valahogy elsikálták. A következő bevallást pedig ugyancsak rossz APEH-be küldték be. A felszólításban az előzőnél lényegesen nagyobb összeg indokául az ismételt késedelmet hozták fel, magyarul én az APEH adatbázisában mint többszörösen visszaeső, folyamatosan adócsaló gengszter vagyok nyilvántartva.
   Hát majd meglátjuk, lehet, hogy szerzek egy diszkrét halszálkás öltönyt és stílusosan egy hegedűtokba rejtett dobtárassal megyek be.

  Kivettem egy nap szabadságot, tipikus módon ezalatt többet dolgoztam, mintha nem lettem volna szabadságon. Kis villanyszerelés, kis konyhabútor-hegesztés, jól belevágtam az ujjbegyembe. Emiatt a hagyományos, hüvelykujjal indítós öngyújtókat most csak bal kézzel tudom használni. Szörnyű dolog ez, sajnáljatok.

   Lehet sajnálni a gyereket is, belekotortak a pöcsébe egy gombostűvel. Orvosilag persze. Próbáltam vigasztalni, hogy ez befektetés a jövőbe. Megemlítettem neki a többszáz éves egyiptomi meg kínai uralkodódinasztiákat, amik végső soron mind-mind a toszáson alapultak, de vigasztalhatatlan volt. Lehet, hogy a bibés-méhecskés-porzós hasonlatot kellett volna elővennem, kacskaszárnyú méhecskével. Akin persze a doktorbácsi segít jól, belekotor a szárnyába egy gombostűvel, aztán a méhecske vidáman száll bibéről bibére és poroz, poroz, mint a megveszekedett. Persze lehet, hogy ezzel sem mentem volna semmire, mindegy, majd máriózunk egy kicsit.

2003. 12. 08.
   Végigdolgoztam a hétvégét, fasza volt. Szombat este már látni sem akartam semmiféle kompútert, pedig a gyerek erősen kapacitált, hogy máriózzunk. Vasárnap kis fuvarozás, este pedig bevetettem a legjobb egészségvédő eszközt ami csak létezik egy monitorhoz: rá se néztem. Sajnos most muszáj.
   Ezek után kitöltöttem a Test Your Digital IQ tesztet, nyomtam is rajta 35 pontot. Azért ilyen sokat, mert pl. tudtam, hogy az egeret a Xerox találta ki, egyébként a legtöbb válaszom a "No", illetve "Not applicable" volt. Miután 50 pont alatt diszkréten rákérdeznek, hogy érdekel-e egyáltalán a digitális világ, válaszom a következő: érdekelne, amennyiben volna pénzem laptopra, kékfogra, internetes mobilra, több számítógépre, szélessávú internetre, műholdkapcsolatra, annyakínnyára.
   Persze lehet, hogy ha volna sem ilyen hülyeségekkel foglalkoznék, hogy a PDA-mat, a mobilomat meg a laptopomat a nappaliban elhelyezett hotspoton keresztül szinkronizálom össze a spájzban levő szerverfarmmal.

   Viszont a gyerek megkapta a sógortól az Első Laptopját (My First Laptop). Tajvani a lelkem, szép sárga-kék, kb. 5x5 centis LCD- kijelzővel (kb. 20x30 pixel felbontás), 8 ismeretterjesztő ...hm... játékkal. Ami tetszett, az az igen korrekt magyarítás. A kézikönyv rendben van, a programot is átírták, magyarul beszél, ékezetes betűk, minden. Az "Á" betűre megmutat egy ágyat, tehát a grafikát is megmagyarították. Bravó! Mindettől eltekintve nem vagyok biztos benne, hogy szerencsés ajándék volt-e, mert hangos, mint a rosseb. Amikor már ötvenedjére közli, hogy "úúúúú, rossz gomb", akkor már valahová az Új-Hebridákra vágyik az ember. Vagy Tuvalura, azok eladták a domainnevüket is, annyira nem kell nekik ez az egész digitális hacacáré.

   Most pedig hazamegyek, a hűtő ugyan nem digitális, de van benne ugyancsak nem digitális vacsora, meg jó kis analóg sör.

2003. 12. 04. v2.0
   Amíg el nem felejtem, mert délután elfelejtettem.

  Állok nem mondom meg, melyik monopolhelyzetű távközlési cég egyik portáján. Kapun nyakigláb fiatalember zuhan be, biztonsági őrök persze azonnal lekapcsolják, hogy hova lesz a menés.
- Jó napot kívánok, Szinyei-Merse Béla vagyok és X.Y.-hoz jöttem interjúra.
   Felkapom a fejem, nocsak, biztosan egyenes ági leszármazott, ilyen vezetéknevet azért nehéz spontán szerválni. Őrök -Befehl ist Befehl- előveszik a nagykönyvet, hogy beírják a látogató nevét, állampolgárságát, kihez menik, micsinnyál, testvéri érdeklődéssel végbélbe kukkantás, ahogy azt kell.
- Mit mondott, hogy híjják?
- Szinyei-Merse Béla.
Toll lengetése, mérhetetlen gyötrődés.
- Öööö... Fényes... Géza?
- Nem, Szinyei...
- Inkább odaadom, írja be maga.

   Amikor visszaértem a céghez, egyik kollégám megkérdezte, van-e zsebkendőm. Azt hittem, kell neki egy és sajnálkozva közöltem vele, hogy szinte sosincs nálam. Erre a zsebébe nyúlt, hogy jó, akkor ad egyet, mert egy közepes méretű fika lóg ki az orromból. A legkínosabb ilyenkor ugye az, hogy az embernek fogalma sincs, mikor is búvott elő a marslakó az orrából. Találkoztam aznap pár emberrel, közte egy műszaki igazgatóval meg egy főosztályvezetővel.
   Hát, legfeljebb telefonálnak, hogy legközelebb ne engem küldjenek, ennyivel is egyszerűbb lesz az életem.

2003. 12. 04.
   Még hogy rénszarvas, meg száncsengő, meg apjafasza! Saját szememmel láttam a Váci úton, hogy a Mikulás és a Krampusz piros kispolszkival zizzent.

   Jut eszembe, a gyerek már egészen jól van, el tud majd menni a bölcsi télapóünnepségére, vagy minek hívják most. Teljesen meg vagyok kavarodva, amióta kiment a hazánkban ideiglenes állomásozó haderő. Akkor gyorsan átnevezték a legkompromittálóbb nevű utcákat (Lenin, Vöröshadsereg útja, Ságvári Endre, Kun Béla satöbbi). A falusi tanácsból falusi önkormányzat lett

   a táblagyártók biztosan külön örömünnepet ültek valamelyik szent napján. Ez is jó, igen szerencsétlen egy szakma az, aminek rendszerváltás óta még egy nyomorult védőszentje sincs. Elképzelésem sincs, honnan vakarják elő mondjuk a fröccsöntő kisiparosok védőszentjét, de ez legyen a fröccsöntő kisiparosok problémája

   bár az emberek jobbára maradtak. Mocskos komcsi találmány volt a nőnap is, lett helyette Valentin, mindegy, bár a férfiegyenjogúság nevében azt mondom, elvhelyes.

   A rohadt III/III-as ügynök Télapó sincs már, van helyette Mikulás. Bár szerintem a gyereknek tökéletesen mindegy, hogy a dagadt, puttonyos csávó milyen ideológiai töltettel a háttérben adja át neki a csokit. És csak remélni tudom, hogy valami állat nem jelenti fel a Mikulást jogosulatlan adatgyűjtésért a gyerekek névvel-címmel ellátott levelei miatt, vagy szimplán csak pedofíliáért.

2003. 12. 03.
   Tegnap este nejem elújságolta nekem, hogy az Alföldi Róbert mesekönyvet adott ki, klasszikus képekkel illusztrálva. "Hogy ennek mennyi ideje van...!" - sóhajtott fel irigykedve. "Nincs neki felesége." - döftem kétfelé is egyszerre. Persze én is könnyen beszélek, megvan a program szombatra, megvan a program vasárnapra, mindkettő munka persze, mindjárt összeütök egy mesekönyvet is, semmi gond.

   Megcsinálták mindkét fogam. Múlt héten kellett volna fogorvoshoz mennem, persze aznap zavartak el vidékre, amikor mennem kellett volna. Éjszaka értem vissza, gondoltam, belezabálok a gyerek fruttijába, úgy kínálgatja magát. Aztán megbántam, kirántotta egy tömésemet. Kellett nekem torkoskodni, sajnos a gyereket ezzel még nem tudom megfenyegetni.

   Megbíztak, hogy vegyek CD-írót. Persze, vállaltam be azonnal, semmi gond, láttam az árlistákban, hogy most halál olcsó. Aztán amikor a harmadik nagykerben is azt mondták, hogy épp nincs, eszembe jutott a régi vicc, aminek csak a poénját mondom el: Ja, amikor nincs, akkor nálunk is olcsó.

   Tanulságos emileket kaptam linuxilag, némi tökölés után úgy döntöttem, külön rovatok nyitok nekik a szem. kult (balra fent) alatt. Illetve majd holnap, vagy mittudoménmikor, mert kicsit még meg fogom szerkeszteni.