2012. 07. 30.
   Még közbevetőlegebb annyit jegyeznék meg, hogy a Dead Space 2-nek meg a kurva anyját, kezdhetem elölről, mert valami faszom ajtóhoz telekinézis kell, ami egyáltalán nem működik, hiába nyomom a gombot. Glitch. Mások is küzdöttek ilyennel. Javasolt megoldások: checkpoint betöltése (nem jó), mentés betöltése (nem jó), menjen ki a legelőre (basszameg). Rendben, nem olyan sokat haladtam, de legalább sok IRL idő alatt, baszná meg az anyját.

   Visszatérve (nem linkelek, kettővel lejjebb az előzmény), a megjavult szivattyút (közel 30 kg) leszuszakoltam az aknába, összepödörtem a csöveket újabb kútbamászásostul (3 óra), gomb megnyom, kiváló. Sör kinyit, hejehuja. Másnap reggel jött a nejem, hogy megint nem megy az egész. A kölyök már a szomszédban volt, így nem növekedett meg jelentősen a szókincse, amin egyszer már komolyat bővítettem, amikor a vízaknába segítőkészen utánam dobta a csőfogót, mert apának biztosan kell majd.
   Nyomtam a gombot, a szivattyú elindult, ez jó, akkor ez lehet még több más dolog is, például a hidrofortartály, ami biztosan megint leeresztett, nosza mérjük meg, mennyi benne a nyomás. A szelepből víz tört elő, ami sajnos annak a jele, hogy kilyukadt benne a membrán és a tartály teleszaladt vízzel. A tartály ugyanaz a kategória, mint a szivattyú: pont ilyen nincs sehol, kizárólag Halálfaszafalván. Azt meg, hogy mennyit baszkódtam a szivattyú ki-beszerelésével muszáj lenne kitörölni az emlékeim közül, mert a tartály a szivattyú alatt van, hogy rohadna el. Ja és fél mázsa, meg sem lehet emelni, amíg ki nem önti belőle az ember a vizet, de ahhoz, hogy ki lehessen önteni a vizet belőle, meg kellene emelni.
   Miután férfiasan merev (próbáltam álcázni a sírást) arccal

  apppaa, apppaanézd csak, hogy... csendben légy, fiam, most ne zavard, nézd csak, ritka pillanat, apád nem bamba, hanem gondolkodik. Egyszer megfojtom ezt a nőt

   álltam egy félórát, meglett a megoldás, kellett hozzá autóemelő, meg pár megfelelő méretűre fűrészelt faléc. Meg úgy három óra. Ha valaki utánaszámolt, igen, most tartunk a nettó harmadik napnál, kurvára untam már az egészet. Szétszedtem a tartályt, hát ebben tulajdonképpen egy gumizsák van, amit lehet külön kapni, ráadásul ugyanakkora ez mind, mondta a telefonba az okos ember, bár utána alig kellett vele vitatkozni, hogy visszavegye a kelleténél nagyobb gumizsákot. Közben a zsáktalan tartályt kitettem a napra száradni, mellé pedig azt a szelepet, amit gondosan kiszedtem a tartály másik végéből, hadd legyen benne kereszthuzat.
   Na ez a spéci szelep, mialatt kétszer elmentem a gumizsákboltba, eltűnt a francba. Egy óra kutatás után gondoltam arra, hogy ha lesz a Bibliában Legújabb Szövetség, abban én leszek benne Jób helyett, mert ilyen nincs, hogy valakivel ennyire ki legyen baszva. Visszamentem a boltba immár egy komplett tartályért, összeraktam mindent, megnyomtam a gombot, na végre. Másnap jött a nejem, hogy megint nem jó. A kölyök nem tanult új szavakat, most az ismétléses bevésés volt soron.

   Némi méricskélés után rájöttem a megfejtésre: az okos urak úgy tekerték be a vezérlést, hogy a szárazonfutást meggátló nyomáskapcsolót (ha egy bizonyos nyomás alá esik az érték, teljesen leállítja a szivattyút) épp csak egy hajszálnyival állították a szivattyúindító nyomáskapcsoló alá. Ha kicsit gyorsabban fogyott a víz a kelleténél, a védelem hamarabb vágta agyon az egészet, minthogy a szivattyú elindulhatott volna. Kurva anyátok, nade internet, mit állítunk be hogyan, aha, hát ezt mindjárt betekerem és fasza lesz végre és a kölkök végre nyugodtan belefojthatják egymást a felfújhatós medencébe.
   Egy óra alatt képtelen voltam levenni a két nyomáskapcsoló fedelét. Innen húztam, onnan nyomtam, amarról feszegettem, nem, nem nem. Végül elkezdtem telefonálni, hátha valaki látott már ilyet és megmondja a megfejtést, mert az interneten sehol nem volt kép arról, hogy a picsába is jön szét az egész. Amikor végre találtam valakit, az is azzal kezdte, hogy hát leszedi a fedelet, aztán az alatt van az a két anya, amivel... DE HOGYAN SZEDEM LE A FEDELET...? visítottam, ja, hát ott van a fedélen az a teljesen nyilvánvaló, nagy csavar... Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor az agyam kihagyott egy darabon. Persze, hogy láttam a csavart, annyira szembetűnően pöffeszkedett ott, hogy nem mertem megtekerni, azt hittem, azzal lehet be- (és természetesen szanaszét) állítani az egészet a fedél megbontása nélkül.

   Hosszú volt és unalmas, de terápiás céllal ki kellett írnom magamból, köszönöm a türelmet, azt már, hogy másnap megint jött a nejem, hogy már megint nem jó, le sem írom, szóval jól telt a szabadságom, köszönm szépen, jól szórakoztam, sokat voltunk együtt és sokat labdáztunk és sokat nevettünk, kivéve, hogy én nem nevettem.

2012. 07. 28.
   Közbevetőleg annyit jegyeznék meg, hogy lassan ott tartunk

   értem én, minden bizonnyal a pénz vagy a hírnév vagy a nem tudom, mi, aha, megvan, az internet elfoglalása a fő cél

   hogy mindenütt van rendszeres napirajz, kivéve magát a napirajzot.

   Minden relatív.
   Kolléga hosszas, keserves telefonos támogatást ad valakinek, közben lassan őt is támogatni kell.
- ... [legalább félóra idekattintasz, odakonfigurálod, sehogy nem jön össze, hallgatni is rossz]
- Odakattintasz, beírod, hogy, átmégy, oda beírod azt, hogy, újraindít.
- ...
- Fatal error...? Akkor már kezd jó lenni...!

2012. 07. 23.
    a napernyőmotívum később még felbukkant a történetben, miután egy ventilátorral lehűtöttem a kurva forró szivattyút és éppen a kútban matattam egy frissen ácsolt lengőtrapézon rezegve

   nagyon művészi dolog volt a vízaknából a tőle két méterre levő ásott kútba másfél méter mélyen vinni a szívócsövet, de ez most megbosszulta magát, a szívócsövet kizárólag alpinista módszerekkel lehet megközelíteni

   hogy hátha mégsem a szivattyúban olvadt el minden, ami nem vasból van, hanem mittudomén egy varangy költözött a lábszelepbe, amikor nejem megjelent a fejem fölött egy kis fémdarabbal, hogy hát ez is lenne még, ami probléma. Visszhangozva megkérdeztem hogy mi az, mondta, hogy a napernyő emelőkarja, ami letörődött valahogy, amint tekerte. Megkértem, hogy tegye el valahová, de mindenesetre most távolodjon el tőlem, az engem tartó köteleket meg se érintse, egyáltalán legyen szíves a mai napon kurvára nem nyúlni semmihez, vacsorát majd csinálok én magamnak.

   Körülbelül kétórai birkózás után kénytelen voltam beismerni, hogy hát bizony a szivattyúnak vége. Hát akkor internet, hol javítják. A rövid válasz a "sehol" volt (a hosszú az "egy helyen, a fészkes picsában a világ végén, ahol vettem"), hét év után átkoztam el újra a Pedrollót (ami most bezzeg mindenhol van), miért pont akkor veszett össze a magyarországi forgalmazójával, amikor szivattyút akartam venni. Sóhaj, hát akkor menjünk a világ végére a fészkes picsába.
   A szervizben (korán indultam, így fél tizenegyre már ott is voltam) ismét szembesültem a vidéki élet nyugalmas tempójával. Közölték ugyanis, hogy persze, minden van hozzá, mindjárt kész. Addig menjek strandra. Strandra? Igen, strandra. A "mindjárt" az ugyanis délután négyet jelent, addig meg ugye nem akarok itt álldogállni, tették hozzá joviálisan. Hát... váltottam agyilag kissé csikorogva sebességet (és agyilag sikoltozó gumikkal irányt), tulajdonképpen... azt is lehet, ez a nap már úgyis el van baszva, miért ne strandoljunk egy jót legalább. Negyven fokban, délelőtt tizenegy és délután fél négy között, ami időszakra minden meteorológus azt mondja, hogy ne menjünk a napra, mert szénné-picsává égünk.

   Természetesen ez már csak másnap jutott eszembe, amikor kiderült, hogy semmit nem tudok felvenni, mert szénné-picsává égtem, a vedlési időszak kb. egy hét múlva jött el, szinte egyben leesett a hátamról a bőr, folyt. köv.

2012. 07. 19.
   Előbb a szórakozás, aztán a munka. Illetve két munka között legalább egy kis szórakozás. Már volt arról szó, hogy casual gamerként tökéletesen megfelel az a játékmennyiség, amit legálisan szerzek meg, mondjuk most már jobban is van rá pénzem

   egy ismerősöm szerint a jelenlegi felállás nagyon méltánytalan, gondolt itt az életkorral járó fizetésre, munkahelyi szabadságra stb. Ugye ahogy idősödik az ember, egyre több a szabadsága és -oké, ez még régebben volt és közszférában, de elvileg így kéne lennie, lásd karrierív- a fizetése is egyre nagyobb. Pont fordítva kellene lennie. Amíg fiatal az ember, akkor kellene kurva sok pénz bulizni, utazni, megfontoltabbaknak lakást, autót stb. venni. És persze kell a szabadság is, utazásra, másnaposság kiheverésére, futó kétnapos kalandra, lehetne sorolni. Idősebben meg már nem feltétlenül vágyik az ember a Himalájára, nem akar még egy napot átbulizni, inkább bemegy a munkahelyére, mert ott meg lehet mondani a kollégáknak, hogy kussoljanak, míg otthon ez sokkal rosszabbul jön ki

   mint kezdő harmad-csőkezelőként, időm meg sokkal kevesebb. Játékmagazinok mellé csomagolt játék, illetve egy-két, több éves akciós játékok, ezekkel vagyok el, egyrészt sokkal olcsóbbak, mint a frissen kijött újak, másrészt a gépet sem kell betegre fejleszteni, hároméves vason is prímán elfutnak ezek. És így találkoztam a Tescóban az Experience 112-vel (the Experiment), amit két hónap után töröltem le azzal, hogy elmegy a fejlesztő a büdös kurva anyjába. Ár/érték aránya egyébként kiváló, 499 Ft volt és ugye két hónap. És a felénél sem jártam.

   A megjelenésekori kiritikák mind magasztalták a forradalmian új irányítást, ami a beleélést nagyban elősegíti. Tisztelettel jelenteném ki, hogy a lófaszt. Az egész egyébként egy korrekt mászkálós kalandjáték lenne, ezt felveszed, azt beindítod, itt-ott kódokat találsz, amiket beüthetsz ide-oda, rendben. Ez van megnehezítve azzal, hogy a karaktert egy megfigyelőrendszeren keresztül kell nézni és lámpák távgyújtogatásával lehet ide-oda küldeni. Ez így nem hangzik rosszul, de bazdmeg amikor egy helyszínen van vagy húsz-harminc kamera, amiket állandóan ide-oda kell állítgatni, hogy lásson is az ember valamit, mellé negyven lámpa, akkor az már kevésbé vicces. És a spiné (azt kell ide-oda küldözgetni) csak akkor akciózik valamit, ha egy konkrét lámpát megvillogtatsz. Akkor felneszel, hogy hoppá, van valami, szépen odaslattyog a villogó lámpa környékére, aztán vagy megcsinálja, amit kell, vagy nem, szépen végigvillogtatod az összes kibaszott lámpát, hogy mi a kurvaistent felejtettél el, mert nem halad a történet. Mire szisztematikusan végigkutatsz mindent, egy óra, na menjünk vissza a másik helyszínre, ott sem, na vissza, jahogy a lámpák sorrendje sem mindegy.

   Jegyzetelni kötelező. Minden információ megvan, de húsz dolgozó levelezésében és fájljaiban kell turkálni, aha, ki kellene nyitni ezt az ajtót kóddal, várjunk csak, mintha lett volna róla erről a kódról szó, belépünk a rendszerbe mint Béla, ...nem, belépünk, mint Józsi... nem, belépünk mint Ödön, .... nem stb. Közben küzd az ember a kamerákkal, egyszerre két normális méretű ablak van meg egy kicsi, ha a negyedik, ötödik kamerát akarjuk megézni, hogy mit lát, az valamiért mindig a kis ablakban nyílik ki, sosem arra néznek, amerre kell, tisztára mintha egy ismeretlen grafikus oprendszer alatt, ismeretlen alkalmazásokkal kellene mittudomén videót szerkeszteni.

   Most úgy tűnik, hogy ez egy fos játék. Az is, de ha mondjuk egy sodrott trombita segítségével hozzálassul az ember, kiválóan hozza a régimódi térképrajzolós, jóslatmegfejtős kalandjátékok fílingjét, bár pont ez a kettő az, amit nem kell csinálni, mert térkép eleve van, jóslat meg egyáltalán nincs benne. De ha szereted az ilyesmit, különböző helyeken talált utalásokból egy összefüggést kitalálni, szépen lassan ballagni ide-oda, nem felbaszni magad a "és most kell ez" jellegű dolgokon (mert utalás sincs rá, hogy az "ez" az hogyan néz ki és hol található), akkor nagyon jó, ha nem, gyűlölni fogod. Én valaha szerettem az ilyet és most sokat is játszottam vele, de egy évet nem akarok eltölteni vele.

2012. 07. 14.
   Az egész úgy kezdődött, hogy vettem a boltban háromféle cidert, hogy milyen is ez. Otthon nejem megkérdezte, hogy hogyan kell ezt a cídert kiejteni, én mondtam, hogy szájder (jó, szájdör, de hát magyarok volnánk vagy mi), mire megkérdezte, hogy ha megiszom, akkor én leszek-e a szájdergyerek. A poéntól lefagytam egy kicsit, de innen még sikerült visszajönnöm, aztán kezdtem bepakolni a hűtőbe, tejföl, fél dinnye, felvágott, ezaz, a maradék helyet a sörökkel töltöttem fel, bassza meg, van még két sörkonzerv, de már minden tele... aha, hát akkor erre rá. Nejem, aki követte az eseményeket, itt felhorkant, hogy miezmiez, dinnyére sört? Ettől már simán újra kellett bootolnom.

   A baj első jelei az ebéd utáni könnyű szundi után kezdődtek, borzalmas szomjasan ébredtem, irány a hűtő ...cider. Hm. Kinyitottam, belenyaltam, aha, sima buborékos almalé és húzóra leküldtem az egész üveget. Nem is volt rossz, utána toltam egy másik üveggel is. Sajnos azt teljesen elfelejtettem, hogy ebben szesz is van, mire nejem is felkelt, hogy mehetünk mittudoménhová

    a nők teljesen váratlanul elő tudnak húzni ilyen dolgokat, hogy de hát már egy hete másról sem beszélek, hogyhogy nem tudsz róla. Persze, mert nem arról beszél, hogy el kell menni a keresztsógor...hagyjuk, annak a nemtommijére, hanem hogy jaj, mi lesz a tortával, meg jaj, mi lesz a virággal, meg jaj, mi lesz a sokmindennel. Ebből csak Columbo rakja össze, hogy hétvégén majd vidékre kell menni, de ő meg buzi, mert a feleségével csak takarózik

   addigra nekem mindegy volt, a negyven fokban úgy fejbevert a lé, hogy csak dadogni tudtam.

   Épp kezdtem helyreállni, amikor jött a nejem -már húztam be a nyakam, milyen botrányosan szar szóviccel fog megtalálni szájder-ügyben- hogy nem locsol a locsoló. Aha, mondtam, előfordul az ilyen, be kell hajolni a vízaknába, meg kell nyomni oldalt a kis piros gombot, attól majd elindul a szivattyú és minden jó lesz. Hát azt több okból sem csinálná meg -így nejem-, mert egyrészt a szivattyú az jár. Saccra úgy két-három órája folyamatosan. A másik, hogy ő felnyitotta a vízakna fedelét, de onnan meg olyan mennyiségű meleg csapott fel, hogy inkább én legyek szíves. Vágyódva gondoltam a rabszolgatartásra, milyen szép is lenne, csak hé, fiú, ugorj csak le a vízaknába és nézd meg mi van ott, de előtte hozz egy koktélt és állítsd be tisztességesen a napernyőt, folyt. köv.

2012. 07. 06.
   Az élet kiegyenlítődik, mondta mindig egy volt kollégám

   mondjuk nem vagyok biztos benne, hogy valójában hogyan értette, mert abban az időben kettős életet élt, az egyikben dolgozott, a másikban pedig D&D-partikra járt. Hosszasan tudta ecsetelni, mire mit mondott a mesélő, mire ő mit mondott, mire mit mondott a másik, a harmadik, megint a mesélő stb. Kicsit olyan volt, mint amikor én a gyerekkel játszottam a de akkor nekem van az éles kardom, de akkor meg nekem van az éles kardot kivédő pajzsom, de akkor nekem meg van az éles kardot kivédő pajzsot is átszúró kardom, de akkor nekem van az éles kardot kivédő pajzsot is átszúró kardot is kivédő pajzsom stb. játékot.
   Sajnos ebben gyorsan el lehet jutni a mindent átszúró kardhoz és a mindent kivédő pajzshoz, innentől pedig meglehetősen filozofikussá válna a játék, ha nem fajulna dühödt ordítozássá, hogy de az enyém még a te mindent kivédő pajzsodat is átdöfi stb. Pedig a D&D-t állítólag dobókockákkal játsszák, tehát ott a statisztika azért dolgozik erősen a kiegyenlítődésen

   és bár nem értek vele teljesen egyet

   mindent meg lehet persze magyarázni, mert van, hogy úgy egyenlítődik ki az élet, hogy valakinek egyszer jó, egyszer meg rossz, meg van hogy úgy, hogy valaki folyamatosan hatalmasakat szív, miközben valaki teljesen másnak meg állandóan kurva jó

   azért most értem, mire gondolhatott. Anno nejem volt állandóan frusztrált, mert mindenki csak úgy ismerte, hogy ja, te vagy az F99 nője. Most, hogy nejem zöldmozgalmárkodik, megfordult a dolog, nekem nincs nevem, hanem én vagyok az ő férje. A szituáció hasonlósága elég szembetűnő, a különbség annyi, hogy én ettől nemigen zavartatom magam, ugyanis amikor valami zöldmozgalmárkodós irdatlan marhaságot kellene csinálni, mittudomén a falu főterén szombat délben hangosan fel kell olvasni egy hosszú részletet a barnamackók természetes -és védendő- életvitelét ismertető kiadványból

   amit a helybeli cserepezőkör vezetője írt, ékes tanúságát adva annak, hogy a cserepezéshez sem a barnamackók valódi életvitelét, sem a magyar helyesírást nem kell ismerni és fogalmazni sem kell tudni hozzá

   és ezt szigorúan műszőrme bundában el is kell bábozni, akkor több okból is jobb, ha senki nem tudja a nevemet.