2003. 01. 31.
   A Trabant megbukott a vizsgán, pótvizsga hétfőn.

   Tegnap végre levettem a talpat a fenyőről. Ismét egy bruttó ötperces dolog (a szerszámok előszedésével/elrakásával együtt), amit csak nehezen sikerült abszolválnom.    Vizkeresztkor asszony szólt, hogy fenyőbontás, jól van. Még talppal együtt fenyő ki a ház elé, hogy majd. Aztán leesett a hó, aztán még esett hó, aztán odalapátoltam még egy kis havat, aztán még esett egy kis hó. A fenyő ott állt szügyig hóban, mondtam asszonynak, hogy majd ha kiolvad annyira, hogy hozzá lehet férni, akkor viszontlátja a talpat. És tegnap lőn. De még így is jobbak vagyunk, mint a szomszéd, akinek tavaly még márciusban is világított a karácsonyfája.

   Sim City 2000. Most ez az őrület itten, retro ezerrel. Azon gondolkoztam el, hogy igazán lehetne kommunizmus-szimulátort készíteni. Lehetne indítani a forradalom megnyerésétől, kifejleszteni a kolhozt, a szovhozt (a nemzetközi játékpiacra gondolva nem kellene téesz, azt csak a magyarok értenék), a Goelro-tervet, az esetleges gazdasági problémákat a (szintén kifejleszthető) békekölcsön-kötvénnyel lehetne orvosolni satöbbi.
   Persze nem kellene leragadni a gazdaságnál, fejleszteni kellene a besúgóhálózatot, az ÁVH-t, ezeket tuningolni (egy alapszintű, gyalogos besúgó komolyan meg sem ijeszti a polgárt, míg egy ötös szintű ÁVH-s az újonnan kifejlesztett lefüggönyzött, fekete Volgával azonnali infarktust vált ki), hosszas munkával kifejleszthető a csengőfrász is, ekkor a polgárok sokkal kevésbé lázadoznak. Ha sok az időnk, a másképp gondolkodó lakosok szimpla eliminálása helyett építhetünk többfokozatú gulágot, ez -a polgárok ideológiai megmentésén felül- még gazdasági előnyökkel (plusz szén, plusz kő) is jár. Ilyesmi.
   A cél a gazdasági prosperitás, a hódítás és természetesen a minél nagyobb (optimális esetben 110%-os) személyi kultusz lenne, amíg a Rocky Mountains oldalába a lakosok _önként_ (ideológiai nevelés, tízes szint) be nem vésik az arcképünk, addig ne is gondoljunk rá, hogy jók vagyunk.

   Tegnap vettem egy csomó szirszart, hogy azok beépítésével az asztalomon felgyűlt, működésképtelen dolgokat meggyógyítsam. Valamenyit sikerült is, bár azért volt ellenszél rendesen. Egy atomjaira szedett sarokcsiszolóval vigyázni kell, mert mire a negyedik csavart szedi ki az ember, az első háromból minimum kettőnek lába kél, aztán lehet nyomozni, hova pottyantotta el a gyerek. Mire megvannak a csavarok, a szénkefék tűnnek el, ilyesmi. Fokozatosan összeraktam egy amatőr ministúdiót is. A gyerek meg fokozatosan szedi szét. Ha valaki a fizikaórán nem értette meg, mi az az entrópia, szerezzen be egy gyereket.

2003. 01. 28.
   Az ikeában egy enyhén halott arcú fiatalember szó nélkül visszavette a szekrényt és még csak azt a 15%-os, összerakás miatti malust sem vonta le. Ejha! Nem mertem annyira pofátlan lenni, hogy megkérdezzem, nem kapok-e valamit az összerakásért, pedig lehet, hogy lett volna rá sanszom. De hát én egy igen rendes ember vagyok.

   Átmentem a baumaxba, mert vennem kellett csavart is, de nem ez az érdekes. Kifelé menve láttam, hogy egy nő üldözési görbe mentén kezd megközelíteni, kezében olyan írómappa, mint az amerikás filmekben azoknak techikusoknak, akik addig-addig pipálgatnak, amíg az atomreaktor át nem olvad Kínába. Csak ez kisebb volt. Mármint a mappa.
   Több lehetőség is az eszembe jutott: a közvéleményemet fogja mindjárt kikutatni valami olyas témában, amiből menten kiderül, mennyire nem vagyok képben mondjuk a magukat magyarnak deklaráló irokézek kenureciklálási ügyeiben. Vagy aláírást gyűjt a "Telepítsünk mókusokat a nyolcadik kerületbe, mert attól nagyon jó lesz" témakörében, tökéletesen figyelmen kívül hagyva azt a rögtön felmerülő kérdést, hogy vajon kinek lesz ez jó, a mókusoknak, a nyolcadik kerületnek, a mókusszart összeszedő utcaseprőknek, vagy a szervezőknek, akik ezért a hülyeségért megpróbálnak állami támogatást kicsikarni a Környezetvédelmi Minisztériumból.

   De egyik sem. Amikor becserkészett, fellebbentette az odacsíptetett felső két papírt, amik alatt egy laminált, húgysárga, fényképes nemtommi lapult.

- Üdvözlöm! Adományokat gyűjtünk a magyar Krisnatudatú egyház blablabla...

   Bakker! Ez, amit az előbb bevillantott, ez egy krisnaigazolvány! Be is szarok menten! Ráadásul rögtön A5-ös méretben, ezek nem kicsiznek. Ahhoz, hogy a Fedél Nélkült áruló hontalanoknak van hontalanigazolványuk, már hozzászoktam, de ez új volt. Biztos amikor az SAP-ba vagy Oracle-ba beütötték az adatokat, kiderült, hogy csökken a biznic és rájöttek, hogy van egy csomó, magát krisnásnak kiadó , de nem krisnás kunyeráló és most fekete csatornákon vándorol az ő jól megérdemelt pénzük, hogy gebedne meg az összes kéregető.
   Miközben ezzel voltam elfoglalva, a nő végigmondhatta a szöveget, mert hallgatott és nézett. Kicsit töprengtem, aztán eszembe jutott, hogy a Trabant még nincs levizsgáztatva, ezért az ilyesmiellenes könyvek minimálmintáját alkalmaztam, azaz egyszerűen azt mondtam, hogy

- Nem.

- Öööö, akkor valami jelképeset...?

   A jelképes az egy forint, bakker. Nálam pedig alapban elbasztátok a renomét, amikor 1.) egy hozzád hasonló krisnás kunyeráló miatt az orrom előtt zárt be a bank, 2.) egy ugyancsak krisnás könyvárus (Bhagawad-Gítá vagy mi) a "-Mennyibe kerül? -Amennyit Ön gondol. -Nem lesz az kevés? -Nem. -Jó, kétszáz forint." sort lejátszva közölte, hogy ők ötezer fölött gondolták. Hát, akkor gondolataink biz kimondottan diszjunkt halmazokat alkotnak, te meg kapd be.

- A jelképes kevés lesz, sokat meg nem adok. Viszlát.

2003. 01. 27.
   Tegnap délután beálltam az autómosóba egyrészt mert annyira szaros volt a kocsi, hogy a teteje kivételével mindenütt szürke volt (ablakok included, oldalra alig láttam ki, hátra meg semennyire), másrészt pedig mert reménykedtem, hátha reggelre befagy az ajtó és én majd tudok erre hivatkozni, ha megkérdezik, miért csak tízre mentem be dolgozni. De nem, reggel kitt-katt, ajó nyílik, áhh, faszom.

   Csak ki kell cserélni azt a rühes konyhaszekrényt. Pedig tök jól végigmértem és végigszámoltam mindent, ez így jó lesz, aztán amikor hosszas macerával felraktam mindet a falra, kiderült, hogy ha ajtó is lesz rajta, akkor azt majd nem lehet kinyitni. Telefonáltam az ikeába, hogy most akkor mifasz, ugye nem kell visszaszerelni lapra, szerencsére visszaveszik összerakottan is, 15% bukta, de ennyi belefér. Ami viszont nem biztos, hogy belefér, az az ajtó, amit a katalógus lejártakor kivonnak a forgalomból, addig meg kell venni mindet. De jó, éppen nem tudtam, mire költsek még.

   A Trabantot is le kell vizsgáztatni. Végül is a tatika, aki összetörte az oldalát, azt meg is csináltatta, nem kellett a biztosítóval hosszasan kardozni. Viszont a szervizben, amikor a nejem odavitte, hogy némi megnézés után saccolják már meg, mibe fájna ezt levizsgáztatni, közölték, hogy az összes fék szar, ötven rugó alatt nem fog menni. Itt vettem egy nagy levegőt, mert kb. fél éve ők generálozták meg a fékeket, az asszony azóta nem hajtott bele ezer kilométernél többet, nehogymá. Szerencsére időközben előkerült az a fickó, aki a fékeket fél éve csinálta meg ugyanott, mondta, hogy biztos nincs nagy baj, az a 80% körüli fékhatás-eltérés biztos a nedves féktárcsák miatt van. Legyen neked igazad, bakker, mert különben te tolod el a gyerekkocsit naponta kétszer a boltba meg vissza.

2003. 01. 24.
   Implementing and Administering a Microsoft Windows 2000
   Network Infrastructure Examination Score Report

   Exam number: 70-216
   Result: Pass

   Most hazamegyek és megnézem, nem romlott-e meg az erre az alkalomra félretett fél üveg Ballantines, mert úgy festek, mint aki egy lefutott egy maratonit. Este lesz bloggerösszeröffenés, de nem megyek, mert inni akarok és csendben, hülyén magam elé nézni és ehhez nincs szükségem másokra. Ráadásul úgy vélem, mások is úgy vélik, hogy így másoknak sincs szükségük rám. Egészségetekre.

2003. 01. 22.
   "Ma éjjel össze kéne bújni valamiér,
    Ott leszek nálad éjfélkor a szerelemér" - ezzel a refrénnel sokkolt Gjoni valamelyik kereskedelmi adó ma reggeli műsorában. Amúgy sem volt jó a reggel (gyerek hisztizésétől már kibukott feleség), a tetejébe még ez is.

   Mondjuk nejemnek nincs egyszerű dolga, most megy Trabant-tárgyalásra. Két hete egy tata rosszul vette be a kanyart és kicsit összekócolta az ott parkoló Trabant oldalát meg a középső oszlopot. De rendes volt, becsengetett, hogy pardon, ő volt (három házzal arrébb), majd megbeszéljük. Aztán kiment valami tanyára, a hó leszakadt, ő meg ott maradt. Mire visszajött, mi mentünk el vidékre, szóval kerülgettük egyást rendesen. De tegnapelőtt összejött a randi, mondta, hogy kifizeti a javítást, ma reggel találkozó valami karosszériás ismerősénél.
   Kicsit aggódom, mert ha csak a vulkánfíber lemez tört volna be, az egy tízesből megvan, de az oszlop kihúzása kicsit macerásabb, lehet, hogy a végösszeget meghallva a tata úgy dönt, hogy mégis inkább biztosító, aztán lehet tornázni a papírokkal, szóval a nejemnek interaktívan közre kell működnie, mindezt úgy, hogy a gyerek ott örvénylik körötte.

   A gyerek állandó tartozéka lett a műanyag kissámli. Eredetileg azért vettük neki, hogy kezet tudjon mosni, mert erről nagyjából feléri a mosdókagylót. Azóta ezt már nagyon megbántuk, egy kézmosás átlagban húsz perc és rengeteg kézmosótakony (saját kifejezés a folyékony szappanra). Mosogatóval ugyanez. Végülis elvan a gyerek, de az ember agya időnként ökölbe szorul, ahogy számolgatja a víz- és a gázdíjat. Csap tökig kinyit, csap elzár (egykaros csaptelep), jaj de jó, na még sokszor, kombikazán keservesen nyög, tócsa mindenütt. Ha eltávolítjuk a mosdókagylótól, sértődött hiszti, ha ennek vége, azonnal megy vissza, mert jó játék.
   Ráadásul sok minden mást is elér a sámliról, ezért most új pakolási stratégiát kell kidolgozni, mert képes beleinni a konyhapulton egy percre otthagyott reggeli kávéba.

2003. 01. 17. v2.0
   Kikapcsoltam egy percre az IP-szűrést (persze lehet, hogy nincs összefüggés) és... azanyátokbasszátokmeg. Azé má igazán bekaphatnátok egy talicska retkes faszt. Nem elég, hogy megállíthatatlanul jönnek az emilek, most rendszerpopupot is küldenek, hadd örüljek. Net stop messenger.

   Ami miatt még mérges lettem, az az a faszi, aki a cégtől kb. öt méterre osztogatja egy másik cég szórólapjait hétfő óta. Nem a konkurenciáét, nem az a baj. Már kaptam tőle tíz cédulát, csak azért ennyit, mert már töbször mondtam, hogy nem kérek. Ma elhatároztam, hogy nem szólok neki. Már hétszer mentem ki az ajtón és vissza. Ennekokáért pontosan tizennégy szórólappal rendelkezem. Bakker, ez a faszi vak. Vagy annyira minimálüzemmódra állt át, hogy arra sem emlékszik, hogy egy perce már adott ilyen seggtörlőt.

2003. 01. 17.
   Feleségem megjegyzései az új Citroen Berlingo reklámhoz, amiben indiai kiscsákó ül a kocsi tetején, reprezentálva, hogy mennyivel jobb neki, mint a többieknek, akik elefántháton bukdácsolnak.
a.) Ezek hülyék, nem tudják, hogy ebbe bele kell ülni.
b.) Tudják, csak valami mást is tudhatnak, ezért nem mernek/akarnak beleülni.

2003. 01. 16.
   A fater tegnap vett egy tévét. Ez úgy történt, hogy reggel felhívott, vigyem már ki Budaörsre az ElectroWorldbe, mert ott pont most tévéakció van, az ő tévéje meg pont most beadta a kulcsot, micsoda szerencsés egybeesés. Én mosolyogtam, persze, úgysincs semmi dolgom azon a néhányon kívül, amit azonnal kellene, de hát ugye köztudott, hogy azok a problémák, amik nem oldódnak meg maguktól, nem is érdemlik meg, hogy foglalkozzunk velük.
   Az ElectroWorldben volt ezer tévé, csak pont az akciós nem. Hümm, mondtam a faternak, ezek precízen lejátsszák a régi vicc poénját, ha nincs, akkor olcsó. A fater dühöngött, hogy ő át lett baszva, mert a telefonban azt mondták, hogy van még egy a raktárban (az meg is volt, csak nem működött). Megnyugtattam, hogy ez azért van, hogy mondhassák, hogy van, aztán ha a kuncsaft a témára rácuppanva bezuhan a boltba, ha nem is azt, de valamit helyette jó eséllyel vesz. Azt is hozzátettem, hogy ha van (az idézet a feleségem nagypapájától hagyományozódott az utódgenerációkra, születése annak apropóján történt, hogy nagymami egyszer azzal tért haza, hogy milyen olcsón vett ezt meg azt), úgy is át vagy baszva.

   Nem békével ugyan, de elváltunk. Aztán úgy három óra múlva megjelent, hogy kinézett egy másik tévét máshol, ugyan kisebb, de legalább ugyanannyiba kerül, mint az ElectroWorldos, menjünk el érte, hozzuk el. Jaj de jó, pont ezen gondolkoztam, hogy mivel üssem el a maradék munkaidőt. Megvette a tévét, elvittem hozzá, Nacionál Panaszkodik (copyright by Egészséges Erotika) kicsomag, régi tévé (se kép, se hang) nem kell-e nekem. Hát... add ide, legfeljebb majd eltüzelem kint a kertben.

   Azért csak nekiláttam, hátha. Sikerült is életet vernem a tévébe, csak olyan volt a kép, mintha az összes adást holdfényben készítették volna, az RGB-ből az R nemigen volt jelen. Mivel rajzom nem volt hozzá, találomra megtekertem pár dolgot, aztán amikor képbe jöttem, hogy mi micsoda, kezdődött a móka, beállítóábra nélkül színhelyességet belőni. Kínomban egymásra raktam a régi tévénket meg ezt, üres csatornára beállítottam mindkettőt, a hangyák háborúztak, nosza. A tévék előtt tükör (ugye tekerni hátulról kell, nézni meg elölről, vagy szaladgál az ember, vagy tükör), feleségem egyre aggódóbban figyelte, mi lesz itt. Közben a gyerek, aki ott törleszkedett, hogy mit csinálok, majdnem belelökött a tévébe, őt elzavartam. Később felmarkolta a földről a csipeszt, azzal próbálkozott, de megint elzavartam, ha belenyúl a nagyfesz-trafóba, egyszerre meglesz az áramütés miatti szívmegállás meg a defibrillálás, szóval orvosilag valószínűleg kifogásolható a processzus.

   Két órányi baszakvás után mondtam azt, hogy most elég. A kép kb. félperces periódusokban hol jó, hol kék, ki vannak kopva a potméterek. De a haverom mittudoménkijének talán jó lesz. És ezzel frankón el is telt a nap.

   Ja. Rádió Café 98. Egész sok benne a blogger, kicsit még növelni kellene az arányszámot, aztán átvenni a hatalmat. Én azt vállalnám be, hogy nem vezetek műsort, cserébe felveszem a sok pénzt, hogy nem rontom a színvonalat. Az is eszembe jutott (gyenge poén jön, igényesebbek hagyják abba az olvasást), hogy a rádió komplett szerkesztő-műsorvezetőgarnitúrájának lecserélése miatt a RadioCafé 98 helyett AutoDafé 98 is lehetne az adó neve.

2003. 01. 15.
   Azért a kultúra csak hat az emberre. Vándoroltam a boltban, megláttam egy zacskót, amire az volt felírva, hogy "Sprotni". Mivel fogalmam nem volt, hogy mi a görcs ez, csak az ugrott be, hogy "Sprotni, megyünk sprotni, a Pityinger, meg a Váradi...". Persze volt ez már zoknival is. Azé négy év nyóckergettó csak nem múlik el olyan gyorsan. Vagy Dopeman is vírus.

   Kellett nekem a vírusokról írni, pont most kaptam egyet, de a Norton rávetette magát és elharapta a torkát. Most beugrott egy régi SchQ feladat, az "Irtsatok minél látványosabban kompútervírust". Az egyik csapat először gyógyszerrel nyitott (valami porral teleszórták a gépet), aztán megpróbálták a vírust kiönteni, mint az ürgét, több vödör vízzel. Ez nem volt elég hatásos, ezért jött a víruskifüstölési próbálkozás (szabályszerű alágyújtás), ennek sikertelensége miatt pedig az ultimate megoldás: nagy dorongokkal agyonütötték a vírust. A géppel együtt ugyan, de hát az eljárás sikere szempontjából ennek a nüansznak igazán nem volt jelentősége.

   Tjp megkérdezte, hogy a blogból a framékat esetleg-e nem-e, mert jakobnilzen. Javasolta helyettük a javascriptet, mert jakobnilzen. Hát, nem is tudom. Hm, jött még három vírus. Mi a franc van már!?

   Esténként el szoktunk menni a Tescoba, fűtött ingyéjátszótér. Kb. három centi magas puha zöld tatami, cipő le, jöjjön be. Mászóka, hinta, csúszda, sirály. Meg szocializálódik is valamelyest a gyerek, csak körbeveszik mások. De most nem róla lesz szó, hanem Sacikáról, aki 4 hónappal fiatalabb volt a fiamnál és kb.hat kilóval több, szóval igazi Michelin-reklám. Sacika szemét a csúszdára meresztve indult befelé, majd rettenetesen pofára esett a tatami szegélyében. Ott is maradt addig, amíg anyuka érte nem jött, fel nem emelte és le nem vette róla a cipőt. Sacika pedig -immár cipő nélkül- ugyanott és ugyanúgy esett pofára a háromcentis szegélyben, mint az előbb. Ilyenkor szoktam elégedetten megállapítani, hogy azért másnak sem könnyű.

2003. 01. 13.
   A kertkapu megbízható hőmérő. Annakidején ugyanis elfeledkeztem a hődilatációról jól, ezért nyáron a dögmelegben csak nehezen lehet kinyitni, mert a zárnyelvre teljesen rámászik a kerítés. Ahogy hűl az idő, egyre könnyebb nyitni/csukni. Ma reggel pedig már zárnom kellett kulccsal, mert magától kinyílt, olyan hideg volt. Bakker.

   Egy haverom időnként olvassa a blogomat (mondjuk nem tudom, milyen időrendben, valószínűleg lóugrásban), néha mond is róla véleményt, jobb, mint egy önismereti tréning. Még régebben ugye jót mulatott azon, ahogy fikázom a rinyáló női bloggereket, amikor én is rinyálok. Ööö.. hát télleg, pedig egy darabig komolyan azt hittem, nem is. A minap pedig azzal lepett meg, hogy ő a Jáksós ügyet szimplán azzal a válasszal rendezte volna el, hogy (ez most az eredeti erősen tömörített változata) "Önnek teljesen igaza van. Valóban azért voltam mérges, mert lúzer vagyok. Több ismerősöm is van (hogy ne magamról beszéljek), akik szintén lúzerek, már csak azt tekintve, hogy náluk rosszabb képességű/teljesítményű emberek vannak jobb pozícióban és ez az, ami irritáló." Hát... igen.

   Erre rímel (ha kicsit kecskén is), hogy Ccfz szerint Anettka egy vírus. Igaza van, csak azt nem értem, miért őt favorizálja. Mondjuk Anettka már elbaszta a renomét, de legalább van valamennyi esze és beszélni is tud. Megjegyzem, éppen ettől veszélyes, aki hülye, az nem tud olyan ártalmas lenni. Azért kíváncsi lennék, hogy ha tennének alá valami értelmes műsort (jó, ez alapban kérdéses pl. a kereskedelmi tévék ilyen-olyan tóksói fényében), tudna-e valamit kezdeni vele, fel tudná-e adni a jelenlegi, valószínűleg teljes tudatossággal felépített képet. Az Orbán Viktornak sikerült, igaz, le is szívta, amikor túlzásba vitte.

   Most abbahagyom, mert mindjárt éjfél és onnantól már nem kedvezményes időszak.

2003. 01. 10.
   Anyiban jó ez a hóhelyzet, hogy nem kell menni a rokonokhoz. Viszont annyiban rossz, hogy a gyerekkel is nehéz mit csinálni. Más kölykök imádják a havat, boldogan ugranak arcost az árokba, ahol közel nyolcvan centi friss hó tompítja -legalábbis az első pár alkalommal- a zuhanást. Az enyém nem. (És van, akié szintén nem, hurrá!) Ő -konstatálva, hogy kint hideg van- alig akar kimenni az ajtón, aztán amikor a kevésbé letaposott havas részhez ér, akkor max. két lépés és stop. És nyújtózkodás, hogy valaki vegye fel. Szánkózni sem nagyon szeret, kegalábbis nem túlzottan, olyan eset még nem volt, hogy amikor azt mondtam neki, hogy vége, akkor visítva követelte volna a folytatást.
   Valahol olvastam, hogy a szülők ilyen-olyan dolgokhoz hozzáállása szabja meg a gyerek hozzáállását is. Hát legalább ebben az egy esetben nem lesz konfúz a világképe. A tél szar és kész. Még ha legalább meleg lenne, nem bánnám. Már többször gondolkodtam rajta, milyen jó is lenne mondjuk legalább olyan tízegynéhány fokos hóban fetrengeni, az még igen, de így reggel, ahogy az ember beül a kocsiba és a hidegtől a prosztatája összekoccan az aranyerével, az nem jó.

2003. 01. 09. v2.0
    Jaj, tegnap este megígértem a nejemnek, hogy megírom, hogy tegnap este duzzogtam, amiért befoglalt a géphön. Most a Space Cadet (a beépített gyári flipper) a menős, azzal harcolunk időnként. Ezt a játékot én is szeretem, mert van esélyem az asszonnyal szemben, pasziánsz, aknakereső, madzsong tökéletesen reménytelen. De tegnap nem szerettem ezt a játékot, már rákészültem, hogy csend lesz, lehet a géppel szöszmötölni meg pepecselni, behordtam a cigit, hamutartót... aztán mégsemnem. Vártam egy kicsit, aztán még egy kicsit, aztán rájöttem, hogy nekem ma itt nem terem kompúter, úgyhogy lefeküdtem, de azért pufogtam még egy kicsit. A nejem meg jól kiröhögött. Utána hosszan panaszkodtam neki, hogy papucs vagyok, el vagyok én nyomva, hogy alig látszom, de nem vett komolyan.

  Ide most valami rettenetesen homályos dolgot akartam írni, sikerült is annyira, hogy már én sem értettem. Ráadásul illegális is volt, bár a hatóságok, illetve az illetékesek tudnak a dologról. Vagy legalábbis sejtik. És próbálnak tenni ellene. Ellenem. Ezért kitöröltem, ennyi felületet se adjak. És a rég elveszett lehetőség is újraéledt. Sőt egy váratlan lehetőség is felmerült, bár a lehetőség bizonytalansága reménységének a szépsége, a... asszem, hagyom. Abba. Ez kúúrva szar.

   Király Linda himnuszából pedig egy dolgot hiányolok. "NEM LÁTOM A KEZEKET!!!"

2003. 01. 09.
   Időm még csak lett volna, erőm nem volt. Ha az ostoba arckifejezéssel vegetálás műfajában rendeznének versenyt, egy Európa-bajnokság tuti bejönne, de eséllyel indulhatnék a VB-n is.

   Már nem tudom, hányadik éjszakát szívom át egy programmal, úgy látszik, muszáj lesz segítséget kérnem, mert setét vagyok. És ez nem jó érzés. Szokás szerint az ember nekiugrik, mint egy kalandjátéknak, majd kitalálok én mindent. Aztán elolvassa a helpet, ahol az "előremenéshez nyomja meg az előre gombot" fajtán kívül más nem nagyon van. Az interneten is csak a fícsörök vannak felsorolva. Megint a "készítsünk félbarna rántást" effektus. Hát majd kavarok.

   MCSE. El lett mostan határozva, hogy kell ilyen a cégnek, én lennék az egyik. Mindent biztosítanak. Eddig nagyon szép.
   Ami kevésbé szép, hogy alapelképzelés szerint a biztosított "minden"-ből egy dolog hiányzik, az idő. Április 30. Ezt azért sikeresen megtorpedóztam. Ami szintén kevésbé szép, hogy korábban már volt egy ilyen roham. Az is úgy indult, hogy nosza, kaptok mindent, csak csináljátok.
   Oké, akkor tanfolyamok. Hogyne. Meg mondjuk két nap hetente, amikor ezzel foglalkozhatunk. Öööh, na jó. Két-három szerver, ugyanannyi munkaállomás, jó nagy asztal, amin országos méretű hálózatokat lehet szimulálni. Háááát... ha találtok, használhatjátok. Köszi a mindent.
   Aztán a két nap egy héten belül egyre olvadt le, aztán egyre sem, az egyetlen szervert, amit találtunk, kihúzták alólunk, mert kellett máshova. Aztán már tanfolyamra sem mehettünk, mert hatezer gépet kellett átdobozolni, majd aztán. Aztán aztán sem, mert más dolog van, szépen elhalt a dolog. Na majd most biztos. Jól van, nekiállok. De azért hadd kételkedjek egy kicsit.

   Tegnap este eljött az a pillanat, amit el szerettem volna kerülni még hosszú évekig, ha nem mindörökre. Vettem egy hólapátot.
   Sokan mondják, hogy a kerti munka megnyugtat, segít kikapcsolódni a mindennapok íróasztalos rohanásából. És tunképp ugyanez a hólapátolással is. Hát... szerintem ez olyan, mint amikor a megerőszakolt nőnek azt tanácsolják, hogy legközelebb lazítson és próbálja meg élvezni. A kertészkedés/hólapátolás nem megnyugtat, hanem felidegesít, csak másképp. A kertészkedésben az a jó, amikor az ember kitesz egy pokrócot a fűre, a fa alá és az árnyékból egy sörrel a kezében (cigi/hamutartó opcionális) örül, hogy éppen nem kell ásni, permetezni, gyomot kapálni satöbbi.

   Világéletemben utáltam a mezőgazdasági munkát, első emlékem erről az általános iskolában a paradicsomszedés volt, mindenkit kihajtottak a téeszbe, aztán hajrá, földről ládába. Negyedóra is alig telt el, amikor már elegem lett az egészből. És egy hétig kellett csinálni. Következő héten persze munkaversenyszerűen (merthogy tunképp az is volt) forintosítva értékelték a teljesítményt, tantónéni felolvasta, hogy "az első X.Y. százhetvenöt láda, 700 Ft, gratulálok, a második W.Q. százhetvenhárom láda, 692Ft, gratulálok". A sor végén persze én voltam, "F.99. húsz láda, 80 Ft". Nem voltam ezzel egyedül, szegény páromat (kettesével voltunk beosztva) is magammal rántottam, innen is bocs.
   Szégyelltem magam nagyon, de akkor is utáltam az egészet. A felsorolás után ugyan a tantónéni bejelentette hogy "most pedig a keresményét mindenki önként felajánlja az osztálykirándulás költségeire!" , de ez csak évekkel később -amikor már mit sem számított, viszont roppant jólesett- töltött el maradéktalan kárörömmel és erősített meg addigra kialakult abbéli hitemben, hogy vannak dolgok, amiknek a megszeretését egyáltalán nem is érdemes erőltetni.

2003. 01. 04.
   Elsején valamikor estefelé bekapcsoltam a tévét. m1: operettgála. RTL Klub: valóságshow. Tv2: valóságshow. Boldog új évet. Kikapcs.

   Tavaly töprengtem egy darabig, bevezettessem-e a kábeltévét, mert már itt figyel a villanyoszlopon, meg tavaly még akciós volt. Már van pár helyen, mindenütt egyszerűen átdobják a már meglevő villanydrót mellett, alatt, ilyes. Ott lifeg. Namost nekem a házba földkábelen jön be az áram, vagy ásni kellene rohadt sokat, hogy azt is ugyan húzzák már be a föld alatt, vagy valahová fel kellene tennem egy konzolt, ami megtartja a drótot akkor is, ha egy mázsa galamb ül rajta. Egyikhez sem volt igazán kedvem, ráadásul rájöttem, hogy tulajdonképpen engem teljesen kielégít a jelenlegi kínálat (az előbb felsoroltak mellé jön még a Fix tv is, azt szeretem még nézni, mert annyira aranyosan amatőrök - és kész), időnként előjön ugyan a távirányító-reflex, de olyankor hamar megállapítom, hogy sehol semmi értelmes, lehet menni a dolgomra.
   Napközben a tévézésnek a gyerek az akadálya (illetve a nejem is, aki képes volt még szavazni is mindkét valóságshow döntőjében), éjszaka pedig, amikor már lehetne valami filmet nézni, az első húsz perc utáni kurva hosszú reklám alatt szoktam úgy dönteni, hogy ebből most elég volt. Szóval kell a fenének az a kábeltévé, nekem nem ér meg havi háromezer forintot, hogy havonta max. kétszer kiéljem magam mittudomén "a mongúzok depressziójának hatása a királykobrák nemi életére" c. ismeretterjesztő filmen. Csak egyszer láttam egy nagyon jót, tunképp a wombatokról szólt, de igazán ott sem a wombatok voltak az érdekesek, örök tanulság volt, majd egyszer elmondom, ha el nem felejtem állandóan, mint Wotantól elkérni a CPG-kazettáját, bár neki is van baja elég ezen felül is.

   Tudjátok, mi a különbség a turittella communis és a juniperus communis között? Zuhanyzáskor az első előttem van a zuhanyfüggönyön, a második pedig mögöttem, az asszony samponján. Hoppá.

   Csináltam egy hangládát, mert volt egy maradék hangszóróm, pár éve már hányódik, gondoltam, az erősítőn levő "subbass" kimenetre majd ráteszem. Vettem forgácslapot, szép szürkét (ilyen volt, meg olívazöld), össze is faragtam. Szép nagy is lett. A nejem viszolyogva nézte, miközben én rövid kiselőadást tartottam neki a high-end hifiről. Ilyen érték, olyan érték, elmondtam neki, hogy ezek a high-end hifisták annyira nemnormálisak, hogy a hangszórókra (amik ebben az esetben az összes többi bútordarabbal szemben prioritást élveznek, azaz nem érdekes, hogy nem lehet kinyitni tőle a szekrényajtót, ha egyszer ott szól jól) bevezették a WAF-ot is. Ha valaki nem tudnái, ez a Wife Acceptance Factor, azaz hogy az asszony mennyire tolerálja az illető jószág jelenlétét a lakásban.
   Ennél a pontnál szakított félbe a nejem, hogy erre a ládára az ő WAF-ja zéró, ki ne merjem tenni a nappaliba, mert hiába van rajta védőrács, előbb-utóbb véletlenül bele fog állni a membránba valami éles tárgy. Többször is. Szóval ismét elvéreztem a high-end hifi csatamezején, de már gondolkodom alternatív felhasználáson.