2024. 03. 31.
  Többedszer fordul velem elő, hogy kitalálok valami faszát, aztán valami ismeretterjesztő oldalon pont szembejön, esetleg megkutatva, meg is irodalmazva, ettől meg elmegy a kedvem és nem írom meg. De most afféle kocsmapszichológusként állítom, hogy a párkapcsolatokat döntő többségében a nők rúgják fel még akkor is, ha a faszi mondja ki, hogy na ebből elég volt.
   A férfiaknak simán pina kell, ennyi. A nők azok, akik az elvárásaikból felépítenek egy rettenetesen zegzugos tündérvárat

   ami ráadásul hangulattól függően random változik

   és csalódnak hatalmasat, amikor a férfi ebbe az elképzeléshalomba nem _teljesen_ passzol bele. És emiatt minden esetben a férfi a hibás, legalábbis a nők szerint. Ugye megvan az a jellegzetesen női facebook-vicc, amikor a férfi megkérdezi a nőt, hogy "mi a baj?" és erre az a belső válasz, hogy "te vagy a baj", bár hangosan csak annyi jön ki, hogy "semmi." Nem adtál aprót a kéregető hontalannak. Adtál aprót a kéregető hontalannak. Vendégségben ittál. Vendégségben nem ittál. Hoztál a gyereknek kólát. Nem hoztál a gyereknek kólát. De az MÁS. De AZ más.
    Mindehhez persze támpont az zéró, ha magadtól nem találod ki, akkor nem vagy figyelmes, nem szereted eléggé. Természetesen valójában arról van szó, hogy a nő képtelen megfogalmazni, mit is vár el, pláne ha az a valami szituációfüggő. És innen csak bukni lehet. A feminizmus pedig ennek az elváráshalomnak az internalizációját szolgálja, hogy szarul érezd magad, hogy nem tudsz gondolatot olvasni.
   Érdekes módon ugyanezek a nők azok, amelyek maguktól sosem találnák ki, hogy este magukat Varga Juditnak sminkelve kellene nyögniük, hogy isztambuld meg az egyezményem, te állat.

   A megoldás természetesen az, hogy szarni kell az ilyen-olyan elvárásokra, úgyis csak befürdesz velük. Csináld, amit jónak látsz. A nőd meg vagy megbékél mindezzel, vagy lelép/kirúg, de ezen meg aggódjon ő.

   Úgyhogy pina.

2024. 03. 11.
  Faszán indul a tavasz. Egy közepesen zűrös hétnek indult, miközben csinálsz valamit, csinálj meg két másik dolgot is nehezített pályán

   sajnos nem tudjuk befogadni a könyörödvényét, mert két másik embernek is alá kell írni, de nem itt meg ott, hanem ahol az egyik aláírta, ott kellett volna a másiknak és fordítva. Ja és nem is neki kellett volna aláírnia, hanem másnak. Meg a másiknak sem. Kurva anyátok, egy kibaszott doboz gyufát vetetnék a céggel, mi ez a körtánc már

   aztán ez odáig fajult, hogy rettenetes gyomorgyörcsök közepette zúgolódó bolgárokat hallgattam hosszan, miközben végig csak az járt a fejembe, hogy ha most fingani merek egy akármilyen aprót, akkor egyben haladéktalanul össze is fosom-e magam? Két kiló folyadékveszteséggel

   végre igazi világpolgárrá váltam, aki már repülőben is fosott

   és mintegy tíz óra alváshiánnyal boldogabban arra értem haza, hogy a szomszédok jelezték, hogy anyám, akit úgy adtak közben haza a kórházból, hogy önellátó, ezt azért félig-meddig csak tréfából mondták.
   De legalább az eső is esik. Egy jó kis Tarr Béla film kellene még.
   Mozgalmas napoknak nézünk elébe.