2015. 01. 29.
- Jó napot kívánok, Köcsög József vagyok és fel vagyok háborodva. 
- Üdvözlöm, Köcsög úr, miben segíthetek?
- Sajnos válság van, takarékoskodni kell, minden fillért meg kell fognunk.
- Értem, és én mit tehetek ezügyben?
- És hát emiatt vissza kell vágnunk a profitráta amortizációjának a határmegtérülését.
- Köcsög úr, magyarul fel szeretné mondani a szerződésünket?
- Hát, ha már így rákérdezett, nem, de azt szeretnénk, ha az eddigi szervereinket kisebbekre cserélnék.
- Drága Köcsög úr, nem értem. A jelenlegi szervereiket önök megvették, azok ott vannak, minden elfut rajtuk, minek azokat macerálni?
- Mert a kisebb gépek üzemeltetése biztosan olcsóbb lenne. Kevesebb áramot fogyasztanának például.
- Értem, hát az áram valóban olcsóbb lenne pár forinttal, de ennyi. Ráadásul meg is kellene venniük a kisebb szervereket, a nagyobbakról egy zsák pénzért mindent átmigráltatni a kisebbekre, egy csomó macera, hibalehetőség, költség...
- De utána kisebb lesz az áramszámla, ugye?
- Hát az igen.
- Akkor csinálják, a pénz nem számít.
- ...

Zene

2015. 01. 21.
   Nejem szomorúan mutatott a szomorú sötétedésben még épphogy kivehető, de fölöttébb szomorú, főleg tollakból álló madármaradványokra. El kellene takarítanod, mondta, bár ebből most nem sok maradt. A fejét is elrágta. A lábait is.
    Nem volt szívem a nagy szomorúságot még bűntudattal is súlyosbítani, de így a rövid időn belüli harmadik madártetem után közel álltam hozzá, hogy kifejtsem, hogy így jár, aki sajnálja a madarakat, ahogy éheznek télen szegény ártatlanok, ezért vesz nekik cinkegombócot, hadd egyenek. Mert a cinkegombócra persze ideszoknak a mindenféle madarak, és természesen ilyenformán a macska is köszöni szépen a terített asztalt.

2015. 01. 19.
   Ja igen, azt akartam még megírni, hogy az ilyen két csellón AC/DC, meg okarinán D-moll toccata és fúga, meg általában a nem eredeti hangszereléssel előadott számok jó része olyan, hogy

    leszámítva a teljesen fos, hamis, ütemből kieső szarokat, amiket még csak az sem ment, hogy legalább egy -vagy több- jó csöcsös csaj adná elő, vagy látszana, hogy az előadó közben egy karókkal kivert verembe zuhan, de igaziból, tehát ebből a fajtából nem lesz több. Sajnos a covereknek a 90%-a ilyen, ami internetkommandóért kiált

   inkább a fizikai teljesítménynek tapsolunk, nem a zeneinek. Annak, hogy valamit ugyan nem tökéletesen, viszont egy arra tökéletesen alkalmatlan eszközzel utánoznak le. Ugyanennyire tapsolnék, ha mindezt kézenállásban csinálnák, vagy ha kivágnának egy kurva nagy fát egy heringgel.

2015. 01. 14.
   Küldetés teljesítve, körbezabáltam a környék összes kínai büféjét. Az egyik nagyon kemény, majdnem úgy jártam a csípős-savanyú levessel, mint a székely apuka a sivatagban, amikor a fiával ballagnak, már nagyon-nagyon szomjasak és akkor találnak egy vödör taknyot. Megegyeznek, hogy feleznek, apuka neki is kezd, de megissza az egészet. De hát idösapám! -jajong a gyerek- arról volt szó, hogy felezünk! Ne haragudj, édes fiam, nem bírtam elharapni!

   Na, azt hittem, végre mára már nem lesz semmi, aztán mégis, csá.

2015. 01. 06.
   A hosszú évvége alatt lassan sikerült szinte teljesen megállítanom az agyműködésemet, kizárólag böfögni bírtam. Nejem akkor tett le rólam végképp, amikor megkérdezte tőlem, hogy szerintem átsült-e a karácsonyra szánt állat, mire csak annyit bírtam mondani, hogy aki átsült, süljön bét is.

   Rájöttem, hogy a szvingzenekarok dobosai valójában rovarok. Ezt másképp nem lehet. Mentem autóval hosszan, közben pont elkaptam valami magyar jazzbigbandet közvetítő adót. A fiúk legalább tíz percen keresztül toltak valamit (ez csak illusztráció, de valami erősen ilyesmi volt), de hát ugye mindenki csak a maga részét, ki ekkor, ki akkor, de a dobos folyamatosan végig. Aztán szólók, gyere, Béla, Béla fújt egy percet, oké, Béla, most menj hátra, fújd ki magad, gyere, Laci, LACI!, kösz, Laci is stb. és mondom, bigband, nem kevesen voltak, a tapsból hallatszott, hogy koncertfelvétel, fütty, húúúj, taps, Laci is defasza volt az altszaxofonjával.
   A zene már nem is érdekelt, csak az, hogy hibázzon már bele a dobos, legalább egy picit tűnjön embernek, ne űrlénynek, halljam, ahogy megbicsaklik a ritmus, de nem. Vagy hogy a dobos eldobja a verőket, hogy idefigyelj, főnök, te szopatsz engem, ezek itt egyesével szólózgatnak percekig, mind a húszan, én meg közben tolom végig a ritmust, mint a transzszibériai vasút mozdonya. De nem. Még egyszer lement a téma, már azt hittem, vége a számnak, de nem. A dobos még folytatta, c-cc-c-ccc-c-cc-c-ccc, a zenekarvezető pedig EGYESÉVEL BEMUTATTA AZ ÖSSZES ZENEKARI TAGOT, már nekem fájt a dolog. De amikor utoljára a dobos került sorra, kiderült, hogy erre a percre várt, percekig alázta a bőröket, majd még egyszer téma és vége, én pedig végre kieresztettem a levegőt, hogy ilyen nincs.

   Tanulság sincs, semmi nincs. A dzsesszdobosok mindenkit megfertőznek, bebáboznak és elfoglalják a világot.