2003. 05. 30.
   Zenélős bili ügyében egy gyakorló apukától.

   Még nem volt ilyen rohadt sok gyep, amikor rálegyintettem az automata öntözőrendszerekre. A rothadó, elpuhult kapitalizmus görbekarmos keze teszi be a lábát a kertbe, ha én ilyennel fogok foglalkozni, öntudatos magyari ember slaggal locsol. Aztán ahogy a füvesített terület nőtt-nőtt, csak kezdtem vívódni, hátha nem is annyira görbe az a karom. Elolvastam egy csomó szakirodalmat, el is kapott az ilyenkor szokásos érzés, hogy egyre kevésbé értem, hogy mit is kell csinálni és hogyan.
   Aztán egy barkácsáruházban sikerült beszélnem pont azzal a mukival, aki ezeket eladja a barkácsáruházaknak. Hihetetlen szerencse, ezekben a barkácsáruházakban ha meg is tud szólítani az ember egy eladót -ami önmagában nem egyszerű-, az általában teljesen topa a témához. Na ő azzal kezdte, hogy ne vacakoljak, öt-hatszázezer forintból megcsinálják nekem. Mondtam neki, hogy ez négyszázötven-ötszázötvenezer forinttal több annál, mint amennyit én rá akarok szánni, ekkor visszavett és tényleg elmondta, melyik szirszar mit tud. Nahát.
   Konkrét elképzelésem még mindig nincs, mert annyi hülye kis kiugró-beugró, meg zegzug van a kertben, hogy el nem tudom képzelni, hogyan lehet minimális mennyiségű szórófejjel ellátni mindent (a példákban mindenütt szép téglalap alakú telkek vannak), de most megyek, veszek pár ezt-azt és kísérletezek.

2003. 05. 29.
   Egyszerre szívjuk nejemmel a miértkorszakot és a standardmese-korszakot. Az előzőt mindenki tudja, hogy mi, legalábbis elméletben. A gyakorlatban ez még szörnyűbb.
- Mit anya csinál?
- Felmosok.
- Miért anya mos fel?
- Mert odapisiltél.
- Miért pisil oda?
- Ezt neked kellene tudnod.
- Miért?
- Azért, mert te pisiltél oda.
- Miért oda?
- Tényleg, miért oda? Miért nem a bilibe vagy a vécébe?
- Miért vécébe?
- Hogy ne a földre pisiljél.
- Miért nem pisil földre?
- Mert akkor anyának fel kell mosni.
- Miért anya mos fel?
- Arrrrggggghhhh.
Persze mindeközben a gyerek egy kinyitott esernyővel sertepertél anya lábai között, ami egyáltalán nem könnyíti meg a felmosást.

   Ja. Zenélős bilit ne vegyetek, legalábbis a kínai piacon ne. Nekünk van (volt) egy, az alján volt két érintkező, amik közé ha nedvesség jutott, a bili valami kibaszott hamisan elkezdte nyekeregni a Lambadát. A szomszéd gyerek egyszer pelepisált (nálunk játszott, kellett neki, nesze, itt van). A bili rá is zendített, aztán nem akarta abbahagyni. Nejem kiöntötte a pisát, kimosta a bilit, megtörölte. Megtörölte. Megtörölte. A bili mindeközben rendületlenül bazsevált. Nejem várt úgy egy órát, hogy hátha csend lesz, de nem. Kicsit ugyan kornyadt a hangja, de látszott, hogy minimum két napig még bírni fogja. Hajszárító elő. Negyedórás szárítgatás után a bili még mindig makacsul lambadázott. Ekkor szedte elő nejem a konyhakést és a csavarhúzót és lehántotta a bili aljára ragasztott elektronikát. Amikor hazaértem, a kukából gyengén még mindig szólt a lambada.

   A standardmese pedig az az egyetlen mese, amit a gyerek szeret este. Ez nálunk ("Apa a csicsásssat!") a Macskarisztokraták. Gyűlölöm azt a mesét. Pedig még alig nyolcszor olvastam fel neki. Az egész Disney-sorozatból (van ilyen könyvklub, küldik a Disney-rajzfilmek gyerekekre hangszerelt, zanzásított változatát), ez a legköcsögebb. Talán még a Lilo és Stitch üti, de nem, mégsem. Arról szól, hogy egy csupaszív (és kőgazdag) öreg néni szereti a macskáit annyira, hogy rájuk íratná a vagyonát is. Edgar, a komornyik (aki folyamatosan szívja a faszt, ő takarít, meg rak rendet a macskák után) meg eltenné láb alól a macskákat, mert ő akar rátenyerelni az örökségre. De nem sikerül neki, mert egy utcai kandúr megmenti az öreg néni macskáit, aztán ott is marad a háznál, Edgar meg ki lesz rúgva jól és a cicák boldogan játszanak a k. nagy házban mindörökké, ámen. Arról nincs szó, hogy ki rak rendet utánuk.
   Mint talán érezhető, én tiszta szívemből Edgarnak drukkolok, de -ez a felnőttség átka- tudom, a helyzet ugyanaz, mit a teletabikkal: Tinkivinki száznegyvenharmadszor ugyanúgy el fogja veszíteni a randa piros táskáját, mint előtte már száznegyvenkétszer.

   Ja, a leletért tegnap hiába mentem, rendelésnek egy órája vége, csend, hullaszag. Ma pedig kedves mosollyal egy szemvillanás alatt a kezembe nyomták. Hm.

2003. 05. 28.
   Borzalmas izomlázam van, hétfőn este nekiláttam egy kvázikomposztáló összerakásának, ez gyakorlatilag abból állt, hogy levertem a földbe négy cölöpöt, aztán a köztük levő levegőt körbeszögeltem valami műanyag tyúkráccsal. Ez nem hangzik valami nagy melónak, de kalapáccsal nem ment bele a földbe a cölöp (csak a vége kezdett szarrá menni), kénytelen voltam a szomszédból kölcsönkérni egy harminc kilós betondarabot (kisebb nem volt) és azzal adtam az érzésnek. Félóra alatt megvoltam, de még az inaim is remegtek.
   Tegnap pedig adtam a lazító tornázásnak egy Székesfehérvár-Győr-Sopron autózással, este már a számig alig bírtam emelni a sörösdobozt.

   A gyereknek tavaly szeptember óta ki szeretnénk vetetni a manduláját. Mindig arról volt szó, hogy ha majd teljesen egészséges lesz, akkor. Ezért is volt most a vérvétel, aminek birtokában ismét el lettünk hajtva, hogy nem jó pár érték (enyhe vashiány), jöjjünk egy hónap múlva, újabb vérvétel satöbbi. Anyám már többször felbosszantott, mert mindig azzal nyúzott, kenjem meg az orvost, akkor megcsinálják. Én öntudatos polgárként közöltem vele, hogy affenét, fizetem a TB-t, a feleségem is, a magyari egészségügy meg tegye a dolgát.
   Ma a nejem bement a körzeti gyerekorvoshoz, hogy vastablettát írasson fel a gyereknek, közben eldühöngte neki, hogy mandulaügyben már megint lyukra futottunk. A körzeti orvos -senki nem volt már a váróban- csendesen közölte vele, hogy amíg nem nyom valami jattot, nem is lesz műtét, volt olyan kis páciense, akinél ezt több, mint egy éven keresztül húzták. Hozzuk el a vérvizsgálati leleteket és ő majd.
    Most három dolog idegesít. A legelső, hogy anyámnak -aki az ilyen-olyan hülye ötleteivel mindig infarktusközeli állapotba tud hozni- ezügyben igaza volt. A másik, hogy rohadjanak el, legalább valami jelzést adjanak, hogy nyomjunk előre parát, ne szopassanak mindig, hogy majd egy hónap múlva. A harmadik, hogy most mindjárt bemegyek a gyerek leleteiért és nem biztos, hogy udvarias tudok maradni.

2003. 05. 26.
   Pontosan úgy sikerült a hétvége, ahogy terveztem. Legalább ez jó érzés, hogy az ember felelősen, a tények és a körülmények ismeretében előre felvázolja az események fonalát, időrendben, ahogy kell. Fejben létradiagramot készít, ilyes. És aztán az idő múltával örül, hogy minden, minden úgy történik, ahogy ő azt előre eltervezte. Kevésbé bonyolultan fogalmazva már pénteken előre láttam, hogy vasárnap estére a faszom borzasztóan tele lesz az egésszel, és csakugyan.

   Az ember időnként elvállal maszekokat. Ez az esetek jó részében úgy működik, hogy semmi konkrét, hanem majd egyszercsak. Először megveszik az izét, aztán a hogyishívjákot, aztán amikor már az akármi is megvan, akkor majd lehet menni és összerakni, behangolni stb. Jól van, persze, legyint az ember az ilyesmire, majd szóljál, ha lesz valami és magában keresztet vet az egészre.
   Hónapokkal később az ember eltervezi , hogy lesz egy hétvége, amikor nem csinál semmit. Na jó, a söröket felhozza a pincéből, de ennyi. Aztán telefon, hogy az a hétvége jó volna-e, mert megvan az akármi is, el kellene menni összerakni, behangolni stb. Hát jó. Aztán jön egy másik telefon egy másik embertől, hogy ők is megvették az akármit, el kellene menni összerakni, behangolni stb. Khm, persze, majd megoldja. Aztán a nej integet, hogy arra a hétvégre szervezett egy látogatást izémizéhez, aki elfoglalt és csak akkor ér rá. Khhrrrr. Aztán még újabb telefon, sógor kérdi, hogy nem érne-e rá, mert el kellene autózni ide-oda. Kérdés persze, hogy mikor. És az ember a választ előre sejtve már vezényel a telefonnak, és lőn. Az a hétvége. Egyszerű az élet, csak el kell pigmeusnak. De sajnos mostanság az sem jó, mert megeszik az embert. Nehéz dolog ez.

   Fültanúja voltam annak, ahogy a gyerektől vért vettek. És nem értettem, a gyerekklinikán miért nem kötelező munkavédelmi eszköz a fülvédő. Szegény már kint az ajtó előtt gyanakodott, a kézfejére mutogatott, hogy "nem bök...!" Kicsit hallgattam, néztem a nejemre, hogy most mi lesz, bevalljuk-e a sanyarú igazságot, vagy a rövidtávú béke érdekében füllentsünk (na jó, hazudjunk), vagy beszéljünk mellé, vagy mi legyen. Nejem aprót bólintott, én sóhajtottam, majd közöltem szegénnyel, hogy "De igen. Bök." A következmények ismertetésétől eltekintenék, mindenkinek van elég baja amúgy is.

2003. 05. 23.
   Van a cégnél egy kólaautomata. Illetve van még egy, de a másik messze van, kb. tizenöt métert kellene még menni, plusz három ajtót. Ez szépen mutatja, nálam mennyire bejönnek a lustaságra alapozott dolgok. Mint például a kólaautomaták is. Mert ugye ha elmegy az ember a legközelebbi kisboltba, olcsóbban megvan, mint a készülékből. Igaz, nem hideg, de hűtő is van a cégnél. De mivel türelmetlen is vagyok, nemcsak lusta, marad az automata.
   De nem ez a lényeg. Kicsit háklis a lelkem, mármint az automata, egyes pénzdarabokat csak nehezen hajlandó elfogadni. Vissza meg nem adja a pénzt a takony, szóval ha az utolsó huszast nem hajlandó elfogadni, az gáz, lehet menni kunyerálni, hogy valaki adjon a huszasért egy másikat.
   De ez sem a lényeg. A lényeg az, hogy a raktáros -aki igen jó barátságban van az automatával- már komoly szertartáskészlettel rendelkezik, hogyan lehet mégis elfogadtatni azokat a nemkívánatos érméket, amiket tízszer is bele lehet dobni, tízszer kiesnek alul, hogy EZ nem kell. Az ötvenest a hajhoz kell dörzsölni, a százast középen kicsit meg kell nyomkodni, a huszast oda kell kicsit kocogtatni a radiátorhoz.
   Mekkora parasztság ez már, mondja a szigorúan természettudományos alapokon nevelkedett ember és kacag. Egészen addig, amíg az illető raktáros már huszadszor nem szopatja meg azzal, hogy az őszerinte használhatatlan érméket az odaillő rituálé eljátszása után csont nélkül lenyeleti a géppel.
   Aztán eljön a pillanat, amikor az ember egyedül van. Szétnéz, hogy látja-e valaki. Az imént hatodjára visszadobott ötvenest a hajához dörzsöli, bedobja. És gól. És elkönyveli, hogy mégis lehet valami az asztaltáncoltatásban, a halottlátásban meg az összes ilyesmiben. De arra még mindig nem jött rá, hogy a raktáros honnan szedi az écákat, hogy mivel mit kell csinálni, mert az illető az egyenes kérdésre csak bazsalyog. Biztosan titokban egy szabadkőműves páholy nagymestere a geci.

   Hétvégén könnyed családi kapcsolattartás, háromfelé, bruttó ötszáz kilométer, jó lesz. Mivel a gyep megerősödött, el kellene ásni úgy tizenöt méter gyepszegélyt, mert különben a fű átterjed a sziklakertre. Szerintem ezt nem ezen a hétvégén fogom megcsinálni.

2003. 05. 22.
    Ez a kis cégek hátránya, ha nem fizetnek nekik, akkor azok sem fizetnek a jó munkásemböröknek. Nagy volt a lapítás, aztán ma rászántam magam és megkérdeztem a főnököt (ez a kis cégek előnye, a főnök max. harminc méterre van és nincs külön, zárható irodája) hogy mi a mocskos faszom lesz már (eredetiben ez természetesen -függetlenül attól, mekkora a cég- lényegesen szervilisebben hangzott) a pénzzel, amit a munkámért én elvárnék. Mintegy. A főnök szemében némi bizonytalanság villant és közölte, hogy hátttööö... majd. Végül kivéstem belőle egy határidőt, háttttööö.... meglátjuk. Mindegy, úgyis hozzá kell nyúlni a félretett ÁFA-tartalékhoz, mert egy buznyák sincs otthon.
   Ja és tájékoztatnék mindenkit, hogy ehhez nem volt szükség arra, hogy Bioponnal vagy mivel kimossam szép fehérre az ingemet és tükör előtt gyakoroljak. Úgysincs olyan szopós szám.

   Ha már itt tartunk. Volt régebben a hipó, meg a sósav oszt passz, lehetett fehéríteni meg fertőtleníteni. Aztán a kapitalizmussal együtt bejött az Ace ("acse", hogy ez is hova tűnt...), a Clorox, a Bref, meg a hasonlók. Ahogy elnéztem, pl. a Cloroxban (ami kíméli a ruhát) ugyanaz a nátrium-hipoklorit van, mint a rendes háztartási hipóban, csak kevesebb. Igen, ezért kíméletesebb. És persze szebb dobozban van, meg sokkal drágább. Ugyanez a tejjel is, érdekes módon minél soványabb (=minél több mindent extraháltak ki belőle, mielőtt abszolút nem jogosan, de "tej"-ként eladják) , annál drágább.
   Amin felbasztam magam, hogy most nyomják az új Breffet a tévében, hogy leszedi a penészt, mert aktív klór van benne. Ez az! Tegyük bele azt, amit eddig kispóroltunk, most már majdnem ugyanazt tudja, mint a hipó, és újdonság! Ja és (saját tapasztalat) a kéttartályos ("mert az jobb, mint egy", ezt az égbekiáltóan ostoba szlogent...) vécéBref egyik tartályából már régen kifogyott a lé, a másik pedig még félig van. De még mindig nem tudtam eldönteni, hogy az illat, vagy a fertőtlenítő ment ki.

Ezt meg csak úgy. Városi legenda. Olvassátok el, legalább nagyjából, mit tesznek elétek. Paranoia rulez.

2003. 05. 21.
   Végülis nem motoros pumpa lett, mert volt igen pici, meg igen nagy (méretben is és árban is), átmeneti méret meg semmi. A gyerekkel hosszasan tekeregtünk két barkácsáruházban is, ugrálósvár-felfújó ojjektumokat keresve. A másodikban anyuka enyhén összezuhanva lemaradt és leült valahol középen, hogy majd keressük meg. Több, mint félóra után értünk vissza (a gyerek ragaszkodott hozzá, hogy tolóskocsit hozzunk, és ahhoz is ragaszkodott, hogy ő tolja, ez a lejtős mozgójárdán volt a legérdekesebb), mondtam, hogy semmi igazán megfelelőt nem találtunk (amit a gyerek megfelelőnek minősített, azt majdnem mind sikerült visszapakolnom oda, ahonnan elvette).
   Nejem ránézett gyöngyöző homlokomra, majd blazírt arccal mutatott a pihenőhelyével szemben álló polcra, ami tele volt direkt gumicsónak, gumimatrac, ilyesmi felfújására szolgáló, nagyméretű (igaz, kézi, de ki nem szarja le) pumpákkal.

   Hazaérve nejem elkezdett öntözni. Ugyan gyűltek a felhők, de arra régen rájöttünk már, hogy ez egyáltalán nem garantálja az esőt. Csomószor volt már, hogy fenyegetően jöttek a felhők, fenyegetően terebélyesedtek, fenyegetően fölénk tornyosultak, majd fenyegetően, de egy csepp eső nélkül elvonultak máshová. Én felpumpáltam az ugrálós várat (először a szívócsonkkal próbálkoztam, hiába na, csak két helyen volt felírva, melyik melyik), legalább konstatáltam, hogy a pumpa jó, tolásra is és húzásra is fúj, bicepszre is, tricepszre is lehet hajtani.
   A gyerekkel ugráltunk be a várba, ki a várból, untam rohadtul, de legyen neki karácsony. Csepp. Cseppcsepp. Hajjaj. Aztán eleredt rendesen, a nejemnek még odavetettem, hogy locsoljon kurva gyorsan, mert már nagyon esik, aztán a hónom alá kaptam a gyereket és beiszkoltam, a vár meg rohadjon el ott, ahol van. Később persze ki kellett menni kipányvázni, mert görgette a szél.

2003. 05. 20.
   Már az XP (a vindóz) is zavart, hogy milyen csicsás, valószínűleg valami beszívott karibi vadember tervezte a kinézetét. De ez még rendben. Hogy a 2003-ra átkeresztelt dotnet szerver egyik fő tulajdonsága, hogy semmi nem ott van, mint hárommal kisebb testvérében volt, az is rendben. De hogy leállításkor felteszi nekem a kérdést, hogy ugyammár miért állítom le őtet, az végképp betette a kaput. AZÉRT CSUKLAK BE BAZDMEG, MERT NEM TETSZIK A MOCSKOS POFÁD!!!

   Kolléga úr (ez most nem az okos kereskedő) kérdése: A "Total Recall"-nak mi volt az eredeti címe? Nem "Az emlékmás?"

   A másik kolléga úrnak pedig a fejéhez fogok vágni valami nehezet. Kapott egy emilt egy monitorgyártól, hogy egy ilyen és ilyen típushibára mi a megoldás. Angolul persze, ezért jött, hogy fordítsam le (egy kondenzátort ki kell vágni és egy diódát beforrasztani). Aztán jött, megmutatta a monitorpanelt, hogy ez az, erről van szó, nézzem csak! Aztán jött, megmutatta a panelt kondenzátor nélkül. Aztán jött, megmutatta, milyen jó, hogy pont ilyen dióda van a szekrényben, nem kell elmenni venni. "Előkapta hóna alól a nagy kézitáskáját, Egy rántással szátrántotta táskáján a cipzárját..." Aztán jött, megmutatta, milyen a panel, ha rá van forrasztva a dióda. Ekkor már csak egy szótagos válaszokat adtam neki.
   De aztán még jött, valamit még meg akart mutatni, ekkor eszembe jutott, hogy nagyon sürgősen el kell mennem villanypumpáért, vagy bármiért, csak ne legyek a közelében.

   Egyébként villanypumpa télleg kell, mert már uncsi lábbal nyomni a felfújhatós ugrálós bohócvárat, átlagban napi félóra bruttó, ugyan a vádlinak jót tesz, de az állóképességet nem javítja, ezért sportértéke sincs, jöhet a villanypumpa. Majd dekadensen fetrengek a civilizáció mocskában.

2003. 05.19.
   A kertészeti kézikönyvek a "ne tegyünk egymás mellé nem egymás mellé illő dolgokat" mellett az "előre tervezzük meg, hogy mit akarunk és aszerint csináljuk meg a kertünket" ökölszabályt is hangsúlyozzák. Az az apróság pedig, hogy addig az öt-tíz évig, amíg mindent be nem szerzünk, úgy néz ki a kert, mint egy egyiptomi ásatással kombinált első világháborús hadszíntér, nem érdekes. Abban persze igaza van az okosságnak, hogy utólag megcsinálni bármit azzal a frusztrációval is jár, hogy szét kell bombázni a már valahogy kinéző kertrészletet. De akkor az legalább addig is valahogy kinézett.
   Magyarul az ember először füvesít, mert az relatíve olcsó, meg relatíve jól néz ki. Aztán, amikor van pénze kerti járókőre, annyakínnyára, akkor a kő leendő helyén felszedi a gyepet, lerakja a követ, a hézagokba visszatömköd némi gyepet, a maradék gyepet meg elsunyítja arra a helyre, ahova eredetileg még gyepet sem volt pénze telepíteni.

   Meg olyan kiegészítő gyógytevékenységek, amik a nej szerint egy pillanat alatt megoldhatóak. Ilyen pl. a "Csinájjmár a homokozóra tetőt!", ugyanis most van ráterítve valami háló, de azt le kell göngyölni, fel kell göngyölni, kövekkel leszorítani, szóval macerás. Mindez nyilván azért, hogy a környékbeli macskák ne használják szarodának.
   Az ember valami maradék lécekből ácsol egy tartókeretet, merevítőket (szögért boltba el), az egészet lealapozózza, lefesti (alapozóért, festékért boltba el), rétegek között egy nap száradási idő, aztán ráfeszíti a hálót a keretre (kárpitosszögért boltba el). Gyermeket, aki "énisz, énisz!" felkiáltással elmarja a kalapácsot, hogy én csak tartsam a szöget, majd ő üti, a fenébe el.

   Hétvégén apóshoz el, születésnap, vilmoskörtével, pezsgővel, sörrel, nekem sajnos csupa kussoló Soproni jutott, de legalább azokban sör volt, ellentétben a beszélőkkel, amikben szóda. Addig-addig erőlködtem (a vilmoskörte meg a pezsgő már lent volt), hogy az ünnepelt osszon meg velünk valami okosságot, ami sűríti hosszú élete tapasztalásait és ezzel segítse utódainak, valamint utódainak ilyen-olyan rokonsági fokú társult részeinek az életminőségét, amíg aztán -a basztatást elunva- csakugyan kaptam (a többiek kimenekültek) egy adagot.
- Ne öregedj meg!
- Ááá, ezzel a tanáccsal már elkéstél.
- Akkor halj meg fiatalon!
- Ezzel is elkéstél, különben is akkor hogyan fogok öregkoromban észt osztani?
- Akkor egészségedre!
- Egészségedre.

   Ilyen egyszerű ez.

2003. 05. 16.
   Nejem elhagyta a Trabantról a mellső rendszámot, van ez így. A jószág persze hosszútávú kölcsön, ezért a tulajt megkértem, hogy intézkedjen már, az autó papírjait odaadtam neki, nejem pedig azóta gyenge fénymásolatokkal nyomul. Az ügyintézés csak húzódik, húzódik (okmányiroda, egy ablaknál, egy menetben minden elintézhető, hát perszehogypersze), nejem feszegette, hogy mileszmár, mert ha megállítják a rendőrök, akkor balhé lesz.
   Megnyugtattam, hogy na bumm, leszerelik a megmaradt rendszámtáblát, nagy dolog. Úgyis kap az autó újat. Nejem tovább aggodalmaskodott, hogy mégis mit mondjon, ha tovább erőlködik a rendőr. Kis sóhajtás után javasoltam neki azt a mondatot, amit Kurt Vonnegut Jr. papája is mondott a rendőrnek, amikor harminc év autózás után megállították és kiderült, hogy soha nem is volt jogosítványa. "Hát akkor lőjön le."

   Az Office Depotban ha az ember vesz valami notebookot, kap mellé egy ajándék festéksugaras Lexmark nyomtatót. (Tintapatron nélkül.)

   A tegnapi rejtvény megfejtése pedig az, hogy az egyik kép a Baumax, a másik pedig az Auchan májusi katalógusából való.

   Megint nagyon tele lett a tököm ezzel a kodekdologgal, most már tudok filmet nézni, viszont azóta az összes mp3 úgy szól, mint amikor egy csapat ufó beleköltözik egy medencébe és onnan mélázva buborékol kifelé, közben a háttérben egy haldokló elemű Sokolról recsegve üvöltözik a Beastie Boys.

2003. 05. 15.
   Fedezzük fel a két kép között az egy alapvető különbséget!

   Az ígért gyerekszáj-közszolgálatiság numero 1 és numero 2.

   A szektorhibás vincseszter másolása (adatmentés ugye) egész kellemes foglalatosság. Az ember autózik egy kicsit. A helyszínen először célzottan hangsúlyozza az ügyfélnek, hogy sokáig fog tartani, mondom sokáig fog tartani, egészen addig, míg ügyfél rá nem jön, hogy itt rá nincs szükség és elmegy, hogy majd holnap. Ekkor az ember azt mondi, hogy start, aztán elmegy ő is. Kényelmesen megebédel, visszajőve megállapítja, hogy még van úgy másfél órája, elterpeszkedik az ügyfél főnöki foteljében, kiolvassa az újságjait, majd szundít egy jót. Egyszercsak kész, titkárnőnek mondja, hogy itt tessen aláírni, viszlát. Mire visszaér, pont munkaidő vége.

   Kis ember kis problémái. Csinálni kélne valami komposztálót, mert a lenyírt fűvel kezdeni kellene valamit. Vagy nagy területen szét kell teregetni és egy darabig forgatgatni, ekkor megszárad és el lehet égetni. A metódus hátránya, hogy nagy felület kell hozzá és annyi munka, amennyit egyáltalán nem akarok rászánni. Szóval marad a komposztálós-összerohasztós módszer, ami után lesz majd komposzt, ami kell a francnak, és amit majd szét lehet villázni tavasszal, ami szintén munka, viszont legalább el van odázva. Ötletem már van, hogyan lehet olcsón csinálni, de arra, hogy munka nélkül hogyan lehet, még nincs. Ezen még egy kicsit gondolkozni kell.

2003. 05. 14.
   Ez egy ilyen agyilag nullahúsz lesz.

   Kaptam beeptől egy kis reklámkát (3MB). Az én szempontomból már elkésett vele, de talán még van valaki, aki hasznosíthatja.

   Továbbá megígértem a Jegesnek, hogy belinkelem azt a gyerekszáj-topikot, amit küldött, hadd mulasson mindenki jól, viszont a linket meg otthon hagytam. Megyek is haza műcseresznyefát locsolni, nem érdemlek többet a sorstól.

   Ja, meg kaptam ajándékba a szomszédtól olyan felfújhatós bohócfejű várat, ami(be)n lehet ugrálni, csak sokkal kisebb, mint amit játszóházakban látni. Meg nincs hozzá fuvattyú, pedálos gagyi pumpája van. Több, mint egy órába telt, amíg teljesen felfújtam, utána kellett neki legalább két óra, hogy leeresszen, mert lyukas. Ezért is adta ide a szomszéd, nem volt benne átbaszás. De a gyerek szereti (a szomszéd gyerekek is), nekem meg az asszonnyal erősödik a vádlink jól, mert lyukat keresni lusták vagyunk. És persze az is megnyugtató, hogy a nejem ácsingózott egy ilyenre, de így kiderült, hogy egy darab szarra dobtunk volna ki egy kistalicska pénzt, lúzerség:vinnerség legalább 1:1, hurrá.

2003. 05. 13.
   "Néked a búcsú sose fáááájjooon, utánam jön valaki mááááás", ezt egy .doc állomány helyett dúdoltam jó hamisan hazafelé menet, mintegy összefoglalva a nekem háromórás, kuncsaftnak pedig még ki tudja meddig tartó szívást. Értettem ez alatt, hogy egy elfeleződött Word állományból (aminek a másik fele nincs meg) nagyon nehéz egy egészet csinálni (nekem nem is sikerült), ezért újra kell generálni az egészet, mintegy száz oldal, képekkel, mindennel, persze holnapra kell. Hát, ha valaki minden figyelmeztetés ellenére nem csinál mentést valamiről, az előbb-utóbb szívni fog, kizárólag az a kérdés, hogy nagyon nagyot, kibaszott nagyot vagy orbitálisat.
    Ez is olyan, mint az autóbaleset, a betörés vagy a lopás. Az ember a lelke mélyén nem hiszi, hogy ez előfordulhat vele egészen addig, amíg bele nem jön valami marha, vagy egyszercsak hiába keresi a pénztárcáját. Én már saját tapasztalatból, ezért szívből tudom inteni a népeket, hogy "vermelni, vermelni, vermelni!"

   Valamiért megpróbáltam megkeresni a 'Paper of Insignificant Researches"-t, de nem sikerült. Ebben volt anno 'Az uborka öl!". Nem tudom, ez miért jutott eszembe. Ja, de igen, zasszonyt kérdeztem az élelmiszeripari E-kről, mi a véleménye. Azt mondta, hogy előbb-utóbb úgyis meg kell halni valamiben, akkor már lehet az az E is, nem szignifikáns.

   Reggel nem cigiztem, mivel még pénteken fossá dohányoztam a tüdőmet és olyanokat harákoltam egész hétvégén, hogy közben egyidőben kezdtem fogalmazni a saját nekrológomat ("Mily korán hagytál el bennünket, te értékes ember, ki még jobbá tehetted volna a világot, s most síró pulyád öleli asszonyod szoknyaszegélyét, könnyes szemeket vetve az eljövendőre..."), és búcsúlevelemet ("Gondoljatok rám akkor is szeretettel, ha már nem leszek, és ha megszorultok, legelőször a fűnyírót adjátok el...").
   De nem ez a lényeg, hanem az, hogy úgy tíz tájt, amikor óvatosan rágyújtottam, ott a helyszínen majdnem befostam. Szar ügy.

   Hosszas tökölés után vettünk két cseresznyefát. Ugyanis a kert jelenleg fűből áll, egy sufniból, meg egy homokozóból, tisztára focipálya öltözővel. Első gondolat persze az, hogy mésszel meg kell húzni a csíkokat és úgy hagyni és kész is. Ez persze a családi tanácsban menten leszavazódik. Aztán az ember persze olvas sok okosságot, hogyan is kell szép kertet csinálni, jobbára az van leírva, hogy azt csinál, amit akar, csak néhány alapszabályt kell betartani, pl. vigyázzunk az összhangra, ne rakjunk egymás mellé nem összeillő dolgokat meg még pár ilyen, a gyakorlatban jól hasznosítható tanács.
   Akkor veszünk fát oszt szameg. Mit csinál a panelgyerek az élőfaboltban? Hát elmondja, milyen fát szeretne. Olyan 7-8 méteresre kurva gyorsan megnövő (mert ráadásul türelmetlen panelgyerek), dús lombú, árnyékot adó fa, aminek nem hullik a levele, meg gyümölcse sincs, mert a lófasz se fogja fölszedni. Ilyen egyben sem volt.
   Az utolsó kereskedésben végre találtunk egy faszit, aki többet is tudott mondani, mint a standard "ööö... hátt.. ha megmondják, hogy nyíret akarnak, vagy fűzet, akkor adok, de így...", ő ajánlotta a díszcseresznyét, sajnos azt nem merte megígérni, hogy az a vézna kis suháng másnap reggelre olyan lesz, mint a mellette levő fényképen. Gyáva.

2003. 05. 12.
   Elmentem világgá, visszafelé pedig még épp elértek telefonon, ezért már azt is tudom, mivel fogom eltölteni az estémet. (Elveszett egy állomány. Mondtam, hogy meg kell nézni mindenütt, beleértve ebbe a konyhai szemetest, meg a porszívó zsákját is, de annyira nem értékelték a poénomat.) Most takarodok szanaszétfele, talán valamicskével sötétedés utánra hazaérek. Szóval majd holnap.

2003. 05. 09.
    Installing, Configuring and Administering Microsoft Internet Security and Acceleration (ISA) Server 2000, Enterprise Edition
   Examination Score Report

Exam number: 070-227
Result: Pass

MCSE.

   Épphogy hazaértem, közben a homlokomon kezdett kiesni az agyam. Két virsli behajítása után már téptem is egy ballagásra, nejem már megvette a virágot, akkor adjuk is oda.

   Majd holnap folytatom, egyrészt mert kezdek berúgni és akkor sokat tévesztek és sokat kell korrigálni, másrészt -hasonlóan a balhéfókás ócsójános internet-előfizetéshez hasonlóan- éjfél után extra péz anet, szóval majd holnao folytatom, de azt hiszem, ezt már írtam egyszer, de csakk azért mert be vagyok méár kicsit rúgva, de azt hisze, már ezt is yrtam egszer, teht honnap.

2003. 05. 08.
   "A nézettség olyan, mint a radioaktivitás, 12 órás felezési idővel" (F99)

   Szerényen önmagamtól idéztem, ennyire futja, a délutánom jobbára emilezéssel telt és még vannak a várólistán. Köszönöm mindenkinek a biztatást, a jókívánságokat, miegyebeket. Annak pedig, aki a blogringben azt írta, hogy "paraszt", szintén igaza van.

   A nejem kivégezte a mobiltelefonján a kártyát. Ezért vett egy 3600 Ft-os feltöltőkártyát, átöntötte az egységeket, aztán csekkölt. "Az ön egyenlege 3601 Ft". Ez még csak kapufa.

   Kiszerelték a tücsköt a kocsiból, most nem ciripel. Szinte hiányzik. De ezért nem fogom visszavinni, hogy mégis kéne.

   Holnap megyek vizsgázni abból az okosságból, amiből tanfolyamon is voltam (ISA). Vannak ilyen próbavizsgák, amikkel mérheti az ember magát, mennyire érti a lényeget. Nem nagyon megy, az eddigi negyvenegynehány kérdésből (choose all that apply, illetve choose one típusú válaszokkal) mindössze kétféle szcenárió állt elő.
1.) ??? Fogalmam sincs, szerintem erről szó nem volt egyáltalán.
2.) ??? Szerintem az összes felajánlott válasz rossz.

   Tisztelt olvasóim! Mivel agyam tapló, most azt fogom csinálni, amiért másokat megvetek. Poénosakat idézek másoktól. Erre azért jó volt a sok emil. Illetve most elbizonytalanodtam, mert több vagon gyerekszáj-történetet kaptam, amik módfelett tanulságosak, viszont...
   ...viszont most elmegyek haza, mert a zasszony telefonon befenyített. Csak a lényeget adnám elő Jegestől (4 éves csemetével) :"Egyetlen dolog létezik a világon ami az árnyékban is leéget. A gyerek."

2003. 05. 07.
   Okos kereskedőkolléga sunnyogó léptekkel közelít. Nem jó jel, ekkor vagy kunyerálni szokott, vagy olyan marhaságokat kérdezni, hogy az embernek égnek áll a haja.
- Szevasz, ööö... hogy vagy? (Huhú, nagyon rossz kezdés)
- Hagyjuk. Mi kell?
- Ööö, van egy ügyfelem, aki kér valamit a gépére, és mielőtt megígérném neki, mégiscsak tájékozódni szeretnék, hogy mik a lehetőségek.
- Na, mi kell neki?
- Hát ugye vindózikszpét kért és az a kérése, hogy a (papírjába néz) técépéperípé program feltétlenül legyen benne.
- ...Miva...?! (Ezt nem meri érteni az ember. Papír elkér, nincs tévedés, a TCP/IP külön tételként meg van rendelve.)
- És ugye a kérdés, hogy ez eleve benne van a zikszpében, vagy le kell tölteni az internetről?

   Most kimegyek az állatkertbe, mert együtt akarok vonítani a farkasokkal.

2003. 05. 06.
   Én is megkaptam a magam 15 perc hírnevét, igazad volt, Andy. Békésen bóklásztam a városban, visszaérve céghez jó bloggerhez (a tiltakozásokat emilben kérem, a feliratkozom@szexhirdetes.hu címre) méltóan először is megnéztem a látogatottsági statisztikámat, megvolt-e az a napi ötven körüli stabil találat. Megvolt, meg még másik kilencszáz is, ezt egyáltalán nem értettem, biztos valaki meghekkelte a sitemetert. Aztán egy emil jött, miszerint mi a rossebet keresek én az Index kultúrrovatában, ami eleve önellentmondás. Némi körbetájékozódás után már értettem a látogatottságdolgot, mondjuk azt továbbra sem, hogy hogy kerültem az Indexre, mindenesetre köszönöm Szabó Zoltánnak a hírverést. És persze frászt is kaptam azonnal. Ennyi ember közül valaki okvetlenül megsértődik, aztán még térdelhetek kukoricára a sarokba.

   Városi legenda-ügyben. Nem az, nem legenda. Nekem az esetet az ember enyhén habzó szájjal mondta el, hogy hogyan basztak ki vele a tévések, ha ezt tudja, el nem megy satöbbi. Tehát nem a haverja lakott együtt egy albérlőtárssal, aki hallotta a buszon valakitől. Lehet, hogy nem igaz az egész, de egyrészt eddig még soha nem állt elő hasonlóval, másrészt nem tudom róla elképzelni, hogy ha már lódít, miért pont ilyet találna ki. Én hittem neki. Annyit megengedek, hogy esetleg a saját szubjektív nézőpontjával picit korrigálta az eseményeket, de semmi több.
   Természetesen elő lehet állni mindenféle összeesküvés-elmélettel, hogy esetleg én találtam ki az egészet, vagy ilyesmi. Nem. Nevet, címet pedig nem mondok, sajnálom. Meg fogom kérdezni az embert, hogy mit szólna egy nagyobb nyilvánossághoz, de nem hinném, hogy örülne neki. Legyen ebből tényleg városi legenda.

   Axer lenyomta az árakat. Hát... az attól függ. Az én otthoni, hasonló paraméterekkel rendelkező internet-előfizetésem már tavaly szeptember óta kevesebb annál, amennyiért most az a rajzolt fóka méri a világhálót. Most pedig 2222 Ft, a balhézós fóka 3000 Ft-jával szemben. Nem az összeg, hanem az elv. Mindenki tetszőlegesen választhat olcsó internetszolgáltatót, feltéve, hogy van lakása mindegyik telefontársaság koncessziós területén.

2003. 05. 05.
   Felhívtam a bankomat, hogy mennyi az egyenlegem. Nőnemű automata örömmel értesített, hogy a biztonságom érdekében megváltozott a PIN-kódom, mégpedig hosszabb lett. Aztán felsorolta a lehetőségeket, miszerint nyomjak egy nullást az ügyintézőhöz. Én kevésbé örültem, egyrészt mert kívácsi lettem volna az egyenlegemre, másrészt az ügyintézős dolgok elég gázosak szoktak lenni. És igen. Úgy félóra zene után, amikor már kezdtem nyűgös lenni, felvették és némi tusakodás után megmondták, hogy be kell menni a fiókba és átvenni a borítékolt kódot. Kicsit küzdöttem, hogy véletlenül nem volt-e annyi eszük, hogy valami algoritmussal a négyjegyű régiből kikövetkeztethető módon gyártsák le a hatjegyűt, mondjuk az utolsó két szám megduplázásával, vagy az ügyfélazonosító egyes részeinek átemelésével, de nem.
   Még diszkréten megdicsértem a bankot, milyen okosan csinálták ezt, a Matávnak is így kellett volna csinálni, amikor a hatszámjegyű telefonszámok hétjegyűvé váltak Budapesten, mindenkinek új telefonszámot kellett volna kapnia, nem ilyen prosztón, hogy egy egyes van még az elején. Most mehetek keresztül a városon és állhatok sorba.

   Első kézből. Ismerősömet felhívták, hogy lenne-e kedve friss nejével együtt szerepelni egy tévéműsorban, amiben ifjú, tehetséges párokat mutatnának be, kvázi példajelleggel, hogy így is lehet élni, meg nem csak olyan elmebetegek léteznek, mint a Mónika- meg Claudia-showban, akik egy fél ország előtt vitatják meg a nemi életüket. Szerződés is volt, miszerint ha felvétel közben feláll és kimegy, egymillió forintot kell fizetnie, valamit tudomásul veszi, hogy a felvétel alatt váratlan események is történhetnek. Persze rendesen csak utólag olvasta el.
   A kulturált, egyéb ilyesféléktől elérő műsor a Balázs-féle szembesítőshow volt, ahol is hirtelen megjelent a volt felesége, aki többek közt megpróbálta őt visszakönyörögni magához. Gondoltam én, hogya média mocskos dolog, de ezek szerint még maradt bennem valamennyi idealizmus azt gondolván, hogy azokat a hülyéket ott a kamera előtt legalább megfizetik (még ha nevetségesen is), hogy sokmillió ember előtt csináljanak hülyét magukból. Tisztelt RTL-Klub, b****** meg a k****** a*******.

2003. 05. 04.
   Melyik az az állat, amelyiknek olyan a hangja, hogy "vhufff!"? Ez én vagyok, amikor a kerti fáklya felgyújtja a fürdőköpenyemet, és a láng végigszalad a szöszökön.

   Tegnapelőtt végre sikerült arra használni a kertet, amire az való: szalonnasütésre, fröccsözésre, hentergésre. Halleluja.

   A Dove kihozta a selyemkivonatot tartalmazó tusfürdőt vagy mit. Gratulálok. Javaslom az üvegkivonatot is (szép sima lesz a bőr), a kőkivonatot (ellenálló lesz a bőr) vagy a legnyilvánvalóbbat, a vízkivonatot, ami koncentráltan pótolja vissza az elvesztett nedvességet. A másik, hogy ezt a pH-dolgot is eldönthetnétek már, hogy most annak semlegesnek kell lennie, vagy 5.5-nek, hogy a védő savköpenyt visszaállítsa. Ennél jobb már csak a speciális női pH-val rendelkező (értsd: pinamosó) szappan, amiből vegytisztán látszik a célcsoportképzés vágya. Jelzem, a nőknek OTT csakugyan más a pH-ja, de ez azt jelenti, hogy a szappant fel kell dugni, mint a tampont, ha tényleg ki akarja valaki használni a szappan nyújtotta összes lehetőséget.

   Weird Al Yankovich: The Saga Begins. Rettenetesen köcsög klip és Star Wars-related szöveg az American Pie dallamára. Yo.

2003. 05. 01.
   Már csak darabkákra telik, anyós helyben, a hozott téma a szekszárdi vörös.

   A Fresh együttes egyterű kék Forddal közlekedik. És már csak két tagból áll, a zenekari cucc két rádiós mikrofont, meg egy CD-t jelent.
   Két decens, alsó-középkategóriás, meglett korú hölgy. És be vannak baszva, hogy járni alig tudnak. Mulatni tudni kell. Az egyik be akar menni a mobilvécébe, de annak az árnyékán akarja kinyitni az ajtót. Persze ki tudja, hányat lát belőle. Pofára is esik. Mindkét értelemben.
   Komár László a bejelentett késéhez képest még tud egy órát késni. Legalább.
   Indítani kell egy max. nyolcévesekből álló tánccsoportot, alájuk tenni az ABBA Juniort, vagy mit és flitterekben ugráltatni őket. És őszintén bevállalni a "Pedofilok Öröme Tánc Iskola" (PÖTI) elnevezést, hátha a Danone ráugrik a szponzorációs lehetőségre és akkor dupla kasza.
   Van grillcsirke és vattacukor és krémfagyi. Van sör is. Virsli viszont a holdba se. Nem mintha kéne, ugyanúgy nem hiányzik, mint mondjuk "A Láng Gépgyár Dolgozói" transzparensek, de hát a nosztalgia. Nem kellene pont a Medgyessyt éltetni, de legalább egy szaros "Éljen Rogán Antal!" érdekes volna.

   Utálok csöves erősítőt javítani. Pontosabban félek. A tranzisztorosban van negyvenegynéhány volt, az még barátságos, mint a házimacska, maximum bizserget egy kicsit. De a csövesben háromszáz voltnál kezdődik az érzés. És ott is tud végződni.