2005. 05. 31.
   Hírösszefoglaló, kis színes.

   A Matáv emeli az ADSL-sávszélességeket.

      Nyomoznom kell egy kicsit, állítólag egy ajtón van T-olni felirat is, ezt meg kell néznem

   Nem érdekel. Van a budiban számos PC-Guru, időnkét lenyúlok a halom aljára és előhúzom a régi számokat. Nagyjából két és fél éves példány került most a kezembe, hirdették benne az ADSL-t, mindössze 10eFt-ért. Azaz az ADSL ára két és fél év alatt egy fillért nem csökkent (közgazdászok hagyjanak békén az inflációval), igaz, a sávszélesség jócskán megnövekedett.
   De én a sávszélességet leszarom. Bocsánat, nem szarom le, de nem kell megabit, 512 kbs sem, egy alap 256 kbs-vel bőven kiegyeznék. Meg azzal, hogy nem kell tárcsázgatni. Csak azért pedig nem fogok kábeltévét behúzatni a házba, hogy a relatíve olcsó internet mellé kapjak olyan csomagokat, amiket egyrészt nem nézek, másrészt kell annyit fizetni értük, hogy ugyanott vagyok.
   Meggyőződésem, hogy a nagy tömegek (ugye az internetpenetráció nálunk elég gyalázatos) nem fognak attól ADSL-t venni, hogy kurva nagy a sávszélesség. Ugyanúgy, ahogy autót sem attól fognak sokat venni, hogy egyre nagyobb, meg krómozott, meg színrefújt, meg bazsevál a kesztyűtartó. Próbáljátok már meg fele áron adni az alapmodellt, köcsögök.

   A MOL emeli a benzin árát.
   Valamivel be kell hozni a lopást meg a beruházást. Volt a nagy meleg, a főszékház szervertermében pedig áramszünet miatt leállt a légkondi. Emiatt leállt egy router, ami miatt leállt az oszágos hálózat, ahogy kell. Négy óra múlva állt helyre a rend, akkor kiderült, hogy közben teleraktak két tartálykocsit, amik nyom nélkül eltűntek.
   Megjegyzem, nem ezért kezdtek felszerelni egy akkora szünetmentes tápot, hogy Paksot is ki tudják segíteni, hanem mert valamelyik nagyfőnök

   szerencsétlen IT-sek szopták a faszt, közben betelefonált nekik valaki, hogy nem megy az emil. Mondták, hogy valóban, de majd. A válasz az volt, hogy de én ilyen meg ilyen főnök vagyok!! ...akkor menj oda a routerhez és mondd meg annak is, hátha attól elindul. Faszkalap

   besokallt, mert meleg volt az irodában.

   Fehér 405-ös Peugeot előzget a Nagykőrösi úton. Hátsó lökhárítón a felirat: "Azért tolom, mert így boldogan halok meg." Ámen. Csak egyedül, légyszíves.

2005. 05. 30.
   Állítólag reggel, amikor nejem felébresztett, hogy ő most elindul dolgozni, figyeljek a gyerekre, velősen azt válaszoltam neki, hogy "köcsög gigerli". Erre egyáltalán nem emlékeztem, csak arra, hogy valami rettenetes marhaságot álmodok és arra riadok, hogy nejem széthullott arccal áll az ágy mellett. Az adekvát viselkedés egész napra meg is maradt.

   Egyetlen sikerem kollégáim elismerése volt. Kuncsaft ugyanis panaszkodott, hogy amikor berakja a nótbukját a dokkolóba, akkor hol van egér, hol nincs. Ilyennel már többször volt dolgom, az a baj, hogy az illető csak úgy nőiesen ráejti az egyiket a másikra és a diszkrét kis kattanásra már azt hiszi, hogy jó, pedig dehogy, fényévekre van a helyes megoldástól. Illetve konkrétan két milliméterre, de az nagyon hiányzik.
   Ekkor kezdtem demonstrálni.

   és megérteni azt a buszsofőrt, aki valami pótjáratot vezetett. Felszállásnál mindig megkérdezték tőle, hogy a járat megáll-e itt meg itt. Az első megállóban még udvariasan válaszolt, a harmadikban már kevésbé, valahol a nyolcadik környékén szakadt el a cérna, a friss utassal, aki megkérdezte, hogy itt meg itt megáll-e a busz, emelt hangon közölte, hogy "MÁR MONDTAM, HOGY IGEN!!!"

   Egy határozott ütéssel (kuncsaft arca kicsit megrándult) összepasszintottam a kettőt, majd az egész berhát elkezdtem vadul rázni (kuncsaft arca határozottan torzulni kezdett), hogy figyelje csak, nincs csippanás, tehát minden fasza, ha rendesen összenyomva akár arccal lefelé is megpróbálkozom az egérrel, akkor az mű-kö-dik. Vagy

   állítólag az izomfeszülésből úgy látszott, mintha ketté akarnám törni, vagy földhöz akarnám baszni az egészet, pedig csak dobálni akartam, mint a pöttyös labdát. Persze igazság szerint a földhöz vágás megfordult a fejemben

    akár azt is meg lehet csinálni, hogy... az elkékült arcú kuncsaft leállított, hogy köszöni szépen, elhiszi, hogy így jó.

   Este vacsora után beállított a fater, mert állítólag megbeszéltük, hogy most jön antennát szerelni. Magyarázata alatt negyven per hatvan körüli vérnyomással próbáltam úgy tenni, mintha érteném, pontosan hogyan is halad az állóhullám egy aszimmetrizálóban, közben érthetetlen módon csak az járt a fejemben, hogy "köcsög gigerli".

   Azt hiszem, ma korábban kellene lefeküdnöm.

2005. 05. 29.
   Na végre nyár. én meg zuhanyfülkét szereltem, mint Mr. Bean. Nem, Mr. Bean nem szerelt soha zuhanyfülkét. A bénázás, az volt teljesen olyan. Bár gyanakodhattam volna, mert amikor elmentem a gyerekkel megvenni, hihetetlenül jó estém volt. Semmi nyekergés, semmi hiszti, mintaszerű bevásár-játék-vacsora-fürdés-fogmosás-mese-alvás sort sikerült végigpörgetni

   A magyarázat roppant egyszerű: ketten voltunk a gyerekkel, mert nejem lelécelt valami konferenciára. Erősen aggódott, hogy mit kezdünk egymással, de megnyugtattam, hogy amúgy férfimód majd a sörözőből rendelünk telefonon pizzát, végre megmutatom a gyereknek, egy férfi hogyan tölti az estét, persze a kurvázást kihagyjuk. Nejem teljesen meg is nyugodott

   ha szocializmus lenne, biztosan röpülne a megrendelés a Kisfaludy Stróbl Zsigmondnak, hogy mint ideális családot öntsön bennünket bronzba

   nekem kalapács lenne a kezemben, bizakodva néznék a jövő felé, a gyerek meg kis piros telefonnal játszana, amibe K-vonal lenne bekötve

   de legalábbis mintaesetként szerepelnénk valami tankönyvben.

   Aztán nejem elment vidékre a gyerekkel, nosza, lehet törni-zúzni, fúrni-faragni. Betettem a lejátszóba egy mű-Blues Brothers-válogatást, majd a kezdő "She Caught The Katy"-re elkezdtem felszaggatni a zuhanytálcát (a fülkéhez járt tálca is, a régi meg bepenészedett, akkor már azt is újítjuk ugye). Egész jól haladok, állapítottam meg, még csak most jön a "Sweet Home, Chicago" és én már az új tálcát tolom tele purhabbal (2003. 04. 18.). Ebből sörözés lesz, biztattam magam ("Hey, Bartender"), hoztam két lavór vizet nyomatéknak, majd elkezdtem telenyomni a réseket szilikonpasztával. Négy teljes cső ráment, mert nagy a lyuk. Elégedetten néztem körbe, hogy örül majd nejem (második kör, "Gimme Some A-Lovin") és megpróbáltam összerakni a lapraszerelt kabint.

   Jó darabig csak nézegettem az alkatrészeket, mert a rajztól egy gyakorlott kódfejtőcsapat is zavarba jött volna. Aztán visszamentem szemlézni a fürdőszobába, láttam, hogy baj van, a purhab két centivel elemelte a tálcát a földtől, kurva élet, hát ilyen nincs, szedhetem fel az egészet (harmadik kör, "Shotgun Blues").
   Innen ha filmeznek, simán ráverek Mr. Beanre. Amikor felemeltem a tálcát, valami alul hangos reccsenéssel eltört. Ráadásul a tálca félméteres magasságig telekente a falat szilikonpasztával, bassza meg, ezt le kell szedni

   ha valaki volt katona, tudja, milyen dolog fogkevével végigpucolni a körletet. Ha meg nem, tessék elmenni egy szervezett parlagfűirtásra egy körömollóval

   zokogtam egy kicsit, aztán elmentem a boltba új pasztagarnitúráért, cédét cseréltem (Madness), majd nem vettem észre, hogy beleléptem egy adag letoccsant pasztába és széthordtam a fürdőszobában ( "One Step Beyond").

   Nem részletezném, hajnal háromra végeztem (sokadik kör, "Madness"). Legközelebb ilyet csak akkor csinálok, ha filmre veszik és kurva sokat fizetnek érte.

2005. 05. 26.
   Kedvenc monopolhelyzetű távközlési szolgáltatómnál azért még vannak tréfáskedvű emberek. A névváltással együtt jár az is, amit a közönség nem lát, pl. a belépőkártyák cseréje (piros kagylósról magenta T-betűsre), az összes kis tábla cseréje, az, hogy "ÜSZI Humán ágazat Területi Szervezeti Igazgatóság" mégiscsak másképp néz ki fehér alapon szürkével, mint piros alapon fehérrel. Szóval valamelyik táblagyártónak is eljött a Kánaán.
   De nem ez a lényeg, hanem az a szemmel láthatóan saját készítésű felirat, amit egy diszkrét piktogrammal ellátott ajtóra tettek ki az egyértelműség kedvéért.
   

    A cégtől el akarnak küldeni embereket, ezért kérdőívek töltődnek ki, amik alapján el lesz döntve, ki gazdaságos és ki nem. Mivel jobbára csak ikszelni kell rajtuk, a köz ezeket tréfásan csak mint halállottó-szelvényeket emlegeti. De ez csupán a felszín, mert a mélyben igazi számháború dúl, ugyanis miután a tulajdonosok és az ő embereik havonta kivesznek a cégből mintegy hétmillió forintot, bizony némi veszteség marad és nem értik a dolgot, mitől megy ilyen rosszul a bolt.
   Rendben, én értem, hogy valami alapján tájékozódni kell. De egy szervizcégnél normát felállítani (ennél bonyolultabb a helyzet, de tulajdonképpen eről van szó) szerintem némiképp hülyeség. Mintha ki akarnák rúgnák a tűzoltók felét, mert kiszámolták, hogy a munkaidő nagy részében csak a faszukat verik. Igaz, a tűzoltók legalább nekiállhatnak gyújtogatni. Igaz, mi is.

2005. 05. 25.
   Ezt már többször láttam, de mindig elfelejtettem. De ma este megint, még friss az élmény. Amikor az amerikai akciófilmekben a főhős tűzriadót akar, az érzékelő helyett mi a faszért a szórófejet lövi ki? Ez olyan, mintha a kocsimat úgy akarnám beindítani, hogy belelövök a kormányba.

   és egyszer akcióhős leszek én is, csak hívjanak fel megint. Az Inviteltől rendszeresen megtalálnak, hogy érdeklődjenek, vajon nem kell-e nekem újabb csomag, ilyen-olyan internet, bármi. Sajnos valamiért mindig vacsora közben találnak meg, ennél bosszantóbb dolgot pedig keveset tudok elképzelni. Talán ha budiból a kígyót félbeharapva kellene kipattannom, hogy meg tudják tőlem kérdezni, előfizetek-e arra a csomagra, ami az összes harmadik világbeli országba

   A telefontársaságok mindent mérnek, számolnak stb. Kijön az okosság, hogy pénteken délután kurva kicsi a forgalom, mert mindenki elmegy inni, meg tévét néz, vagy a franc tudja, mindenesetre kicsi. Nosza, csináljunk akciót, ami erre az időszakra szól, bukni alig lehet vele, viszont lehet mondani, milyen fasza cég vagyunk

   fele árakat biztosít. Nem vagyok biztos benne, hogy szerencsés dolog, ha töröltetem magam a nyilvántartásukból, mert arra esetleg rámegy a telefonvonalam is, ezért csupán arra szeretném megkérni a tisztelt illetékeseket, hogy kizárólag munkaidőben próbálkozzanak, amikor nem vagyok otthon.

2005. 05. 24.
   Volt olyan napom, amikor minden kommunikációmat kizárólag az "a part alatt, a part alatt három varjú kaszál" dallamára bírtam csak intézni. Ennek a súlyosabb válfaja, amikor véletlenszerű időközökben a sudár jegenyefát

   ez eredetileg Markos-Nádas volt, konkrétabban Nádas. Fejhangon, baromi szar parasztvibrátóval kell előadni, legkésőbb a harmadik sornál már mindenkinek rossz, nemcsak nekem

    is elrecegtetem. Ma pedig egy vincseszter körüli aggódásra már csak azt tudtam elzümmögni, hogy víííncseszter, íííinglőnd, inglőőőnd, krossz di etlentik szíííí, end ájem a dzsíniösz...-de az egérrel nincs baj, ugye?

   Coelho főhőse a Piedra folyó partján ült és sírt

   nem értem, mit sztárolják. Kertészt még csak-csak, de Coelhót nem. Két könyv után tartok itt, na ja, ügyes mérnök két pontból bármilyen görbét tud szerkeszteni, sőt egyből még bármilyenebbet. Szerintem nem lövök nagyon mellé, ha azt mondom, hogy egy hímnemű Soma

   én ugyanezt csináltam, csak mosogatóval. Nejem beteljesítette régi vágyát, vett falra szerelhető rudat, meg olyan akasztós izéket. Néztünk már ilyesmit, maga a rúd volt nagyonsok, mellé az akasztható cucc pedig többször nagyonsok. Nejem most megnyugtatott, hogy ez teszkógazdaságos volt, ráadásul akciós, annyiba került az egész, mint máshol egy fél rúd.
    Nem is ezen problémáztam, hanem azon, hogy hihetetlenül gagyi az egész. A rudak olyanok, hogy egy vitrázsfüggönyt nem mernék ráakasztani, mert elhajlik. De végülis jól néz ki, csak nem kell közel menni hozzá, nejem pedig több körön elégedett. Legalábbis amíg le nem szakad az egész a picsába, de a holnap miatt aggódjunk holnap.
   

2005. 05. 22.
   A hétvége a múzeummajálisról vagy miről szólt, gyermekanimálásból elégtelen.
   A Nemzeti Múzeum kertjében volt a program, tegnap már voltam ott a gyerekkel -véletlenül meglátta a nyüzsgést és muszáj volt bemenni-

   a színpadon a hatvan év átlagéletkorú Boglárka Bányászkórus lépett fel épp, gyönyörködve hallgattam a virtigli bányászdalokat, amik szinte mind olyasmiről szóltak, hogy ne sírj babám, szeret engem a sújtólég, aztán ha mégis reccsen a támasz, búcsúzóul legalább a csákányt még vagy kinyújtom kérges kezemmel a tárnából, vagy nem

    akkor elvoltunk valami tekerős-vízfröcskölős makettel. De nejem úgy gondolta, hogy ma is eljövünk, mert lesz bábszínház. Egész normálisan telt a program, végül körbejártuk a múzeumot. Illetve csak majdnem, mert a körút háromnegyede tájt a gyerek kijelentette, hogy elég volt, haza akar menni és elindult visszafelé. Próbáltuk neki magyarázni, hogy ha előre mennénk, hamarabb kijutnánk, ráadásul ott még nem jártunk. De nem.
   Pillanatokon belül állóháború alakult ki, mi nem akartunk visszamenni a tömegbe, a gyerek viszont nem akart előremenni, lecövekelt és inkább taknyát folyatva üvöltött és csipkedte meg ütötte nejemet. Megvártam, amíg mindenki bennünket nézett, aztán hónom alá csaptam a gyereket és elindultam vele kifelé. Az eddigi "haggyáanya, haggyáhaggyábékén!!!" mellé csatlakozott az "apategyéle haggyáapategyéle!!!" is. Menet közben valami néni próbált szót érteni a gyerekkel, "miért sírsz te kisfiú, senki nem bánt téged", de aztán félre kellett ugorjon egy takonyfröccsenés elől, ekkor lemondott a békítésről.
   Nejem csatlakozott, ketten vonszoltuk kifelé a magát rángató, folyamatosan üvöltő gyereket. "Most loptuk"-magyaráztam az értetlenül nézőknek. Kint a nyilvános WC tulaja megértően bólogatott, hogy neki is ilyen hálátlan büdös kölyke van, igaz, már felnőtt, de azóta se áll vele szóba.

   Szóval vidáman telt a vasárnap, nejem még mindig rezeg kicsit, de már bevett két HOVA tablettát

   nagyrészt valeriána van benne, mondtam nejemnek, hogy ne csodálkozzon, ha másnap körbesündörgik a macskák

    anyámat már kérdeztem, de állítólag én nem voltam ennyire balhés. Mindegy, ma nem volt szomszédolás, kapjon már észbe a kis nyavalyás.

2005. 05. 20.
   Szucsamota 2, avagy ha már többen nem értik, úgy teszek, mintha én igen, mert ettől nagy művész leszek, nem csak olyan kis görcs.

2005. 05. 19.
   Reklám a Rádió Caféban. "Szucsamota. Japán eredetű jövedékszó [...]". Az ilyen reklámok szerzőivel jövedéki adót fizettetnék. Meg azokkal is, akik átengedték.

   A szerzői jogvédő iroda tevékenysége -annak ellenére, hogy már többször megpróbálták nekem elmagyarázni- nekem még mindig nem teljesen világos. Ráadásul azoknak sem, akik megpróbálták elmagyarázni, mert pár jól irányzott kérdéssel eddig mindenkit sikerült bevinnem a mocsárba. Lényeg az, hogy eddig az Artisjusról azt gondoltam, hogy ott ül egy csapat jogász és fejik a művészvilágot

   na jó, nem úgy értettem, hogy mindenki, akinek az érdekeit védik, az művész, mert nekem erről a szóról a klasszikusokon kívül alapvetően a fennkölt (és kurva unalmas) szavalóversenyek és galériába kitett, százas szögekkel telekalapált rétegeltlemezek jutnak az eszembe

    jó, persze, érdeket is védenek (beleértve ebbe a sajátjukat is), ezzel együtt ma nálam a huszas malusosztályból átkerültek a tizenkilencesbe. Hát persze, hogy pénzől van szó.
   Nejem hívott, hogy levelet kaptam az Artisjustól. Rögtön összefostam magam, ha egy hivatal nekem levelet küld, akkor abban valamiért mindig pénzt kér követel, mert ha nem, gumibottal súlyosbított súlyos paragrafusokkal jönnek és lefoglalnak és internálnak, mittudomén. Csak arra tudtam gondolni, hogy valakinek megsértettem a jogait, aztán most fizethetek egy raklap pénzt mondjuk Lagzi Lajcsinak, mert neki kevés van.
   De nem. Teljes meglepetésemre értesítettek, hogy 2004-es tevékenységemért annyi pénzt akarnak adni, amennyiből majdnem egy láda sörre futja, ez igazán szép dolog, főleg annak a tükrében, hogy egy fillérre nem számítottam. Bocsánat, ez nem igaz, hogy nem számítottam rá, meg sem fordult a fejemben. Szóval boldog vagyok, az értesítést majd bekeretezem és kirakom a falra, hadd tudja a gyerek is, apa milyen nagy művész. Meg a feleségem, hogy érdemes nem duzzogni, amikor mindenféle sörök csomagtartóba tuszkolása közben bejelentem, hogy próbálni megyek.

   Viszont amíg a keretet csinálom, próbálom értelmezni a "Korábbi tájékoztatónkra hivatkozva kérjük, hogy ha a szerzői jogdíj gazdasági tevékenység fejében jár önnek, akkor szíveskedjék számlát küldeni címünkre [...] " mondatot. Korábbi tájékoztatóra ugyan egyáltalán nem emlékszem, de ez nem is lényeges. De ez azt jelenti, hogy ha valaha is adtam számlát egy szervezőnek, akkor a jogdíjról is adjak és adózzak az után is, vagy mi van?
   Kérem, ne magyarázza el senki, nagyon amatőr zenészként, boldog tudatlanságban szeretnék meghalni, temetésemen pedig kizárólag saját számokkal rendelkező számlaképtelen munkáskórusok jöhetnek szóba.

2005. 05. 18.
   Ismét bebizonyítottam hozzá nem értésemet. Annál szarabbat, mint amikor a kuncsaft óvatosan megkérdezi, hogy "legközelebb nem küldenének valaki hozzáértőt?"

   eredeti ibéjemm gép, eredeti ibéjemm csomagolta vindóz sbs-sel, azaz nem az a szép hologramos kurvaannya, hanem sík fehér, csak az apró betűkből látszik, hogy mi is van rajta. Az meg sajnos egyáltalán nem látszik rajta, hogy herélt változat, az Exchange-et nem tartalmazza, ezért mikor a kuncsafthoz kimenvén cédé betesz, a készülék udvariasan, de határozottan elkezdi követelni a kettes cédét, ami viszont sehol sincs, majd jövünk még egyszer, kezicsókolom

   hát tudok jópárat, ez még csak nem is dobogós, de azért lehangoló.

   Egy másik helyen meg leszaggattam a szalagfüggönyt

   kicsit setén pakoltam, aztán leesett a monitor. Sikerült elkapnom, de vele együtt jött két csík is a függönyből, úgy néztem ki, mint egy balul járt RSG-s csaj, akinek nem sikerül a gyakorlat és magára csavarja a szalagot

   vissza lehetett ugyan rakni, mert csak kipattant a felső sínből. De régi épületben levő iroda, a sztenderd békebeli négyméteres belmagassággal. Az volt az izzasztó, nem a kompúter. A tetejébe még ez a depresszív idő is. Mondjuk már reggel tudtam, hogy nem kellene kimenni az ajtón, amikor a a zuhogó esőben a gyerek elszaladt az egyszem esernyővel, futtában még visszadobva, hogy "gatyafing, aki lemarad!". Azt hiszem, beszélnem kell anyámmal.

2005. 05. 17.
   Délelőtt egy mellékattintással sikerült eliminálnom az előző két bejegyzést, de most már.

   <Meg majdnem észt osztottam, de még idejében észrevettem magam. Töröl.>

2005. 05. 15.
   Pünkösdvasárnap dolgozni nem jó. Pusziért még kevésbé jó. Ha pedig utána hazafelé még le is fényképezik az embert

      ráadásul ötvennel, harmincas (még az is lehet, hogy huszas, nem mentem vissza) táblánál. M1-M7 vége, ahol a Petőfi híd felé van egy jobbos az Erzsébet-híd felé vezető sávok alatt <hosszas átkozódás törölve, Gergényire a fatva kimondva>

   akkor meg már nagyon nem jó. A faszért keltem fel egyáltalán ma.

   Ja, tudom. Apósomnál ünnepség, az ünnepelt már pörköltlében úszó szemekkel fogadott, miszerint törköly, szilva, vagy barack? Hát, gondolkodtam el, elsőnek a barack. Később már gondolkodnom sem kellett, még később pedig már képtelen is lettem volna erre.

2005. 05. 14.
   Leadtam azt a programot, amit eddig gyűrtem, ha egy valódi programozó megnézné a kódot, valószínűleg sírva fakadva. De működik, kint vagyok a mocsárból, most már csak arra kellene rájönnöm, hogy ha sok egyéb

   bazmeg, ez nem igaz, nincs sehol

   után

   igen, az "u" betű megtalálása volt mintegy tizenöt másodperc

   még fél üveg pezsgőt is megiszok, akkor mikor szívódik fel az az érzésre fél köbméteres buborék, ami most feszít.

    Pünkösdvasárnap dolgozni, az es jó. Tegnap délután elmentem otthonról, mert dolgom volt, másnap tízkor arra keltem, hogy a nejem durrog, mert a piacon összeveszett a gyerekkel. Meg miért nem vagyok soha otthon. Meg minek vette a tripla buborékfújó pisztolyt

   ez egy tök jó cucc, egyszerre vízipisztoly és kis ventilátor, ami a lapátok elé rakott három karikából egyszerre eregeti az ipari mennyiségű buborékot, legalábbis amíg az egész meg nem fürdik a homokban, azaz kb. tíz percig

   meg miért ő mosogat, meg miért ő neveli a gyereket meg miért ő megy boltba, meg miért kék az ég

   magányos férfiak időnként szoktak panaszkodni, hogy milyen szar, amikor hazamennek, senki nem várja őket, csend van, ilyesmi. Hát, nem is tudom

   meg miért zöld a fű, meg... Ekkor mondtam a gyereknek, hogy gyere, keverünk egy fándli csemperagasztót, aztán megjavítjuk vele a tavasszal szétbaszott lépcsőfokokat, aztán az egész utcában bármit, de most elő ne kerüljünk délig. Ez be is jött, viszont holnap tényleg mennem kell dolgozni, teljesen hivatalosan (= azaz nemigen jár érte pénz), hálistennek a csemperagasztóból még van egy fél zsák .

2005. 05. 10.
   Tisztes, polgári fostalicskatolással telt az egész nap, bár volt fénypontja, a kuncsaft, aki olyat mutatott, amilyet még nem láttam

   persze ilyen van jópár, a lottó ötös, az ideális nő stb. Ezek elérésére törekszik az ember, viszont ezekről ugyanúgy, ahogy az ifjonti "minden nőt meg kell baszni"-ról is valahol tudja, hogy maximum a törekvésig lehet eljutni

   anno mivel aktiváltatnia nem sikerült, hát megkrekkelte a vindózát. Ment is rendben minden egy darabig, aztán eccőcsak bejelentkezéskor a gép közölte vele, hogy a vindóz nincs aktiválva, jesznókancel. A nóra leállt a gép, a jeszre meg kis habozás után boldogan mondta, hogy a vindóz már aktiválva van, a felajánlott egyetlen oké gomb pedig visszadobta a kuncsaftot a bejelentkező képernyőre, da capo al fine.
   Ezt az ördöglakatot kora délutánra sikerült kinyitnom, a kérdésre, hogy hogyan sikerült, csak somolyogtam, közben igyekeztem elrejteni az asztalon felejtett "Haladó tanfolyam KGB-seknek" című kézikönyvet.

2005. 05. 09.
   Megvolt a vogonrokonlátogatás, körülbelül annyira is volt kívánatos, tízévenként egyszer azért ki lehet bírni, bár ilyenkor mindig bebújok a sarokba vagy az asztal alá és a zokogórohamok között törölközőt rágcsálva elvagyok egy darabig.

   "Ez mind te vagy?..." - mondta mélyértelműen átölelés után sógornőm, amint beállítottam hozzájuk. Tudtam én, hogy bojlerizálódik a testem, node ennyire? Sajnos lehet benne valami, már a saját körvonalaimat sem tudom követni, reggel faszán belevágtam a borotvával az orromba.

   Viszont befelé jövet megmosolyogtatott az a fekete Ford, aminek a hátsó szélvédőjén a "Stevie Wonder Racing School " felirat állt.

2005. 05. már 08.
   Ezeket a sorokat már egy szép új hangkártyán írom, eluntam, hogy állandóan kibasz velem a régi készülék (Terratec XFire 1024), negyedóra hekkelés, amíg a MIDI-bankban mintát cserélek, de azok sem úgy szólnak, ahogy belőttem, meg ilyesmi, siránkoztam már ezen. Elveimet (ismét) feladva Creative-et vettem, SB Audigy 2 ZS, sajnos (azért sajnos, mert elvek, ugye) azt kell mondjam, tizenötezerért

   az OEM tíz lett volna, de csak dobozos volt, nem, baj, majd meghallgatom THX-ben a mellékelt New York-i Filharmonikusokat, ha lesz hét hangszórós fülhallgatóm

   nagyon jó. Nem zajos, könnyen kezelhető (a hozzá adott szarok kb. egytizedét tettem fel), normális szabványokat tud, nem csak azt, hogy "beep(); (Arguments are not supported)". és nem utolsósorban gyorsabb lett tőle a gép, mert a régi kártya drivere időnként belevágta az ekét az elektromágneses mezőbe, aztán csak vonszolta magát a szerencsétlen. Reklámunkat hallották.

   Pénteken álltam a Vígszínház előtt, vártam kollégát, hogy kiadja magából a ház, ami beszippantotta, figyeltem a kerékpárosok vs.autók, illetve kerékpárosok vs. gyalogosok mérkőzést. A kerékpárosok azért az autósokat utálják, mert a gyalogosokat le tudják nyomni. Mármint ütközésnél, fizikailag. Ja és láttam egy igazán elvetemült faszit, alighanem valami mutatványosképző végzőse lehetett, egykerekű biciklivel tolta az ipart.
   Aztán előttem egy pár félve rakott be a gondosan előpokrócozott csomagtartóba egy olyan fiókos asztalkát, amit én még a hétvégi házamból (ugye oda szokták a maradék bútort elsuvasztani) is kibasznék, ha lenne. Viszont ők valószínűleg nálam jobban értik a csíziót, nem hiába tartozott a csomagtartó egy E-klasszés mernyóhoz.

   Jövök ki a Magyar Telekomból, közben mélázok, most jön a marketingesek álma, bármit kitalálnak, meg lehet csinálni, van rá pénz, az eget is magentára festhetik. Egy fiatal nő riaszt fel kis tálkával, vegyek el egy csokit. T...-set. Amin meglepődök, az az, hogy üzemi területen osztogatja, azaz a dolgozóknak. Először belül az agymosás, aztán jön a közönség. Akár kettőt is. óh, köszönöm, akkor viszek a kollégának is. Aki röviden így reagálja le a promóciós ötletet: "T-s csoki a tésasszonytól...?"

   Pénteken még nem tudtam, a fogam fáj, vagy valami forradalom készül a fejemben, azért érzem folyamatosan, hogy a jobb szemem kicsit feljebb van a balnál. Szombat reggel, amikor arra ébredtem, hogy egy helyes kis takonytócsában fekszem, megnyugodtam, mégsem fogorvos. Most ugyan abszolúte nem aktuális a helyzet, de régi fikológiai ismertetőmből kimaradt egy fontos darab, a kaktuszfika, ami az orrban laposan feltapadt ártalmatlan, ám valami ismeretlen hatásra meggyűrődött és ezáltal a hajtások mentén élekkel és sarkokkal rendelkező darabbá változik. Vagy csak tüskéket növeszt, ezt igazán megvizsgálni csak kiszedéssel lehetne, de a modern fizika megjelenése óta köztudott, hogy maga a vizsgálat egyúttal meg is változtatja a vizsgálat tárgyát.
    Jelenléte az orrot ért bármilyen külső behatás (pl. vakarás) által észlelhető, a jelenség: hirtelen szúró fájdalom és hangos anyázás. Orrfújással eltávolíthatatlan, egyrészt a zsebkendővel az ember szorítja az orrot és ez fáj, másrészt mazochistább típusúak sem sikeresek, mert a kaktuszfika kis horgonyokkal kapaszkodik az orrba, vagy csimpaszkodik az orrszőrökre. Csakis óvatos, felfedező túrással lehet a végére járni, vagy egy görbe dróttal fel kell tolni a garatba, aztán egyszerűen kiköpni.

2005. 05. 04. 05.
   Anyám kvázi-élettársa

   a szóösszetételnek oka van, bonyolult ügy, hagyjuk. A magam szempontjából nem nevezném kvázi-apukának, nekem mindig egy mindenre kapható, csibész nagybácsit jelentett, aki az önkéntelenül is átadott viselkedésmintáival valószínűleg többet tett férfivá érésem érdekében, mint bárki más

   nagyjából egy évvel ezelőtti borzalmas műtétje után pár hónappal, miközben lájtos önterápiaként nálam rakta a keverőbe a sódert, azzal oltogatta a gyereket, hogy majd elviszi a telekre, csónakáznak, horgásznak, szalonnát sütnek, vadregény, miegymás. A gyerek vevő is volt erre, már csak azért is, mert amikor kvázi-élettárs anyámmal együtt vigyázott rá, mindig fülig érő szájjal jött haza, én is vigyorogtam, oké, csibész nagybácsi nem változott szemernyit sem.

   Kitavaszodáskor kvázi-élettárs megrendelte a telekre a gázbekötést, hozatott cementet, sódert, mert a kalyibát (mert az, azt nem lehet hétvégi háznak nevezni, talán vityillónak, a szó egyáltalán nem tréfás értelmében) téliesíteni akarta, elé pedig kis teraszt, ahol majd lehet sörözni. Csak félig készült el a betonozással, ezért vasárnap látogatásnál még lebaszta anyámat, hogy amikor kimegy a telekre, takarja be a cementet, mert ha összáll, nem tudja folytatni.
   A betonozást befejezem, az egyszerű ügy, a gázbekötés is csak egy kicsit húzósabb. De a legszarabb részre, hogy -mivel hazudozni nem akarok- hogyan magyarázom el a gyereknek, hogy a csónakázásból és a horgászásból már soha nem lesz semmi, még nem tudok megoldást.

   Köszönöm a türelmet. Elnézést, de még dolgoznom kell. Mármint fel.

2005. 05. 03.
   és igen, bevállalták, de csak félig. Tavaly a Westel-T-mobile átnevezés miatt nagyjából ilyenkor (mármint májusban) azon méláztam, mikor lesz a Matávból Deutsche Telekom. és most.

   Ezt a szempillákat 360 fokban göndörítő szemspirált, ezt hogyan számolták ki?

   A gyerek új szórakozása, hogy állandóan vedel, mert akkor el lehet menni a szomszéd gyerekkel a tuja alá pisálni és figyelni egymás bránerét. Jobbára az enyém kezdeményezi az akciót. Számoltam, másfél óra alatt harminc ivás, húsz pisálás és tizenöt meddő kísérlet. Még az okos könyvek is tanácstalanok. Aggódok, de kivárok.

2005. 05. 02. v2.0
   Szóval pénteken sikerült bebasznom a West Balkánban, hazafelé a taxis felvilágosított, hogy hol lehet jó kurvákat találni, illetve tulajdonképpen nem tudtam eldönteni, hogy kizárólag a beszélgetés kedvéért

   eléggé felesleges erőfeszítés volt ez részéről, mert akkor már jobbára csak a mássalhangzókat tudtam kiejteni, azokból is csak a sziszegőket

   mondja mindezt el, vagy bújtatott reklámról van szó, hogy tudjam, kit kell keresni, ha tizenötezer forintos sört akarok inni, mintegy húszezer forintos kiszolgálási díjjal

   mindez persze rajta van az itallapon, csak nem túl nagy betűkkel, hogy a félhomályban ne nagyon lehessen elolvasni, már ha valaki egyáltalán veszi a fáradságot, hogy elkérje, ezért a fogyasztóvédelem mehet a sunyiba

   megfejelve. Persze azt is hozzátette, hogy ez a pénz sokfelé osztódik, megy az ivóhelynek, neki, aki viszi a kuncsaftot, a szobáztatónak, a futtatónak

   érdekes módon az adó- és társadalombiztosítási vonzatokról nem szólt egy szót sem

   maga a sör is pénzbe kerül, a rezsi stb., a végén kiderült, hogy a harmincötezer forintos korsó sörért meg az ugyancsak e körüli nőért (per óra, természetesen) fizetett pénz végső soron szinte nevetséges összeggel járul hozzá a stricik életszínvonalának fenntartásához. Mit mondjak, majdnem megsajnáltam őket.

   Szombat, falusi házibuli (bebaszás No. 2), házigazda saját együttessel remekel. A basszusgitáros rettenetesen ismerős volt, de nem tudtam hová tenni. Szomszédot megkérdeztem, hogy ő nem tudja-e, ki ez a fickó, tévé, plakát, újság?

   Később beugrott, a fix tévében van Maces műsor, abban szerepel

   A prompt válasz az volt, hogy dehogynem, törölközőt árul a piacon. Hát, ezek szerint ő sem a zenélésből meg a médiából él meg.
   Mindegy, a T35 rendben levő bulizenekar, rock-klasszikusok (időnként kis Creedence Clearwater Revival is becsúszik) The Cult-szerű feldolgozásaival, egész jó, saját számok is vannak, azok felejthetőek. Az énekesnek volt egy nagyon jó poénja, decis műanyagpoharat emelve mutatta, hogy koncert előtt telebuggyantották Bacardival, kénytelen volt leinni a felét, hogy ki ne lötyögjön. Sajnos nagyon úgy tűnt, hogy őszinte a felháborodása, nálam a mindenféle láncok ellenére itt vesztette el a hitelességét, milyen rokker ez már, egy felestől sajnáltatja magát. Ennél még én is komolyabb rokker vagyok.

2005. 05. 02.
   Hétvége jó volt, nesztek pina, majd jövök.