2015. 10. 28.
   Annyit ide is le kell írnom, hogy értem én, hogy mások nevén meg anyanyelvén nem illő röhögni, meg szubjektív dolog, meg nekem is vannak cseh ismerőseim, meg minden, de hát szerintem sajnos a cseh a szláv nyelvcsalád messze legelbaszottabb gyermeke.

   Ez az az FB-kommentfolyam, amit régóta irigylek és mivel az a blog már megszűnt, ahol kint volt, elkunyeráltam újrapublikálás céljából. Nem is tudom, kommentáljam-e bármi módon, mert szerintem ha valaki ráérez, az nagyon fog röhögni, a többinek meg hiába magyaráznám.

2015. 10. 27.
   Kolléga el lett küldve valami nem túl fontos, de legalább unalmas tanfolyamra, ahol a megjelenés a jó partneri viszony fenntartása miatt kötelező, ám a téma kb. a telefonkönyv monoton felolvasásával egyenértékű. Nap végén kolléga megjelenik, belerogy egy székbe:
- Inkább fájdalommentesen öljetek meg.
Másnap délután ismét megjelenik:
- Most már akár fájhat is.

   Az internet igenis veszélyes. Az úgy kezdődött, hogy rádión elkaptam egy magyar szving-énekegyüttes produkcióját, hohó, kotorjuk csak meg eredetit, mi is volt a címe, meg ki is játszotta. Tirirepp, tirirepp, tiriririririrepp. Eddig semmi különös, na de aztán rátaláltam Miluška Voborníková "Gimi det ding" című dalára

   külön kiemelendő Jiří Grossmann, a csehszlovák Antal Imrébe oltott Vámosi János nyitó szövegelése, ami rögtön induláskor görcsös röhögésre készteti az embert

   és onnan már csak egyik dolog követte a másikat, tisztelt bíróság. Miluska Voborníková nevének

   tisztára, mint a Svejkben valami kocsmárosné

   hatására  elkapott a tecsődémon és megállapítottam, hogy a csehszlovák slágergyár semmivel nem volt rosszabb a magyarnál, sőt a mozgáskultúra egyenesen odabasz, Miluska bármelyik Bond-film főcímében is elfért volna (az igazi pszichedélia kb. 1:18-tól kezdődik) , ha nem ilyen nyelven énekel.

   És innen már csak lefelé volt, kezdve Edita Štaubertová Babičko, nauč mě charleston című számával. Bábicsko, baszdmeg. Vinnyogtam és már csak a számcímekre figyeltem. Mi lehet ez a kun bili, (Kůň bílý) amiről Marie Rottrová énekel a kibővült Tolcsvay-tró kíséretében csehül?
   Aztán váratlanul előtört az oldalsávból a Józsin z bázsin vonal, a csehek ezek szerint nem tréfáltak, ha tréfáról volt szó, Jiří Schellinger René, já a Rudolf című dala méltán terelte el a figyelmet a kibaszott nagy 80 AUTO SKODA feliratról, vagy inkább mégsem. A végső csapást a Triky a pověry trió megtalálása adta, ami abszolút vállaltan Ricchi e Poveri számok halomra gyilkolásával szórakoztatott színvonalasan.
   Nem tudom, mennyi időt basztam el ezzel, és bár roppant szórakoztató volt, nem tudom, mikor merek majd belemerülni, mi lehetett mondjuk Wojciech Jaruzelski kedvenc száma.

2015. 10. 24.
    Na mi van, ráuntunk, elvtársak, ráuntunk? Nem szervezünk, csak írogatunk, írogatunk, a webkettők meg üresek tele vannak hülyeséggel? Hát hol van az idei Goldenblog, he?

2015. 10. 13.
   Zokniszandál ügyében csak annyit mondanék még, hogy figyeljünk a keleti kultúrnépekre, például a japánokra, akik a maguk természetközeliségében polipokat és bébiangolnákat dugdostak fel a seggükbe tabi és geta néven már akkor zokniszandálban

   oké, valójában zoknipapucsban, de az semmivel nem jobb, flipflop zoknival megvan?

   tolták, amikor az európaiaknál még javában az ablakon keresztül öntötték egymás fejére a szart a nagyobb településeken, szóval csak ne nagyon köpködjünk, jó?

   Kolléga inpolkorrekt megjegyzése: "Amikor X.Y-nal együtt kell mennem, mindig kénytelen vagyok a drága dolgokat megvenni a boltban, mert az olcsókért, amik lent vannak a polcon, nem merek lehajolni."

2015. 10. 09.
   Vannak dolgok, amik már hosszú ideje idegesítenek, de egyrészt nem annyira, hogy az eset után félórával még emlékeznék rájuk, másrészt annyira hely- vagy időspecifikusak, hogy emiatt is valószínűtlen a meg- vagy feljegyésük. Mindennapos apró bosszúságok ezek, lehet ellenük tenni, de annyira nem fontosak, hogy neki is álljak, inkább frusztrálódok a végtelenségig, illetve mostanáig.

   Ilyen például a gyerekszoba ajtaja, ami nyikorog, ha teljesen kitárja az ember. Minden egyes kibaszott este, amikor bemegyek a jóéjtpuszihoz, vagy valami ilyesmihez, észreveszem, hogy nyikorog, de akkor már nem állok neki szerelgetni meg kalapálni, különben is éjszaka van. Majd holnap. Másnap persze megint csak akkor veszem észre, amikor a kölyök kegyeskedett végre elcsitulni, na nem baj, majd holnap, és így bazmeg évek tudnak eltelni. Csak egy véletlen billentheti helyre az univerzumot, például hogy egy szombat délelőtt kelljen piros ceruza és csak a gyerek szobájában legyen, nahát, hm, ez nyikorog.
   Ez sem mindig megfejtés viszont, ha pl. a piros ceruza sürgős falszínezéshez kell az iskolában, ahol a szülői munkaközösség kitalál valami égbekiáltó hülyeséget, például mindenki saját maga rajzolja fel a falra a családfát, de szép kalligrafikusan ám, és oda el kell menni és mire visszajön az ember, inkább leszaggatná az ajtót, nem megcsinálná, már ha emlékezne az egész ajtódologra, az majd csak este tizenegykor jön el újból.

   De valójában nem erről van szó, hanem arról a tálalási módszerről, ami úgy néz ki, hogy tányér elő, rá a köretet, majd ARRA RÁ a köretet eltakaró feltétet. Ez engem bosszant, kéremszépen. Mert amikor neki akarok állni, a feltétet nem lehet csak úgy elvágni, mert alatta puhán berugózik a köret. Lehet erősen nyomni a villával, hogy a hús végre elérje a tányért és az megtámasztja, de akkor a köret fog szétmállani, vagy kitúródni a tányérról. És ha már megvan az első falat feltét, úgy kell hozzá a maradék alól kivadászni a köretet, mert ugye takarja a nyomorult.
   Természetesen csak az első kb. egy perc ilyen idegesítő, mert ahogy a feltét mérete egyre csökken, úgy bukkan elő egyre jobban a köret. De az az egy perc bőszítő. Nem lehetne azt, hogy mellé tenni, vagy ha nem akkor a tányér, akkor például félbevágni a feltétet? Persze van eset, amikor egyik sem kivitelezhető de én rosszindulatú tendenciát látok ebben az ügyben.

   Nem tudom, hogyan alakult ki ez a tálalási módszer. Sima lustaság? Vagy ezt tanítják a vendéglátó-iskolákban? Van egy eset, amikor a mindennapos iskolai éneklést támogatnám: ha valaki írna egy dalt arról, hogy a feltéttel nem takarjuk el a teljes köretet. Természetesen vannak ennél sokkal komolyabb problémák is az életemben, de most végre ezek is eszembe jutottak, jókor, jó helyen, kinyílott a pitypang.

   Felkészül a zokniszandál.