2008. 07. 31.
    Egyszerűen nem fogy az a pálinka, amit nyaralásból hoztam magammal, de még mindig nehezen tudom megszokni, hogy a nagykeresztsógorbácsinénje

   vagy valaki, mindegy. Ezt sem tudom megszokni, hogy nejem családja milyen nagyméretű, olyan ági rokonok tűnnek fel rendszeresen, amikre még kifejezés sincs, csak összetett mondat. Szerencsére a legtöbbje pálinkát iszik, vagy ha nem, legalább főz, legjobb esetben mindkettő.

   amikor feltűnik, kötelező jelleggel elővezeti a saját-szomszéd-az ő nagykeresztsógorbácsinénje-ennél is bonyolultabb rokonsági fok némi vérfertőzéses beütéssel

   és bazmeg mindegyik kötelezőnek érzi, hogy el is magyarázza, ő pontosan ki kijének a kije, pedig én általában az első sírkőnél elvesztem a fonalat

   főzésű pálinkáját. A mostani valami kegyetlen darab, szabályosan csíp, és még a másnap reggeli első böffentés is belágyult marmonkannába harapást idéz fel.

   Gondoltam, hogy a gyerekkel moziba menni könnyed szórakozást fog jelenteni. Sajnos a Kung-fu panda egy év kemény oltását rombolta le egy pillanat alatt, a gyerek azt szűrte le belőle, hogy ha sok sütit zabál, akkor belőle is jó kungfus lesz. A Wall-E pedig a rutintalan szülő kálváriájává vált. Előtte az obligát pisikakiszomjasálmospatikukivalami kérdésre a semmi, semmi válasz megnyugtatónak tűnt, csak amikor öt perc után a gyerek megbökte a könyökömet, hogy "Éhes vagyok!" jöttem rá, hogy kifelejtettem valamit. Aztán végig azon agyaltam

   mert a film maga nem tetszett, sajnálom. Mármint a kivitel, az briliáns volt, de a történet a szokásos a hősnő először ellenáll, de aztán -főleg miután a hős megmentette az életét/lehozta a cicáját a tetőről/nem tette tönkre az üzletét/stb. egyszercsak viszontszereti a hőst, aztán a hős ránehezkedik a hősnőre vége. Jól van, közben van egy kis csakazértis talpra állunk, megmentjük a földet is, nem annyira ratyi színvonalon, mint mondjuk a Függetlenség napjában, de kizárólag azért, mert nincs idő rendesen kifejteni a hátszőrborzoló hősiességet

   hogy bassza meg, én ilyesmit már láttam. Mármint nem olyat, hogy á, semmi, aztán két perc múlva mégis (szerpentin előtti kell-e pisilni a tipikus példa), hanem a filmet. És igen, a Rövidzár (Short Circuit) is ilyesmi volt, csak ott még tényleg le kellett gyártani a robotot.

2008. 07. 30.
   És amit sosem fogok megérteni, hogy az ilyen-olyan amatőrfesztiválokon a hangosítóemberek miért minden kétséget kizáróan halláskárosultak? Már ha abból indulok ki, hogy miket művelnek. Biztosan van egy-két kivétel, bár én konkrétan még eggyel sem találkoztam, de ne lehessen rám fogni, hogy mindig azt mondom, hogy soha. Jó, lehet, hogy nem az övék a cucc, nem ismerik még, de akkor is, ha valakinek két együttes nem elég, hogy rájöjjön, mit tud a berendezés, az inkább menjen a sörcsaphoz. Jó, a lelkiismeretlenebbje (azon kívül, hogy süket) tényleg oda is megy, ott is marad, a zenekarral meg majd lesz valami. És öntudatosan süketek, amikor odaballag az ember, hogy nemérteniaénekest, akkor komoran néznek, hogy de hallatszik az, a kettő közti különbséget pedig egyáltalán nem érzik, mondom, hogy süketek.

2008. 07. 28.
   Érdekes, hogy amikor az ember elmegy szabadságra, körülbelül három-négy nap kell, hogy nagyjából leszokjanak róla a többiek (mértékegység a nem fogadott hívások/munkaidő), míg visszajövetelkor bőven elég egy.

2008. 07. 26.
   Akkor gondoltam arra, hogy mégiscsak inzultálom a gyereket

   egy hét szabadság gyermeklegeltetéssel együtt úgy, hogy végig zuhog az eső, ezért a standard állatkert, vidámpark, strand, egyáltalán bármilyen szabadtéri program kilőve, kibaszottul megterhelő. Direkt nem vettem szeszt otthonra, mert akkor a végére mehetnék a detoxba

   amikor hét évének összes tapasztalatát bevetve kimerítően, hosszan elmagyarázta nekem, miért hülyeség az, hogy valakinek bomba van a hasában, mert mire meggyógyul a varrás, hát nincs az a hosszú gyújtózsinór, meg amúgy is elaludna benn a hasban, mert ott nedvesség van.

2008. 07. 22.
   Hogyan dobjuk el magunktól a hírnevet egy szótaggal.
- Tessék, F99.
- Szia! Mint szakértő kellenél nekem egy műsorba.
- És mi lenne a téma?
- Az állatos pornó.
- Öhm... roppant megtisztelő, hogy rám gondoltál, mint szakértőre, de sajnos félre vagy informálva, ezügyben nem vagyok annyira tájékozott.
- Á, majd én mondanám, hogy mit kellene mondjál.
- Te figyelj, de ez akkor is nagyon gáz.
- ...
- Aha, szóval hogy én mint kompúterszakértő szerepeljek, az állatos pornó más reszortja lenne. Ne haragudj, de még mindig azt mondom, hogy nem.
- Ne izélj már! Százezren néznék. Tényleg nem érdekel?
- NEM.

   Rothadófélben levő üdülőtelepülés egyetlen, rothadófélben levő étterme felé vezető egyetlen, rothadófélben levő utcája. Szemből érkező susimelegítős nő magyaráz a partnerének. "És akkor ott volt a Hernádi, meg ott volt a Csányi, meg a MATÁV vezérigazgatója, és elmagyaráztam nekik is ezt és nagyon bólogattak és..." Hű. Biztos Mátyás királyné álruhában. Vagy Münchhausenné.

2008. 07. 14.
   Szemernyi kétségem nincs afelől, hogy anyám hová fog kerülni a halála után, és afelől sem, hogy némi idő után állást kínálnak neki. Valamelyik este közölte velem, hogy venne egy tévét, megkérdezte, milyet vegyen és elémszórt egy halom prospektust. Mondtam neki, hogy olcsót és jót, meg olyat, amelyiknek nem törik bele a nyelve a típusszámába, amikor mondja az eladónak, mert én sem fejből, sem prospektusból meg nem mondom, mi a különbség mondjuk egy Samsung meg egy LG tévé között. Illetve igen, az egyikben van Tru-Hyper-DFRTS-Ultra, a másikban nincs, cserébe viszont abban van Senso-Gamma-QWD. Köszi.
   De én hogyan vennék magamnak tévét, hangzott el a gyanakvó kérdés, és tudtam, hogy nem fogja elhinni, hogy bemennék a boltba, és amelyik legjobban passzol a bútorhoz, azt kérném. Meg ami befér. Meg persze ki tudjam fizetni, de ez egyértelmű, bár akinek van felesége, az most kicsit ingatja a fejét. Nem is hitte el, de adott pénzt, hogy vegyek tévét neki, bár igazán ráér. Meg férjen be a szekrénybe, dobta utánam, először azt hittem, viccel, de nem.
   Mindegy, megvettem az első tévét, ami szembejött

   ez nem igaz, előtte a haverjaimat basztattam, hátha ők tudják, mi a különbség az ilyen-olyan tévék között, de nagyjából olyan válaszokat kaptam, mint amilyet magam is adtam volna ilyen kretén kérdésre, kénytelen voltam magam boltba menni. És persze az is kiderült, hogy anyám szekrénye -amibe beleképzelte a tévét- mintegy fél centivel alacsonyabb, mint az általa elképzelt méretű tévé

   gondoltam, felugrom anyámhoz, felbedugom neki a tévét és kész. Eggyel nem számoltam, anyám kéttonnás román szekrénysorával, ami precízen rá volt tolva a szoba egyetlen konnektorára. Zokogtam kicsit, aztán sorravettem a lehetőségeket. 1.) Emigrálok Ausztráliába, aztán lesz, ami lesz. 2.) Szétfűrészelem a szekrénysort, majd szétfűrészelem a tévét és aztán emigrálok Ausztráliába. Nem árulom el, végül mit csináltam, remélem, anyám soha nem néz be a fiókjai mögé.

   A Tuborg azt a sörösüvegét hirdeti, amihez nem kell bontó, trükk, praktika (vö. az egész világ sörnyitó), ki lehet bontani, mint a konzervet vagy tejesdobozt, kis karika, meghúzod, kész. A sava-borsát veszik el az egésznek, mintha a rágyújtásmentes cigarettát reklámoznák, vagy a dugóhúzásmentes bort, most nyilván a marmonkannás borok nem játszanak. Ez az általános csoffadás, satnyulás, terjedő metroszexualitás. Régen az volt a férfi, aki a fogával le tudta pattintani a koronakupakot. És az a nő, aki a pinájával, nyilván. Most meg elég beleakasztani a kisujjat. Kihalunk, kész. Illetve az elektromos konzervnyitó mintájára javasolnám az elektromos sörnyitót, először csak azt, amibe bele kell tenni az üveget (TV-Shop hegyek), aztán jönne az, ami már a kupakba bele van építve, de még mindig be kell dugni a 220-ba, csak legvégül kellene kirukkolni az elemes, gombnyomásra önlepattintós kupakkal, ami esetleg zenélhetne is.

2008. 07. 10.
   IBM mese. Úristen, jézusatyaúristen.

2008. 07. 07.
   És vannak olyan rejtélyek is, amik megoldódnak, bár ha például kicsit jobb lenne az ember memóriája, akkor ezen rejtélyek jó része elő sem kerülne, de most nem a hol a zoknim, az istenfaszába tűnt a tollam, pedig most tettem le magam elé az asztalra jellegű mindennapi dologról lesz szó. Reggel úgy keltem fel, hogy valaki az éjszaka biztosan folyamatosan ütlegelt egy seprűnyéllel, fájt a hátam, a vállam, minden bajom volt. Folyamatosan és értetlenül végigszenvedtem a délelőttöt, aztán eszembe jutott, hogy előző nap strand volt és egy órán keresztül hajigáltam a gyereket a vízben. Nem, ettől, hogy rájöttem, nem lett jobb.

Nejem úgy döntött, hogy mivel rám nem lehet számítani, embert fogad gyomkapálásra

   én ilyenre alkalmatlan vagyok. Pont. És utálom is, nagyon. Pont. Általános iskolából tudom az első traumát felidézni, azóta semmit nem haladtam előre az undorom legyőzésében, igaz, nem is próbálkoztam vele

    szerszámot biztosítunk. Jött is az ember.
- Hö. Ezt meg kőn éleztetni, hát ez ölég kopott ez a kapa.
- Ne nézzen rám, nem én voltam.

2008. 07. 04.
   "17 éves koromban már el tudtam játszani a Stairway To Heavent. Jimmy Page 33 éves volt, mire egyáltalán megírta. Azt hiszem, ez azért elég sokatmondó."