2009. 12. 30.
   A karácsonyról annyit mondanék, hogy tizenkét ceruzaelemért kellett elmennem a benzinkúthoz. A kölyök direkt kereplős bevásárlókocsija, amit egy napig folyamatosan tologatott, élvezve a ricsajt, éjszaka véletlenül kitolódott a sufniba a talicska alá, hálistennek egyelőre a kölyöknek is csak annyi emlékezőképessége van, mint egy aranyhalnak, csak vigyázni kell, tavasszal meg ne találja véletlenül, de hát erre találták fel a dekopírfűrészt. A Wii-s NFS Carbon pedig egy darab szar, de legalább akcióban vettem. Még a gyerek is beköhögött tőle, pedig ő jobban bírja a konzolt, mint én.

   Nejem, miután nem sikerült a rádiómentő akciója

   hithű slágerista volt a lelkem, piros szalag az antennán, SMS-szavazás ilyen olyan műsorokban, mondjuk én mindig adtam le ellenszavazatot. Tüntetni csak azért nem ment, mert pont megbetegedett a kölyök. Vitatkoztunk is erősen sokat, nekem az volt az álláspontom, hogy igaza van, a pályázat nem volt száz százalékig korrekt, de mivel az eredmény az én szívemnek kedves, ezért leszarom. Azt a nyefegést, amit csaptak, pedig olybá veszem, mint annak az igazolását, hogy a médiában belépéskor tényleg mindenki elé szappant dobnak

   a buditakarításban gondolta kiteljesíteni magát. Emiatt én a gyereket basztattam, miért hagyja ott állandóan a húgyát, aztán a nejem lamentált folyamatosan, hogy ki az az állat, aki a beöntött tisztítószert állandóan leöblíti, aztán kiderül, hogy a tisztítóanyag sárga. Gratulálok a termékfejlesztőknek, javaslom még a barnát vagy a vöröset, azok is jól mutatnak egy vécécsészében. A következő kör az unhigiénikus kosárka nélküli buditöltelék volt, amit csak bele kell nyomni a csészébe, mint a habcsókot, ej de nett. Csak nejem benézte a készüléket és az első adagot a saját markába nyomta, még nem tudom, merrefelé fordítja majd az energiáit, kicsit félek.

2009. 12. 13.
   Azt hittem, végre kitaláltam, mire jó a Wii, a Mario Kart egy egészen elviselhető autós őrület, a gyerek jól elvan vele (én is), bár időnkét csalással vádolja a gépet, én pedig rezignáltan veszem tudomásul, hogy ez egyrészt egy irányíthatatlan fos, másrészt amúgy is béna vagyok hozzá. De amire nem számítottam, az az, hogy a gyerek -amikor nem ő játszik- tökéletesen eljátssza a felkészületlen és amatőr sportriporter szerepét. Folyamatosan kommentálja a teljesen nyilvánvaló események egy részét, a többi teljesen nyilvánvaló eseményre pedig rákérdez. Ennél tán csak az észosztás a még vérforralóbb, egyszer lendületből homlokon fogom baszni a kormánnyal, de tényleg. "Nekimentél a másiknak! Miért mentél neki a másiknak? Ki kellett volna kerülnöd! Ott egy turbó, miért nem vetted fel? Én felvettem volna! A turbó az gyorsít és akkor tudsz előzni! Harmadik lettél! Csak harmadik lettél! Én ezen a pályán első lettem!" Egyszer megfojtom. Vagy beprotezsálom a Palik mellé.

   A betonkeverőipar résztvevői talákoztak, hogy évvégi értékelő kurvaannyát tartsanak, engem is meghívtak a mittudoménmilyen spába, laza, kötetlen, bensőséges, jó hangulatú rendezvény, fürdőgatyát mindenki hozzon. Tényleg arra gondoltam, hogy buborékos medencében hentergünk pezsgővel a kézben, miközben a kivetítőn megy a Forma1 sok balesettel, közben lenge öltözetű cicamicák hordják az utánpótlást.
   Nyitásként ki kellett tölteni egy eü. lapot, van-e ilyen-olyan betegségem, illetve alkoholos befolyásoltság alatt állok-e. Ennél megtorpantam, mert nem volt olyan válaszlehetőség, hogy "még nem". Meg amúgy is , mi a fasz ez? Kiderült, hogy lesz masszázs, aztán ha valaki bevégzi az asztalon, akkor itt legyen a papír, hogy hazudott. És ott lehet átöltözni. Papucsba. Azt hittem, viccelnek, de nem. Alapvetően is nagyon zavart a környezet, mindenütt kis zegzugok, illatgyertya, füstölők, hangszórókból diszkrét pijng-pojng zene. Arról, hogy rossz helyen járok, a mosdó győzött meg végképp, gyöngyházszínű csempe, kiakasztott kis díszbizbaszok, mire vége az egésznek, az a minimum, hogy metroszexuálisként jövök ki.
   Egyszer már kipróbáltam a szusit, szerintem undorító volt. Most is kipróbáltam, most is undorító volt, már értem, a japánok miért olyanok, amilyenek, ilyen kaján felnőni biztos lelki sérülést okoz, mintha valakit gyerekkorától kezdve folyamatosan mindennap háromszor rituálisan felpofoznának. A talpmasszázst nem próbáltam ki eddig, nem vagyok biztos benne, hogy még egyszer kell az élmény. Közel harminc ember tolongott egy húsz négyzetméteres, két méteres belmagasságú és kibaszottul halszagú (szusi) helyiségben, aztán amikor szóltak, hogy lehet menni masszázsra, mindenki tolongott kifelé. Közben előbukkantak a masszőrök, akkor mindenki óvatosan elkezdett visszavonulni, ha az kétméteres izomtibor faszi vagy a sumóbirkózó-alkatú kínai nő valakit a keze közé kap, azt tuti kettétöri. Végül megvolt a happy end, kijutottam egyben, de mostantól a bensőséges, meleg hangulatról egészen más fog az eszembe jutni, mint eddig.

2009. 12. 07.
   Adtam Neil Gaimannak egy utolsó esélyt, de nem élt vele (Az anansi fiúk). Csavar ide, csavar oda, mese ide, mese oda, csak az jön ki belőle, hogy nyámnyila csávó bepinázik. Ráadásul már az első harminc oldal után világossá válik, mi a cél. Ej. Ez legalább annyira gáz, mint a Lőrincz L. László könyvekben középtájt óhatatlanul bekövetkező gólyareptetés, kosárfonás, miegyéb (gy.k. baszás, csak a szerző nem nevezi nevén a dolgot), ami már öncélúvá válik. Ott egy tosz dramaturgiailag, ha kell, ha nem. Gaiman pedig addig csavarja, amíg csak lyukra nem futtatja a hősét, ugyan nem konkrétba, de látszik, hogy az lesz.
   Vettem egy tinivámpíros könyvet (Vámpírakadémia) is, meglepve láttam, hogy külön polc van a műfajnak. Kellemesen csalódtam, van némi történet is a középiskolás szintű kitolások, pletykák, valamint a tornatanár izmos felsőtestétőli térdelgyengülés mellett. Esküszöm, megveszek egyet a Twilight sorozatból is, hátha rájövök, mi benne a pláne. Fejős Évát viszont már nem merem bevállalni. Persze ha megint jön a gyerek, hogy megint valami távirányítós modellgőzekére vagy mire gyűjt és kéri az apanázst fél évre előre, még lehet, hogy az is belefér.